40.fejezet

 Ismerkedés, és bocsánatok

Csendben sétáltunk egymás mellett, majd Alexy szólalt meg először.

  -Mesélj. Történt valami míg nem voltam? 

  -Hát...-hezitáltam.

  -Ugyan. Nekem mindent elmondhatsz. Akár pasi témában is.-kacsintott mellé.

 Felkacagtam a mondatán, majd úgy döntöttem Alexynek elmondom.

Elmeséltem mindent. Az árnyról, hogy láthatatlan lettem, és az álomról, majd a ma reggeli "traumámat" is. De még a nyakamon lévő vágást is megmutattam, amit ő is furcsált. Az álmomat 3x is el kellet mondanom, részről részre míg Alexy gondolkodott, vagy realizált, mit is jelenthetett.

  -Szerinted? Kezdek megőrülni?-kérdeztem szomorúan.

  -Nem hiszem. Vagyis, az álmod nem biztos hogy jelent valamit. Lehet az a személy egy "mumus" aki ijesztget álmodban.

  -Alexy! Nem vagyok kis ötéves aki megijed egy "mumustól"! Teljesen valós személy volt. Legalább is csak az arca volt homály.

  -Jól van, nyugi. Lehet csak a sokk adta ezt az alakot neki, és így jött ki rajtad.

  -De Sammy-vel is ez volt... Róla is álmodtam a találkozásunk előtt, és neki se tudtam teljesen az arcát... Lehet megint beteljesül...

  -Figyelj. Sammy is teljesen más mint amit álmodtál vele. Szerintem nem kell aggódnod, és mivel nagyon  stresszes egy félévet tudhatsz a hátad mögött...

  -És még vége sincs...-fújtam ki magam a szavába vágva.

  -Ez így nem mehet. Meg kell változnod. Össze roskadsz a sok gond miatt.-tette a kezét a vállamra és lejjebb nyomta szimbolizálva a mondatát.

  -Naa...-rántottam el a vállam.-Felfogtam... Nem kell megmutatni is...-álltam meg az iskola kapu előtt.

  -Hanyagoljuk a témát, jó? Majd máskor foglalkozunk vele. Ma próbálj nyugodt lenni, és kedves. Ne mutasd ki most hogy bánt valami. Hisz... A barátaid is rengeteget aggódnak érted.-mosolygott kedvesen, majd egyet simított a hajamon.-De előtte gyere ide!-húzott magához és lágyan de szorosan átölelt.

 Viszonoztam az ölelést, és mintha erőt nyertem volna belőle, megnyugtatott. Még az sem érdekelt, hogy a kapu közepében állunk és furcsa tekintettel, netán füttyögő emberek mentek el mellettünk. De volt olyan aki hurrogott is.
  -Szeretlek Alexy!-suttogtam, majd elengedtük egymást, és ő vigyorogva de félig meghatottan nézet rám.

  -Mi van?-kérdeztem.

  -Még soha nem mondtad hogy szeretsz!-tetettet könny törlést.

  -Na hagyjál békén!-nevettem el magam, de el is pirultam. 

Bementünk végre a suliba, de az udvarnál elváltak útjaink. Ő felsietett, míg én megálltam az udvaron. Mikor elindultam egy mosolyt mutattam ki, de amint a fához értem egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
  -Ki ért be az imént?-kérdezte.
Felkaptam a tekintetem, és Castielt láttam meg egy nagy vigyorral az arcán ült a fán. Csak bámult le, én meg kifújtam magam, és ismét elmosolyodtam.
  -Jó reggelt Castiel.-köszöntem, mire lefagyott a mosolya, és leugrott a fáról.
  -Mi az, hogy "Jó reggelt Castiel"?!
  -Legközelebb ne köszönjek?-kérdeztem döbbenten.
  -Rosszul vagy, vagy mi?-mért végig.
  -Semmi bajom. Csak... azt hiszem jó kedvem van...
  -Áhá! És ilyenkor mi van?
  -Nem tudom...-jöttem zavarba, majd elkaptam a tekintetem.
Ő ismét egy gúnyos mosolyra húzta a száját, majd megfogta a kezem és felemelte.
  -Mit szólnál hozzá, ha vissza hoznánk a "régi szép" időket?-nyalt bele a tenyerembe, bámulva.
  -Kérlek... Most hagy legyen jó napom! Egyetlen gond nélkül. -mondtam mire leesett az álla.
Kihasználva a kis sokját kihúztam lassan a kezem, majd elindultam be, de kedvenc Vöröskénk, utánam fordult, és ismét megfogta a csuklom.
  -Furcsa vagy...ma...-mért végig.
  -Csak... igyekszek, egyszer egy nap nem olyan lenni mint szoktam...
Lassan elengedte a kezem, mire megfordultam, és ismét elindultam be a suliba. Elmentem a mosdóba, majd megállva a tükör előtt a két kezem közé temettem az arcom.
  -Wáá...ez nehezebb lesz mint hittem...-mondtam, majd megmostam az arcom.
Lassan téptem egy papírt és megtöröltem az arcom, majd az egyik fülkéből a víz csobogás hangzott fel. Kinyílt mögöttem egy ajtó, és egy lány jött ki nagyot sóhajtva. Rám nézett, majd kicsit zavarba lett, és a mellettem lévő csaphoz lépkedett aztán megmosta a kezét. Csak figyeltem őt. Sötét zöld haja volt, és csíkokban futott a hátán, majd valahol a közepén össze volt fogva. A fejtetején egy kendő volt, és az alól lógtak ki a háta közepéig érő fürtök.
  -Nagyon szép a hajad!-mondtam csodálva.
  -Mi...? Ja... Köszönöm.-mosolyodott el.
  -Ez raszta? Igaz?-néztem csillogó szemekkel.
  -Igen. Már pár éve megvan.
  -Még soha nem láttam élőbe... Vagyis ilyen közelről!-ámuldoztam.
Már egy ideje, kb 6-7 éve bele vagyok bolondulva a raszta hajakba. Magamnak mondjuk nem mernék, inkább csak "hamis" rasztát, de akkor is.
  -Ennyire tetszik?-kuncogott fel vidáman.
  -Igen! De neked is nagyon jól áll... Vagyis... Úgy összességében.-mértem végig.
Barna bokáig érő fűzős bakancs, egy fekete koptatott farmer, aminek a jobb oldali zsebére és az övére egy lánc volt rögzítve. Egy sötétkék pólót viselt, ami fél vállán lelógót, így kilógott a melltartó pántja. A pólóján díszként, egy "Don't close your eyes" felirat virított, és egy nagy keretes szemüveget viselt. Ékszernek, pedig két kis karika volt a fülébe, és egy orr piercing.
  -Ez kedves!-kuncogta el magát ismét.-Az én nevem Iriana!-nyújtotta a kezét.
  -És a tiéd?-kérdezte.
  -Nina.-fogtam meg.-Iriana?
  -Igen. Békét jelent. A görög béke istennőről nevezték el.
  -Wáów! Szóval...-kerestem a szavakat.
  -A családom, a nagy szüleim egy része görögök. Édes anyám amerikai volt. Édesapámmal és vele ideköltöztünk. Félig görög vagyok.-mosolygott.
  -Azt a...-ámultam.-És... éltél Görögországban?
  -Igen. 5 éves koromig. De nyaranként vissza járunk.
  -Waaa de király! Ne haragudj ha furának tartasz, de... Imádok mindent ami görög. A városok, az istenek, a szokások, a művészetük...
  -Voltál is már kint?
  -Nem! Épp ez az... Soha nem voltam még...-biggyesztettem le az ajkaim.
  -Ne aggódj!-fogta össze a két kezem.-Egyszer biztos sikerül majd. Érzem!-mosolygott.
  -Köszi. De.. már gondolom nem olyan mint ahogy a töri könyvekben tanulta az ember...
  -Hát fejlődött ő is, de nem tudom...-jött zavarba.
  -Bocsi.. hülye kérdés volt...-vakartam meg a tarkóm.
  -Semmi, nos de nekem most mennem kell. Majd még találkozunk...-harapta el a mondat végét.
  -Nina.-segítettem ki mosolyogva.
  -Megjegyzem.-nevetett majd kiment a mosdóból.
Követtem én is, de ő fölment a lépcsőn én meg bementem a B-terembe. Viola elgondolkozva ült a padba, és csak a ceruzáját tartva bámult ki az ablakon.
  -Jó reggelt!-köszöntem mikor oda értem a pad mellé.
Ő csak zavartan felém kapta a fejét, majd hebegett.
  -Ne...Neked is!
Mosolyogva ültem le mellé, mire ő kérdőn nézett.
  -Minden rendben?-mért végig.
  -Persze! Miért?-kutakodtam a táskámban a tolltartóm után.
  -Általában nem vagy ilyen... Ne vedd sértésnek, de.. vidám..-kereste a szavakat.
  -Ugyan. Most jó kedvem van és kész. Nem lehetek mindig keserű, mert már elegetek lehet belőlem.-nevettem, majd kivettem a tolltartóm.
  -Biztos nincs semmi...?
  -Kibékültem Alexy-vel.-mondtam.
  -Tényleg?-élénkült fel.
Csak bólintottam majd felé fordultam, és lestem.
  -Amúgy mit csinálsz?
  -Rajzolni akartam, de nem igazán tudom, hogy mit kéne.
  -Áh, akkor nem zavarlak.
  -Dehogy! Nincs ötletem úgy se.-emelte fel a kezeit.
Én csak felkacagtam rajta, ahogy zavarba jött, mire ő is elmosolyodott.
  -No láám~ Kinek van szokatlanul, tőle nem várt jó kedve?-ért a padunkhoz Maki.
  -Jó reggelt Makoto.-köszöntem.
  -Ki vagy te és mit tettél, az általunk ismert Ninával?-viccelődött.
  -Ha-ha. Elküldtem azt az énem szabadságra, hátha nem lesz olyan borús.
  -Végre egy jó döntés.-röhögött, majd az előttünk lévő széket kihúzta és leült rá, felénk nézve.
Szépen lassan jöttek a diákok, mi meg csak beszélgettünk. Kentin is betoppant, majd amint észre vett, nyelt egyet, és oda jött hozzánk.
  -Sziasztok...
  -Szia.-köszönt kórusban Viola és Maki.
  -Szia..-köszöntem halkabban.
  -Nina... Beszélhetnénk egy kicsit..? Mi ketten...
  -Valami baj van?-kíváncsiskodott Viola.
  -Nem, nincs. Mindjárt jövünk.-álltam fel, majd elindultam Kentinnel.
Kimentünk a folyosóra, majd pár lépéssel még arrébb mentünk a teremtől.
  -Mit szeretnél?-kérdeztem.
  -Nina... Én... Sajnálom ami tegnap történt.. Nem akartalak megbántani... és csak úgy kicsúszott hirtelen... Nem gondoltam, hogy rosszul fog esni..-vakargatta a tarkóját vörösen.
  -Nincsen semmi gond!-mosolyogtam rá.
  -Tényleg?-döbbent le.-Biztos?
  -Biztos.

  -Ah, köszönöm!-ölelt magához.

Először meglepődtem, majd én is átöleltem őt.
  -Ha tudnád mekkora kő esett le a szívemről!
  -Miért? Miért aggódtál ennyire?
  -Öhm..-jött zavarba és elengedett.-Semmi különös...Csak... Menjünk vissza Violáékhoz szerintem.
Felhúztam a szemöldököm, majd megvontam a vállam, és vissza mentünk hozzájuk. Egészen csöngetésig beszélgettünk, és nevettünk. Csöngetés előtt 5 perccel talán beesett a terembe Castiel majd utána Sammy is. Csak egy pillanatig nézet felénk, majd zavartan előre meredt és leült egy hátsó padba.

  -Ennek meg mi baja?-kérdezte Maki.

  -Majd elmondja ha akarja...-mondta Viola vállat vonva.

 Hosszasan figyeltem, de ő még véletlenül se nézet fel, vagy felénk. Mindenki "várta" a matek tanárt, de helyette Viktor jött be. Besietett, majd ledobta a táskáját, úgy 30 centiről az asztaltól, és egyből megszólalt.

  -Oké, jó reggelt. Tudom, matek órátok lenne, de tegnap valamiről megfeledkeztem, így elkértem ezt az órát, hogy pótoljuk. Mint tudjátok jön a Karácsony, ami azt jelenti hogy...

  -Szüüneet! Nincs suli!!-kiabálták be ketten hátulról. Az egyik Dave volt a másik meg ha jól rémlik Nickolas.

  -Szaktanári intő kiosztva. Még egy ilyen és osztályfőnöki. Még valaki fel szólalna?-emelte meg a szemöldökét, mire a többség köztük az a kettő is behúzták a nyakuk.

  -Nos. Előtte viszont, szokott lenni név húzás. Nem tudom hogy ismeritek-e.-nézet végig rajtunk, mi meg csoportosan bólintottunk.

  -Rendben, legalább nem kell elmagyarázni. Kérnék valakit, aki össze írja a neveket.-Viola bátortalanul, de jelentkezett.-köszönöm. Nos mennyien vagytok?-nézett  naplóba.- 23?-kérdezte.

  -Öhm.. A tanárúrt is felírhatom?-kérdezte behúzott nyakkal Viola.

  -Akkor nincs más...-fújta ki magát végül.-Ha meg vagy vele, vágd szét őket kérlek, és rakd egy sapkába. Haraku segíts neki.

 Segítettem szétvágni a cetliket, majd elővettem a sapim és beleszórtuk a 24 nevet. Viola felállt és oda adta a sapkát Viktornak, de az csak viszakozott.

  -Körbe is mennél vele?

  -Én? Öhm...de...-pirult el Viola.

  -Én majd körbe megyek.-vettem el a sapim és elindultam körbe.
 Mindenki húzott egy nevet, és hol csalódottság, hol vidámság vagy csak rémület ült ki az arcokon. Sammy rám se nézet miközben húzott, Maki közbe hülyült, Kentin és Viola csak megköszönték. Castiel pedig adta a formáját, és mellé érve annyit suttogott, hogy ha őt húzom, akkor neki csak a vérem kell. Jól bokán rúgtam, mire fel jajdult és mentem tovább. Kettő cetli maradt, majd az egyiket oda vittem Viktornak, a másikat meg kivettem én.

  -Köszönöm, Haraku.

  -Szívesen tanár úr!

Meg se néztem a cetlit, csak zsebre vágtam, és ahogy láttam Viktor is ezt tette. 

  -Nos, az ajándék átadás 20.-án lesz, az utolsó tanítási napon. Első tanítási nap Január 5.-én lesz. Azt hiszem mindent elmondtam amit akartam. Az óra további részében csöndben foglaljátok el magatok.

Mindenki beszélgetni kezdett, hogy ki-kit húzott, vagy hogy milyennek találja. 

  -Te kit húztál?-fordult felém Viola. 

  -Nem szeretem elmondani...-húztam a szám.

  -Csak annyit, hogy jót vagy rosszat?

  -Jó, de akkor megnézem.

Kihalásztam a zsebemből a cetlit, majd óvatosan széthajtottam, és leolvastam a nevet.

  -Csak ezt nee!-ugrottam fel szörnyülködve.

  -Haraku!

  -Bocsánat..-motyogtam, majd leültem. 

Hulla sápadt lettem, és kiakartam volna ugorni az ablakon... Ezt nem hiszem el... Miért őt? Bárki másnak örültem volna...

  -Kit húztál?-érdeklődött Maki.

A fejem fogva mutattam meg nekik a cetlit, mire ők is felszisszentek.

  -Nem is olyan rossz...-próbált vigasztalni Viola.

  -Jah...

  -Ugyan...meg fogok halni..-túrtam a hajamba.

  -Segítünk majd. Ne aggódj.

  -Miért büntet engem az ég?

  -Nyugi!-tette kezeit a vállaimra Viola és lágyan magához ölelve vigasztalt. 

Ráhajtottam a fejem, és szipogva, plusz sírászt tettetve meredtem előre. Ez után még beszélgettünk, majd kicsöngetéskor pakolni kezdtünk. Következő óra tesi lesz, így átmentünk az öltözőbe. 

 Ott szokásos történt. Lányöltözőben csacsogás, locsogás, majd mikor kinyílt az ajtó és bejött a B osztály hirtelen csend lett, és mérte egymás a két osztály. Kézzel tapintható volt a feszültség, hisz vannak páran az osztályban akik ellenségesek. Ilyenkor mindenki más is behúzott nyakkal, vagy levegővétel nélkül várják mi lesz...

  -NIINAA!!-ugrott a nyakamba Molly boldogan, megzavarva a villám szórásokat.

  -Molly, mit kerestek itt?

  -Összevont óránk lesz ma.-dörgölőzött.

Mindenki keresett egy helyet magának, majd öltözni kezdtünk. Persze Molly és Viola mellet öltöztem, de mivel kevés volt a hely bementünk a zuhanyzóba.

  -Reggel óta nem láttalak. Mi volt Alexyvel?-kérdezte Molly levéve a nadrágját.

  -Hát... Semmi különös...

  -Naa mond már.

  -Bocsánatot kért, majd kibékültünk.

  -Ki...békültetek? Az tök jó... Akkor ez azt jelenti, hogy...-csuklott el Molly hangja, majd megrázta a fejét és folytatta.-azt jelenti, hogy vissza mész oda?

 Csöndben figyeltem őt, majd elmosolyodtam és megráztam a fejem.

  -Nem. Mindenképp veled maradnék ha lehet.

  -Persze, hogy leheeet!-ölelt át ismét, de ezúttal Violát is magához szorította. 

Miután átöltöztünk kimentünk és torna sorba felállva hallgattuk a tanárt.

  -A mai órát bemelegítéssel kezdjük. Mivel sokan vagyunk, ezért a lányok a külső ívben, a fiúk meg a belső íven, vagyis a vonal belső felén futnak ellentétes irányba. 12 percet terveztem, de ha nem tetszik a hozzá állás 2 percekkel növekszik majd. Utána gimnasztika, majd meglátjuk mire jut idő, de én röplabdát terveztem. Rendben. Lányoknak Balra át, fiúknak jobbra. Mehet!-mondta majd egy hatalmasat fújt a sípjába. Futni kezdtünk ahogy a tanár kérte, de a fiúk nem bírták ki hülyülés nélkül. Volt olyan aki versenyzett a másikkal, volt aki beszélgetett, de olyan is volt aki amikor kielőzte egy haverját hátba verte és futott tovább. Lányoknál is ment a duma, a sétálás szerű futás, és hasonlók.

  -Mozgás! Így plusz percek lesznek! Ti ott fejezzétek be a beszédet! Teri menj be középre és sétálj.-mondta egy fiúnak aki igazából Feri volt, és mivel kicsit súlyosabb volt így nehezebben is bírta és lassúbb is volt. Amint Feri beállt középre kocogni egy másik lány is akinek valami ízületi baja van oda állt mellé sétálni. Egy gyerek akit Castiel néven ismerünk be kiabálta:

  -"Kör közepén állok!"-mondta mire többen felröhögtek. Bent sétálók közül egyedül a lány nézett zavartan a földre Feri meg csak röhögött.

  -Castiel!-szólt a tanár- 30 fekvő támasz azonnal! Gyere ide középre!-mondta mire Castiel fülig érő vigyorral bejött és elkezdte csinálni.
Kielőztem 2 lányt, majd futottam tovább. Beértem Viola mellé, aki lassabban kocogott, de felvettem a tempóját és futottam mellette. Idő közben Mollyis beért mellénk, és hárman futottunk. Szerencsénkre, csak 2 perccel ment feljebb a futás ideje, és 14 perc után már jött a gimnasztika, majd leültetett a padra minket, és elmondta a szabályokat, mint minden röplabdánál. Végül, a hagyományos röplabda helyett, a "mezei-t" játszottuk. Ami annyiból más, mivel sokan vagyunk, hogy akiknél van a labda, nem egyből adják át a másiknak, hanem három embernek minimum 3x kell beleérnie, és csak akkor érvényes. A pontozás pedig, aki előbb elérte a 20-at az nyert.
 Hogy is mondjam... Én, és az osztályban kb 23-ból 16-an analfabéták vagyunk még a szabályok után is *khm... labda elütés, kapás, beállás, helyezkedés, stb* így nehéz dolgunk volt. Szóval 23-ból 11-en félre is álltak, hogy ők bénák, és ha esetleg, jön a labda "ők próbálkoznak". Általánosban, én is kosárlabdát, és kézit játszottunk, így nem vagyok egy ász, de próbálkozok. Viola bátortalanul beállt mellém, és össze kulcsolva a kezét remegve beállt. A felállás pedig a következő volt: Elől: Nickolas, Makoto, Rebeca, és Patrick. Középen: Én, Viola, Kentin és Lena. A leghátsó sorban pedig: Dave, Sammy, Castiel, Anne. A többiek, vagyis az a 11 fő, meg viszonylag a sarokban, vagy az alapvonalon kívül de elhelyezkedtek.
 A másik osztály pedig, ugyan úgy felállt, csak ott a 23-ból 18-an álltak készen a játékra. Molly ha jól emlékszem röpizet, de még nem játszottam se vele, se ellene. Ő is valahol középen helyezkedett el. A tanár belefújt a sípjába, majd kezdődött a játék. Mi kezdtünk, ezért Makoto feldobta a labdát, és átütötte. Egy lány elkapta, majd átpasszolta egy fiúnak, végül Mollynak, ő pedig átütötte. A szemében, még ilyen távolságból is látszott, hogy ég a tűz. A harc tüze. Tőlünk Nickolas kapta el, majd rosszul nyúlt bele, mire kirepült a labda, és a földön pattant valahol a hátsó sorban.
 Szóval így ment a játék, egyszer mi hibáztunk, egyszer ők. Castiel kétszer ugrott be a labdához, és ahhoz képest, hogy ő Castiel szépen vissza adta, vagy passzolta. Én 4-5x értem bele a labdába, és azt is úgy, hogy 2x kiment, egyszer sikeresen átütöttem, és 1-2x passzoltam. Viola 1x ért bele, de akkor is beleakadt a hálóba, és vissza pattant, a labda hozzánk. Ezért Kentin, Makoto, és én próbáltuk venni a labdákat tőle/előle. Kentin csinált egy gyönyörű lecsapást, és látszott benne a vadállat ösztön. Maki egyszer tűzbe borult, úgy fellángolt benne a játék szelleme. Egyből lehűtötte persze őt valaki hátulról. Sammy pedig... miatta lett 20:9-nekünk, majd 20:16-szintén nekünk. Neki 10-ből 7x kb. sikerült úgy szerválnia, hogy egyből földet ért. Szóval ezeket a meccseket vittük. Persze lettek bakik... Az én egyik ütésemnél, mikor egyből átment, egy lány rosszul ért bele, és az alkarját találtam el, mire az bepirosodott, és bedagadt. De persze az egyik kis barátnője egyből vissza adta, de én csak az orrom alatt morogtam, és nem mentem a tanárhoz hisztizni, azt állítva hogy szabálytalan volt. Csöngetés előtt 8-perccel engedett el minket a tanár, hogy át tudjunk öltözni. Mindenki kifáradva *már aki játszott* , és beszélgetve ment az öltözőkbe. Mi is bementünk a zuhanyzóba, és beszélgetve + nevetve öltöztünk át. Éppen a nadrágom húztam fel, és levettem a tesipólóm, mikor bejött az a lány akinek eltaláltam a kezét, és a 2 barátnője.
  -Mond csak. Szerinted ez jól van így?-nézet rám szúrósan.
  -Mégis mi?-kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
  -Tudod Kékség, te csaltál, és nem kaptál érte semmit.
  -Minek hívtál?-húztam össze a szemeim, és közelebb léptem.
  -Tán nem hallasz? Kérj bocsánatot  Scarlett-től!-mondta az egyik talpnyalója.
  -Miért kéne bocsánatot kérnie?-hajolt fel Viola.
  -Neked nem osztottak lapot, szóval ne szólj bele kisanyám!-szólt rá a másik, akit a színe és a beszéd stílusa is elárúlt. *Talán afro-amerikai a jó kifejezés*
  -Lányok, nyugalom...-próbált csitítani Molly.
  -Hé! Válogasd meg a szavaid!-vettem védelembe, figyelmen kívül hagyva Mollyt.-Te pedig Scarlett... Ez egy sport, egy játék. Szóval, ha nem bírod a vereséget, akkor ülj a seggeden, és nézd a meccset. És nem én voltam szabálytalan, hanem te értél szarul bele a labdába. Ne rajtunk töltsd ki a bénaságod!
  -Te kis ribanc! Mit hiszel ki vagy te?!-lökte meg a vállam.
Egy aprót hátrébb léptem, majd ismét villámokat szóró tekintettel egyenesedtem fel.
  -Én a helyedben vissza mennék, leülnék arra a padra és befejezném az öltözködést. Különben valaki átrendezi azt a csinos kis pofidat.
  -Ha meghajolsz előttem, és bocsánatot kérsz, majd akkor.
  -Azt lesheted Ms. Picsa.-húztam vigyorra a szám.
Látszott ahogy Scarletett elönti a méreg, és már megakart ütni, de oldalról elkapták a kezét, és kicsavarták. Döbbenten néztünk Mollyra, akinek elsötétedett tekintete rá meredt.
  -Ha még egyszer hozzáérsz, kibaszottul megöllek.-mondta ugyanazzal a tekintettel, és egy izma nem rezdült közbe.
 A lányok rémült tekintettel néztek rá, mire Molly elengedte Scarlett kezét, azok meg semmit se szólva rohantak ki az öltözőből. Mi ránéztünk Mollyra, mire ő megfogta a felkarom.
  -Nina, jól vagy?-kérdezte aggódóan.
Nem is látszott rajta az az sötét tekintett és aura, ami pár másodperce viselt.
  -I..igen...
  -Úgy aggódtam!-bújt hozzám szorosan.
  -De, miért?-kérdeztem, megsimítva a fejét.
  -Azért, hogy Scarlett meglökött. Attól féltem nagyobb kárt tesz benned.
  -De... hisz csak meglökött... Nem történt volna akkor se eget rengető dolog ha megüt is...
  -Ha megütött volna, apránként téptem volna le a végtagjait.-sötétült el ismét a tekintete.
Viola hatalmas szemekkel már 2 lépést ment arrébb, mire Molly felnézet.
  -Mi az?
  -Figyelj! Ne törődj velük, jó? Csak nevess rajtuk, és ne fenyegetőzz.-mosolyogtam rá.
 Ő csak figyelt, majd elmosolyodott és bólintott.
Miután felöltöztünk, elindultunk a következő óránkra. Mollytól elköszöntünk a kémia teremnél, és mi tovább mentünk bioszra. A nap gyorsan eltelt szerencsére, és mikor az utolsó csengő is elhangzott, mindenki kifelé nyomult. Az udvaron megvártam Molly-t, és Violától elköszönve mentünk hazafelé. A parkon mentünk át, mikor Sammy-t vettem észre kullogni, egyedül. Elhúztam a szám, majd megálltam.
  -Molly, kérlek menj előre. Nem sokára megyek utánad.
  -Oké...-mondta, majd előre indult.
Én vissza fordultam, majd Sammy után siettem.
  -Sammy!-kiabáltam, mire megtorpant.
Mikor kezdtem beérni, újból elindult, de megfogtam a vállát, és ismét megállt.
  -Várj... Kérlek..-mondtam óvatosan.
Ő nem mondott semmit, csak lejjebb szegte a fejét.
  -Sammy, kérlek. Nem akarok veled, ilyen viszonyba lenni...
  -Akkor milyenbe szeretnél lenni?-motyogta.
  -Olyanba, mint amilyen voltunk. Barátok.
Éreztem, hogy gondolkozik, majd megfordult, és szembe nézet velem. A tekintete keserű volt, és kialvatlan. Szomorúan gördült lefelé a szája, és mintha a világ összes bánatát a hátán hordaná nézet rám.
  -Miért kerültél Sammy?-fogtam meg az arcát.
  -Azt hittem, látni se akarsz... Hogy...megint elszúrtam...
  -Sammy...-terült el a számba a keserű megbánás íze.
*Miért kellet nekem, hevesen reagálnom, értelmetlenül?*
  -Azt hittem, ismét megutáltál...-temette az arcát a kezeibe, és lejjebb hajolt.
  -Ne mondj ilyeneket! Nem utálnálak meg soha, ilyenért.-ugrottam a nyakába, és szorosan magamhoz öleltem.
  -Nina...-döbbent le, majd ő is szorosabban vont magához, a vállamba hajtotta a fejét.
A lehelete csiklandozott, ahogy éreztem a nyakamon. Megfogta a fejem, majd mélyen belefúrta a fejét a hajamba, és éreztem ahogy megnyugszik. Lassan eltoltam magamtól, a két kezem közé fogtam az arcát, és amennyire tudtam lábujj-hegyre álltam és homlokon csókoltam. Mikor elengedtem, ismét a szemébe néztem, és most már mosolygott.
  -Köszönöm, Nina... És tényleg sajnálom...
  -Nincsen baj Sammy. Pihend ki magad, rendben?
  -Te is.-húzott magához, majd adott egy apró csókot az arcomra, majd megfordult és elindult haza.
Én is megfordultam, majd elmentem a kapukig, és ott találtam Molly-t . Egy helyben ücsörgött, és csak bámult lefelé.
  -Hé, itt vagyok.-fogtam meg a vállát.
  -Oké.-nézet fel mosolyogva.
  -Minden oké?-fürkésztem. Nem tűnt őszintének.
  -Ühüm...-bólogatott.
Felállt, én meg még vissza néztem, majd a kapun megpillantottam, egy hatalmas karmolás nyomott a falon. Betonból volt a kapu, de azok egy 4 centire bele voltak süppedve.
  -Waów... vajon mi okozta?-kérdeztem.
  -Nem tudom...-mondta Molly.
  -Őszintén, minden rendben?-fürkésztem megint.
  -Igen... Csak... El kell még intéznem valamit. Előre mennél?
  -Ha azt szeretnéd...
Bólintott egyet, majd sarkon fordult és elindult egy másik irányba. Egy darabig figyeltem, majd mikor messzebb volt elkezdett rohanni tovább.
  -Mi üthetett belé?-kérdeztem magamtól.
Egyedül indultam tovább, majd mikor elértem az utcánkat lelassítottam. Megálltam pár házzal korábban mint ahol Molly lakik, és kifújtam magam.
  -Keresel valakit Ninus?-jött mögülem az ismerős hang, mire megfordultam.
Dake állt mögöttem, pár méterrel, és zsebre tett kézzel bámult rám hatalmas vigyorral.
  -Dake! Mit keresel itt?
  -Ezt én is kérdezhetném...-vonta fel félig a szemöldökét. -De ha már kérdezted, erre lakom. De szerintem ezt tudod.
  -Ha már össze futottunk...
  -Mit akarsz?
  -Beszélgetni... múltkor nem úgy sikerült, ahogy terveztem.
  -Beszélgetni mi? Hát, el kell hogy keserítselek, de az most nem alkalmas.
  -Miért?-döbbentem le a nem várt válaszon.
  -Mert elutazom, és nincs sok időm. Csomagolnom kell még.
  -Hova utazol?-futott ki a számon.
  -Érdekel?-vigyorodott el, és közelebb lépkedett, majd megállt tőlem egy lépésnyire.- A családomnál töltöm az ünnepeket. Ausztriában.
  -Ott van a családod..? Mármint Ausztriában.
  -Igen. Én is ott nőttem fel, csak ide jöttem tanulni.
  -Miért jöttél ide?
  -De kíváncsi vagy! De mondtam. Most nincs sok időm, válaszolgatni. Ha a szünet végéig nem bírsz várni, akkor van egy ajánlatom. Gyere velem, és akkor mesélek.-hajolt előrébb, és hagyta hogy megcsillanjanak smaragd zöld szemei.
  -I...inkább kihagyom...-léptem egyet hátra.
  -Ahogy akarok. De én most léptem.Találkozunk januárban, talán.-mondta, majd kikerült, és haladt tovább, míg el nem veszett a tömbházak között.