Wááááhááááháááá! Nem igaz. Sam és Alexy a tanáriban ücsörögnek, én meg ezen a hülye angolon szenvedek! Kit érdekel?! Nem igaaaz...
Egész végig vagy a fejemet fogtam, vagy pedig dörzsöltem, mire a tanár rám szólt párszor. Egy idő után csak az ablakon bámultam ki de folyamatosan kattogott az agyam. Viola nem szólt hozzám, amit értékeltem. De a tekintetüket éreztem. Mind a hármójukét. Igen még Castiel is néha rám nézett és pár pillanatig figyelt. Először arra jutottam, hogy utálom a szerdákat. Másodszor meg, bármennyire fáj ezt gondolnom aggódtam értük és nem tudtam mit tenni. Féltem, hogy Alexyt kirúgják.. Sammie meg...hát vele nem tudom mit kezdenének hiszen még csak nem is diák...még...
Az óra lassan telt el és semmit nem tudok vissza idézni abból amit a tanár mondott mert nem figyeltem. A csengőt se hallottam meg úgy kocogtatták meg a vállam . Így volt ez a maradék órában is. Mikor terem csere volt a tanárit figyeltem és csöngetésre értem be az adott helységbe. Már a legrosszabbakra gondoltam és nem bírtam egy helyben maradni. Ká-bé a 6 óránknak lehetett vége mire érezni kezdtem valamit. Alexy telepatikus képességével küldött egy apró jelt, hogy "kijöttek". Mindenemet a terembe hagyva és a kifelé haladó tanárt kielőzve rohantam a tanárihoz. Mire oda értem már nem voltak ott ezért kerestem őket a szemeimmel. Rengeteg diák volt a folyosón de nagy nehezen megláttam a kék hajú fiút. Háttal állt nekem a folyosón, és nem látott. Megkönnyebbülve valamennyire elindultam felé majd futottam a végére. Alexy a haverjaival beszélgetett és gondolom valaki jelezte neki hogy feléjük tartok, mire Alexy megfordult és nagy mosoly volt a fején, amitől megkönnyebbültem.
*most egy elég érdekes jelenet lesz...*
-Alexy!-futottam felé mosolyogva.
-Nina!-indult felém ő is.
-Alexy...
-Nina!
-Alexy!-ment le a mosoly a fejemről és mogorva képem lett.
-Nina...?-döbbent meg.
-ALEXY!-ordítottam rá, őrült tekintettel.
-Nina...basszus!?-váltott irány és megfordulva kifelé rohant.
-ELŐLEM NEM MENEKÜLSZ!-rohantam utána és kivágva az ajtót kergetni kezdtem.
-Nina... NYUGI!
-NYUGI MI?! ADOK ÉN NEKED NYUGIT.
-A...A BÁTYÁD VAGYOK!
-TESZEK RÁ!!-értem be és ellökve őt elesett én meg rá estem.
Felültem rá és a pulcsiját szorongattam, kisebb fájdalmas tekintettel. Fájdalmasan kinyitotta a szemét majd a napot takarva felemelte a kezét.
-Nyertél Nina...
-Olyan hülye vagy Alexy.-mondtam remegő hanggal.
-He?
-Miért keveredsz ilyenekbe? Túl messzire mentél!-mondtam a pólóját rángatva.-Nem kell ennyire messzire menned miattam. Ne védj meg így!-tartottam vissza a könnyeimet.-Mi lenne ha kirúgnának? Vagy hasonló? És miattam! Nem bírnám elviselni.
-Hé!-ült fel, és kicsúszott alólam. -Nem küldhetnek engem csak úgy el! Úgyis vissza jönnék, és elvinném a diri padlócirkálóját! Na de nem sírsz! Most már akkor mosolyogj is!-ölelt át.
-Hé!-ült fel, és kicsúszott alólam. -Nem küldhetnek engem csak úgy el! Úgyis vissza jönnék, és elvinném a diri padlócirkálóját! Na de nem sírsz! Most már akkor mosolyogj is!-ölelt át.
-Hé, Alexy...-karoltam át.
-Hm?
-Miért van az, hogy mindig valami nyálas testvéri szarság lesz nekünk a végén, olyan helyen ahol jól látnak?-húztam a szám.
-Jó kérdés.-nevetett.
-Hm?
-Miért van az, hogy mindig valami nyálas testvéri szarság lesz nekünk a végén, olyan helyen ahol jól látnak?-húztam a szám.
-Jó kérdés.-nevetett.
-Nem olyan vicces ám... És... Mit kaptatok?-toltam el mielőtt még megfujtott volna.
-A büntetésre gondolsz? Ezzel kapcsolatban van egy jó hírem és egy rossz is..
-Jesszusom...-fogtam a fejem.-Mondjad...
-Jó hír az, hogy veled leszek büntetésben ma!-ujjongott ahhoz képest hogy én legszívesebben falnak mentem volna.- A rossz pedig... Az hogy Sammie is velünk lesz össze zárva mert elintézte a beiratkozást, és ő maga akarta így...
-Ezt nem hiszem el...-temettem a tenyerembe az arcom.- Direkt akarta így...-haraptam az ajkaimba idegesen.
-Most mi lesz?-kérdezte.
-Nem tudom...-mondtam erősen gondolkodva.
-Én sem!-guggolt közöttünk Sammie.
-Ez pe... WÁÁÁÁ...-borultam fenékre egyet sikoltva.-MI A TÖKÖM??!
-Mi a baj?-kérdezte döbbenten Sammie.
Alexy hozzám hasonlóan meglepődött de nem annyira mint én.
-HOGY KERÜLTÉL IDE??
-De hisz végig itt voltam... Csak az udvar másik részében és mikor megláttalak idejöttem, hogy beszélhessek veled.
-Sammie... Nem is volt kint eddig rajtunk kívül senki... És... Nem akarok beszélgetni veled.
-De miért nem? Áruld el miért vagy ilyen távolság tartó? Miért nem adsz egy esélyt?!
Sammiet bámultam keserű tekintettel ő meg könyörgően figyelt. Szó nélkül sarkon fordultam és berohantam a suliba.
*nem tudok... Nem tudok szembe nézni vele...*
-Kösz, hogy nem mondtad el neki.-nézett rám óvatosan.
-Ne köszönd. Már rég figyelmeztettem volna, de érdekel a TE részedről is a story. Nem kell elmondani megnézem magam, nehogy hazudj. Már ha nem bánod!-mondtam.
-Felőlem. Ha ez segít, hogy legközelebb ne gyere nekem.-fordultam felé, és lehunytam a szemem.
Rátettem a kezem a homlokára, majd elkezdtem az emlékeit vizsgálni. Megkerestem azt ami nekem kellet és belekezdtem. Minden egyes apró részletet megnéztem, és elemeztem, majd miután végeztem kiléptem a fejéből, és kinyitottam a szemem. Lassan ő is kinyitotta, és rám nézve várt. Mélyen belenéztem a kék szemeibe, majd megdörzsöltem a fejem.
-Basszus... Nem látok semmi olyan jelet, hogy hazudtál volna.
-Miért hazudnék?-kérdezte unottan, miközben feltette a szemüvegét.-Mi értelme lenne? Hisz azt szeretném, ha megbíznátok bennem! Mindannyian...-mondta halkabban.
-Akkor már csak pár kérdésem lenne... Először is, miért törölted az emlékeit Ninának?
-Mert fájt a gondolat, hogy cserben hagytam, akár saját akár nem saját döntésből.
-Másodszor... Mióta tudtál az erődről, és miért nem mondtad el neki?
-Elsőre azt mondom, hogy mióta megszülettem velem volt az "erőm" és úgy 5-évesen fedeztem fel először. Másodikra meg... Te miért nem mondtad meg, hogy van képességed? Miért nem mondtad neki, hogy lehet neki is van képessége?
-Sakk-Matt... Bármennyire is fáj. Megpróbáltam de...
-Megpróbáltad? Mikor? Mikor a reptéren veszekedtetek?-kérdezte lekezelően.
-Hé! Nem könnyű olyat közölni a húgodnak, hogy a "bátyád kinyírt egy embert, mert képessége van, és nagy valószínűséggel neked is, és lehet, és te is kinyírsz majd valakit ha nem vigyázol"! Ha?
-Ch...-nevette el magát.
-Most mi van?
-Ha, így adod elő, akkor tényleg bonyolult. Ilyen szöveggel, soha ne világosíts fel senkit.-nevetett tovább.
*Most, hogy így nézem, semmi ártalmatlan nincs vele... A szemei gyönyörű és tiszta kékek, és még nem láttam ilyen sármos, mosolyt... Basszus mikre nem gondolok!*
-Felőlem. Ha ez segít, hogy legközelebb ne gyere nekem.-fordultam felé, és lehunytam a szemem.
Rátettem a kezem a homlokára, majd elkezdtem az emlékeit vizsgálni. Megkerestem azt ami nekem kellet és belekezdtem. Minden egyes apró részletet megnéztem, és elemeztem, majd miután végeztem kiléptem a fejéből, és kinyitottam a szemem. Lassan ő is kinyitotta, és rám nézve várt. Mélyen belenéztem a kék szemeibe, majd megdörzsöltem a fejem.
-Basszus... Nem látok semmi olyan jelet, hogy hazudtál volna.
-Miért hazudnék?-kérdezte unottan, miközben feltette a szemüvegét.-Mi értelme lenne? Hisz azt szeretném, ha megbíznátok bennem! Mindannyian...-mondta halkabban.
-Akkor már csak pár kérdésem lenne... Először is, miért törölted az emlékeit Ninának?
-Mert fájt a gondolat, hogy cserben hagytam, akár saját akár nem saját döntésből.
-Másodszor... Mióta tudtál az erődről, és miért nem mondtad el neki?
-Elsőre azt mondom, hogy mióta megszülettem velem volt az "erőm" és úgy 5-évesen fedeztem fel először. Másodikra meg... Te miért nem mondtad meg, hogy van képességed? Miért nem mondtad neki, hogy lehet neki is van képessége?
-Sakk-Matt... Bármennyire is fáj. Megpróbáltam de...
-Megpróbáltad? Mikor? Mikor a reptéren veszekedtetek?-kérdezte lekezelően.
-Hé! Nem könnyű olyat közölni a húgodnak, hogy a "bátyád kinyírt egy embert, mert képessége van, és nagy valószínűséggel neked is, és lehet, és te is kinyírsz majd valakit ha nem vigyázol"! Ha?
-Ch...-nevette el magát.
-Most mi van?
-Ha, így adod elő, akkor tényleg bonyolult. Ilyen szöveggel, soha ne világosíts fel senkit.-nevetett tovább.
*Most, hogy így nézem, semmi ártalmatlan nincs vele... A szemei gyönyörű és tiszta kékek, és még nem láttam ilyen sármos, mosolyt... Basszus mikre nem gondolok!*
Én is elmosolyodtam a gondolaton, hogy így világosítottam volna fel. Felálltam a földről, majd Sammie-re néztem.
-Rendben, hiszek neked. Én nem szólok bele abba, hogy Ninával szeretnél beszélni, de hogy tudd! Ha ártasz neki vagy bármilyen hátsó szándékod van, szétverem a képed, és kórházba juttatlak.
-Megértettem. Ne aggódj, nincsenek hátsó szándékaim.-állt fel ő is őszinte mosollyal.-Hé.. Jól gondolom, hogy nekem nem örült Nina az előbb?
-Miről beszélsz? Ő mindig ilyen, most különösen örült neked!-mondta gúnyos mosollyal.
-Héé... De most komolyan!
-Komoly vagyok!-vigyorgott még mindig.
-Jól érzem, hogy úgyis mindenki szívatni fog az első hetemen?
-Mindenki. Kivéve Nina. Ő nem fog hozzád szólni, vagy a közeledben lenni.
-Jó tudni...-szontyolodott el.- Nem segítenél nekem?
-Miben?
-Valahogy rá kéne venni hogy hallgasson meg... Nem tudsz valahogy segíteni ebben?
-Hogy? Fogjam le vagy mi?!
-Azt akarom hogy meghallgasson és megbocsájtson nem pedig, hogy megutáljon! Szólni nem tudsz neki?
-Hááát...-húzta a száját.
-Kérlek! Csak próbáld meg! Leköteleznél.
-Jó... Megpróbálom.
-Kösz'.-nyújtotta a kezét.
Kezet fogtunk, majd mind a ketten elindultunk a suliba.
*Ninához vissza:*
A folyosón ácsorogtam, és a gondolataim között kavarogtam. Nem tudtam mihez kezdjek, a szívem csak úgy kalapált, és a fülemben is csak a bobszólókat hallottam.
-Héé!-haladt el a szemem előtt egy kéz, mire össze rezzentem.-Hozzád beszélek!
Ránéztem az illetőre, és Castiel állt mellettem ideges fejjel.
-Bocsi elbambultam...
-Vettem észre. Javíthatatlan..-fújt egyet, majd kicsit megenyhült a tekintet.-Min töröd magad?
-Érdekel?
-Nem bakker! Csak úgy idejöttem, felragasztottam egy cetlit a hátadra és elterelem a figyelmed. Szerinted?
-Jól van... Csak mostanság kedvesebb vagy, és nem értem miért.-fújtam egyet a frufrumhoz, mert a szemembe lógót.
-Ne szokd meg. Nos? Min töröd az agyad ami nincs?
-Már azt hittem megváltoztál.-néztem rá unottan.
-Never!-vigyorgott.
-Gondoltam.-nevettem el magam.-Hát igazából...-kezdtem bele, de a szavamba vágott.
-Hagyjad már nem érdekel!-mondta, unottan.
Leesett állal néztem rá, majd össze csuktam a szám és egy nagy levegőt vettem, és bent tartottam. *úgy nézhettem ki mint egy 5éves hiszti előtt*
-Most úgy nézel ki, mint egy béka.-mondta nevetve.
-Olyan hülye vagy! Azt hittem normális is tudsz lenni, de úgy látszik tévedtem! Menj és bunkóz inkább mással! Nekem már elegem van ebből!-kalimpáltam.
Mindennek elhordtam,és majdnem eltaláltam, de elkapta a kezem. Kinyitottam a szemem, és elkezdett tolni, míg a falat nem éreztem magam mögött.
-Eressz el!-mondtam tágra nyílt szemekkel.
-És ha nem?-kérdezte komolyan.
Nem tudtam válaszolni csak néztem ezüst szürke szemeibe. Elengedte a kezem, majd mind a kettő kezét a fejem közelébe tette. A szívem még mindig csak úgy kalapált, és tudtam mi jön. Nyeltem egyet, és össze szorítottam a fogaim. De nem az történt amit vártam. Castiel nem közeledett, csak mosolygott.
-Hogy...He?-néztem rá értetlenül.
-Idióta! Egy hatalmas szamár vagy! Egy deszka szamár.-vigyorgott.
Nem törődtem a beszólásával, csak a szemét figyeltem. Soha nem láttam még ezt a nézését!
-Ha már megkérdeztem, akkor érdekel, úgy hogy gyorsan mond!
-Nincsen semmi!-eszméltem fel, majd zavartan mondtam.
-Na!
-De nincs!
-Mondjad!
-Nem!
-De.
-NEM!
-DE! MEG HARAPLAK!
-JÓL VAN!-hisztiztem.-De nem tudom, hogy mondjam...-motyogtam.
Castiel elvette a kezeit a fejem mellől majd kérdőn nézet.
-És miért neked panaszkodjak?-motyogtam tovább.
-Ha így gondolkozol, akkor kitalálom. Hm. A gondod nem más mint a... bunyó király.
-Ki?
-Az a szemüveges bunyó király, aki elveszi a népszerűségünket!
-"Népszerűségünket?"
-Mindegy. Szóval... Igazam van, vagy igazam van?
-Miért... hiszed azt... hogy Sam-mel van gondom?
-Csak tudom. Látszik, hogy fülig szerelmes vagy belé!-vigyorgott.
-Neked szemüveg kell!-esett le ISMÉT az állam.
-Köszönöm, a látásommal semmi gond. Én már csak tudom!-vigyorgott.
-Mégis honnan? Tudtommal nem vagyunk se haverok, se barátnők, hogy neked mondtam volna bármit ami erre célozna!-mutogattam közöttünk.
-Nem vagyok csaj...-hökölt hátra.
-Biztos?-néztem végig rajta.-Nem lehetünk biztosak abban ám. Szokott hiszti rohamod lenni?
-Állj le különben fel cseszel!-mondta enyhén idegesen.
-Jól van ez erős volt.-mondtam.-Bocs.
-Ch...
-Puncis...-mondtam, miközben köhögést tettetem.
Tágra nyílt szemekkel nézet rám, nekem meg széles mosoly jelent meg az arcomon. Hamar elkezdtem nevetni, ő meg szerintem egy kicsit lefagyott, és nem tudta mit tegyen.
-Ezt nem úszod meg Deszka!-mondta.
-P...Persze...-nevettem, majd kinyitottam a szemem és rám fagyott a mosoly.
Castiel körül egy ijesztő aura lebegett. Kiropogtatta a nyakát, majd egy helyben állt tovább.
-H..Hé..C...Csak vicceltem...-mondtam feljebb emelve a kezem.
-Én is viccelek. Megviccelek mindjárt, hogy fel sem kelsz majd.-lépet még közelebb.
-Ne...ne már...-mondtam rémült mosollyal.
Castiel már nyújtotta a kezét, én meg össze szorítottam a szemeimet. Nem éreztem semmit, mire óvatosan kinyitottam a szemeim, de mikor megláttam mi van előttem nem tudtam rémüljek meg, vagy sírva nevesek. A második opciót választottam. A hasamat fogva nevetem Castielen. Hogy miért? Mert Suzuya valahonnan megjelent és hatalmas vigyorral karolta át és szorította Castiel nyakát. Magyarán enyhén fojtogatta őt. Castiel csak kapálózott szóhoz se tudott jutni, Suzuya meg csak nevetett.
-Gyerünk Vámpíír~! Ne mond hogy csak ennyi telik tőled!
-Su...Suzuya elég. Megfujtod!
-Az a célom!-jött egy halk de komolynak tűnő válasz.
-He? Nem értettem.- riadtam meg, mire nevetve elengedte Castiel aki köhögve a nyakát szorongatta.
-Te beteg vagy ember!-mondta majd elindult a terem felé.
Ott maradtam Suzuyával kettesben, és figyeltük, ahogy bemegy a terembe.
-Nos? Miújság kölyök?-kérdezte.
-Semmi különös...
-Megint elpattant egy ér a vámpírnak?
-Nem most csak hülyültünk...
-Komolynak tűnt!-mondta kérdőn nézve.
-Ő már csak ilyen... No de megyek órára.
-Rendben kölyök!-mosolygott.-Majd később!
-Szia..-indultam el.
Mielőtt beértem volna a terembe vissza néztem és még mindig ott állt, mosolyogva.
Nem tudom miért de kiráz a hideg ettől a sráctól. Leültem a helyemre, majd a padra dölve egy hatalmasat sóhajtottam.
-Nem válaszoltál a kérdésemre!
-Castieel ne most!
-Nem lenne jobb előbb túlesni rajta? Úgysem hagylak békén.
-Mond mit akarsz?-néztem fel.
-Mond el az igazat, és ne szenvedj ilyen látványosan! Mi bajod van?
-Mondtam már, hogy semmi!
-Szarul hazudsz! Azzal a kölyökkel van gondod mi? Valld be neki nyíltan mit érzel, és ne agyalj tovább.
-De nem érzek iránta semmit!
-Mond annak aki el is hiszi.
-CASTIEL! Kezdesz az agyamra menni! Mit akarsz hallani? Ha? Azt hogy utálom? Rendben. Én gyűlölöm Sammie-t!-mondtam idegesen a képébe.
Castiel csak nagy tekintetekkel nézet rám, egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
-Most örülsz?!
-Ja mert őszinte vagy! És legalább két legyet egy csapásra intéztél el!
-Hogy érted ezt?!-értetlenkedtem.
-Figyeld, csak ki van az ajtóban!-súgta halkan, majd kiállt a képből és a helyére ment.
Elkerekedett tekintettel néztem az ajtóban álló ledermedt fiúra. Csak döbbenten, és keserű pillantással nézet rám.
~Basszus ez nem lehet... Basszus, Basszus, Basszus... Idióta vagyok... óriási idióta...-gondoltam miközben az ajkaimba haraptam.
Lesütöttem a szemeim, majd a fejemet fogva vissza dőltem a padra.
~Hogy lehetek ilyen idióta barom? Miért hagyom, hogy az a mocsok folyton felhúzzon... Elszóltam magam!
A fejemet dörzsölve feküdtem a padon és szidtam magamat. A terembe hatalmas zaj volt mint mindig, és reménykedtem, hogy nem hallott meg.
~Kérlek... Csak ne kelljen vele szembe néznem a büntetés előttig. Már csak 2 órát kéne kibírnom, utána jönne a bünti..
-Nina!-hallottam meg a hangját.
A szívem csak úgy vert.
~Itt van... Itt van előttem... Mit csináljak... Mit csináljak?
-Nina!-ismételte meg lágy hangon.
~Wáá... Miért nem működik az a módszer, ha én nem látom, ő se lát?! Nem merek felnézni.. Nem merek...-szorítottam a fejem, és szorosan lecsuktam a szemeim.
Enyhén remegni kezdte, és csak reménykedtem, hogy nincs előttem.
~Mond, hogy nincs itt... Mond hogy elment már... Úgy félek...Fél...
-Félsz tőlem?-kérdezte meg, amivel félbeszakította a gondolat menetemet.-Hiszen remegsz!-ért hozzá a fejemhez. Egy apró, és gyengéd simítást éreztem a fejemen. Furcsa módon megnyugodtam tőle, de a szívem még mindig kalapált.
-Jól van. Kezdesz lenyugodni. Mély levegő...
Azt tettem amit mondott. Egy mély levegőt vettem, miközben lágyan lecsuktam szemeimet.
-...És most kifúj!-jött a mondat második fele.
Lassan kifújtam a levegőt, és teljesen megnyugodtam.
-Jó kislány. Jobb?-kérdezte.
-Ü...Ühüm...-bólintottam óvatosan egy aprót.
-Helyes.-mondta, majd felemelte a kezét a fejemről.
Pár pillanat múlva lassan felnéztem a padból, de már nem állt előttem. Óvatosan körbe néztem a teremben, és kerestem őt. Meg is találtam 1 paddal arrébb. Makoto melletti helyre beült, és a padra dölve bámult előre. Mikor észre vette, hogy figyelem, felém nézett és egy helyes mosolyt ejtett.
Gyorsan előre kaptam a fejem, és a kezemet szorongattam. Úgy éreztem, mintha a fejem egyre jobban elvörösödött volna...
-Nina minden oké?-ült le mellém Viola.
-Mi? He.. Ja igen, minden...-mondtam idegesen, és valamiért egy kisebb mosollyal a számon.
-Tiszta piros vagy!-mosolyodott el ő is.
-Váltsunk témát inkább...
Nem kellet témát váltanunk, hiszen becsöngettek és bejött a tanárnő. Megkérte Sammie-t hogy menjen ki bemutatkozni, majd azután kezdetét vette az óra.
Gyorsan és zavartalanul elment az utolsó 2óránk, majd szünetben gyomor görccsel hagytam el a termet.
Mindjárt itt a büntetés... Eddig sikerült Sammie-t kerülnöm, de most..? Mi lesz velem...
Alexy csatlakozott hozzám szünetben, majd a lépcsőknél Sammie is és felmentünk a terembe, ahol a büntetés lesz...
~Mamám segíts...-gondoltam, majd benyitottam a teremben.
*Ninához vissza:*
A folyosón ácsorogtam, és a gondolataim között kavarogtam. Nem tudtam mihez kezdjek, a szívem csak úgy kalapált, és a fülemben is csak a bobszólókat hallottam.
-Héé!-haladt el a szemem előtt egy kéz, mire össze rezzentem.-Hozzád beszélek!
Ránéztem az illetőre, és Castiel állt mellettem ideges fejjel.
-Bocsi elbambultam...
-Vettem észre. Javíthatatlan..-fújt egyet, majd kicsit megenyhült a tekintet.-Min töröd magad?
-Érdekel?
-Nem bakker! Csak úgy idejöttem, felragasztottam egy cetlit a hátadra és elterelem a figyelmed. Szerinted?
-Jól van... Csak mostanság kedvesebb vagy, és nem értem miért.-fújtam egyet a frufrumhoz, mert a szemembe lógót.
-Ne szokd meg. Nos? Min töröd az agyad ami nincs?
-Már azt hittem megváltoztál.-néztem rá unottan.
-Never!-vigyorgott.
-Gondoltam.-nevettem el magam.-Hát igazából...-kezdtem bele, de a szavamba vágott.
-Hagyjad már nem érdekel!-mondta, unottan.
Leesett állal néztem rá, majd össze csuktam a szám és egy nagy levegőt vettem, és bent tartottam. *úgy nézhettem ki mint egy 5éves hiszti előtt*
-Most úgy nézel ki, mint egy béka.-mondta nevetve.
-Olyan hülye vagy! Azt hittem normális is tudsz lenni, de úgy látszik tévedtem! Menj és bunkóz inkább mással! Nekem már elegem van ebből!-kalimpáltam.
Mindennek elhordtam,és majdnem eltaláltam, de elkapta a kezem. Kinyitottam a szemem, és elkezdett tolni, míg a falat nem éreztem magam mögött.
-Eressz el!-mondtam tágra nyílt szemekkel.
-És ha nem?-kérdezte komolyan.
Nem tudtam válaszolni csak néztem ezüst szürke szemeibe. Elengedte a kezem, majd mind a kettő kezét a fejem közelébe tette. A szívem még mindig csak úgy kalapált, és tudtam mi jön. Nyeltem egyet, és össze szorítottam a fogaim. De nem az történt amit vártam. Castiel nem közeledett, csak mosolygott.
-Hogy...He?-néztem rá értetlenül.
-Idióta! Egy hatalmas szamár vagy! Egy deszka szamár.-vigyorgott.
Nem törődtem a beszólásával, csak a szemét figyeltem. Soha nem láttam még ezt a nézését!
-Ha már megkérdeztem, akkor érdekel, úgy hogy gyorsan mond!
-Nincsen semmi!-eszméltem fel, majd zavartan mondtam.
-Na!
-De nincs!
-Mondjad!
-Nem!
-De.
-NEM!
-DE! MEG HARAPLAK!
-JÓL VAN!-hisztiztem.-De nem tudom, hogy mondjam...-motyogtam.
Castiel elvette a kezeit a fejem mellől majd kérdőn nézet.
-És miért neked panaszkodjak?-motyogtam tovább.
-Ha így gondolkozol, akkor kitalálom. Hm. A gondod nem más mint a... bunyó király.
-Ki?
-Az a szemüveges bunyó király, aki elveszi a népszerűségünket!
-"Népszerűségünket?"
-Mindegy. Szóval... Igazam van, vagy igazam van?
-Miért... hiszed azt... hogy Sam-mel van gondom?
-Csak tudom. Látszik, hogy fülig szerelmes vagy belé!-vigyorgott.
-Neked szemüveg kell!-esett le ISMÉT az állam.
-Köszönöm, a látásommal semmi gond. Én már csak tudom!-vigyorgott.
-Mégis honnan? Tudtommal nem vagyunk se haverok, se barátnők, hogy neked mondtam volna bármit ami erre célozna!-mutogattam közöttünk.
-Nem vagyok csaj...-hökölt hátra.
-Biztos?-néztem végig rajta.-Nem lehetünk biztosak abban ám. Szokott hiszti rohamod lenni?
-Állj le különben fel cseszel!-mondta enyhén idegesen.
-Jól van ez erős volt.-mondtam.-Bocs.
-Ch...
-Puncis...-mondtam, miközben köhögést tettetem.
Tágra nyílt szemekkel nézet rám, nekem meg széles mosoly jelent meg az arcomon. Hamar elkezdtem nevetni, ő meg szerintem egy kicsit lefagyott, és nem tudta mit tegyen.
-Ezt nem úszod meg Deszka!-mondta.
-P...Persze...-nevettem, majd kinyitottam a szemem és rám fagyott a mosoly.
Castiel körül egy ijesztő aura lebegett. Kiropogtatta a nyakát, majd egy helyben állt tovább.
-H..Hé..C...Csak vicceltem...-mondtam feljebb emelve a kezem.
-Én is viccelek. Megviccelek mindjárt, hogy fel sem kelsz majd.-lépet még közelebb.
-Ne...ne már...-mondtam rémült mosollyal.
Castiel már nyújtotta a kezét, én meg össze szorítottam a szemeimet. Nem éreztem semmit, mire óvatosan kinyitottam a szemeim, de mikor megláttam mi van előttem nem tudtam rémüljek meg, vagy sírva nevesek. A második opciót választottam. A hasamat fogva nevetem Castielen. Hogy miért? Mert Suzuya valahonnan megjelent és hatalmas vigyorral karolta át és szorította Castiel nyakát. Magyarán enyhén fojtogatta őt. Castiel csak kapálózott szóhoz se tudott jutni, Suzuya meg csak nevetett.
-Gyerünk Vámpíír~! Ne mond hogy csak ennyi telik tőled!
-Su...Suzuya elég. Megfujtod!
-Az a célom!-jött egy halk de komolynak tűnő válasz.
-He? Nem értettem.- riadtam meg, mire nevetve elengedte Castiel aki köhögve a nyakát szorongatta.
-Te beteg vagy ember!-mondta majd elindult a terem felé.
Ott maradtam Suzuyával kettesben, és figyeltük, ahogy bemegy a terembe.
-Nos? Miújság kölyök?-kérdezte.
-Semmi különös...
-Megint elpattant egy ér a vámpírnak?
-Nem most csak hülyültünk...
-Komolynak tűnt!-mondta kérdőn nézve.
-Ő már csak ilyen... No de megyek órára.
-Rendben kölyök!-mosolygott.-Majd később!
-Szia..-indultam el.
Mielőtt beértem volna a terembe vissza néztem és még mindig ott állt, mosolyogva.
Nem tudom miért de kiráz a hideg ettől a sráctól. Leültem a helyemre, majd a padra dölve egy hatalmasat sóhajtottam.
-Nem válaszoltál a kérdésemre!
-Castieel ne most!
-Nem lenne jobb előbb túlesni rajta? Úgysem hagylak békén.
-Mond mit akarsz?-néztem fel.
-Mond el az igazat, és ne szenvedj ilyen látványosan! Mi bajod van?
-Mondtam már, hogy semmi!
-Szarul hazudsz! Azzal a kölyökkel van gondod mi? Valld be neki nyíltan mit érzel, és ne agyalj tovább.
-De nem érzek iránta semmit!
-Mond annak aki el is hiszi.
-CASTIEL! Kezdesz az agyamra menni! Mit akarsz hallani? Ha? Azt hogy utálom? Rendben. Én gyűlölöm Sammie-t!-mondtam idegesen a képébe.
Castiel csak nagy tekintetekkel nézet rám, egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
-Most örülsz?!
-Ja mert őszinte vagy! És legalább két legyet egy csapásra intéztél el!
-Hogy érted ezt?!-értetlenkedtem.
-Figyeld, csak ki van az ajtóban!-súgta halkan, majd kiállt a képből és a helyére ment.
Elkerekedett tekintettel néztem az ajtóban álló ledermedt fiúra. Csak döbbenten, és keserű pillantással nézet rám.
~Basszus ez nem lehet... Basszus, Basszus, Basszus... Idióta vagyok... óriási idióta...-gondoltam miközben az ajkaimba haraptam.
Lesütöttem a szemeim, majd a fejemet fogva vissza dőltem a padra.
~Hogy lehetek ilyen idióta barom? Miért hagyom, hogy az a mocsok folyton felhúzzon... Elszóltam magam!
A fejemet dörzsölve feküdtem a padon és szidtam magamat. A terembe hatalmas zaj volt mint mindig, és reménykedtem, hogy nem hallott meg.
~Kérlek... Csak ne kelljen vele szembe néznem a büntetés előttig. Már csak 2 órát kéne kibírnom, utána jönne a bünti..
-Nina!-hallottam meg a hangját.
A szívem csak úgy vert.
~Itt van... Itt van előttem... Mit csináljak... Mit csináljak?
-Nina!-ismételte meg lágy hangon.
~Wáá... Miért nem működik az a módszer, ha én nem látom, ő se lát?! Nem merek felnézni.. Nem merek...-szorítottam a fejem, és szorosan lecsuktam a szemeim.
Enyhén remegni kezdte, és csak reménykedtem, hogy nincs előttem.
~Mond, hogy nincs itt... Mond hogy elment már... Úgy félek...Fél...
-Félsz tőlem?-kérdezte meg, amivel félbeszakította a gondolat menetemet.-Hiszen remegsz!-ért hozzá a fejemhez. Egy apró, és gyengéd simítást éreztem a fejemen. Furcsa módon megnyugodtam tőle, de a szívem még mindig kalapált.
-Jól van. Kezdesz lenyugodni. Mély levegő...
Azt tettem amit mondott. Egy mély levegőt vettem, miközben lágyan lecsuktam szemeimet.
-...És most kifúj!-jött a mondat második fele.
Lassan kifújtam a levegőt, és teljesen megnyugodtam.
-Jó kislány. Jobb?-kérdezte.
-Ü...Ühüm...-bólintottam óvatosan egy aprót.
-Helyes.-mondta, majd felemelte a kezét a fejemről.
Pár pillanat múlva lassan felnéztem a padból, de már nem állt előttem. Óvatosan körbe néztem a teremben, és kerestem őt. Meg is találtam 1 paddal arrébb. Makoto melletti helyre beült, és a padra dölve bámult előre. Mikor észre vette, hogy figyelem, felém nézett és egy helyes mosolyt ejtett.
Gyorsan előre kaptam a fejem, és a kezemet szorongattam. Úgy éreztem, mintha a fejem egyre jobban elvörösödött volna...
-Nina minden oké?-ült le mellém Viola.
-Mi? He.. Ja igen, minden...-mondtam idegesen, és valamiért egy kisebb mosollyal a számon.
-Tiszta piros vagy!-mosolyodott el ő is.
-Váltsunk témát inkább...
Nem kellet témát váltanunk, hiszen becsöngettek és bejött a tanárnő. Megkérte Sammie-t hogy menjen ki bemutatkozni, majd azután kezdetét vette az óra.
Gyorsan és zavartalanul elment az utolsó 2óránk, majd szünetben gyomor görccsel hagytam el a termet.
Mindjárt itt a büntetés... Eddig sikerült Sammie-t kerülnöm, de most..? Mi lesz velem...
Alexy csatlakozott hozzám szünetben, majd a lépcsőknél Sammie is és felmentünk a terembe, ahol a büntetés lesz...
~Mamám segíts...-gondoltam, majd benyitottam a teremben.
