Valami készületben van?
Mikor felkeltem, fáradt és erőtlen voltam, a hasamon aludtam és egy pokróc volt rám terítve. Ránéztem a telefonomra, ami 15-órát mutatott. Akkor 3 órát aludtam. Az azért egész kellemes. Oldalra fordultam, és Mollyra néztem, aki befelé fordulva aludt. A feje alig látszott ki a paplanja alól, és úgy össze volt kuporodva, mint egy kisgyerek. Nehezen felálltam, és oda sétáltam hozzá. Rátettem a kezem a homlokára, ami szerencsére már nem volt forró. Megkönnyebbültem, és elmentem mosdóba. A hátam szörnyen fájt, soha többet nem alszok ezért a földön, vagy csak akkor ha van egy vastagabb takaró alattam. Megmostam az arcom, majd valamennyire felfrissülve néztem a tükörbe. Jó érzés volt aludni. Megfésültem a hajam, majd mikor az utolsó gubancot is sikerült kitépni *aucs* akkor átmentem a konyhába, és felraktam teának vizet. Miközben a víz melegedett elvettem egy almát, és felültem a pultra. Az alma friss volt és lédús. Ropogott miközben kiharaptam egy darabot, és csak előre meredve eszegettem. Elbambulva és még fáradtan néztem az lakást, és csak a víz rotyogása térített magamhoz, mire lepattantam a pultról. Elővettem egy tea füves tasakot, és bele dobtam a kannába. Ahogy mártogattam a teát, hátulról átkarolt és a fejét a vállamra helyezte.
-Álmos vagyok~...-nyöszörgött Molly.
-Aludj még akkor!-mondtam mosolyogva.
Nem szólt semmit, csak elengedett, mire megfordultam.
-Teát?-kérdeztem.
-Kérek!-mosolygott ő is.
Megízesítettem a teát, majd két bögrébe töltöttem ki. Molly arrébb állt addig. Sápadtan mosolygott, és figyelte mit is csinálok. Megfogtam a bögréket és felé nyújtottam az egyiket, de nem vette el, hanem közelebb jött és hozzám bújva átölelt.
Döbbenten álltam meg, és hogy ne öntsem ki a bögrék tartalmát, letettem azokat.
-Baj van Molly?-kérdeztem megfogva a vállait, de nem tudtam eltolni.
-Csak... Örülök, hogy itt vagy! Nagy ez a ház nekem, és sajnos egyedül vagyok... De most már jobb. -mondta boldogan, de nekem csak keserű íz lepte el a szám.
-De, kifog hűlni a tea! Igyunk inkább!-engedett el mosolyogva.
Megfogta az egyik bögrét majd kisétált, és leült az asztalhoz, és felhúzta a lábait. Én is megfogtam a bögrém majd kimentem és beszélgetve hűtöttük a teánkat.
-Álmos vagyok~...-nyöszörgött Molly.
-Aludj még akkor!-mondtam mosolyogva.
Nem szólt semmit, csak elengedett, mire megfordultam.
-Teát?-kérdeztem.
-Kérek!-mosolygott ő is.
Megízesítettem a teát, majd két bögrébe töltöttem ki. Molly arrébb állt addig. Sápadtan mosolygott, és figyelte mit is csinálok. Megfogtam a bögréket és felé nyújtottam az egyiket, de nem vette el, hanem közelebb jött és hozzám bújva átölelt.
Döbbenten álltam meg, és hogy ne öntsem ki a bögrék tartalmát, letettem azokat.
-Baj van Molly?-kérdeztem megfogva a vállait, de nem tudtam eltolni.
-Csak... Örülök, hogy itt vagy! Nagy ez a ház nekem, és sajnos egyedül vagyok... De most már jobb. -mondta boldogan, de nekem csak keserű íz lepte el a szám.
-De, kifog hűlni a tea! Igyunk inkább!-engedett el mosolyogva.
Megfogta az egyik bögrét majd kisétált, és leült az asztalhoz, és felhúzta a lábait. Én is megfogtam a bögrém majd kimentem és beszélgetve hűtöttük a teánkat.
~Másnap reggel~
-De én is menni akarooook!~hisztizett Molly, miközben a földön feküdt és a lábamba kapaszkodott.
-Hiszen te beteg vagy! Engedj már el!-mondtam miközben felemeltem a lábam.
-De mit csinálok itt egyedül?! Ne hagyj itt! Akkor maradj otthon velem!
-Nem tehetem. Már így is ebben a fél évben többet voltam otthon mint suliba! Tévéz, vagy valami! Ha meg nagyon magányos vagy hívj fel vagy írj rám. De most már tényleg elkések!-mondtam majd kihúztam a lábam, mire Molly elterült a földön.
-Gonosz vagy! Nem is szeretsz!-emelte fel a fejét.
-Hiszen te beteg vagy! Engedj már el!-mondtam miközben felemeltem a lábam.
-De mit csinálok itt egyedül?! Ne hagyj itt! Akkor maradj otthon velem!
-Nem tehetem. Már így is ebben a fél évben többet voltam otthon mint suliba! Tévéz, vagy valami! Ha meg nagyon magányos vagy hívj fel vagy írj rám. De most már tényleg elkések!-mondtam majd kihúztam a lábam, mire Molly elterült a földön.
-Gonosz vagy! Nem is szeretsz!-emelte fel a fejét.
-Na! Elég a hisztiből! Kelj fel!-nyújtottam a kezem, majd felsegítettem.
Vissza kísértem a nappaliba, majd lefektettem a kanapéra. Hogy miért a nappaliba lábadozik Molly, és nem a szobájában? Két okból. 1.) Nekem ápolnom kell *saját akaratból*, de nem engedi, hogy bemenjek a szobájába. 2.) A nappaliban ahol a kanapé van, ott a Tv- és a fürdőn kívül minden kicsit közelebb van hozzá. Jó a ház másik vége nem, és az én szobám se, de a konyha és a terasz igen. Úgy hoogy...Jobbnak láttuk, ha napközben itt van kint.
-Ne hagyj itt!-kapta el a kabátom ujját, mikor már lefeküdt.
-Vissza jövök! Csak muszáj órákra mennem. Hozok majd valami finomat, csak ígérd meg, hogy jó leszel!-ilyen szar szöveget még életemben nem nyomtam le.
-...Mmmm...-nyüszörgött. Hozzáteszem ma már 4.-re.-Jó! De hozz almát, és kinder tojást.-adta meg magát.
-Hozok!-mosolyodtam el, és elköszönve tőle kimentem és bezártam az ajtót.
Miközben sétáltam a suli felé, belebújtam, és eltakartam a félarcom a sálammal. A kiszerelésemben semmi extra nem volt. Egy egyszerű farmer, és egy bokánál kicsit feljebb érő csizma. A kedvenc fehér kabátkám, és egy fehér sál, kék sapkával a fejemen. A kabát alatt egy fekete póló, amin "Monster" felirat található, és a pólón még "díszként" rávarrva egy tépett rész. Hozzá persze vettem egy pulcsit, hogy meg ne fagyjak. A hajam pedig kivasaltam, és úgy hullik a vállaimra. A táskámon húzva egyet haladtam, miközben a telefonom nyomkodtam. Mikor kiértem az utcáról, eltettem a készüléket, majd az utat és a környezetet figyeltem, ami egyre jobban hasonlít a télre. Annyira belemerültem a látványba, hogy nem hallottam, ahogy kiabálnak utánam.
-Hé, Durci! Várj már!-ért be, majd a vállamra tette a kezét.
Felnéztem az illetőre, és erősen törtem a fejem, honnan is ismerem ezt a fiút.
-Segíthetek?-kérdeztem.
-Neee máár! Nem emlékszel rám?-kérdezte csalódottan, de még is vigyorogva.
-Bocsi...Ismerős vagy, de nem tudom... Nem egy suliba járunk?
-De... Ch...Legalább ha más miatt nem is, azért emlékezhetnél rám, hogy adtál egy sallert még az év elején.
-Sok embernek adtam már...
-Szóval ilyen kemények vagyunk?-vigyorodott el még jobban.
-Nézd, ne haragudj, de vagy segíts, és áruld el a neved, talán akkor könnyebb lesz, vagy hagyj a francba békén. Nincs kedvem találd ki játékot játszani.
-Harapós is vagy.-nevetett.-Jól van.-állt elém, mire megálltam.-Dakota a becses nevem.
-Dakota...-néztem rá még mindig kérdőn.
-Dake, ha úgy jobban tetszik. Makoto egyik üldözése alkalmával találkoztunk.
-Jaaaj, te vagy az a vízi lény. Aki a fán csimpaszkodott!
-Na végre! Sokáig tartott!-nevetett ki.
-Rég láttalak!-csaptam vállon.-Azt hittem már Maki elrotyogtatta alólad a vizedet.-nevettem.
-Aucs...Kedves... Erősen ütsz lány létedre...
-Ezt még nem mondták nekem.
-Nem-e? Mi járatban? Nem láttalak még erre.
-Hát, most egy barátnőmnél lakok, és tőle jövök...
-És a barátnőd merre?
-Otthon pihen.
-Értem.-vigyorgott még jobban.-És mond csak, miért vagy a barátnődnél?
-Ez hosszú történet...-fújtam ki magam.
-Időnk mint a tenger!-mondta ezt mázos hangon, és átkarolva ismét a vállamra rakta a kezét.
Csak felnéztem rá, mire ő "angyali" tekintettel mosolygott vissza, és csillogtatta meg sötét zöldes szemeit.
-Há..Hát...-kerestem a szavakat.
-Mond csak... Nincs kedved suli helyet inkább valahova máshova menni? Ahol nyugton beszélgethetnénk.
-De..de... már sokat hiányoztam...-kezdett forogni velem a világ.
-Ugyan. Jó buli lesz!-fogta meg az állam.
Szinte kettő Daket láttam, és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Mosoly jelent meg a számon, és már válaszra nyitottam, de ismét megjelent egy ismerős alak.
-Ilyet is ritkán látni! A kölyök és Dake együtt!-tette a vállamra a kezét Suzuya, és elrántott Dake-től, amitől egyből magamhoz tértem, és a fejem megfájdult.
-Mi történt?-kérdeztem halkan.
-Semmi Kölyök. Csak Dake-nak most sietnie kell előre. Nem de? Végül is, Mr.Grell szólt, hogy korábban menj be.-mondta végig vigyorogva.
-Kösz, hogy emlékeztetsz.-szórt villámokat a szeme, majd elindult. -Majd máskor Nina. Ha keresnél akkor 11.osztály.-kacsintott, majd elsietett.
-Mi történt?-kaptam a fejemhez.
-Hisz te voltál Dakkel. Neked kéne tudni. De adhatok egy tanácsot?-kérdezte mosolyogva Suzuya.
-Mi lenne az?
-Ne hagyd, hogy hozzád érjen, és kerüld a szemkontaktust. Ne hidd el egy szavát se!-mondta kinyitva a szemét, de nem olyan volt mint eddig.
-M...Miért?
-Dake az osztálytársam. És kényszeres hazudozó.-nézett oldalra.-No de jössz? Elkésünk a végén.
Csak bólintottam párat, majd elindultunk. Suzuya némán jött mellettem, és csak előre felé mosolygott. Én csak gondolkoztam, vajon miért akartam elmenni Dakkel "bulizni", de nem jöttem rá. Ahogy lefordultunk már látható volt a suli. Lassú léptekkel haladtunk, és én a kabátomat szorongattam, míg Suzy csak bámult előre... Megálltunk a lámpáknál, majd a földet kezdtem pásztázni.
-Hé!-bökött oldalba Suzuya.
-Hm? Mi az?-néztem rá.
-Nézz csak oda!-fogta meg a vállam, majd lejjebb hajolt és még nagyobb vigyorral mutatott egy irányba.
Arra kaptam a fejem, és döbbenten néztem a közeledő alakokat. Az egyik Castiel volt, és valamit épp vadul mutogatva mesélt, a mellette haladó ezüstös hajú fiúnak.
-A Vörit már ismered. De a másikat nem biztos. Castiel az osztálytársa volt, csak ugye ő megbukott. A neve pedig Lysander Kurusu, és...
-Tiszta vérű vámpír.-fejeztem be a mondatát.
-No lám, tán ismered?-nevette el magát.
-Még októberben talán segített rajtam... De miért van Castiellel?
-Legjobb haverok. Miután Castiel megbukott nem szakadt meg a haverságuk, nincsenek együtt mindig. Castiel amúgy egyfajta testőre.
Nekem hevesebben vert a szívem, és inkább levettem róluk a tekintetem. Nem bírom elfelejteni ami a kórházban történt. Suzy ezt észre vette, és átkarolta a vállam. Döbbenten néztem rá, mire ő csak mosolyogva lenézet a szemeimbe.
-Elég bánatos vagy ma.-nyúlt a zsebébe, és előhúzott egy zöld színű nyalókát.-Gondoltam felvidítalak.-mondta.
-Mi vagy te? Cukros bácsi?-mosolyodtam el.
-Áh dehogy... Mondjuk nem tudhatod biztosra.
Elnevettem magam, majd viszonylag Suzyra hajtottam a fejem, míg átmentünk az úton. Mikor újra kinyitottam a szemem, Castiel tekintetével találkoztam. Elég szúrós volt, majd mikor észre vette, hogy figyelem, mind a ketten zavartan kaptuk el a fejünk. Én vissza fordultam előre, és ismét lehajtottam a fejem.
Besétáltunk a suliba, és addig Suzy el se engedett. Mikor a teremnél voltunk még így bekísért, majd elengedett, és elköszönt. Én csak lehajtott fejjel baktattam a helyemre, és ledobva a táskám leültem, majd azzal a lendülettel a fejem a padba vertem, és a karom mellette pihentettem.
-Tán rossz a reggeled?-kérdezte Sammy.
-Mióta vagy itt?!-kaptam fel a fejem meglepődötten.
-Egy ideje. Elmondod mi bánt?
Vissza kísértem a nappaliba, majd lefektettem a kanapéra. Hogy miért a nappaliba lábadozik Molly, és nem a szobájában? Két okból. 1.) Nekem ápolnom kell *saját akaratból*, de nem engedi, hogy bemenjek a szobájába. 2.) A nappaliban ahol a kanapé van, ott a Tv- és a fürdőn kívül minden kicsit közelebb van hozzá. Jó a ház másik vége nem, és az én szobám se, de a konyha és a terasz igen. Úgy hoogy...Jobbnak láttuk, ha napközben itt van kint.
-Ne hagyj itt!-kapta el a kabátom ujját, mikor már lefeküdt.
-Vissza jövök! Csak muszáj órákra mennem. Hozok majd valami finomat, csak ígérd meg, hogy jó leszel!-ilyen szar szöveget még életemben nem nyomtam le.
-...Mmmm...-nyüszörgött. Hozzáteszem ma már 4.-re.-Jó! De hozz almát, és kinder tojást.-adta meg magát.
-Hozok!-mosolyodtam el, és elköszönve tőle kimentem és bezártam az ajtót.
Miközben sétáltam a suli felé, belebújtam, és eltakartam a félarcom a sálammal. A kiszerelésemben semmi extra nem volt. Egy egyszerű farmer, és egy bokánál kicsit feljebb érő csizma. A kedvenc fehér kabátkám, és egy fehér sál, kék sapkával a fejemen. A kabát alatt egy fekete póló, amin "Monster" felirat található, és a pólón még "díszként" rávarrva egy tépett rész. Hozzá persze vettem egy pulcsit, hogy meg ne fagyjak. A hajam pedig kivasaltam, és úgy hullik a vállaimra. A táskámon húzva egyet haladtam, miközben a telefonom nyomkodtam. Mikor kiértem az utcáról, eltettem a készüléket, majd az utat és a környezetet figyeltem, ami egyre jobban hasonlít a télre. Annyira belemerültem a látványba, hogy nem hallottam, ahogy kiabálnak utánam.
-Hé, Durci! Várj már!-ért be, majd a vállamra tette a kezét.
Felnéztem az illetőre, és erősen törtem a fejem, honnan is ismerem ezt a fiút.
-Segíthetek?-kérdeztem.
-Neee máár! Nem emlékszel rám?-kérdezte csalódottan, de még is vigyorogva.
-Bocsi...Ismerős vagy, de nem tudom... Nem egy suliba járunk?
-De... Ch...Legalább ha más miatt nem is, azért emlékezhetnél rám, hogy adtál egy sallert még az év elején.
-Sok embernek adtam már...
-Szóval ilyen kemények vagyunk?-vigyorodott el még jobban.
-Nézd, ne haragudj, de vagy segíts, és áruld el a neved, talán akkor könnyebb lesz, vagy hagyj a francba békén. Nincs kedvem találd ki játékot játszani.
-Harapós is vagy.-nevetett.-Jól van.-állt elém, mire megálltam.-Dakota a becses nevem.
-Dakota...-néztem rá még mindig kérdőn.
-Dake, ha úgy jobban tetszik. Makoto egyik üldözése alkalmával találkoztunk.
-Jaaaj, te vagy az a vízi lény. Aki a fán csimpaszkodott!
-Na végre! Sokáig tartott!-nevetett ki.
-Rég láttalak!-csaptam vállon.-Azt hittem már Maki elrotyogtatta alólad a vizedet.-nevettem.
-Aucs...Kedves... Erősen ütsz lány létedre...
-Ezt még nem mondták nekem.
-Nem-e? Mi járatban? Nem láttalak még erre.
-Hát, most egy barátnőmnél lakok, és tőle jövök...
-És a barátnőd merre?
-Otthon pihen.
-Értem.-vigyorgott még jobban.-És mond csak, miért vagy a barátnődnél?
-Ez hosszú történet...-fújtam ki magam.
-Időnk mint a tenger!-mondta ezt mázos hangon, és átkarolva ismét a vállamra rakta a kezét.
Csak felnéztem rá, mire ő "angyali" tekintettel mosolygott vissza, és csillogtatta meg sötét zöldes szemeit.
-Há..Hát...-kerestem a szavakat.
-Mond csak... Nincs kedved suli helyet inkább valahova máshova menni? Ahol nyugton beszélgethetnénk.
-De..de... már sokat hiányoztam...-kezdett forogni velem a világ.
-Ugyan. Jó buli lesz!-fogta meg az állam.
Szinte kettő Daket láttam, és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Mosoly jelent meg a számon, és már válaszra nyitottam, de ismét megjelent egy ismerős alak.
-Ilyet is ritkán látni! A kölyök és Dake együtt!-tette a vállamra a kezét Suzuya, és elrántott Dake-től, amitől egyből magamhoz tértem, és a fejem megfájdult.
-Mi történt?-kérdeztem halkan.
-Semmi Kölyök. Csak Dake-nak most sietnie kell előre. Nem de? Végül is, Mr.Grell szólt, hogy korábban menj be.-mondta végig vigyorogva.
-Kösz, hogy emlékeztetsz.-szórt villámokat a szeme, majd elindult. -Majd máskor Nina. Ha keresnél akkor 11.osztály.-kacsintott, majd elsietett.
-Mi történt?-kaptam a fejemhez.
-Hisz te voltál Dakkel. Neked kéne tudni. De adhatok egy tanácsot?-kérdezte mosolyogva Suzuya.
-Mi lenne az?
-Ne hagyd, hogy hozzád érjen, és kerüld a szemkontaktust. Ne hidd el egy szavát se!-mondta kinyitva a szemét, de nem olyan volt mint eddig.
-M...Miért?
-Dake az osztálytársam. És kényszeres hazudozó.-nézett oldalra.-No de jössz? Elkésünk a végén.
Csak bólintottam párat, majd elindultunk. Suzuya némán jött mellettem, és csak előre felé mosolygott. Én csak gondolkoztam, vajon miért akartam elmenni Dakkel "bulizni", de nem jöttem rá. Ahogy lefordultunk már látható volt a suli. Lassú léptekkel haladtunk, és én a kabátomat szorongattam, míg Suzy csak bámult előre... Megálltunk a lámpáknál, majd a földet kezdtem pásztázni.
-Hé!-bökött oldalba Suzuya.
-Hm? Mi az?-néztem rá.
-Nézz csak oda!-fogta meg a vállam, majd lejjebb hajolt és még nagyobb vigyorral mutatott egy irányba.
Arra kaptam a fejem, és döbbenten néztem a közeledő alakokat. Az egyik Castiel volt, és valamit épp vadul mutogatva mesélt, a mellette haladó ezüstös hajú fiúnak.
-A Vörit már ismered. De a másikat nem biztos. Castiel az osztálytársa volt, csak ugye ő megbukott. A neve pedig Lysander Kurusu, és...
-Tiszta vérű vámpír.-fejeztem be a mondatát.
-No lám, tán ismered?-nevette el magát.
-Még októberben talán segített rajtam... De miért van Castiellel?
-Legjobb haverok. Miután Castiel megbukott nem szakadt meg a haverságuk, nincsenek együtt mindig. Castiel amúgy egyfajta testőre.
Nekem hevesebben vert a szívem, és inkább levettem róluk a tekintetem. Nem bírom elfelejteni ami a kórházban történt. Suzy ezt észre vette, és átkarolta a vállam. Döbbenten néztem rá, mire ő csak mosolyogva lenézet a szemeimbe.
-Elég bánatos vagy ma.-nyúlt a zsebébe, és előhúzott egy zöld színű nyalókát.-Gondoltam felvidítalak.-mondta.
-Mi vagy te? Cukros bácsi?-mosolyodtam el.
-Áh dehogy... Mondjuk nem tudhatod biztosra.
Elnevettem magam, majd viszonylag Suzyra hajtottam a fejem, míg átmentünk az úton. Mikor újra kinyitottam a szemem, Castiel tekintetével találkoztam. Elég szúrós volt, majd mikor észre vette, hogy figyelem, mind a ketten zavartan kaptuk el a fejünk. Én vissza fordultam előre, és ismét lehajtottam a fejem.
Besétáltunk a suliba, és addig Suzy el se engedett. Mikor a teremnél voltunk még így bekísért, majd elengedett, és elköszönt. Én csak lehajtott fejjel baktattam a helyemre, és ledobva a táskám leültem, majd azzal a lendülettel a fejem a padba vertem, és a karom mellette pihentettem.
-Tán rossz a reggeled?-kérdezte Sammy.
-Mióta vagy itt?!-kaptam fel a fejem meglepődötten.
-Egy ideje. Elmondod mi bánt?
-Nem bánt semmi!-mondtam azonnal, mire Sammy meghökkent egy kicsit, és lekonyult a szája.
-Oké...-mondta majd előre fordult.
-Ne haragudj.-mondtam a számba harapva.-Csak...furcsa a reggelem...
-Nálad mi nem furcsa?-mondta rám se nézve.
-Igaz... Nálam a furcsa a normális...-nevettem kínosan.
Óvatosan rám nézett, majd ismét teljesen felém fordult. Megfogta az arcom, mire kinyitottam a szemem.
-Miért jöttél Suzuyával?
-Mert barátok vagyunk... És mert találkoztunk...
-Nem másért?-tekintete erősen fürkészte az enyém, én meg semmi más jelet kiadva válaszoltam.
-Nem, út közben találkoztunk.
Sammy megkönnyebbült, majd elengedte az arcom, és hátrébb hajolt.
-Többiek? Merre?
-Tán unod a társaságom?
-Egy kicsit.-nyújtottam nyelvet.
-Hééé!-nevette el magát.-ne nyújtogasd, különben elkapom.
-Azt próbáld meg!-nevettem én is.
-No láám~ turbékoló galamb pár?-jött a padunkhoz Maki röhögve.
-És ti? Többet vagytok együtt mint mi!-mondtam vigyorogva.
-Mi nem...-kezdte zavartan Viola.-nem vagyunk egy pár! Csak barátok.
-Ahaaa, és ezt higgyem is el!-fogta meg a vállam és mondta gonoszul Sammy.
-Pedig így van! Viola egy jó barátnőm és az első lány akivel itt beszéltem.
-Ezt nem is tudtam.-néztem Violára.
Ő csak pirultan elkapta a tekintettét. Felhúztam a fél szemöldököm, de már nem nézet rám még egyszer. Még egy keveset beszéltünk, majd mindenki ment a helyére, és vártunk. Már becsöngettek, de az ofőnk sehol se volt. Úgy 8:07 körül kattant a kilincs és bejött az a személy akire legkevésbé számítottunk. Mindenki döbbenten nézet a tanári asztalhoz haladó Viktorra. Ő csak le b... khm dobta a tanári könyvét az asztalra, majd az osztály felé fordult, kedvetlenül.
-Tudom, hogy meg vagytok lepődve, miért én jövök be az osztályfőnöki órátokra...-dőlt neki az asztalának, karba tett kézzel.-és higgyétek el nem lennék itt, ha nem lenne más megoldás.-erőszakolta ki a szavakat a fogai közül.
-Szóval...Történt némi...nem várt dolog.
-Nem kell többet bejönnünk?-kurjantotta be Maki.
-Akkor Chinomiko tanárnő jött volna be. De nem... Szóval... Mint kiderült, az osztályfőnökötök, várandós...-itt várt egy kicsit, és hagyta hogy "duruzsoljunk", majd folytatta.-És mint valamennyien tudjátok, Démonoknál ez az időszak, veszélyes lehet, ezért így pár hetesen is, de szabadságra ment.
-De akkor mi most osztályfőnök nélkül maradunk?-kérdezte valaki a hátsó sorból.
-Befejezhetem? Nos...Mivel nem sok tanár van itt eleve, és szinte minden tanárnak van osztálya ezért...-fújta ki a levegőt, és vett egy hatalmas mély lélegzetet.-Nem maradt más mint...
-Maga lesz az osztályfőnökünk?-szóltam fel döbbenten, mire szinte mindenki rám nézett.
-Röviden és egyszerűbben igen.-nézet ő is rám.-Mint kiderült én jöttem utoljára mint tanár, ezért nekem nincs egyedül osztályom, meg az igazgató nőnek. De neki nem lehet, ezért... Mától én vagyok az "új" osztályfőnökötök.-sóhajtott.
Mindenki hulla sápadtan, és döbbenten nézet Viktorra.
-Elhiszem, hogyha sokkot kaptatok, és a tanárnő akarta elmondani, de én akartam... szóval khm...igyekezni fogok.
Ez után egy normális osztályfőnöki óra jött, és közölt pár dolgot. Én csak tűnődtem, ami Sammy-nek feltűnt, és oldalba bökve pisszeget.
-Hé...nem lesz olyan rossz, mint gondolod. Viktor, tudd normális is lenni...
-Nem azon gondolkozok.
-Ja... akkor?
-Semmi különös...csak majd meg kell keresnem valakit.
-Kit?-kérdezte.
-Darks. Mit kell megbeszélned Haraku-val az óra közepén?
-Semmi Vikto...Az-az tanár úr. Elnézést.-mondta Sammy.
-Figyelj jobban.-mondta, majd vissza fordult a táblához.
Amint megszólalt a csengő, felpattantam, és kisiettem a teremből.
-Várj m-...-szólt utánam Sammy.
-Darks. Beszélnem kell veled!-mondta Viktor, mire Sammy bólintott és követte Viktort.
Bekopogtam a Dök-terembe, majd választ megvárva benyitottam. Natanielre számítottam, de helyette egy barna hajú lány, ha jól emlékszem Melody ült bent.
-Szervusz! Miben segíthetek?-kérdezte.
-Lenne egy kérdésem.
-Mondjad csak.
-Da...vagyis a 11.-esek melyik osztályteremben vannak?
-11.-esek? Ha jól emlékszem a földszinten, a 10-es teremben. De mi...
-Nagyon szépen köszönöm!-mondtam a szavába vágva, majd kisiettem, és megkerestem a termet.
Mikor meglett, szerencsére nyitva volt az ajtaja, és beálltam az ajtóba, majd párlépést beljebb mentem, mert valaki kifelé ment.
-Dakota!-vettem észre.
A teremben páran rám néztek, de nem törődtem velük, hanem csak Dake-t figyeltem, ahogy ledobja a lábait vigyorogva a padról, majd feláll.
-Te meg mit...?-halottam meg Suzy-t, de nem néztem felé.
-Nina! Miben segíthetek?-indult el felém, miközben a haverjai "húú"-zni kezdtek.
-Beszélhetnénk négy szem közt?
-Veled bármikor!-vigyorgott önelégülten, majd követett.
Kimentünk a lépcsőhöz, majd valahol a sarokban megálltunk, és szembe néztem Dakkel.
-Nos?-kérdezte szórakozottan.
-Csak érdekel, mit akartál tőlem reggel!-kerültem a tekintetét, és inkább az arcára koncentráltam.
-Csak beszélgetni.-nyúlt a hajamhoz, de elhúzódtam.
-Miért?
-Miért? Miért?-ismételgette nevetve.-Tán már ismerkedni se lehet?-tette a kezét a fejem mellé.
-De, ha van rá okod. És nem hiszem hogy te azért akarsz velem ismerkedni, hogy "jaj de jó barcsi-nők lennénk"...
-Minek nézel te engem?-nevettet.
-Ne akard azt tudni!-húztam össze a szemem.
-Wáów, ezt a tekintetett ritkán látom. Igazán dögös!-hajolt közelebb, mire oldalra kaptam a tekintetem, és a fejem is.
-Kár. Suzuya, jól átvert, ha már ellenséges vagy. Pedig azt hittem, te mindenkivel kedves vagy.-biggyesztette le az ajkát, majd eltávolodott, és elvette a kezét a fejem mellől. Még egy darabig bámult, majd zsebre rakott kézzel elindult a termébe vissza.
-Hová mész?!-szóltam utána.
-Majd akkor beszélhetünk, ha nem vádaskodsz alaptalanul, és nem hazugságok alapján építesz személyiséget másoknak.-mondta intve egyet, majd bement a termébe.
Ott álltam a lépcsőnél egyedül, és döbbenten. Nem tudtam, mit higgyek, és szégyelltem magam. A csengő szó szakította félbe a gondolataim, mire zombiként elindultam vissza a terembe. A termünknél jártam, mikor valaki sietve távozott onnan és egymásnak mentünk.
Elvesztettem az egyensúlyom, és már dőltem el, de elkapta a karom, és a derekam. Magamhoz térve gyorsan vissza álltam a saját lábaimra.
-Sajnálom, nem figyeltem...-mondtam, majd felnéztem, és mikor megláttam az arcát, az arcom olyan vörös lett mint az ő haja.
-Nálad a figyelés igen kemény munka.-mondta.
-Bo...bocsi...-kaptam el a tekintetem.
Ő csak nézet még egy kicsit, majd elment mellettem.
-Várj!-kaptam utána reflexből.
-Mit akarsz?-nézet vissza.
-Be...beszélhetünk?
Ő csak pirultan elkapta a tekintettét. Felhúztam a fél szemöldököm, de már nem nézet rám még egyszer. Még egy keveset beszéltünk, majd mindenki ment a helyére, és vártunk. Már becsöngettek, de az ofőnk sehol se volt. Úgy 8:07 körül kattant a kilincs és bejött az a személy akire legkevésbé számítottunk. Mindenki döbbenten nézet a tanári asztalhoz haladó Viktorra. Ő csak le b... khm dobta a tanári könyvét az asztalra, majd az osztály felé fordult, kedvetlenül.
-Tudom, hogy meg vagytok lepődve, miért én jövök be az osztályfőnöki órátokra...-dőlt neki az asztalának, karba tett kézzel.-és higgyétek el nem lennék itt, ha nem lenne más megoldás.-erőszakolta ki a szavakat a fogai közül.
-Szóval...Történt némi...nem várt dolog.
-Nem kell többet bejönnünk?-kurjantotta be Maki.
-Akkor Chinomiko tanárnő jött volna be. De nem... Szóval... Mint kiderült, az osztályfőnökötök, várandós...-itt várt egy kicsit, és hagyta hogy "duruzsoljunk", majd folytatta.-És mint valamennyien tudjátok, Démonoknál ez az időszak, veszélyes lehet, ezért így pár hetesen is, de szabadságra ment.
-De akkor mi most osztályfőnök nélkül maradunk?-kérdezte valaki a hátsó sorból.
-Befejezhetem? Nos...Mivel nem sok tanár van itt eleve, és szinte minden tanárnak van osztálya ezért...-fújta ki a levegőt, és vett egy hatalmas mély lélegzetet.-Nem maradt más mint...
-Maga lesz az osztályfőnökünk?-szóltam fel döbbenten, mire szinte mindenki rám nézett.
-Röviden és egyszerűbben igen.-nézet ő is rám.-Mint kiderült én jöttem utoljára mint tanár, ezért nekem nincs egyedül osztályom, meg az igazgató nőnek. De neki nem lehet, ezért... Mától én vagyok az "új" osztályfőnökötök.-sóhajtott.
Mindenki hulla sápadtan, és döbbenten nézet Viktorra.
-Elhiszem, hogyha sokkot kaptatok, és a tanárnő akarta elmondani, de én akartam... szóval khm...igyekezni fogok.
Ez után egy normális osztályfőnöki óra jött, és közölt pár dolgot. Én csak tűnődtem, ami Sammy-nek feltűnt, és oldalba bökve pisszeget.
-Hé...nem lesz olyan rossz, mint gondolod. Viktor, tudd normális is lenni...
-Nem azon gondolkozok.
-Ja... akkor?
-Semmi különös...csak majd meg kell keresnem valakit.
-Kit?-kérdezte.
-Darks. Mit kell megbeszélned Haraku-val az óra közepén?
-Semmi Vikto...Az-az tanár úr. Elnézést.-mondta Sammy.
-Figyelj jobban.-mondta, majd vissza fordult a táblához.
Amint megszólalt a csengő, felpattantam, és kisiettem a teremből.
-Várj m-...-szólt utánam Sammy.
-Darks. Beszélnem kell veled!-mondta Viktor, mire Sammy bólintott és követte Viktort.
Bekopogtam a Dök-terembe, majd választ megvárva benyitottam. Natanielre számítottam, de helyette egy barna hajú lány, ha jól emlékszem Melody ült bent.
-Szervusz! Miben segíthetek?-kérdezte.
-Lenne egy kérdésem.
-Mondjad csak.
-Da...vagyis a 11.-esek melyik osztályteremben vannak?
-11.-esek? Ha jól emlékszem a földszinten, a 10-es teremben. De mi...
-Nagyon szépen köszönöm!-mondtam a szavába vágva, majd kisiettem, és megkerestem a termet.
Mikor meglett, szerencsére nyitva volt az ajtaja, és beálltam az ajtóba, majd párlépést beljebb mentem, mert valaki kifelé ment.
-Dakota!-vettem észre.
A teremben páran rám néztek, de nem törődtem velük, hanem csak Dake-t figyeltem, ahogy ledobja a lábait vigyorogva a padról, majd feláll.
-Te meg mit...?-halottam meg Suzy-t, de nem néztem felé.
-Nina! Miben segíthetek?-indult el felém, miközben a haverjai "húú"-zni kezdtek.
-Beszélhetnénk négy szem közt?
-Veled bármikor!-vigyorgott önelégülten, majd követett.
Kimentünk a lépcsőhöz, majd valahol a sarokban megálltunk, és szembe néztem Dakkel.
-Nos?-kérdezte szórakozottan.
-Csak érdekel, mit akartál tőlem reggel!-kerültem a tekintetét, és inkább az arcára koncentráltam.
-Csak beszélgetni.-nyúlt a hajamhoz, de elhúzódtam.
-Miért?
-Miért? Miért?-ismételgette nevetve.-Tán már ismerkedni se lehet?-tette a kezét a fejem mellé.
-De, ha van rá okod. És nem hiszem hogy te azért akarsz velem ismerkedni, hogy "jaj de jó barcsi-nők lennénk"...
-Minek nézel te engem?-nevettet.
-Ne akard azt tudni!-húztam össze a szemem.
-Wáów, ezt a tekintetett ritkán látom. Igazán dögös!-hajolt közelebb, mire oldalra kaptam a tekintetem, és a fejem is.
-Kár. Suzuya, jól átvert, ha már ellenséges vagy. Pedig azt hittem, te mindenkivel kedves vagy.-biggyesztette le az ajkát, majd eltávolodott, és elvette a kezét a fejem mellől. Még egy darabig bámult, majd zsebre rakott kézzel elindult a termébe vissza.
-Hová mész?!-szóltam utána.
-Majd akkor beszélhetünk, ha nem vádaskodsz alaptalanul, és nem hazugságok alapján építesz személyiséget másoknak.-mondta intve egyet, majd bement a termébe.
Ott álltam a lépcsőnél egyedül, és döbbenten. Nem tudtam, mit higgyek, és szégyelltem magam. A csengő szó szakította félbe a gondolataim, mire zombiként elindultam vissza a terembe. A termünknél jártam, mikor valaki sietve távozott onnan és egymásnak mentünk.
Elvesztettem az egyensúlyom, és már dőltem el, de elkapta a karom, és a derekam. Magamhoz térve gyorsan vissza álltam a saját lábaimra.
-Sajnálom, nem figyeltem...-mondtam, majd felnéztem, és mikor megláttam az arcát, az arcom olyan vörös lett mint az ő haja.
-Nálad a figyelés igen kemény munka.-mondta.
-Bo...bocsi...-kaptam el a tekintetem.
Ő csak nézet még egy kicsit, majd elment mellettem.
-Várj!-kaptam utána reflexből.
-Mit akarsz?-nézet vissza.
-Be...beszélhetünk?
-Most nem érek rá.-mondta majd kirántotta a kezét, és elindult ki az udvarra, becsapva maga után az ajtót.
Nem tudom mit vártam... Biztos nem fog szóba állni velem a történtek után... Teljesen őrültnek tarthat... Keserű ízzel a számban mentem be a terembe, majd helyet foglaltam. A többiek nem szóltak hozzám egy darabig, de utána már nem is volt rá alkalmuk, hisz bejött a tanárnő és elkezdte a német órát.
-Guten Tag Jugend! *jó napot fiatalok*-üdvözölt mosolygósan minket.
Elkezdte az órát, és ezúttal a múlt idejű igéket vettük, és azok ragozását.
-Gut! Oh... Wo ist Castiel? *hol van Castiel?*
-Lehrerin! Castiel ist in den Gärten gegangen... *Tanárnő! Castiel kiment a kertbe...*-feleltem.
-Miss Nina! Sie haben sehr gut und schön den Satz gesprochen! *Miss Nina! Ön nagyon szépen és jól mondta a mondatot.*
-Danke schön...*köszönöm szépen*
-Castiel gibt ein ermahnen und warte ich ihm am Nachmittag im meinem Büro! * Castiel kap egy intőt és délután várom őt az irodámban!*
Bólintottam, majd miután az osztály is megértette amit a tanár mondott folytatódott az óra. Miután átnéztük a szabályokat a könyvben, kaptunk feladatokat. Lényegében 10 mondatott kellet lefordítanunk, ebből 5-öt németre. Ezután még kaptunk 5-8 szót és mondatott kellet alkotnunk. Nekem csak a fordításban lett 2 hiba, és 1 szavas mondatott nem bírtam össze rakni, de az óra végén a tanárnő megdicsért, és órai munkára beírt egy 5-öst. Miután kiment a tanárnő fáradtan fújtam ki a levegőm. Fáradt voltam, és nem tudtam mit csináljak, de ekkor Kentin oda jött hozzánk.
-Hé, mi újság?-kérdezte kedvesen, és leült az előttünk lévő padba.
-Semmi. Elunom az...-kezdtem bele, de rezegni kezdett a telefonom.-Várj!-intettem türelemre, majd megnéztem a kijelzőt. Molly hívott, mire kicsit elmosolyodtam, és felvettem.
-Hallo, Molly mondjad.-álltam fel, és indultam ki.
-Sziaaaa! Nem zavarlak?
-Nem mondjad csak!-mentem ki az udvarra.
-Ninaa.. Unatkozooom~ Egyedül szar! Miért nem maradtál otthon velem?!
Erre csak nevetni kezdtem, hisz tisztára úgy adta elő mint egy 5-éves gyerek.
-Hééé! Ne nevess! Én itt szenvedek, te meg nevetsz?! Gonosz vagy!
-Bocsánat Molly.-nevettem még mindig.-De tudod... most én is nagyon unatkoztam.
-Na! Hogy-hogy? Ez nálad ritka.
-Igaz! Nem tudom. Az óra se volt nagy szám, kaptam egy ötöst németből, és képzeld, az ofönk terhes lett, és kaptunk egy pót-ofőt. Soha nem találnád ki, hogy kit! Viktort! Eltudod ezt hinni? Megfogok halni! Hé! Ne nevess már, nekem ennyi volt, te meg nevetsz? És még én vagyok a gonosz?!
-Haha...ne haragudj... Először is, gratula az ötöshöz, nagyon ügyes vagy! Másodszor, ne aggódj, valahogy túléled. Hisz, nem nyel le keresztbe. Vagy de?
-De hát titeket is tanít nem? Akkor tudod milyen.
-Hm...nálunk mindenki meghúzza magát ha ő van. Látszik hogy különbözik a két osztály.-kuncogott.
-Hát igen...-mosolyodtam el.-És amúgy? Jobban vagy? Lement a lázad?
-Igen, megvagyok. Holnap megyek veled suliba!
-Álmodozz csak! Majd én döntöm azt el!
-Pff...Tisztára kegyetlen vagy! De hisz tényleg jobban wááá...
-Hé! Mi volt ez? Megsérültél?!
-Nem...Csak kirántottam az edényeket, és azok csaptak ekkora zajt... Bocsi.-nevetett.
-A szív bajt hoztad rám... Légy óvatosabb.
-Oksa---máskor----leszek--
-Hé...Itt vagy? Nagyon szakadozik a vonal.
-Ni--? Nem-- jól--és ennyi volt a beszélgetésünk, hisz valami miatt megszakadt a kapcsolat.
A telefonom teljesen kikapcsolt, és hiába próbáltam bekapcsolni nem sikerült.
-Mi a...?-értetlenkedtem, a készüléket nézve.
Hirtelen szél támadt, majd felkaptam a tekintetem a készülékből, és körbe néztem. Sehol se volt senki, újra kiegyenesedtem, és lassan megfordultam. Éppen, hogy megfordultam, de a szemem sarkából még láttam, ahogy egy árnyék suhan át mögöttem, mire ismét megpördültem, hatalmas sebességgel. Szaporán vettem a levegőt, és csak figyeltem minden felé.
-Hé Nina!-tette a kezét a vállamra.
Ijedten néztem hátra, és sápadtan néztem az illetőre. Kentin megtorpant, és ő is megijedt a tekintetemtől.
-Minden rendben?
-Pe...persze...-fogtam meg zavartan a fejem.
-Biztos? Nagyon sápadt vagy és folyik rólad a víz ebben a hidegben...-tette a homlokomra a kezét.
-Csak rémeket látok...-nevettem zavartan.-Menjünk be.-tanácsoltam.
-Rendben...-fürkészett még Kentin, és elindult mellettem be.
Én még egyszer vissza néztem, de nem láttam semmit, ezért megnyugodva haladtunk tovább.
*Az udvaron.*
Egy sötét árny érkezett a kapura, majd óvatosan megkapaszkodva abba, elvigyorodott.
-Szóval a neved...
-...Nina!?
Bólintottam, majd miután az osztály is megértette amit a tanár mondott folytatódott az óra. Miután átnéztük a szabályokat a könyvben, kaptunk feladatokat. Lényegében 10 mondatott kellet lefordítanunk, ebből 5-öt németre. Ezután még kaptunk 5-8 szót és mondatott kellet alkotnunk. Nekem csak a fordításban lett 2 hiba, és 1 szavas mondatott nem bírtam össze rakni, de az óra végén a tanárnő megdicsért, és órai munkára beírt egy 5-öst. Miután kiment a tanárnő fáradtan fújtam ki a levegőm. Fáradt voltam, és nem tudtam mit csináljak, de ekkor Kentin oda jött hozzánk.
-Hé, mi újság?-kérdezte kedvesen, és leült az előttünk lévő padba.
-Semmi. Elunom az...-kezdtem bele, de rezegni kezdett a telefonom.-Várj!-intettem türelemre, majd megnéztem a kijelzőt. Molly hívott, mire kicsit elmosolyodtam, és felvettem.
-Hallo, Molly mondjad.-álltam fel, és indultam ki.
-Sziaaaa! Nem zavarlak?
-Nem mondjad csak!-mentem ki az udvarra.
-Ninaa.. Unatkozooom~ Egyedül szar! Miért nem maradtál otthon velem?!
Erre csak nevetni kezdtem, hisz tisztára úgy adta elő mint egy 5-éves gyerek.
-Hééé! Ne nevess! Én itt szenvedek, te meg nevetsz?! Gonosz vagy!
-Bocsánat Molly.-nevettem még mindig.-De tudod... most én is nagyon unatkoztam.
-Na! Hogy-hogy? Ez nálad ritka.
-Igaz! Nem tudom. Az óra se volt nagy szám, kaptam egy ötöst németből, és képzeld, az ofönk terhes lett, és kaptunk egy pót-ofőt. Soha nem találnád ki, hogy kit! Viktort! Eltudod ezt hinni? Megfogok halni! Hé! Ne nevess már, nekem ennyi volt, te meg nevetsz? És még én vagyok a gonosz?!
-Haha...ne haragudj... Először is, gratula az ötöshöz, nagyon ügyes vagy! Másodszor, ne aggódj, valahogy túléled. Hisz, nem nyel le keresztbe. Vagy de?
-De hát titeket is tanít nem? Akkor tudod milyen.
-Hm...nálunk mindenki meghúzza magát ha ő van. Látszik hogy különbözik a két osztály.-kuncogott.
-Hát igen...-mosolyodtam el.-És amúgy? Jobban vagy? Lement a lázad?
-Igen, megvagyok. Holnap megyek veled suliba!
-Álmodozz csak! Majd én döntöm azt el!
-Pff...Tisztára kegyetlen vagy! De hisz tényleg jobban wááá...
-Hé! Mi volt ez? Megsérültél?!
-Nem...Csak kirántottam az edényeket, és azok csaptak ekkora zajt... Bocsi.-nevetett.
-A szív bajt hoztad rám... Légy óvatosabb.
-Oksa---máskor----leszek--
-Hé...Itt vagy? Nagyon szakadozik a vonal.
-Ni--? Nem-- jól--és ennyi volt a beszélgetésünk, hisz valami miatt megszakadt a kapcsolat.
A telefonom teljesen kikapcsolt, és hiába próbáltam bekapcsolni nem sikerült.
-Mi a...?-értetlenkedtem, a készüléket nézve.
Hirtelen szél támadt, majd felkaptam a tekintetem a készülékből, és körbe néztem. Sehol se volt senki, újra kiegyenesedtem, és lassan megfordultam. Éppen, hogy megfordultam, de a szemem sarkából még láttam, ahogy egy árnyék suhan át mögöttem, mire ismét megpördültem, hatalmas sebességgel. Szaporán vettem a levegőt, és csak figyeltem minden felé.
-Hé Nina!-tette a kezét a vállamra.
Ijedten néztem hátra, és sápadtan néztem az illetőre. Kentin megtorpant, és ő is megijedt a tekintetemtől.
-Minden rendben?
-Pe...persze...-fogtam meg zavartan a fejem.
-Biztos? Nagyon sápadt vagy és folyik rólad a víz ebben a hidegben...-tette a homlokomra a kezét.
-Csak rémeket látok...-nevettem zavartan.-Menjünk be.-tanácsoltam.
-Rendben...-fürkészett még Kentin, és elindult mellettem be.
Én még egyszer vissza néztem, de nem láttam semmit, ezért megnyugodva haladtunk tovább.
*Az udvaron.*
Egy sötét árny érkezett a kapura, majd óvatosan megkapaszkodva abba, elvigyorodott.
-Szóval a neved...
-...Nina!?
