22.fejezet

 Ki a kórházból, vissza a suliba.




 Az ágyban pityeregtem, majd meghallottam egy halk kopogást az ajtón. Gyorsan letöröltem a könnyeim, majd kiszóltam. Egy doktor nyitott be, akin egy apró és halvány mosoly volt. Úgy 30 körüli lehetett, és sötét barna haja volt, lilás szemmel.
     -Ön a doktorom?-kérdeztem.
     -Úgy is lehet mondani.-csukta be az ajtót.-Hogy van?-kérdezte az ágyhoz gyalogolva.
     -Hát nem is tudom... Ratyin?-kérdeztem.
 Az orvos felvonta a szemöldökét, és kérdőn nézett rám. Én inkább nem mondtam semmit, és elfordítottam a fejem.
     -Fáj valahol? Érez fájdalmat?-kérdezte.-Tudja kis hölgy, a barátait jól megijesztette. A 3 nap alatt, amíg eszméletlen volt, soha nem volt egyedül. A kék hajú fiú... Ha jól tudom ő a bátyja...-nézett rám, mire biccentettem egyet.- Mindig bent volt, még este is. Volt hogy hajnalban ment el.-mondta míg megnézte a korlapom.
 Én a hallottakon tanakodtam, majd ismét megszólalt a doki.
     -Elnézést, milyen modortalan vagyok!-csapott a homlokára.-Még be se mutatkoztam. Dr. Roger vagyok.
     -Hát az én nevemet már tudja.-mutattam a korlapra.
 Dr. Roger elnevette magát, majd folytatta.
     -Hát még olyan tüneteket is ritkán lát az ember, mint amilyennel magát behozták. A barátai nem tudták az okát, ezért Önt is megkérdezem. Mi okozta az eszmélet vesztését, és a sérüléseket?
     -Hát...szimpla baleset...-mondtam zavartan.
     -Ugyan. 3 napot volt itt, és ezalatt kerültek Önre a sebek. Mikor behozták, csak az eszmélet vesztés volt, és a fején volt egy dudor. Utána jelentek meg a sebek a kezén, és a kék folt a hasán tegnap vettük észre.-mondta.
 Én zavartan nem tudtam mit mondjak majd ismét megszólalt.
      -Tudja... Ha attól tart mit mondjon, hogy ne derüljön ki az, hogy képességgel van ellátva, akkor nem kell gondolkoznia. Ez a kórház 2 részre van osztva. Az egyik a "normál" emberek része, a másik, pedig az olyanoké akik képességgel vannak megáldva.
      -Akkor, Ön is...?
      -Igen. Nekem is van képességem, ide szinte csak úgy vettek fel.-mosolygott.
      -Magának mi a képessége, ha nem sértem meg vele..?
      -Ha már rá kérdezett. Elemek irányítása. A föld, víz, és a tűz az én reszortom. És a doktoroknak még az orvoslást, és a gyógyítást is el kellet sajátítanunk.
      -Maga nagyon kedves orvos...
      -Köszönöm a bókot.-mondta nevetve.-Nos akkor kérem elmondja mi történt Önnel?-ült le az ágyra, mire össze húztam magam.
  Zavartan de elmeséltem az egész történetem. Hogy mi zajlott le a fejemben, hogy van/volt bennem egy őrült, aki megkínzott, ez nekem mennyi időnek tűnt, és hogy a végén más képességre is szert tettem a gondolat olvasáson kívül. Mikor végeztem egy mély levegőt vettem, és újból a dokira néztem. Ő még mindig az ágyamon ült, és gondolkodott.
      -Nos...?-kérdeztem.
      -Tessék?
      -Öhm...maga szerint kezdek becsavarodni?
      -Egy szóval se mondtam...
      -Tudom, dee... Ez hogy valaki van a fejemben, és hogy kaptam még egy képességet... Plusz, hogy minden nap történik velem valami szinte...
      -Ezt hogy érti?
Ekkor elmeséltem mi történt velem az óta mióta itt vagyok. Castielt, hogy embernek hittem magam... És így tovább, és így tovább...
      -Nem kell aggódnia, nem fog becsavarodni.
      -De hát... Ez mind.... Engem annyira frusztrál...-fogtam meg a fejem.
      -Nézze...-fogta meg a kezem biztatás képen.-Amik történtek önnel furcsának látszanak, és ijesztőnek. De nem kell aggódnia, hisz minden ilyen tinédzser dolog átmeneti. Csak meg kell szokni és nem idegeskedni, és meglátja hamar elmúlik a legtöbb gondja.-mosolygott.
  Öcséém...hogy ez a doki milyen rendes... Miért nem lehetnek ilyenek a fogorvosok? Bár akkor ijesztőbbek lennének... A doki mondta, hogy akkor elvégzi a vizsgálatokat, és ha nem lát hibát, akkor haza mehetek bármelyik nap.
  Megnézte a karcolásokat, és a végtagjaimat. Utoljára hagyta a hasamon lévő sebet. Hozzá teszem, én annyira utálom azokat a vizsgálatokat mikor ultra hangoznak, vagy csak a hasat vizsgálják, hogy lángvörös fejjel feküdtem.
Leszedte a kötést, majd egy-két helyen megnyomkodta, fáj-e. Oldalt nem éreztem semmit mikor megnyomta *nem fájt*, de mikor középtájon a köldököm körül nyomta meg... Akkor biza felszisszentem. A doki jegyzetelt párat, majd a fejemet is megnézte. A dudor már nem látszott, maximum egy kicsi lila folt. Ezt is mind lejegyezte, majd felállt.
       -Eddig minden rendben van. A hasán lévő kék foltra adunk majd egy krémet, ami gyulladás csökkentő. Azzal majd nyugodtan bekenheti a fejénél lévő kék foltot is. A horzsolások, meg 1-2 napon belül teljesen eltűnnek, hiszen nincsen sok, és nem is mélyek. Még egy dolgot kérnék.
       -Mégpedig?-kérdeztem félve.
       -Kérem álljon fel, és menjen el az ajtóig.
       -Tessék?
       -A járását is megnézném, nem-e szédeleg ha feláll, nincs-e agyrázkódása a székről való leesés vagy az áramütés miatt.
 Nehezen, de felálltam. Mivel hirtelen álltam fel, megmozdult a föld úgy éreztem, és az 1.lépés nehézkes volt. De utána ugyan úgy mentem mint eddig.
       -Rendben. Nincs agyrázkódásnak jele. De azért még óvatosan, lassan kelljen fel, nehogy megszédüljön.
       -Rendben. Ezt észben tartom.-ültem le az ágyra.
       -Szerintem már haza mehet holnap reggel. Írok ki kenőcsöt, és azért pár pirulát, amit naponta 1x reggelente vegyen be. Az iskolát se kell kihagynia, de a testnevelést, és a sportokat kerülje.
       -Rendben. Köszönöm.-mosolyodtam el én is.
A doki még egy keveset beszélt, majd mondta, hogy pihenjek. Én lefeküdtem, és behunytam a szemem, mire elnyomott az álom.

  ~Másnap~

       -Felhívjuk valakijét?-kérdezte a doki, miután felkeltem.
Én osztottam szoroztam, és rájöttem, hogy ma szombat van, mivel kedden történtek az esetek, és 3 napot voltam eszméletlen... Reggel 9-óra volt mire felkeltem.
       -Igen. Kérem a bátyámat.
       -Rendben akkor hívjuk. Messze laknak az intézménytől?
       -Szerintem igen, de inkább ne egyből hívják, mert az 5 perc múlva itt lenne...
A doki elnevette magát, majd mondta, hogy hívja Alexy-t. Én még picit vissza feküdtem és a plafont bámultam. Úgy röpke 20 perc múlva hallani lehet, ahogy valaki fut a folyosón.  Én felültem és kíváncsian néztem mi lesz. Az ajtóm előtt elfutott valaki, csíkot húzva maga után... Én csak néztem majd sóhajtottam egyet. Az emberke aki tovább szaladt, vissza rohant az ajtómig, majd bejött és megállt előttem lihegve.. Egy pár pillanatig csak annyit lehetett hallani, ahogy ő liheg, majd kiegyenesedett. Alexy nagy vigyorral vetődött szinte rám, és kiszorította még a belemet is.
       -Kisasszony, szóltam a bátyának, nem sokára itt....-jött be a doki és vette észre a rajtam csimpaszkodó Alexy-t.-...lesz.-fejezte be döbbenten.-Ez gyors volt.
       -Mondtam...-kapálóztam.-Alexy!-löktem le magamról.
       -Annyira örülök, hogy ilyen hamar haza jöhetsz! Hoztam neked valami cuki ruhát! Hétvégén meg kényeztetlek!
       -Kijelentkezésnél átadjuk önnek a gyógyszereket, és a kenőcsöt. Akkor hagyom önt öltözködni.-mondta, majd kiment az ajtón. Alexy is kiment majd én felöltöztem. Amikor végeztem *nem hozott olyan rossz ruhát...* kimentem az ajtón, mire Alexy elmosolyodott. De ez nem olyan vigyori Alexy féle mosoly volt, hanem olyan meg könnyebbült. Karon fogott, majd a recepcióshoz húzott. Ott váltott pár szót a nővérrel, én alá írtam minden papírt, megkaptam a gyógyszereket, és a kenőcsöt. Mikor itt is végeztünk Alexy vidáman elköszönt a nővértől és kivonszolt ismét. Ahogy húzott megláttam a dokit ahogy mosolyogva int, mire én is intettem.
Röviden 3 lépésben hogyan kerültünk a kocsiba.. Khm.. 1.Alexy kirángatott. 2.Alexy kinyitja az ajtót. 3. Alexy bevág a kocsiba és rám csukja az ajtót. ÉS EZ KÁBÉ 5 MÁSODPERC VOLT! Ahogy belökött sikeresen neki estem egy másik személynek, aki hátul ült. Ő beült előre, majd szólt a haverjának, hogy gázt bele, mire az bólintott és beletaposott. Én bocsánatot kértem a hátul ülő szemüveges fiútól, mire az levette rólam a tekintetét, és a könyvre figyelt ismét. Nem sok idő kellet, hogy haza érjünk. Kiszálltunk, majd Alexy ragaszkodott ahhoz, hogy segítsen fel jönni a házba. Én lefeküdtem a szobámban, majd Alexy egész hétvégén mellettem volt, és "ápolt". Filmeztünk, majd társasoztunk. Ki nem engedett, de nem bántam, hisz jó volt így is. Mindenről gondoskodott. Elkérte a pótolni valókat, és segített is a tanulásban. Szinte csak tanulni állhattam fel.


 ~Hétfőn:~


 Szokás szerint Alexy keltett, és kinyitva a szekrényem, elkezdett kipakolni belőle. Nagy nehezen felültem, szokás szerint a plüss Hello Kitty-m szorongatva.
       -Nos kezdjük is az öltözködést.-csapta össze a kezét, majd rám nézett és az ágyamhoz hozta a ruhákat..
 Én amolyan, "ezt te sem gondolod komolyan" fejet vágtam, és vártam mit tesz.
       -Nina igyekezz!  Öltözz. Nem mondta a doki, hogy otthon kell maradnod!-mivel én ültem így ő lenézett rám.-Nem szabad mozognod! Felöltöztetlek, mint régen! Emlékszel? Annyira cuki voltál a pelusodban, és mindig ugráltál. Majd abban a kis ruhácskádban! Kezdjük, a régi idők emléké..--megragadtam a felsőjét így nem bírta befejezni.
 A másik kezemmel az ajtómra mutattam, majd megszólaltam.

       -Ide figyelj, kedves, drága, egyetlen, pici, hugica mániás,  icciri-picciri, kék loboncos, feltűnően rózsaszínes szemű Alexy!-vettem egy nagy levegőt.-Vagy MOST azonnal kimész önszántadból azon az ajtón és becsukod magad után...
       -Vaagy?-tette fel szórakozottan a kérdést és hátra lépet egyet.
       -Vagy én magam teszlek ki, de az fájdalmas lesz!-keltem fel az ágyból, és indultam meg.
Alexy gyorsan nevetve kirohant az ajtón és becsukta maga után azt. Én nagy levegőt vettem, majd megnéztem milyen ruhát pakolt ki., *nem is rossz...* Gyorsan felvettem, majd felkötöttem a hajam, és beálltam a tükröm elé.

   *Nos...öhm...asszem egész jó...megfelel...khm...khm...* El kell ismernem Alexynek jó ízlése van...
  Lementem és reggeliztünk Alexyvel, majd egy gyors mosakodás, és indulhattunk is. Egész úton beszélgettünk, és Alexy olyan volt mintha egy porcelán baba lennék, vagy egyszerűen egy gyerek aki nem bír magára vigyázni. Az út így lassabb volt. Picit zavart, de örültem is neki, mert elég vicces volt néha. *Alexy elbújt a háztömbök sarkánál, és figyelte jön-e valaki, és ha jött akkor kiugrott az kiáltva:"Figyellek ám kisöreg!" vagy "Tiszta a terep főnök! Egy rossz tényező sincs jelen!"... A zebránál kitette nekem a kezét, majd mikor zöld lett a lámpa, megfogta a kezem és átrohantunk.* Volt amikor nevettem rajta, de volt cikibb helyzet is, mikor egy öreg nénire fordult rá, és mondta neki a "Figyellek ám kisöreg!"-et... Akkor én húztam el onnan őt. A sulihoz érve lenyugodott, és normálisan mentünk. Itt elkezdet ismét valamit mondani, de nem figyeltem rá.
 A teremig kísért, majd ott elköszönt tőlem, és ment tovább. Egy nagy levegőt vettem, és készültem bemenni...
       -Ninaaa!-ugrott a nyakamba Viola.
Először meglepődtem, de mikor felfogtam, én is átöleltem.
       -Minden rendben? Jól vagy már?-kérdezte eltolva magától.
       -Igen. Most már jól vagyok...-mondtam mosolyogva.
       -Üdv itt Kéki!-borzolta össze a hajam Maki.
       -Ne máá Maki! A "Kéki" olyan izéé....-nyafogtam.
       -Mert a Maki nem.-nevetett.
       -Bemegyünk?-mutatott az ajtóra Viola.
       -Muszáj?-kérdeztük Makival a szánkat húzva.
 Mind a hárman elnevettük magunkat, majd bementünk a terembe. Leültünk a helyünkre és beszélgetni kezdtünk. Hétfő...első óra Földrajz. Miután előkészítettem mindent,ismét rájuk figyeltem, és beszélgetni kezdtünk. Maki hülyéskedett, Viola meg vagy nevetett rajta, vagy éppen oda kapott, hogy fejezze be. Bejött lassan mindenki, a csengő is megszólalt, majd a tanár is bejött. Egy gyors jelentés, létszám ellenőrzés, majd kiosztott mindenkinek egy lapot. Nekem lassan leesett, hogy dogát írunk, mire Makival kétségbeesetten össze néztünk... Föci az nem megy nekem bárki bármit mond! 10 feladat volt és kb. 4-et magamtól tudtam úgy-ahogy, de utána Violától kéretünk segítséget. Miután nagy nehezen ezt megírtuk, a tanár beszedte és folytatta az órát. A többi óra ugyan így ment. Szinte mindenből írtunk, kivéve lénytanból, és kémiából. Lénytannak vége lett ami a 6.óránk volt és egy hosszabb szünet jött.
       -Én megdöglök!-mondtam a padon feküdve kifáradva.-Ennyi dogát... Hogy rohadnának el.
       -Nina, nyugi. Nemsokára vége. Már csak 2 óra.-mondta Viola.
       -Addig én öngyilkos leszek!-mondtam még jobban elkenődve.
       -Azt ne... Maki segíts kérlek!-nézett a másik oldalán lévő Makira aki ugyan úgy elvolt kenődve mint én.
       -Nincs... több... kajám...-mondta.-Sok... doga... elfogyott... az... agyam... Nincs... Energiaa...-mondta a padon feküdve.
       -Makoto! Ne csináld te is! Ha kaja kell, akkor szólj! Nálam még van egy szendvics.-kereste elő Viola a szendvicset, majd Maki elé rakta, aki szaglászni kezdett, majd csillogó szemmel elkezdte majszolni az élelmet.
       -Egy lerendezve.-mondta elégedetten Viola, majd rám nézett.
Fel álltam a székből, majd az asztalra támaszkodva ránéztem.
       -Levegő kell!-jelentettem ki, majd elindultam kifelé.
 Megálltam a mosdóba, és megmostam az arcom, majd ismét kifelé vettem az irányt. Kilöktem az ajtót, majd mikor megéreztem a friss levegőt, és a lágy szellőt ami megcsapta az arcom, elmosolyodtam. A szél kicsit felerősödött, és a hajammal játszva belekapott, és szétszedte az amúgy is szétesett felkötött hajam. A vállamra hullott a hajam, majd kinyitottam a szemem. Az udvar üresen állt, és kongott. A szél felerősödött, és egyre jobban csak kócolta a hajam. Az arcomba fújta, mire ismét becsuktam a szemem, majd kiszedve azt oldalra fogtam. Elindultam a padhoz, közben meg a hajam igazgattam. Megálltam előtte, és hezitáltam le-e üljek. Az ajtóból hallottam, ahogy Viola kiabál és integet. Vissza intettem mosolyogva. Egy pillanatra megálltak, majd nekik lement a mosoly az arcukról, és elkezdtek felém rohanni, kiabálva és kapálózva. Nem értettem mit kiabálnak, csak kapálózásukat láttam ahogy mögém mutatnak, majd egy szót értettem meg, és becsapódott előttük az ajtó. Az a szó pedig nem volt más, mint... "Mögötted!". Lassan megfordultam, és a kerítésen állt, sapkáját levéve, majd egy mosoly jelent meg a képén.

Ledermedve néztem a szemébe, mire megszólalt.
       -Rég találkoztunk.-mondta vigyorogva.
 Nem bírtam megszólalni, és csak figyeltem skarlát vörös szemeit. Hangos kiabálást, és dobolást hallottam az ajtótól, mire észbe kaptam.
       -Fuss!-mondta szórakozottan.
  Őrült tempóval megfordultam és elkezdtem rohanni az ajtó felé. Nekicsapódtam az ajtónak, és én is elkezdtem dörömbölni, és rángatni kezdtem az ajtó kilincset, de semmi haszna, nem nyílt ki. A kilincset két kézzel próbáltam rángatni, mire egy suhanást éreztem a hátam mögött közvetlen, majd hogy végig húzza a kezét a hátamon. Gyorsan megfordultam és szembe találtam magam vele. Ijedten néztem a szemébe, ő meg a kezét a fejem mellé támasztotta, ne bírjak elfutni.
       -Mit keresel itt?-kérdeztem.
       -Jó fiú voltam és elengedtek.-vigyorgott.-Csak nem hiányoztam?-kérdezte.
  Nem bírtam megszólalni, mire folytatni kezdte Castiel.
       -Tudod... Amiket ott műveltek velem, azért mert 1x-2x ittam belőled, szerintem túlzás volt. Ezalatt a majdnem 2 hét alatt minden nap, csak gyűlt bennem a gyűlölet irántad, és hogy ha vissza jövök olyan kínokat fogsz átélni, amit el sem mersz képzelni. Először úgy gondoltam, minden csepp véred kiszívom, de rájöttem az nem lenne elég.-simult hozzám, és emelte fel az állam. Ahogy neki passzírozott az ajtónak, a hasam rettenetesen elkezdett fájni, én meg becsuktam az egyik szemem, és fájdalmasan tekintettem rá. Ez feltűnt neki, mire hátrébb lépet egy kicsit, és a hasamat kezdte el bámulni.
       -Mit bámulsz, te perverz?-kérdeztem őt figyelve.
  Nem vágott vissza, hanem a kezét a hasamra helyezte, és megnyomta. Halhatóan fel szisszentem, és húztam ahogy csak lehetett az említett testrészt. A perverz dög még mindig csak bámult, majd gondolva egyet megfogta a fölsőm, és feljebb húzta.
       -Mi..MIT KÉPZELSZ MIT CSINÁLSZ?-kiabáltam rá zavartan.
  Megakartam ütni, de nem jött össze, mert lefogta a kezeimet egy kézzel. Egy kicsit arrébb cibált, így nem az ajtónak, hanem a falnak nyomott. Makiék még mindig dörömböltek, de nem bírták kinyitni az ajtót. Castiel felhúzta a pólóm kábé az 5. bordámig. A keze jég hideg volt... A kötést figyelte, majd ismét rám nézett kérdőn.
       -Hát ez?-kérdezte.
       -Nem tartozik rád!
       -Ch..-nevetett fel.-Lehet veled kedves az ember. Úgyis bunkó lennél.
Castiel füttyentett egyet, majd a falat átugorva bejött egy barna hajú fiú. Oda sétált Castiel mellé, majd végigmért minket.
       -Szóval ő lenne, az akiért a nyálad csorgatod.-mondta Castielre nézve és rám mutatva.
  Ő csak egy mérges pillantást vetett a fiúra, mire az elvigyorodott, és megfogta a karomat. Erősen lefogott, míg Cast a kötés alá kukkantott. Az én arcom egy paprikára hasonlított, olyan vörös voltam. A gyerek csak röhögött, Cast, meg beleharapott a hasamba. Ismét könnybe lábadt a szemem, és a fogaimat szorítottam össze szidva a Vörit. Az eltávolodott, majd felállt és ismét a könnyes szemeimbe nézett, az állam felemelve.
       -Vissza térek, és máris más íze van a vérednek. Hogy csinálod ezt?-kérdezte.
  Én csak néztem, de nem szóltam semmit.
       -Csak nem meg némultál?
       -Dögölj meg Castiel.-mondtam lehajtva a fejem és hagytam, hogy le folyjon a könnyem.
A másik kölyök elengedett, és hátrálni kezdett, Castiel meg elkapta a nyakam, és a falhoz szorítottan.
       -Nem kéne tisztelettel beszélni másokkal?-kérdezte, a szorítását erősítve.
A karját megfogtam és próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Majd észbe kaptam, és a kézfejét megfogva, elszívtam az erejéből, és eltaszítottam magamtól. Castiel hátrébb ugrott, majd a kezét figyelte. Ismét vissza nézet rám,és kiabálni kezdett.
       -MÁR MEGINT MIT CSINÁLTÁL?-kérdezte.
Nem válaszoltam, csak gyorsasággal mögé kerültem és belé rúgtam, mire elesett. A haverját nekilöktem a falnak, és mind a ketten engem kerestek. A bokroknál álltam, és letéptem egy virágot, amit a hajamba raktam és rájuk néztem.

       -Érdekes ez a vérszomj. A vámpírok ezért ilyen hülyék? A vérszomj elveszi az eszüket.-mondtam lenézően.-Kérdésedre pedig a válasz nem más, mint én energia vámpír vagyok. Elszívom a mocskos képességed, és olyan leszek mint te.-mondtam teljesen feléjük fordulva.
 A haverja ijedten lépkedett hátra, Castiel meg egyre idegesebb lett.
       -Ne baszakodj velem! Mi ez a baromság?!-kérdezte.
       -Hogy mi ez?-kérdeztem, majd ismét mögé kerültem és úgy suttogtam, mit ő szokott.-Ez a csúf valóság.-mondtam.
Rátettem a kezem a hátára, és ismét ellöktem. Én is hátrálni kezdtem, és szédelegve össze csuklottam. A földön ültem, és semmi erőm nem volt felkelni. Akárhányszor próbálkoztam, mindig vissza estem. Castiel felkelt majd felém kezdett rohanni. Mielőtt oda ért volna hozzám, egy hatalmas farkas ugrott rá, és ledöntötte. Violáék végre kinyitották az ajtót, és felém kezdtek rohanni. Én csak a farkast figyeltem, és kezdtem ismét magamhoz térni.
  Castiel ledobta magáról a hatalma állatott, majd ő és a haverja átugrották  a kerítést és elrohantak. A farkas nem ment utána, hanem vissza jött, és átalakult.
       -Ken...tin?-kérdeztem.

       -Mondtam, hogy megvédelek, nem?-kérdezte mosolyogva.-Tartom a szavam.
  Elképedve néztünk rá, majd ismét elvesztettem az egyensúlyom, és remegő lábakkal dőltem előre.

21.fejezet.

 Az elmém rabja 2/2



..... Gyanútlanul haladtam felfelé a lépcsőn, mire hatalmas villanás vakított meg szinte, majd egy vidám nevetést hallottam.
     -Hékás! Mit csinálsz?-kérdezte.
     -Csak lefotóztalak!-mondta.
     -Miért? Nem adtam rá engedélyt!
     -Nem is kértem!-nyújtott nyelvet mosolyogva. 
     -Add ide! Kitörlöm!-ugrándozott a telefonért.
     -El kell venned, ha ezt akarod!-nevetett a folyosón.
     -El is veszem!-jelentette ki.
     -Azt megnézem!-nevetett, majd a telefont nyújtotta.

     -Na! Ne légy már ilyen! Pedig akartam adni neked egy ajándékot!-pufogott.
     -Ajándékot? Nekem? Miért? Nincs is szülinapom...
     -Tudom...de....te vagy az első BF-em.-pirosodott el.
     -BF? Az mi?-nézett értetlenül Sammy.
     -"Best Friends"...-mondta zavartan.
     -Elfelejtettél valamit.-mondta komolyan.
     -He?-ijedt meg.
     -Hát csak annyit, hogy... "Forever"!-mosolygott.
 A lány is elmosolyodott, majd Sammy átkarolta és nevetve mentek végig a folyosón, a képeket nézve, és csinálva......

      ~Ébresztő "csipkerózsika"! Furcsa, hogy még az elmédben is bírsz álmodni. De ezt inkább emlék felidézésnek mondanám. Úgy látszik az elméd már hagyja, hogy emlékez "Sammy"-re.-nevetett gúnyosan.
      -Hogy..Mi? Hol vagyok?-hunyorogtam.
      ~Az elmédben. Még mindig. Kicsit kiütötted magad.
      -"Kiütöttem...magam"?! Nem inkább te engem?!
      ~Egyek vagyunk. Ha én felpofozlak, saját magad pofozod fel!-vigyorgott.
      -NEM! Te egy külön álló személy vagy! Kizárt, hogy egyek legyünk. Attól még, hogy a fejemben tanyázol, nem vagy Én!
      ~Ohoo. Érdekes.-vigyorgott.-Hogy jutottál ilyen feltételezésre?
  Nem mondtam semmit, csak félre fordítottam a fejem. Ki voltam kötözve, bár nem tudom mivel. A lábaimat fogó kötél és a kezeimet fogó egybe csatlakoztak, valahol hátul. A "földön" ültem a lábaim meg mellettem összehúzva.
      -És most?-tettem fel a kérdést.
      ~Mi? Mire célzol?
      -Most mit tervezel? Megölni nem akarsz, akkor? Mik a szándékaid velem?
 Ő csak elvigyorodott, és nem mondott semmit. Végig nézett rajtam, majd pár pillanat múlva előttem teremt. Leguggolt elém, és a szemembe nézett. Rémisztő tekintete volt, szinte örvényeztek a szemei. Elkaptam a tekintetem, és a fejem is, de ő megfogta az állam, és felemelte azt,hogy egyenesen a szemébe nézzek.
      ~Móka. Csupa mókát terveztem. Végül is... Időnk mint a óceán, végtelen.-mondta majd elengedte az állam és felállt.
 Borsózik a hátam tőle. Kirázott a hideg ahogy mondta, majd ismét a lábaim néztem.
      *-Hogy kerültem már megint ilyen bajba? Miért vagyok ilyen? Hogy ennyi rossz van velem. Rengeteg ellenség, és még bennem is volt. Remek... Mit tehetnék ellene? Van valami gyengéje? Ki kell szabadulnom innen...*
       ~Nos lássuk csak....Milyen móka legyen először?-gondolkodott.
        -Bármi is az csináld gyorsan. Nem érek rá egész nap. És nincs kedvem sokáig téged nézni.
   Erre nem mondott semmit, csak rám szegezte tekintettét, majd a hajamat megmarkolva hátra rántott, mire elterültem a földön.
        ~Te csak ne viccelődjél Nina Haraku! Nem lesz ilyen jó kedved, ha móresre tanítalak. Először kezdődjék akkor a fizikai fájdalmak.-rúgott belém egyet.
Még 3-at belém rúgott, minek hatására egyre jobban húztam össze magam. Becsukva volt a szemem, és még egy hangot se adtam ki. Utolsónál mégis felnyögtem, majd köhögni kezdtem. Lekevert egy pofont, majd ismét a hajam ragadta meg... *Hülye bitch! A hajamról le lehet szállni! Oh csak szabaduljon ki a kezem....* Csak bámult egy darabig, majd inkább a fejem fogására tért át, és ismét megrázott! Ez alkalommal nem ájultam el, csak a földön feküdtem és remegtem. Ő meg csak nevetett rajtam.
        ~Remélem még nem feküdtél ki! Még annyi mindent akarok játszani rajtad! De rendben, akkor csináljunk mást...-fogta meg a tarkóm és a szemembe nézve folytatta.-Megmutatok neked néhány elfeledett, vagy elrejtett emléket. Kezdjük is a kalandot!

A fejemet fogva mellém állt, és ügyelt arra mindent végig nézzek majd. Ismét világosság jelent meg majd a suli udvara tárult elénk. Éppen készültem menni a szekrényemhez, *olyan 5.-6.-os lehettem* de nehezen ment, mert sokan hátba vertek, és röhögtek rajtam. Mikor elértem a szekrényemhez, és kinyitottam, rengeteg szemét hullott ki belőle, majd a legvégén egy üzenet.: "A kis emós kedvenc elfoglaltsága a szemét gyűjtés". Mindenki aki ott volt röhögött rajtam, mire könnyes szemmel elrohantam.
        ~Haha! Látod? Még az általánosodban is nagyon utáltak. Pont mint most.
        -Utálnak?-mondtam ledermedve.-Ez baromság. Csak tele akarod tömni a fejem mindenféle baromsággal!
        ~Ezek az emlékeid drága! Nem másíthatom meg őket.-vigyorodott el.~Menjünk a következőre! Olyan jó a hangulatom ettől!

Egy másik emlékre ugrottunk, ami nem más volt mint amikor Alexy elköltözött. A repülőtér előtt álltunk 2-en. A nagyanyám éppen arrébb ment és ott várt. Alexy 2 bőrönddel, és 2 nagyobb táskával, +1 hátizsákkal állt előttem. Tekintete kerülte az enyém, és csöndben vártuk a másik indítson.
       --Alexy... Mégis mit jelent ez?-kérdeztem remegő hangon.
       --Húgi, tudod van az a suli... És most én oda megyek, New Yorkba...
       --Miért?
       --De hát...
       --Miért hagy el mindig a számomra fontos ember? Anyuék, majd te...-kezdtem könnyezni.
       --Húgi tudod én nem hagynálak itt, de...
       --DE MI?-kiabáltam.--MIÉRT ALEXY? MIÉRT?!
 Alexy meghökkenve nézett rám, míg én kiabáltam vele.

       --De Nina... Ez nagyon bonyolult, értsd meg kérlek!
       --NEM! NEM ÉRTEM MEG!-szipogtam a könnyeim törölve.-Utállak Alexy....UTÁLLAK!-kiabáltam vele az utcán.-És ezt a masnit is utálom! Meg ezt a rózsaszín fölsőt is! Mindent UTÁLOK ami rád emlékeztet...-vettem ki a masnit, és hozzá vágtam, majd sírva rohantam el a repülőtér elől.
  Még hallottam ahogy Alexy és a nagyanyám kiabál utánam, de nem érdekelt, és én elrohantam onnan.

       ~Ooh, milyen édes történet. Meghatódtam tőle olyan szép volt.
  Én üreges tekintettel bámultam magam elé és nem szólaltam meg. Néhány könnycsepp legördült az arcomon, amit észrevett az őrűltke, és letérdelt elém, majd letörölte a könnyem.
       ~Ugyan, ugyan. Most már késő bánat sírni!-nevetett.
       -Hagyd abba kérlek.-mondtam fel sem nézve rá.
       ~Még nem. Még sokat kell játszanunk.

Ismét elvitt egy emlékbe, ami egy parkszerűségben volt. Ott ültem egyedül, és a cipőm orrát néztem. Hosszú hajam volt, ami kb a hátam közepéig ért. Vidáman dudoráztam, majd egy fiú sétált mögém, és átkarolt. Hátranéztem rá, aki nem más volt, mint Sammy.
       --Csáó Nyuszi!-köszöntött vidáman.
       --Szija! Miért hívtál ide?-kérdeztem nevetve.
       --Igazából... Tudom, hogy hirtelen hívtalak ide Nyuszi, de...
       --Ajj Sammy, mindig ilyen vagy. Múltkor is, mikor elhívtál az első randira így húztad az időt.-döntöttem a fejem a vállára.
       --Tudom... De most valami fontosat kell mondanom. Sajnálom Nina...
       --Mi ez a Ninázás? Van valami baj?
       --Igen... A szüleim, elküldenek egy jobb hírű iskolába. Ami sajnos Németországban van. Oda kell költöznöm, és 3 nap múlva megyek... Sajnálom Nyuszi.-meg akart simogatni, de én felálltam.
       --Miért kell neked elit suliba menned? Miért nem maradsz itt velem? Hiszen mi....te...te vagy nekem az egyetlen....-kezdtem könnyezni.
       --Nina.-állt fel ő is.-Annyira sajnálom...de reméltem, hogy megérted...
       --És milyen suliba mész?-sírtam közben.
       --Egy gimibe. Azért jó lesz egy kis változás, de hiányozni fogsz...ígérem minden nap írni fogok.
       --De....de....-potyogtak a könnyeim.
       --Ugyan...-tette a kezét a fejemre.-Lesz helyettem majd valaki más. Nem kell aggódnod!-mosolygott.
       --Nekem csak te kellettél volna.-mondtam rá se nézve, majd sarkon fordultam és elrohantam. Sammy még kiabált utánam, majd ismét kiléptünk az emlékből.

       ~Látod? Még Sammy is... Senki se volt veled soha megértő.
    Lehajtott fejjel ültem majd nekem is egy vigyor jelent meg az arcomon. És szépen lassan kitört belőlem a nevetés. Az őrűltke csak nézet értetlenül, majd megszólalt.
       ~Na mi van? Kezdesz bekattanni?
  Még mindig nevettem, majd mikor abba hagytam még mindig lefelé néztem.
       -Nem. Csak tudod... Rájöttem miért nem lehetsz Te Én.
       ~Ohoo....És, miért?-kérdezte kíváncsian.
       -Mert amiket mutattál hamisak voltak! Egy kivételével minden emlék hamis volt. Alexyvel minden úgy történt ahogy mutattad, de az elsőnek, és az utolsónak se füle, se farka!-néztem a szemében.
       ~Honnan veszed ezt? Hisz nincs is meg neked néhány emlék. Most meg át akarsz biztos verni, hogy én tévedek.-kacagott.
 A mostani kacagása nem olyan volt mint az előtte lévőek. Sokkal hamisabb volt!
       -Lehet így volt, de most már tisztán emlékszem a többségre. Az első meg sem történt! És a harmadikkal mi van, ezt gondolod nem igaz?-néztem rá,mire meghökkent, én meg elvigyorodtam.-Azt megmutattad már Violának. Végig néztem azt az emléket egyszer már. És voltál olyan hülye, hogy több helyen manipuláltad a történteket. De ha még jól oldottad volna meg is, sok olyan dolog volt ami szemet szúrt.-tűntek el a kötelek rólam.
 Az őrűltke megrezzent, és egyet hátra lépet.
       ~Mé-mégis miről beszélsz? Ez hülyeség! Hisz Én....-de a szavába vágtam.
       -"Hisz Én, Te vagyok"! Ezt akartad mondani, nem igaz? Elmondom a három főbb okot, mivel szúrtad el nagyon. 1.A parkban aznap egy idő után szakadni kezdett az eső, és nem fényes nappal volt. 2.Mikor megmondta,hogy elment, nem elfutottam, hanem sírni kezdtem, majd hozzá bújtam.-mutattam fel a második ujjam, majd lement a mosoly a számról és komolyan mondtam az utolsót.- És a 3. hibád....Sam, és én SOHA nem jártunk! Legjobb barátom volt, és soha nem volt köztünk több. Ha ezek az indokok nem elegek, ott van az iskola helyes, ami nem Német, hanem Franciaországba volt. És ezzel el is dőlt miért nem lehetünk egyek.
 A szájába harapott, és idegesen nézett rám.
       -Én egyenlőre az emberek fejébe látok, és kutakodhatok, de te... Az emlékeket is megbírod hamisítani. Minden amit mondtál nekem, hazugság volt! És most reszketve gondolkozol, hogy szúrhattad el. De itt a vége. Mondtam, hogy kijutok innen, és hogy legyőzlek!
  Egy darabig nézet rám, majd nevetésben tőrt ki.
       ~Ezt nem hiszem el! Hogy egy ilyen kis liba....egy cafka....átlátott a trükkökön...De valamit nem értek. Hogy jöttek vissza az emlékeid?! Hiszen elzártam őket. És csak én tudtam volna vissza adni!
       -Mikor Violát, és engem is körbevezettél, utána minden emlékem vissza jött. És te már nem látsz a fejembe.-mutattam az említett részre.-Amint kiütöttél, minden felszabadult. Csak idő kellet, hogy mindet átnézzem. Itt a vége! Game Over számodra!-mondtam komolyan.
 Ő csak nézett rám, majd térdre esett, és egy véres könnycsepp gördült le az arcán. A döbbenet eltűnt az arcáról, és a könnyt is letörölte. Ismét felállt, és csak nézett, majd ismét őrültként elvigyorogott.

       ~Még ha rá is jöttél... Nem hagyom hogy innen elmenj! Ha kell megöllek!-zöldült be a haja.
  Elindult szépen lassan felém, míg rohanni nem kezdett. Én csak egy helyben álltam, és figyeltem minden mozdulatát. Már ott volt előttem, mire én kikerültem. Ahogy fordult vissza megfogtam az arcát, mire ő ledöbbent.
       -Oh, és még valami. Köszönöm... hogy megmutattad, mi is az én igazi... erőm!-azzal elszívtam az erejét. Vártam pár pillanatot, majd az áramütését vissza adtam. Egy hangos üvöltésben tőrt ki, majd össze esett, és elterült a földön. Nem sütöttem ki az agyát, és még életben maradt.
       ~Ez...meg...mi...volt?-nézett rám könnyes szemekkel.-Hogy lehet ez...?
       -Rájöttem mi párosul az elmelátás mellé. Energia vámpír, ez vagyok én. Az ellenségeim erejét elszívom, és vissza adom neki.
       ~Ezt, hogy...érted?-remegett.
       -Csak, hogy értsd.-guggoltam le elé.- Ha villámmal támadsz, én képes vagyok egy x-mennyiséget elszívni, és ugyan úgy vissza adni, mint te. Hiába nincs ilyen képességem, az összes ilyen támadást vissza bírom adni, ha idejében elszívom.-néztem a kezemre.
 Ő még egy darabig figyelt, majd ezt megelégeltem és vissza adtam neki amit korábban adott. *Behúztam neki egyet, mire elvesztette az eszméletét... Ahogy mondják... Kölcsön kenyér, vissza jár!* Elzártam őt egy mély zugba, hogy ne bírjon kiszabadulni, majd miután ezzel végeztem mögöttem megjelent egy fehér ajtó. Elindultam felé, majd minél közelebb értem hozzá, annál nagyobb melegség áramlott rajta. Már majdnem megfogtam azt, mire egy hangot hallottam.
       -Szép volt, Kitty!-jött egy férfi hang, mire megfordultam, de senki nem volt mögöttem.
 Megfogtam a kilincset, és kinyitva azt vissza tértem a valós világba.

 Nehezen kinyíltak a szemeim, és homályosan egy fehér teremben voltam. Oldalra fordítottam a fejem, és alakokat véltem felfedezni. Ahogy tisztult a kép, láttam, hogy háttal állnak nekem, de megismertem egyet őket.
       -A...lex!-mondtam mire hátra fordultak.-A..lexy..-mosolyogtam.
 Én nehezen, de megpróbáltam felülni, mire Alexy mellettem teremt és segített.
       -Húgi!-ölelt át könnyezve.-Ne ijessz meg többet így, érted?-súgta oda nekem.
 Lassan elengedett, majd valaki más ugrott a nyakamba. Viola szorosan átölelt, és csak sírt.
       -Nina...Annyira sajnálom!-mondta zokogva.
       -Viola?-néztem rá, majd én is átöleltem.
       -Olyan hülye vagyok! Ne haragudj! Kárpótlásul én írom meg minden leckéd! Csak bocsáss meg!-mondta zokogva.
       -Viola...már jól vagyok...-mondtam mosolyogva.
       -Hé, hé! Akkor az én leckém is írd meg Viola. Én ingyen oda adom!-mondta Maki.
       -A tiédről egy szó se volt.-engedett el Viola.
 Akik ott voltak elkezdtek nevetni, Maki meg csalódottan nézett Violára.
       -Hol...vagyok?-kérdeztem a fejem fogva.
       -Egy kórházban!-mondta Molly.
       -Mi? Miért? Erre az 1-2 órára behoztatok?
 Mindenki csöndben és értetlenül nézett rám, majd egymásra.
       -Mi az?-kérdeztem.
       -Nem...Nem 1-2 órára voltál kiütve...-kezdte Molly.
       -Az az 1-2 óra, igazából 3 nap volt...-mondta Alexy.
 Én ledöbbenve néztem rájuk, majd e testemet figyeltem. A kezemen pár karcolás volt, a fejemen egy kötést éreztem. Egy infúzió is be volt kötve, mire ijedten lehúztam a takarót, és a pólómat felhúztam a hasamig, hogy meggyőződjek valamiről. És tényleg. A hasamon egy hatalmas kötés volt. A kötést, picit felhúzva egy kék-zöld folt volt. *pont akkora mint a rúgás helye* Rátettem a kezem, de annyira fájt, hogy felszisszentem.
       -Nina! Amúgy sem szabad ülnöd! Feküdj vissza.-fektetett le Viola.
       -Az a ribanc...-mondtam a hasamat fogva.-Szóval minden megtörtént...
       -Mi? Kiről beszélsz?
       -Mi történt veled?
       -Az bánt el velem, aki körbevezetett Viola.-néztem rá, mire ő a fejéhez kapott, és valamennyire elsápadt.
       -Csak nem...?
       -De! Ő nem én volt.
       -Miről beszéltek?-kérdezte Alexy.
       -Ez nagyon hosszú lesz.-mondtam.
       -Kezdheted.-Alexy ökölbe szorította a kezét, és felállt a székből.
Én végig néztem a csapaton,majd egy nagy levegőt vettem, és elkezdtem mesélni a történteket. Mindent elmondtam, az emlékektől kezdve, a "kínzásig". Néha megálltam, mert szúró érzést éreztem a mellkasomban, ilyenkor szinte mindenki ugrani akart. Amint befejeztem, megkértem Violát mesélje el, miket látott. Ő bizonytalanul, de belekezdett. Elmondott minden emléket, meg azt is milyen volt az őrültke. Miután ő is elmondta Alexy és a többiek is gondolkodtak a hallottakon. Én erre most nem bírtam koncentrálni, és kinyögtem amin gondolkodtam.
       -Alexy..? Te...tudod ki volt az-a Sammie?-kérdeztem zavartan.
       -Hm...hát hogy az igazat megvalljam nem igazán tudom ki az... Biztos azután ismerted meg, hogy én elmentem.
       -A másik pont ez lesz... Miért nem mondtad el, hogy ide jössz? Hogy...
       -Megmondtam egyszer már nem? Féltettelek, és mivel nem volt még erőd nem mertem elmondani.-mondta zavartan.
  Nem mondtam erre semmit, majd lehajtottam a fejem, és csöndben ültem.
       -Nem...nem kéne szólni egy orvosnak?-kérdezte Viola.
       -De, majd én megyek.-mondta Alexy, majd kiment.
 A többiek is zavartak voltak, és feszengtek.
       -Magamra hagynátok, kérlek?-kérdeztem.
Bólintottak egyet, majd kimentek. Én csak feküdtem, és gondolkodtam. Sammie járt az eszembe, és hogy miért váltunk el. Miért jött oda hozzám... És minden amire emlékeztem vele kapcsolatban furcsa volt. Semmi sem volt tiszta. Lehunytam a szemem, és lazítottam, míg az emlékekre gondoltam.
       -Hamarosan, minden kérdésedre választ kaphatsz! Lassan nem lesz több fájdalmad.-hallottam meg ismét azt a hangot, mint mikor kifelé jöttem.
 Rémülten ültem fel, és a fejem fogtam. Remegtem, és nem értettem miért hallok egy hangot. Nem is ismerem ezt a hangot. És kapok választ? Hogy érti, hogy nem lesz több fájdalmam? Mi fog történni?
 Átkaroltam a lábaim, és elkezdtem sírni. Féltem is, és örültem is hogy kijutottam, erre.... Ismét félek mi lesz.

20.fejezet

 Az elmém rabja 2/1




 *Nina szemszögéből történik majd a többség, a pánik nem izgi ;)~by szerkesztő*

  *...Sötétség vesz körül, mi folyik itt? Előbb...mintha Miami-ban lettem volna...Egész pontosan és azon belül a parkban...*
   -Ahj, miért van ilyen sötét a fejemben?-ez most elég kétértelmű volt.-Vagy még a fejemben vagyok?
   ~Igen ott vagy.
   -Ki van ott?!-forgolódtam.*ismerős ez a hang*
   ~Hát te!-nevetett az illető.
   -Össze zavarodtam...
   ~Mint mindig!-sóhajtott.
   -Mutasd magad! Ne rejtőzködj!-mondtam a kezem ökölbe szorítva.
   ~Nem ismersz meg? A hangom, pedig ismerős neked.-nevetett.
What the....Honnan tudja?
    ~Honnan tudom? Onnan, hogy Én és Te ...-világosabb lett valamennyire a környezet, és egy erdőben találtam magam, ahol előttem állt...

    ~...Egyek vagyunk. Hallom a gondolataid, érzem az érzéseid. Én, Te vagyok!
Elállt a lélegzetem is, és csak néztem rá.
    ~Meglepődtél?-mosolygott.
    -Azt mondod... Te vagy Én.
    ~Igen.
    -Akkor, Te és Én egyek vagyunk...
    ~Így van...
    -...
    ~Most mi van?
    -Wáá.....Össze zavarodtam....-dörzsöltem a fejem.
    ~Hogy bírsz ebben össze zavarodni?-húzta össze a szemöldökét.
    -Miért van 2 belőlem?
    ~Nincs belőled 2.
    -Akkor.....De hát azt mondtad!
    ~Igen. Mert én csak a fejedben létezem. A valóságban még nem jelentem meg, így akik ismernek úgy tudják egy van belőled.
     -De miért van nekem kettő személyiségem?
     ~Az elméd nem érezte magát biztonságban, ezért megalkotott engem.-mondta unottan.-Egyfajta biztonsági rendszer vagyok. Őrző - védő.
     -Ilyenkor is kötelező a testet öltés? Nem csak egy egyszerű léleknek kéne lenned? És miért az én alakom van rajtad? Hisz "szellem" vagy nem?
     ~Az igaz, hogy nem kötelesség a testet öltés, de ez így kényelmesebb. És igen, szellem vagyok, és azért a te formádat öltöttem fel, mert mégis a te fejedben vagyunk.-nevetett fel.
     -I..igaz...-nevettem én is.
     ~Csak nem azt hiszed, hogy azért van rajtam a te alakod, mert át akarom venni a helyed?-nevetett.~Ez sikertelenül menne amúgy is. Én nem tudok 100%-san úgy kinézni mint te. Nekem maximum az egyik szemem lehet sárga. És az enyém élettelen, látod?-mutatott a szemére.
     -Igen...Nem feltételeztem ilyet.-vigyorogtam.-És mit csinálunk itt? Nem tudok valahogy kikerülni a fejemből? És hol van Viola?
     ~Viola? Ja a lila hajú lány? Ő már kiment. Meglátott pár emléket, amikre kíváncsi volt, és távozott, biztonságban.
     -Akkor jó.-mondtam keserű mosollyal.
     ~Gyere!-fogta meg a karom, és átvitt egy világosabb helysége, ahol képek lebegtek.
Rengeteg képe lebegett minden felé, nekem meg elállt a lélegzetem. Volt amire emlékeztem, de olyan is akadt ami nem rég történt. De rengeteg olyan kép is volt amiről nem tudtam mi az... A másik "én" elindult beljebb kikerülve az emlékeket.
      -Hé! Várj meg.-rohantam utána.
Ő még csak hátra se nézett, és haladt tovább. Egy kis idő múlva megállt egy emlékkép előtt, és én utol bírtam érni.
      -Ez mi?-kérdeztem.
      ~Nem emlékszel erre?-nézett rám.
      -Nem. Mi történt? Miért nem emlékszem erre?
      ~Az elméd elzárta...Nem is. Te magad elzártad a számodra fájdalmas emlékeket. Hogy biztonságba légy, és ne szenvedj.
      -De hát...Miért? Megtudjuk nézni?
      ~Tudni akarod mi történt itt?-nézett rám.
      -...Igen!
  Egy mosoly jelent meg az arcán és bólintott. Kinyújtotta a kezét, majd mikor hozzá ért a képhez, éles világosság jelent meg körülötte, és "beszívott" minket. Kinyitottam a szemem és elém tárult a múlt. Magamat láttam, mire össze szorult a szívem. Egy eldugott zugban ültem, és kínkeservesen sírtam.

      --Miért történik ez velem?!-hallottam a hangom, ami remegett.-- Apu, anyu itt hagyott. Alexy is elment... Miért hagynak mindig egyedül? Mi rosszat tettem, hogy ilyen büntetést kapok? Miért Istenke, miért? Esetleg Nina valami nagyon rosszat csinált? Nem emlékszem...-törölgette a szemét.
 A pólója ujja már elázott a sok könnytől. Nekem össze szorult a szívem, és csak figyeltem.

Kiléptünk az emlékből,majd egy másik képre mutatott.
      ~Arra emlékszel?-kérdezte.
      -N...Nem... De...Ki az?
Elvigyorodott, majd rátette a kezét a képre. Ismét fényleni kezdett minden, és megint belecsöppentünk egy emlékembe. Ezúttal az iskolába kerültünk, és azon belül egy tanterembe. Már óra volt, és pár pillanat múlva megtaláltam magamat. Egy ablak melletti padnál ültem  Rövid nyakig érő hajam volt, és a suli egyenruha volt rajtam. Kifelé bámultam, és elég morcosnak tűntem.
      -Mi történik?
      ~Nem emlékszel?-kérdezte oldalra biccentve a fejét.
      -Nem...Olyan morcosnak látszom.
      ~Nem csoda. Hisz ki voltál közösítve. Miután szüleid meghaltak, és Alexy elköltözött nem engedtél senkit se magadhoz közel. Mindig egyedül mentél mindenhova, és rengeteg vitát szítottál a régi barátaiddal.-mondta .
      -De hisz, miért nem emlékszem erre?
Ekkor kinyílt az ajtó és valaki besétált rajta. A "gyerek én" arra nézett, és ekkor vettem észre, hogy könnyesek a szemei. A személy aki bejött homályos, sőt elmosódott volt és nem tudtam ki az.

      -Miért nem látom tisztán? Ki az aki bejött?
      ~Úgy látszik az elméd nem nagyon akarja, hogy tudjuk.-harapott a szájába idegesen.~Menjünk a következő helyre!-ragadta meg a karom és kimentünk az emlékből.

 Átcibált egy másik emlékbe, és megálltunk ott. Egy darabig nem történt semmi, majd megjelentünk a régi sulim udvarán. Egy fa alatt ültem, és éppen egy könyvet lapozgattam. Nem sokáig voltam egyedül, mivel egy gyerek fölém tornyosult, és eltakart. A régi én felnézett rá mogorván, mire a gyerek elvigyorodott.
      --Szia! Bocsi tudnál segíteni?-kérdezte a gyerek.
 A kis mogorva becsukta a szemét és a könyvét. Szótlanul eltette azt, majd felállt. Leporolta a szoknyáját és a fiúval nem törődve elindult a fa alól. A fiú nem hagyta annyiba utána futott, és beérve őt elé állt.
      --Várj má'! Hé! Hallasz?! Hahó! Érted amit mondok, Ha, ha, haaa? Naa létsziii szólalj meg! Helloo.-és még ilyeneket mondott miközben körbe ugrált.
A "R" én már egyre csak idegesebb lett, míg megállt egy helybe, és a fiú felé fordult.
      --Mit akarsz?-kérdezte idegesen.
      --VÉÉGRE! Már azt hittem nincs hangod.-nevetett.
      --Ha csak ennyit akartál...-indult volna el.
      --Nem ennyit akartam! Ne hagyj máárt itt!-kapta el a karját.
      --Akkor?!
      --Körbe vezetnél?-kérdezte mosolyogva.
      --He?!-nézett rá értettlenül.
      --Tudod új vagyok, és mikor bementem hozzátok a terembe, te vettél először észre, ezért gondoltam...
      --Mit? Hogy barátok lehetnénk?-kérdezte szúrósan.
      --Hát, igen!-mondta mosolyogva.
      --Rosszul hitted!-mondta, és ismét elindult.
 A fiú egy darabig egy helyben állt, majd ismét utána rohant.
      --De miért? Meg bántottalak? Mondjuk még csak most jöttem. Vagy nem vagyok szimpatikus? Nem az sem lehet mert én maga vagyok a tökély, és mindenkinek bejövök. Akkor talán rossz a séróm? Nem azt is rendben van mint mindig. Akkor...-ekkor nem bírta tovább és a szavába vágott.
      --Elég! Miért? Miért engem? Miért nekem? Miért velem? Hagyj békén légy oly szíves, és fogd be!-mondta a szemébe.
      --Csak sorjában. Azért téged, mert téged láttalak meg először az osztályból, mert nem akartam a csoportoktól segítséget kérni. És mert aranyos vagy!-mondta mosolyogva.
      --Ne-ne mondj ilyet, nem is ismersz!
      --Akkor legyünk barátok, és megismerlek!
      --...-a kis morcos teljesen elpirult.-Hogyan tudok tőled megszabadulni?
      --Nehezen!
      --Mindig ilyen makacs és idegesítő vagy?
      --Igen! Szokd meg Kékike!-nevette el magát.
      --Nem vagyok "Kékike"! Van nevem is!
      --Elárulód?
      --Nina....Nina Haraku.-motyogta zavartan.
A fiú elmosolyodott, majd megszólalt.
      --Aranyos név! Miért vagy zavart?
      --Mert...Eddig senkit nem érdekelt a nevem 2 éven át. Minden barátom eltaszítottam és egyedül voltam eddig. Senki nem kérdezett rólam semmit, ami érthető. És most furcsa, hogy valaki ennyit beszél velem.
      --Akkor változtassunk ezen! Érjük el, hogy féltékenyek legyenek rád! És hogy mindenki barátkozni akarjon veled!-mosolygott.
      --Neked... Mi a neved?-kérdezte zavartan.
  A fiú előrébb ment, majd megállva előtte vissza fordult és komoly tekintettel mondta.

      --Sammie. Sammie Darks. De neked csak Sammy!-nyújtotta a kezét.
 Piros fejjel megfogta a kezét és megrázták. A fiú újra elmosolyodott, és a "piroskának" a vállát átkarolva elmentek.

Ismét eltávolodtunk az emlékből, és most nem a képes szobába kerültünk, hanem ismét valami sötét helyre. Én csak emésztettem a látottakat, hallottakat.
      -Miért nem emlékszem erre a Sammy gyerekre?
      ~Nem tudom. Valamiért az elméd kitörölte.-mondta idegesen.
      -Van még valami? Mert ha nincs vissza akarok már menni!
      ~Vissza? Hova?-vigyorgott.
   Fájdalmat éreztem a mellkasomnál, majd a fejem is iszonyatosan elkezdett szúrni. Lerogytam, és fogtam ez említett testrészeket. A fejembe egyre nagyobb fájdalom lett, majd hangokat hallottam.
      *"Ninaa"- hisz ez Viola hangja.
      *"Haraku!" -ez meg Makotoé.
      *"Ninaaa"
      -Alexy?! Mi folyik itt? Miért hallom a hangjukat?
      ~Miket? Miről beszélsz én nem hallok semmit!-vigyorgott.
      -Ne szórakozz velem! Engedj ki innen! Vagy adj egy "Exit"-et és már itt se vagyok!-mondtam idegesen.
      ~El akarsz menni?! Mégis minek? Nem vár kint senki! Annyi mindent meg kell még tudnod!
      -Mi vagy te?-kérdeztem rémülten.
      ~Én? Hisz Én, Te vagyok.-nézett őrülten.

      ~Az elméd teremtett, hogy védjem az emlékeket. Én, Te vagyok. A szívedben lakozó sötétség formált, a magány és a reménytelenség pedig megszült. A düh, és a rettegés pedig éltettet. Én vagyok a Te sötét oldalad.
      -Mit akarsz tőlem?!
      ~Hogy újra minden olyan legyen mint régen. Hogy újra magányos légy. Hogy éljek. De ha ez lehetetlen, akkor a világban akarok élni. Hogy mindenki szenvedjen úgy mint mi!
      -Őrült vagy! Én már nem szenvedek. Miért akarsz nekem rosszat?
      ~Rosszat? Én nem akarok neked rosszat! Én csak azt akarom, hogy neked jó legyen.
      -És ezt hogy akarod elérni? Mit tervezel? Megölsz?
      ~Ugyan dehogy. Akkor én is megsemmisülnék.
      -AKKOR?-kezdek ideges lenni. Egy zakanttal beszélek...szuper.
      ~Bebörtönözlek az elmédbe! Örökre itt maradsz, míg a szeretteidben elfeledésbe merülsz.
      -Nem hagyom! Úgy is kijutnék innen.
      ~Egy próbát megér!-vigyorgott.
 Közelebb jött hozzám, majd a kezét a fejemre tette, és megrázott. Erős áramütés ment végig a testemen, majd ledermedtem és elterültem a sötétségben. Utoljára még láttam, ahogy lefekszik mellém, és vigyorogva nézett engem. Megpróbáltam kinyújtani a kezem, mire ő megfogta és össze kulcsolta a kezünk. Ilyen pózban vesztettem el az "eszméletem" és fogalmam se volt mi fog történni.

19.fejezet

 Vissza a múltba



Violával leültünk egymással szembe a terembe, majd egymás szemébe néztünk.
    -Készen állsz?-kérdeztem.
 Ő csak bólintott, majd megfogtuk egymás kezét. Viola először kíváncsian nézett, majd mintha megszúrták volna becsukta a szemét. *Én is ilyen érzést éreztem*. Erősen szorította a kezemet Viola, miközben össze szorította a szemeit. Becsuktam a szemem, majd a múltra koncentráltam...
  Mikor kinyitottam a szemem egy sötét "teremben" teremtem.....*EZ LENNE AZ AGYAM? ILYEN SÖTÉT?* Forgolódni kezdtem, hátha magamon kívül mást is látok. Ahogy forgolódtam a nagy feketeség között, megláttam egy ajtót ami szinte ragyogott... Suttogásokat hallottam felőle, és mintha magához húzott volna, szinte hívogatott. Lassú bizonytalan léptekkel haladtam  felé. Közeledve az ajtó felé egyre erősebb, és hangosabbak lettek a hangok és a szavak. Lépteim gyorsultak, és már rohanva mentem az ajtó felé a kiutban reménykedve. Nekirohantam az ajtónak és kinyitottam az, mire a feketeségből egy világos, szinte vakító helységbe kerültem. A fény elsőre vakított és nem láttam semmit, így eltakartam a szemem, amíg nem lett tisztább a kép. Egy üres szobában teremtem ahogy tisztult a kép. Lassú léptekkel beljebb mentem és nézelődtem, mire egy fénynyaláb vagy örvénybe nem kerültem *időutazó filmekben lévő örvényre hasonlóba.* Mintha az emlékeimben utaztam volna, vissza felé....és mikor kinyitottam a szemem Miami-ban találtam magam a régi otthonomba, méghozzá a parkban......
    -Mi a.....?-ámuldoztam magamra nézve.-Ugye nem.......

*Viola szemszöge*

    -Ho...hol vagyok? Előbb még Nina kezét fogtam.....Most meg egy idegen helyen vagyok....?-fogtam meg a fejem.
Lenéztem és meglepetésemre nem az és lila cipőm volt rajtam, hanem egy kis kék körömcipő. Az én egybe ruhám helyett, egy miniszoknya, és egy topp, amin egy pulcsi volt.  Magyarán nem az én saját ruháim voltak rajtam! Fogdostam a ruhát, a hajam, és meglepetésemre KÉK volt!? Mellettem szerencsére egy kis patak volt, és abba belenéztem gyorsan. A döbbenettől fenékre "estem" és vissza a vízre.... Hiszen ez NINA TESTE.....??!
    -Nina? De hisz....miért? Fiatalabbnak látszik......Belekerültem? De miért? Én is átélem amit ő?-és ekkor nem bírtam uralni a "karjaim" magától mozogtak. Úgy látszik most már az lesz amit átélt?
    -Ninaaaaa!-kiáltott egy fiú felém rohanva.
Felé fordultam és felálltam. A fiú elém ért, és az arcát nem láttam tisztán, mert szürke volt, és sötét, a kapucni meg csak dobott rajta... csak a szája látszott valamennyire.
    -Szia!-jött a Ninától egyből.
*Akkor én most csak néző leszek? Ezek végül is csak emlékek. Már megtörténtek, én meg csak átnézem őket?*
    -Mi ez a hirtelen idehívás?-kérdezte Nina.
    -Ne haragudj, de valamit el kell mondanom......-kezdte a fiú.
    -Mi ez a ridegség?-mosolygott zavartan.
    -Nina....én....én...ez nagyon nehéz nekem elmondanom.....
 *Wáááá.....szerelmet vallanak neki? Úristen úristen úristen de izgiiiii*
    -Igeen....-pirult el Nina.
*A szíve csak úgy vert....szinte már fájt.*
Közben egy csepp az orromra esett....És lassan elkezdett eredni az eső. Mintha dézsából öntötték volna.
    -Sajnálom.....-nyögte ki úgy 2 percnyi hallgatás után- de één.....az-az mi.....elköltözünk.....-mondta nehezen.
Ninának lassan lement a mosolya és zavart lett ahogy éreztem.
    -Te....tessék?-kérdezte meg még egy kicsi keserű mosollyal.
    -Sajnos jól hallottad.....elköltözünk....
    -De....miért? Miért? MIÉRT? Hova....?-kérdezte.
    -Az őseim több másik suliba beküldték az adataimat, mert szerintük itt nem kapom meg azt az átlagot amit kellene.....és egy erős suliba felvettek.....csak, hogy.....az Franciaországban van, ezért oda költözünk.....
    -F.....Francia? És ezt mikor....?-rebegte kétségbeesetten.
    -Úgy 4 hónapja próbálkoznak. Én feladtam már, és reménykedtem, hogy nem lesz semmi.....de úgy 1 hete jött a papír, hogy felvennének..-fogta a tarkóját.
    -De hát....miért nem mondtad el? Hisz....-rebegte miközben legördültek az arcán az első könnycseppek.-Hiszen.....a legjobb barátom vagy! Sőt......az egyetlen barátom! Ne hagyj itt kérlek.....kérlek.......-törölgette a szemét......
*Nina szíve csak úgy szúrt....mintha.....mintha össze törték volna..... Nagyon fájdalmas volt még így is, hogy nem velem történt meg....*
    -Nina.....Kérlek....Ne haragudj.....-húzta magához a fiú, és szorosan átölelte, neki meg leesett a kapucnija.

    -Kérlek...Mond hogy álmodom....Hogy ez csak egy rossz álom, és hogy nem mész el....-szorította a fiú kabátját.
    -Hidd el.....Én is ezt kívánom!-könnyezett a fiú is.-De nem. Még ezen a héten indulunk...Vagyis...a szüleim lehet nem jönnek, ez még nem végleges.
    -Miért...milyen suliba mész?-kérdezte zokogva Nina.
    -Egy gimnázium.... 4éves azt hiszem....
    -Vissza...Vissza jössz valaha?
A fiúnak keserű tekintete volt, és csak megrázta a fejét..... A szemüvege mögül könnyes szemmel tekintett le rá/ ránk..... Nina zokogva szorította a kabátját, és közben üvöltözött a fájdalmától. Már a mellkasom nagyon fájt, nehézség ereszkedett rá, alig kaptam levegőt. Nina testéből eltávolodtam, és utoljára azt láttam, hogy a fiú simogatja őt. Majd elengedte és távolodott tőle.

Ismét egy szúrást éreztem a fejemen áthaladva, majd egy új, és idegen helyen keltem fel.....És ez a hely nem más volt mint egy temető..... Ezúttal nem Nina testén keresztül figyeltem, hanem mint egy szellem a levegőből. Rengeteg ember volt egy helyen, majd szépen lassan a temetés után szét széledtek az emberek. Egy kicsi coffos kék hajú kislány maradt csak a sír közelében aki lehetett úgy 4-5éves , egy kék hajú fiúval, és egy idősebb nővel.
    -Szerencsétlen gyerekek!-hallottam egy a síról távozó pártól, akik csak 2 sírral voltak arrébb.- Elveszítik a szüleiket ilyen tragikusan....Milyen szerencsétlenek.
    -Hogyan haltak meg a szülők?-kérdezte egy másik nő.
    -Meggyilkolták őket. A rendőrség nem talált elkövetőt és még az se biztos, hogy szándékos ember ölés történt. Egyesek szerint a szülők lettek öngyilkosok, mert ők "különlegesek" voltak.....A gyerekek apja Bill állítólag már be is volt kattanva. Az anyuka meg......pf.....az a nő említésre se méltó!
    -Miért? Mi volt vele?
    -Telepatikus képességük volt, és már egyszer embert is ölt! Csak a doktorok akik vizsgálták nem engedték, hogy bezárják. Egyfajta kísérleti alany volt. A gyerekek is ilyen elfajzott korcsok lettek szerintem.
A kislány feléjük fordította a fejét, és dühös pillantással nézett rájuk. A 4 főből álló csoport ezt észre vette, és gyors léptekkel haladt ki a temetőből.
     -Nina. Drágám. Gyere menjünk haza!-mondta a hölgy.
     -Nem! Apu és Anyu nélkül nem.... Mindjárt jönnek, és móresre tanítják azokat az embereket akik csúnyákat mondtak!-szorította a kezét.
     -Drágám ez.....lehetetlen.....
     -Miért? Miért lenne lehetetlen? Miért ásták el anyut és aput? És miért mondtak olyanokat róluk?
     -Nina.....Menjünk haza.-mondta kedvesen a hölgy és rátette a kezét a vállára.
Nina hátra nézett, de olyan tekintettel, mint az előbb a másik csoportra mire a nő levette a kezét róla.
     -Nem megyek veled sehova! Anyuval és Apuval megyek haza......
     -Nina térj már észhez!-ragadta meg a fiú aki 3-4 évvel lehetett nála idősebb.-Anyu és apu MEGHALT! Nem jönnek ki azokból a sírokból többé! Nem maradhatsz te se itt! Gyere, megyünk haza, MOST!-mondta remegő hanggal, mégis erősnek mutatva magát.
     -Alexy.....-jött a nő szájából.
     -De....papa.....és a mama.....-nézet vissza a sírra.
     -Nincsenek többé! Téged nem veszíthetlek el....Kérlek....Menjünk már haza!-mondta remegő hangon.
     -De....-mondta a Nina, majd megteltek a szemei könnyel, és keservesen elkezdet sírni.-Papa, Mama....
     -Nyugodj meg Nina.....Tudom, hogy fáj....Nekem is nagyon fáj......menjünk innen....-csuklott el a fiú hangja is és elkezdett sírni letérdelve Nina elé, és magához szorítva.
A szemeim megteltek könnyel, és én is majdnem sírni kezdtem.

A temetőből ismét távozni kezdtem, és egy sötét ürességben lebegtem.
   ~Na most hol vagyok?-mondtam, mire vagy 5x hallottam vissza.
Remek, most meg vízhang is van........
   ~Ninaa!?-kiabáltam.
   ~Igen?-jött mögülem a hang,
Nem számítva erre, megfordultam, és ijedten néztem a mögöttem álló Ninára.  Mosolygott, de valami nem stimmelt rajta, az egyik szeme be volt kötve...
   ~Jesszusom, de megijesztettél.....
   ~Igazán?-vigyorgott.~Nem direkt volt.-tette az úját a szájához.

   ~Nina....Én annyira, de annyira sajnálom amiket mondtam....Hisz te nem ártottál nekem se Maki, és amilyen emlékeket láttam....Megtudsz bocsájtani?-mondtam őszintén. *Nyomasztó aura van itt...*
   ~Oooh. Persze hogy megbocsájtok. Nem haragudtam eleve. Csak megadtam amit kértél. Azt, hogy megismerj.-vigyorgott.
   ~É..Értem.Most hol vagyunk? Nem mehetnénk vissza?
   ~Még nem. Ez egy elzárt helye az agyamnak, megszeretném mutatni mi van az ajtó mögött.
   ~Milyen ajtó?-kérdeztem, mire mögém mutatott.
Hátra néztem, mire egy ajtó jelent meg mögöttem, és kinyílt.
   ~Mi...mi van oda bent?
   ~Nehéz szavakba önteni.. De ez egy olyan emlék ami nemrég történt. Az erőmmel kapcsolatos, mikor először használtam. Megmutatom mit láttam, mi történt, és hogy miért használtam.-mondta majd elkezdet lökni az ajtó felé.
   ~Miért volt eldugva?
   ~Mert nem akartam, hogy Alexy lássa amit láttam.
   ~Nekem akkor miért mutatod meg?!
   ~Mert a barátom vagy!-mondta ezt úgy mintha éppen kínozna közben valakit.
Nina belökött a szobába, majd bezárult az mögöttünk.
Sötét volt, majd az iskola udvart pillantottam meg. Éppen Nina aludt a kertész klubban, majd felkelve az órájára nézett, és elkezdett rohanni, de Castiel elkapta és a falhoz nyomta. Valami beszédet mondtak, majd Castiel megharapta Ninát. Elengedve őt egy kisebb nevetést lehetett hallani, majd mintha vitatkozni kezdtek volna. Nina kiszabadította az egyik karját majd elakarta lökni őt, de amint hozzá ért, mind a ketten ledermedtek.
    ~Mi történt velük?
    ~Mindjárt meglátod.-vigyorgott.
Ismét sötét lett.
    ~Mi történik?
    ~Meglátod, amit én is láttam akkor.
Egy kép ugrott fel, amin egy ijesztő, és őrültnek látszó fiú volt.

    -Gyere, ideje kísérletezni!Fájni fog, remélem! Ahhoz, hogy vámpírt fejlesszek ki, kell egy kis áldozat. Én drága kísérleti patkányom,tökéletes alany! Felboncollak, megvizsgállak! Meg engeded?-mondta az az őrült...De kihez beszél?.-És most.. Készülj fel!-majd örült nevetésben tört ki.
    ~Ijesztő.....-mondtam.
    ~Még van mit látnod.-mondta gúnyosan, majd a vállamra tette a kezét.
Egy kis sötétedés után egy másik szobába teremtünk, ahol szuszogást lehetett hallani. Egy fiú volt a sarokban össze kuporodva, és hangosan szuszogott.

     -Ne gyere közelebb....Kérlek....Elég volt.....-*Ez a hang....Csak nem.....Castiel.?*-Kérlek.....Ölj meg inkább...eleget szenvedtem már....-a hangja remegett, és hallatszott rajta, hogy sír.
Az ajtó becsukódott előttünk, nekem meg megtelt a szemem könnyel.
     ~Mi volt ez?-kérdeztem könnyes szemmel.
     ~Egy emlék, amit Castielnek megígért Nina, hogy senkinek sem mutatja meg vagy mondja el.
     ~De nekem....akkor miért? És miért beszélsz magadról így?
     ~Azért kedves, mert nem Én ígértem meg Castielecskének, hogy megtartom titokként az emlékét. Hogy kísérleteztek vele, hogy nem egy valódi vámpír. Én nem az a Nina vagyok akit te ismersz a minden napjaidból édes.-vette le a szemkötőt, majd vigyorogva a dzsekiét is.

    ~Akkor ki vagy te?
    ~Nina szívében élő fájdalom, a düh, a reménytelenség. Megfogom védeni őt, és ami fájdalmas számára azt mind kitörlöm az emlékeiből.-mondta, majd közeledni kezdet felém és a fejemet megfogta.-És most egy kis elintézni valóm van még az "igazi" Ninával.-mondta, majd áramütést éreztem, mire elsötétült minden.

Amint felkeltem az osztályteremben voltam, és Maki rángatott a széken, hogy kelljek fel. Könnyes volt a szemem, és remegtem.
     -Mi történt Viola?-kérdezte Maki.
     -Nina.....Nina magához tért már?-néztem rá.
     -Nem még nem. Mielőtt felkeltél ő leborult a székről és egyből utána te felkeltél.
     -Ne....Nina...Ninaa!-ugrottam hozzá és rángatni kezdtem.-Nem válaszol...
     -Mi a baj Viola? Mi van Ninával?
     -Van egy másik személyisége oda bent, ami gonosz. Mielőtt vissza küldött volna azt mondta van még egy kis elintézni valója az eredeti Ninával...-mondtam sírva.
     -Hívok valakit, addig próbáld meg felkelteni őt. Utána elmondasz mindent!-mondta fenyegetően és kirohant a teremből.
     -Nina....kérlek....kelj fel! NINAA!-üvöltöttem, miközben Ninát próbáltam keltegetni.-Olyan hülye vagyok.....Ne haragudj...Ne haragudj....Kérlek.....Csak kelj feeeel!-bőgtem mint egy gyerek.
*Ezt jól elszúrtam...Nem lett volna szabad felkapnom a vizet Makin..... Jöjjön már egy tanár...Vagy valaki.... Alexy.....Bárki aki segíteni tudd......*-Sajnálom....Sajnálom.-mondtam egyre halkabban és a könnyeim patakokban folytak.

18.fejezet

 Kihozták a sodrából....



Violáék után rohanva kiabáltam nekik a kérdéseimet.
    -MIRŐL BESZÉLTEK? VAGY KIRŐL?-kiabáltam utánuk.-VÁRJATOK MÁÁÁR!!!!
    -A teremben találkozunk.!-intett Maki majd elrohantak.
    -HÉÉÉ!-lóbáltam a kezem és utánuk akartam futni de szerencsés létemre neki mentem valakinek.
    -Áucs......-fogtam meg a fejem.-Bocs.......-néztem körül, de senkit se láttam magam előtt.
"Mi.....a? Már képzelődöm? De tisztán éreztem, hogy neki mentem valakinek......" Csak gondolkodtam és körül néztem, de senki nem volt a folyosón....Na szép....már a levegőnek is neki megyek. Rosszabb vagyok mint Haruka az Uta no prince-sama-ból.....Ő az egyetlen embernek megy neki a folyosón van, én meg a levegőnek..... Pedig mintha láttam volna valamit mielőtt becsuktam a szemem.....Hátborzongató, hogy folyton ilyen üres ez a suli folyosó...inkább húzok az órára... Miközben futottam felfelé, még vissza néztem a lépcsőről mielőtt bekanyarogtam.

Miután befordultam hirtelen vissza néztem, de nem volt ott senki.....
     -Hogy HEEE? PEDIG OTT VOLT VALAKI!!!-akadtam ki teljesen.
     -Mi lesz már Nina? Gyere már! Vagy le akarod késni az órát?-jött utánam Maki.-Mit bámulsz annyira?
     -Maki......a szellemek tudnak szilárdak, és légneműek is lenni?
     -Asszem ja. De nem jótól kérdezed. Gyere már inkább.
Makival elindultunk a terembe. A rajz tanárunk egy igen érdekes egyén.....Mivel egy Lámia.....
*A Lámiák félig ember, félig kígyó szerű lények. A felső teste általában az emberi, és deréktól lefele farka van. Szinte a vámpírokkal van rokonságba, azonban  ők inkább az életerőt szívják el. Néha vérrel is táplálkoznak, de nem túl gyakori. Általában testhosszuk 2méter hosszú , vagy annál több, persze a faroknak köszönhetően. by. szerk.* Eléggé nehéz lehet nekik a mozgás, így egy olyan szabályt hoztak, hogy a nagyobb testű egyedeknek *pl. Lámia, Centaur, Sellő...stb.* emberi alakot kell felvenniük. És azért tudjuk hogy Lámia a tanárnő, mert elmondta nekünk. Szépen rajzolt elismerem. Adott ki feladatokat, ami nem más volt, mint egy csendélet. *asszem...* Mindegy lényeg, hogy gyümölcstálat kellet festeni. Miután vége lett a rajznak az én "kedvenc" órám jött, a "kedvenc" tanárommal. Nos vajon mi az? Persze , persze hogy a Harc-művészet alias Viktorral.... Olyan kedvel mentem be a terembe mintha a fogamat húznák..... Szünetre nem volt kedvem kimenni, ezért a padra hajtottam a fejem és gondolkodtam. Csak én maradtam bent, így jó volt egy kis csend. Néha kinéztem az ablakon,néha meg csak úgy a padot fürkésztem. Az ajtó előtt elhaladó diákok hol lassan, hol gyorsan mentek. Hol hangosan, hol pedig csendben mint egy árnyék. Egy nagyot sóhajtottam, mert ilyen hosszúnak még nem éreztem 1percet. Szinte 1órának tűnt. Az órát fürkésztem végül mire majdnem szívrohamot kaptam.
     -Hát te?-jött az ajtóból a hang.
     -Jesszumpepi...!-fogtam meg a mellkasom, ahol a szívem dobogott, mert mintha valaki energia italt vagy kávét adott volna neki úgy vert. *Szerintem egy maratont lebírt volna futni.*
     -Megijesztettelek?-jött beljebb nevetve Alexy.
     -Nem kicsit......-fogtam még mindig a mellkasom.....-Mit szeretnél?
     -Csak kifelé tartottam, és megláttam, hogy bent van az én hugicám!-ugrott a nyakamba.
     -Alexyyyy.......Ne a suliba fojtogass......-toltam el magamtól.-Miért nem vagy a haverjaiddal?
     -Mert a terembe hagytaaaak....Az ember 15 percre alszik el az óra vége felé, és már ott is hagyják!
     -Ne csodálkozz....én is ott hagynálak!
     -Olyan gonosz vaagy! Pedig a bátyusod vagyok!-duzzogott.
     -Én nem foglak "bátyusnak" hívni...ne is álmodj arról....
     -De komolyra fordítva...-szakított félbe komoly tekintettel.-Castielről tudsz valamit?
Egyet nyeltem és figyeltem Alexyre. Ilyenkor mindig feszengek, mert rossz ez az arca Alexynek.
     -Egy ideje....nem láttam azt a taknyost. Nem tudsz róla valamit?
     -Én is utoljára a parkos ügykor láttam....azóta meg Rosalya mesélte mi van vele...
     -És?
     -Be van valahova zárva ahol "büntetést" kap asszem...
     -És meddig?
     -Azt nem tudom.....Rosalyát kérdezd....-tekintettem félre.
     -Mosolyogj, és ne félj.-mosolyodott el.
     -Mi?
     -Ha mosolyogsz sokkal aranyosabb vagy. Castieltől meg nem kell tartani! Lesz mindig valaki veled, és megvéd ezért....
     -NEKEM PONT EZ A BAJOM!-kiáltottam rá felállva.
     -He?-nézett értetlenül.
     -Nem vagyok már kislány, akit mindig meg kell védeni! Egymagam akarom megoldani a gondjaimat, és nem akarok másokra támaszkodni! Erős akarok lenni! Elegem van a félős semmit nem tudó kislányból! Fejlődni akarok.....Emlékezni.....-mondtam halkabban.
     -Em....lékezni?
     -Igen! Úgy érzem van valami, vagy valaki aki fontos nekem.....de nem emlékszem ki az....nem tudom ki lehet....Mostanság egy kisgyerekkel álmodok szinte mindig....szemüveg kerete látszik de a az arca felső része, és a szeme soha se....mindig szótlan csak mosolyog és a kezét nyújtja általában.....Ha megfogom Castiel lesz belőle, ha nem eltűnik.....Nem tudom ki lehet az....-mondtam ezt savanyú arccal.
     -Sajnos nem tudom kiről beszélsz..... Biztos, hogy volt ilyen ismerősöd?
     -Igen.....Amióta elkezdődött mintha magányos lennék.....úgy érzem....PEDIG NEM!-mondtam kétségbeesve.
     -Figyelj Nina....Ezt megbeszéljük otthon...rendben?-emelte fanyarú mosollyal fel az állam.
     -Oké....
     -Nyugodj meg, és bírd ki még ezt a pár órát.-mosolygott 1000V-an.-Meghívjalak valamire délután?
     -Nem kell köszi. De most már "go out"!-mutattam az ajtóra.
Alexy elnevette magát, majd kiment. Én felálltam, és az ablakhoz sétálva kinéztem rajta.
     -Upsz.....-hallottam az ablak alól.
Lenéztem, és legnagyobb meglepetésemre Viola guggolt előtte, és hallgatózott!!!!!
     -HALLGATÓZTÁL??!-akadtam ki.
     -Csak szólni akartam...és megláttam Alexyt bejönni....és véletlenül itt maradtam.....
     -Mennyit hallottál?
     -Mindent......-húzta a száját.
     -Violaaa....
     -Bocsánat....de....mikor Alexyt meglátom....-pirult el, és szorította a mappáját.
Nekem leeset miért....Hatalmas szemekkel néztem rá. Mondjuk ahogy végig néztem rajta....elment egy kukkolónak..... *lö nagyon kedves.....*  Nem mondtam rá semmit, csak húzogattam a szám.
     -Kérlek.....-kezdtem mire rám nézet.-Ne  mond el senkinek a hallottakat....
     -Nem terveztem!-mosolygott rám. Ezért vagy mostanság bús?
     -Úgy is lehet mondani, de általában ilyen vagyok. Legalább is mióta betöltöttem a 14. életévem.
     -Miért? Történt valami akkor?
     -Nem tudom...erre kerestem a választ én is. Mintha kitéptek volna valamit belőlem....-markoltam meg a mellkasomnál a pólót.
Viola keserű fejjel figyelt, majd megszólalt a csengő mire én leültem a többiek meg bejöttek. Mindenki elfoglalta a helyét, majd Viktor is bejött.
     -Mindenki itt van? Van hiányzó?-kérdezte a naplót figyelve.
     -Castiel nincs itt.-jelentette be egy fiú.
     -Hol az istenbe van már megint az a kölyök? Megint lóg?-forgatta a szemét.
     -Most az egyszer nem lóg! Örülne ha itt lenne a tanár úrral!-hintázott vigyorogva Maki.
     -Valamiről már megint lemaradtam úgy látszik....-fogta a fejét.-Jól van. Nem kérek hamis infokat, óra után megnézem mi van. Addig is mindenki az órára figyel!
Egy darabig a tanár diktált majd Viola feltett egy jó kérdést.
     -Tanár úr! A torna termet nem fogjuk használni? Vagy ebben az évben csak az alapokat vesszük át? Semmi éles gyakorlat nem lesz?
     -Igaz, hogy azt mondtam Viola ezen a héten már lesz torna terem, és van is.....De még nem használhatjuk. Egyenlőre ha jól megy az elméleti anyag és sikerül átvenni a könyvet, akkor félév után már mehetünk akár éles gyakorlatra is a tornaterembe.-mondta Viktor.
     -És tanár úr....Ez hogy zajlana majd?-kérdeztem bizonytalanul.
     -Ezt hogyan érti Miss. Nina?
     -Hát....azt mondta élesben is megy a harcművészet....akkor ezt úgy értette, hogy maga jelöli ki párokat akik együtt gyakorolnak, vagy ahogy egymás után következünk mindenkinek kell majd mindenki ellen? Vagy az erőviszonyokat figyelve lesz ez az egész éles harc?
     -Milyen kérdésekkel bírtok fárasztani, és bombázni....-dörzsölte meg az orrnyergénél, majd kihúzta a tanári széket és lelve rá becsukta a könyvet.-Szóval. Én is fogok néha kijelölni, de ha ez nem bizonyulna sikeresnek, akkor majd sorrend szerint megyünk. Persze az erőviszonyokat is figyelni fogom, mert mondjuk egy olyan személyt mint például Viola aki életre kelteni bír egyenlőre még csak tárgyakat, vagy a gondolati kisebb eszközöket, nem fogok egy olyan személlyel szembe rakni mint Makoto, mert neki már közepes szintű tűz képessége van, ami nagyobb fölény lenne vele szemben. Viola magával szemben talán jobb erőviszonyra tenne szer, de a te képességed is elég ingatag. És amíg nem szerzel valami kézzel foghatót, én nem is engedném hogy te is harcolj. Nagyobb előnyben lennél ha nem találunk megfelelő diákot veled szemben, vagy ha már ura vagy az elmeuralomnak.-mondta el, mire megszólalt a csengő.-Jól van. Most nincsen lecke, de ha tehetitek keresetek egy 2 képességet félévig. -mondta majd kiment.
Én gondolkozni kezdtem azon amit mondott, majd elindultam kifelé,a többiek után.
     -Erősebb vagyok nálaaad~.-hallottam Maki hangját mögülem.
     -Ez nem igaz!-fujtatot Viola.
     -Deee~.
     -Csak azt hiszed! De várj! Erősebb is lehetek nálad! És amúgy is ....Amíg élesben nem láttál nem tudhatod se te, se a tanár!-vörösödött ki Viola.

     -Hé Viola -nyughass már! Tudod, hogy csak hülyülök!
     -NEM! Engem mindig mindenki lenéz! Minek kell lenézni? Attól még hogy nem gyújtok fel semmit, én is lehetek igazán erős!
     -Én nem szoktam gyújtogatni!-kontrázott  Maki.
 *Nem hiszem ééén azt....Hetente 3-4x biztos felgyújt valamit.....*
     -Persze-persze nem szoktál!
     -Pff....Azt hittem a csendes csajok normálisabbak!
     -Na jó. Itt legyen elég!-mentem oda hozzájuk, és közéjük álltam.-Mik vagytok ti? Gyerekek? Ne vitatkozzatok már!
     -Mit foglalkozol ezzel? Te csak egy két lábon járó instant agy turkász vagy! Még egyszer se láttam az erődet használni! Az se biztos hogy van olyanod!
     -Viola, Ő nem ártott neked semmit se! Fogd vissza magad!
     -NEM! Nem fogom vissza magam! Minden csak körülötte forog, amióta itt van. "jaj Castiel megint elkapta!" "Jaja szegény Nina"....-mondta nyávogós hangon.-Engem mindenki lenéz!-ismételte meg magát.
     -Viola....-kezdtem idegesen.
     -Miért van az, hogy semmit nem tudunk rólad? Mi van a családoddal? Vagy éppen miért nem voltál eddig itt? Alexyvel? Miért csak 1hónap után jöttél? Nem tudunk semmit......Mégis mindig kiállunk melletted! Egyfolytában csak hisztizel, és mindig valami bajod van.....
     -Tudni akarsz rólam többet?-kérdeztem félbe szakítva.
     -Igen!
     -Rendben.... Add a kezed.-nyújtottam neki az enyémet.
Viola értetlenül és megszeppenve nézet rám, Makival egyetemben. Én csak elhatározott tekintettel nyújtottam felé a kezem, és a szemébe néztem.
     -Na, nem azt mondtad, hogy többet akarsz rólam tudni? Vagy csak a szád járt? Add a kezed, és megmutatom ki is vagyok én!
Viola nem tudta mit tegyen, majd megrázta a fejét, és bizonytalanul a kezem felé nyúlt. Először csak kisujjal karoltuk át egymást, mert én is bizonytalan voltam abban, mit is csinálok.