30.fejezet.

 A büntetés

 Lassan a kilincsre helyeztem a kezem és erősen gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy mondok egy beszédet, de rájöttem ha azt mondanám: 

    -"mindig is szerettelek titeket.." vagy "nem akarlak el veszíteni titeket és örökké emlékezek rátok.." elég ciki lenne. Alexy mosolyogna talán de Sammie... Lehet azt hinne kedvelem és nem haragszok rá... Még a végén valamiféle mentő akcióba kezdene... Halkan kifújtam a levegőt és már benyitni készültem.

    -Várj!-szól rám Alexy.

    -Mi az?-kérdeztem rá nézve.

    -Nem akarok bemenni...-mondja duzzogva és pirultan.

    -Hé. Nyugi.-tettem a kezem a vállára.-Veled leszek, nem lesz olyan rossz.-mosolyogtam, majd egy apró puszit nyomtam biztatásul az arcára.

 Alexy mint Popei új erőre kapott és magyarázni kezdett hogy menjünk be.

    -Tudod... Én is félek ám... Nem tudom milyen ez a fickó...-motyogta zavartan Sammie.

    -Ezt nem gondolod komolyan.-mondta Alexy lenézően.

    -Miért?

    -Hisz vele voltál egy csapatban nem?-súgta nekem oda.

    -De, de ezt Nina nem tudja. Reméltem én is kapok bátorítást.-mondta Sammie zavartan.

    -Te nem vagy 100-as ember!!-akadt ki Alexy.

Folytatták volna a vitát, de Viktor rávágott mind a kettő fejére.

    -Aú... Basszus ez fájt!

    -Nem hittem volna hogy ezt mondom, de példát vehetnének Ms. Nináról. Már bent van a terembe és csendben ül, és várja ÖNÖKET! BEFELÉ!

Alexy és Sammi döbbenten nézet rám, de én csak össze kulcsoltam a kezeimet és előre meredve min egy kőszobor ültem. Kicsit még húzták a szájukat, majd kedvetlenül bejöttek és egy-egy padba beültek. Hárman háromfelé ültünk. Én a tanári paddal szembeni padsorba ültem, magyarul középsőbe a 2.padban. Alexy az ajtó felőli padsorba ült és a 4.padba. Sammie meg az ablak felőlibe a 3.padba ahogy láttam. Viktornak nem tetszett ahogy ültünk de nem szólt semmit. Becsukta az ajtót és bejöve a terembe leült a tanári asztalhoz és felrakva a lábát hátra dőlt a padban. Karjait össze fonta, és lecsukta a szemeit. Egy pisszenés se volt, ezért Alexy elővette a fülesét, és zenét kezdett hallgatni. Sammie csak a padra dőlve levette a szemüvegét és eltéve azt ráfeküdt a padra. Viktor karba tett kézzel ült vagy feküdt. Nem tudtam eldönteni. Én csak feszengve ültem és zakatolt az agyam.
*4-en egy teremben. Én vagyok csak a lány...* Esélyem se lenne ha kiakarnának nyírni. Ha Alexy eltűnne innen nekem annyi lenne már. Bár nem hiszem hogy olyan lennék hogy bárki belém szeressen, vagy kinyírjon...
 *Wáá kellet nekem az a sok hülye BL-es manga és a sok romantikus tanár-diák kapcsolatos animéket nézniii???* Na jó nem tanár-diák de akkor is a férfi mindig idősebb volt és nagyobb rangot töltött be a kis csajnál... Inkább abba hagyom mert megőrülök...
  Szóval csak az óra kattogása hallatszott, még egy légy zümmögése sem volt... Hirtelen elhatározással feltettem a kezem és megszólaltam.

    -Öhm... Tanárúr elnézést...

    -Mi az Nina?-kérdezte unottan, ki se nyitva a szemét.

Fura hogy így hív de mivel Alexy is itt van nem tud máshogy.

    -Öhm... Nem lehetne hogy... Vagyis...

    -Bökje már ki.-tette le a lábait, és kinyitotta a szemeit.

    -Unatkozom! Nem kéne valamilyen feladatott adni?!

    -Feladatott? Miért nem bír csöndben ülni pár órácskát?-kérdezte félig vigyorogva.

    -Csak mer...

    -Ha magának adok feladatott a többieknek is kell. Ki akar szúrni velük?

    -Hát...
    -Engem nem izgat. Úgy is unom magam.-mondta Sammie.

    -Nekem 8.-vette le a fülesét Alexy.

    -Ch... Hogy nem bírnak nyugton ülni. Jól van akkor... Ketté választom a bandát. A kis hölgy mellé megy egy fiú aki segít neki.

  *Ez az Alexyvel leszek.-éget fel egyfajta tűz a szememben.*

    -Akkor. Nina és...
  *Alexy, Alexy ALEXYY.-kántáltam*

    -Én külön szeretnék lenni.-jelentette ki Alexy.

Leesett állal néztem rá. *Hogy HEEEE? MI A JÓ ÉDES SÜTŐPORBAN MÁRTOGATOTT VATTACUKROS FRANC?* 

    -Biztos ebben?
   *SZERINTEM NEM! ELMENTEK NEKI OTTHONRÓL!*

    -Igen.

    -Nos akkor Sammie és Nina menjenek fel a laborba és takarítsák ki. Alexy önnek a tanári lesz.  Megyek önnel biztonság kedvéért.

    -Én tiltakozok!-szólaltam meg hirtelen.-Alexyvel akarok takarítani!

    -Ez nem kívánság műsor. Maga és Darks nyomás takarítani. Amúgy... Ön akarta így.-vigyorgott.

Duzzogva indultam fel egy vödörrel, mögöttem meg Sammie hozta a többi cuccot és ahogy láttam mosolygott... 

    ~Óo hogy rohadnátok meg mindnyájan. Viktorral az élen utána meg Alexy.-gondoltam idegesen.

  Beérve a terembe nem tudtam eldönteni hogy még az iskolába vagyunk-e. Hatalmas szemétdomb vett körül. Sammie szó nélkül eldobta a cuccokat, majd lerohant és mikor visszajött kesztyűt és egy kukás zacsis tekercset adott oda. Ahogy megnéztem simán elment egy kutyának. De tényleg! Csillogott a szeme és mintha dicséretet várt volna miután elvettem.

    -Öhm... Kösz'.-dobtam oda neki válaszul, mire a képzeletbeli farkincája és füle az arckifejezésével együtt letört, elmosódott volna.

 Felvettem a kesztyűt majd egy zacsit letépve elindultam a terem első felébe és leguggolva elkezdtem felszedni a szemetet. Sammie mellém jött és úgy kezdte el szedni.

    -Öhm... Bocsi de nem lenne egyszerűbb ha ketten kétféle helyről szednénk? Úgy gyorsabb lenne nem?-vettem elő a leghamisabb, legkedvesebb mosolyom amit csak tettetni tudtam.

    -...-nyitotta a száját hogy válaszoljon de inkább becsukta és lehajtott fejjel elment a terem másik végébe.

 Hatalmas csend közepette szedtük a szemetet. Kínos csend...hogy utállak. Mindenféle szemét volt a terembe sajnos még kaja maradék és üres joghurtos pohár...pfúj.. Ahogy szedtem a szemetet rájöttem hogy a kesztyű marha jól jött. Oda fordultam Sammie felé, és kissé zavartan de megszólaltam.

    -Tudod... Jó ötlet volt a kesztyű... Köszi hogy hoztál nekem is...-mondtam majd vártam egy választ, de miután nem kaptam keserű ízzel a számba vissza fordultam és szedtem tovább.

    -Nincs mit.-jött a rideg válasz.

 A lábaim eszméletlenül fájtak a guggolásba, de már nem volt sok. Gyorsan haladtam hogy végezzek vele, és végre haza mehessek. Nagyon hosszú volt ez a nap és már elegem volt.
   Egy kisebb zacskót tele szedtem és ahogy láttam Sammie is. *Istenem hogy lehetnek ezek ennyire szemetesek.* Középen voltam a terem felébe és gondolkozva szedtem a szemetet. 

    ~Az utolsó darab...-gondoltam majd nyúltam érte.

Úgy látszik nem csak én bambultam így el, mert csak arra eszméltünk fel, hogy egymás kezét fogjuk. Egymásra nézve esett le és mind kettőnk feje lassan paradicsom színű lett. Elkaptam a kezem és magamhoz szorítva felálltam és gyorsan arrébb sétáltam. Sammie még ott térdelt és a kezét nézte.

    -Ké...készen...vagyunk?-kérdeztem dadogva.

    -A.. Azt hiszem igen!-mondta majd gyorsan felvette az utolsó darabot.

    -Akkor...megyek és szólok..-mondtam majd kirohantam a teremből.

    -Várj...-kiáltott utánam, de nekem eszem ágában sem volt megállni.

Lerohantam majd a tanári előtt és megálltam, elbambulva.

  Nem vártam semmit csak betörtem az ajtót, és dermedten álltam tovább.

    -Tanár úr elnézést. Végeztünk!-mondtam szinte kiabálva és dermedten.

    -Az ég áldjon meg...-tette a mellkasára Viktor a kezét. Úgy látszik megijesztettem.-Kopogni nem tudsz?!

    -Nem. Végeztünk. Haza mehetek?!

    -Még nem járt le a bün... Beteg vagy kölyök? Tiszta piros a fejed.-méregetett.

    -Minden rendben! Végeztünk!

    -Ezt már mondtad 3x... Csak nem történt valami a teremben?-vigyorgott.

    -Nem. Mondja inkább mit csináljunk akkor?!

    -A szertárban is össze pakoltatok?

    -Nem...

    -Ott még pakoljatok el, rakjátok fel a székeket utána gyertek ide.
    ~Hogy ütne el egy kamion a madaras Tescoból kifelé jövet te szemét.-gondoltam-Rendben.-mondtam, majd becsaptam a teremajtót, és kijöttem.
 Egy mély levegőt vettem, majd nagy léptekkel és durcásan elindultam felfelé, a terembe. Sammie is elvörösödött... vagy rosszul láttam? Mindegy most már...
 Felérve a terem előtt megálltam és benéztem rajta. Sammy bent volt. Egy padnak támaszkodott, és a kezét vizsgálta. Egy apró mosolyt azért észre lehetett venni az arcán.. Megköszörültem a torkom, mire felém nézet, és lement a mosoly az arcáról, és ellökte magát az asztaltól.
    -Nos?
    -Nos...-köszörültem meg ismét a torkom.-Azt mondta még fel kell raknunk a székeket, és a szertárba is ki kell takarítanunk...-mondtam egyre halkabban.
    -Neeee máááár..-húzta a száját.
    -Nekem is ez a véleményem...-mondtam, majd felgumiztam a hajam.-De menjünk, haza akarok már menni.-tártam szét a karjaim, és ránéztem.
    -Haza mi?-mondta halvány mosollyal.
    ~Mi ez az érzés? Mintha átdöfte volna rajtam a szavakat... Mi ez a keserű tekintet?
 Kimentünk a teremből, és átsétáltunk a szomszéd kicsi teremhez. Megfogtam a kilincset és megpróbáltam lenyomni. De nem ment..
    -Mi a...-ismételtem meg a mozdulatokat.
Idegesen elengedtem a kilincset, majd hátrébb léptem. Sammy is megpróbálta, majd megfordult és szembe nézet velem.
    -Be van zárva.
    -Szuper...
    -Lemegyek a kulcsért.-mondta majd lazán lesétált.
Egy darabig meredtem utána, majd inkább neki dőltem a falnak, és lecsúsztam. Felhúztam a lábam, majd ráhajtottam a fejem. Előhalásztam a telefonom, majd bedugva a fülest keresgélni kezdtem. Először valami filmet akartam nézni, de meggondoltam magam. Bekapcsoltam a zene lejátszóm, és találomra beraktam egyik kedvenc zenémet. Jelen esetben, egy BVB-t választottam, méghozzá: "Lost it all". Elindult a zene, és csak hallgatom. Mostanság nagyon megtetszett és sűrűn is hallgatom. Nem kellet sok idő és énekelni kezdtem halkan. 1:34-nél jártam, és hangosan énekeltem nem pedig magamban..:

..."Im Just Tryning to Breath

    Just trying to figure it out

    Because I built these 

   Walls to Watch them

  crumbling down... I said 

  Then I lost it all...

And who Can Save me Now?.."

 Becsukott szemmel énekeltem, ezért nem vehettem észre, hogy Sammy vissza jött. Elhúzta a fülesem, mire lassan kinyitottam a szemem és felnéztem rá. Mellettem guggolt, és egy apró mosoly volt az arcán. Kicsit zavart lettem, ezért lehúztam a nyakamra a fülest, és elfordulva felálltam. Leporoltam magam, majd vártam.

    -Még mindig szépen énekelsz.-mondja lágyan.

    -Kinyitnád végre?-mondtam zavartan.

Sammy odasétált az ajtóhoz, és kinyitotta. Lassan besétáltam, és körül néztem. Szerencsére nincsen vele sok munka, így neki is láttam. Először csöndben haladtunk, majd Sammy megtörte a hosszú csendet.

    -Sűrűn...szoktál énekelni?-kérdezte óvatosan.

    -Amikor olyan kedvem van.

    -Értem... Még mindig jó hallgatni...

    -Szóval hallgattad.-vetettem felé egy gúnyos mosolyt.

    -Ha...Halhatóan énekelted... És nem akartalak félbe szakítani...

    -Aha..

    -Emlékszem... Mikor kicsik voltunk hallottalak ritkán énekelni.

 Egy pillanatra ledermedtem. Nem akarok a múltról hallani, se beszélni..

    -Szereted csinálni, mindig mosolyogtál közben... Mikor gitároztál... azt is nagyon szerettem hallgatni... Csodáltam, hogy milyen tehetséges vagy!-mondta mosolyogva.

    -Tehetség mi? Csak egyszerű élvezet... Tehetséged neked volt. Észlény voltál. Tanulmányokban messze felettem voltál.. Végül is.. Ezért mehettél abba a puccos francia suliba..-mondtam gúnyosan.

    -Azt a...

    -A szüleid akarták jól gondolom?-szakítottam félbe.

    -Hát... igen! De akkor a parkba mondtam is neked!-mondta védekezve.-Va...vagyis...

Ismét ledermedtem, és lehajtottam a fejem. Leraktam azt ami a kezemben volt, és elindultam felé. Nem szeretem mikor arra a napra kell emlékeznem. Sammy is ledermedt, és arrébb csúszott, így elbírtam menni mellette.

    -Várj!-kapott észbe és elkapta a karomat.-Beszéljük már meg. Hadd magyarázzam el!

    -Eresz el!-hajtottam le a fejem.

    -Nem! Kérlek akkor annyit mondj meg... Lesz rá valaha esélyem, hogy megbocsáss?

  Döbbenten néztem rá. Nem számítottam, hogy egyből ezzel jön.

    -Sammy..-fordultam felé, keserű tekintettel.

    -Ha... Ha mást nem is ennyit megérdemlek! Kérlek mond meg, hogy valaha lesz rá esélyem, hogy felszabaduljak és megbocsáts nekem vagy nem... Vagy örökké kínozni akarsz ezzel a némasággal?!-mondta, a végén szinte ordítva.

  Keserű, bűnbánó, de reménykedő pillantása volt. A csuklómat szorította, és lazította.

    -Ez...-fordítottam félre a fejem.-Nem ilyen egyszerű. Nem tudom Sammy...

    -De mit?-engedett el.-Nem kérem, hogy legyünk olyan barátságba mint akkor, csak annyit hogy adj egy kis esélyt! Hogy jóvá tegyem ami történt.

    -Soha se fogod tudni jóvá tenni...-mondom keserű mosollyal.

    -Az ég áldjon meg Nina... Csak elmentem máshova tanulni... Miért nem...

    -Nem csak elmentél...-szakítottam félbe ismét.-De össze is törtél!

 Döbbenten és értetlenül nézet rám, mire folytattam.

    -Sammy értsd meg... Az hogy elmentél, nem volt gond. Elment egy barátom, a LEGJOBB barátom, kit érdekel!-mondtam szinte őrülten.-DE nem csak egy barátom ment el... Hanem... Hanem... A francba már! Szerettelek! ÉRTED? Szerelmes voltam beléd! Összetörtél! Megváltoztam miattad! Mert ott hagytál! És az se volt gond, hogy azért mentél mert fene nagy eszed volt. De az ég áldjon meg! Legalább valami távkapcs, egy üzi, egy "Csá" vagy valami, hogy-hogyan is vagy! Miután nem írtál semmit se, rájöttem, hogy az a fene nagy barátság nem jelentett neked semmit az égvilágon! Én tényleg azt hittem hogy mesébe illő barátságunk volt, de ez csak egy naiv állom volt! Amit nem tudok megbocsátani! 

    -Ez... De...

    -Nem kell válaszolnod! Nem kell mentség. Elkéstél. Akkor kellet volna valami jel ami életben tartja a lángot. Reméltem eszedbe jutok...-ordítottam, majd halkabb lettem.-Miután rájöttem, hogy soha se voltunk se jó barátok, se akár egy pár...-a végét fintorral mondtam.-levágattam a hajam. Senki nem barátkozott velem. Csak sok idő után találkoztam Mollyval a NETEN! Sok idő kellet hogy feldolgozzam, és elfelejtselek. Erre megjelensz, és könyörögsz. Egy napja se vagy itt! Lassíts már! Hagyj egy kis időt, hogy feldolgozzam ezt! De hidd el.. Nem lesz könnyű...-mondtam, majd sarkon fordultam és kimentem a kis szűk helységből.

  Sammy dermedten állt, és csak a hallottakat elemezte. Elöntötte a félelem, a kétségbe esés, és a düh. Csak azt az egy szót idézte vissza, és az őrület határán állt.

    -Nina...Szeretett..

    -Én meg...-megfogta a fejét, és össze csuklott a sok hirtelen infotól. 

 Körülötte furcsa sötét aura jött létre.

    ~Soha ne engedd, hogy a benned  élő sötétség előtörjön, mindig tiszta legyen az elméd!-csengett apám szavai a fülemben.

Lesétáltam, majd a lépcsőn megálltam és gondolkoztam. Jó ötlet volt őszintének lenni? Végül is már semmit nem érzek... Nem lehet semmi baj ebből. Tovább sétáltam, majd a tanári előtt megálltam. Nyitva volt a terem. Benéztem, és Viktort láttam a heverőn feküdni. 

    -Nicsak. Normális lett a fejszíned.-húzza gúnyos mosolyra a száját, majd feláll.

    -Tanár úr. Haza lehet már menni?-kérdeztem halkan.

    -Végeztetek?-mért végig.

    -Én igen. 

    -Hol hagytad a fiút?

    -...

    -Kölyök. Hol van Sam?

    -Utoljára fent láttam a szertárba elmélkedett. 

    -Mé...-de nem fejezte be.

Tágra nyílt a szeme, majd elindult felém.

    -Tanár úr?-kérdezte bizonytalanul, és szédelegve.

    -Mit mondtál Samnak?

    -Nem.. nem érzem jól magam...-mondtam, majd neki dőltem az ajtónak.

    -Hé! Ne gyere közelebb!

    -Tessék?-kérdeztem.

    -Nehogy megfordulj!-ordít rám.

    -Miért?-kérdezem, majd hátra néztem.

Tágra nyíltak a szemeim, és elakadt a lélegzetem. Viktor ordított, de nem hallottam, mit mond. A vér hangosan dobogott a fülemben, ő pedig csak közeledett.

      -Nina!-mondta, majd bekebelezett a sötétség.

  Felültem az ágyamban, hirtelen és izzadság cseppek peregtek le a homlokomról. Szapora lélegzeteket vettem, és a fejem hasogatott. 

      -Á..Álmodtam csak? Olyan valós volt...-fogtam a fejem.

 Ránéztem az órámra, ami reggel 6-ot mutatott. Nehezen kikeltem az ágyból, és eltámolyogtam a mosdóba. Megmostam az arcom, de borzalmasan néztem ki. Kimentem lassan és szédelegve a konyhába majd a gyógyszerek között kutakodtam. Kivettem egy aspirines dobozt, majd egy pohár vízzel együtt bevettem egy maréknyit. Egy kis ideig még álltam és támaszkodtam, de nem múlt el. Sőt erősödött a fejfájásom, mire levertem a poharamat. Az üvegpohár darabokra tört, és hatalmas zajt csapott. Alexy kitámolygott a szobájából, és bejött a konyhába.

      -Mi ez a zaj?-kérdezte álmosan.

      -Levertem... Véletlenül.-támaszkodtam.

      -Jól vagy?-nézet rám.

      -Igen csak fáj a fejem. Felszedem...-mondtam, majd leguggoltam.

      -Hagyd még a végén megvágod...

      -Auch...-csúsztam meg majd beletenyereltem.

      -...magad...Gyere.-fogta meg a kezem, majd pár ragtapasszal letapasztotta a vágásokat.-Kész!-vigyorgott.

      -Furcsa...-mondtam.-Folyik alóla a vér...-mondtam, majd a kezem fürkésztem.

      -Nem lett elég szoros? Akkor keresek mást.-mondta majd felállt. 

Elsétált és a gyógyszerek közt keresett valami kötszert. Leszedtem a tapaszokat, és csak figyeltem, ahogy a vér gyöngyözve folyik le az ujjamon és a tenyeremből le a csuklómon. Bekaptam az ujjam végét és lenyaltam a vért, hogy látszódjon a seb. A vér íze keserű volt, a seb meg nagyobb, mint gondoltam. Egy csíkocska futott végig az ujjamon, amiből szünet nélkül folyt a vörös folyadék. A tenyeremen meg 3 kisebb-nagyobb vágás volt. Ahogy figyeltem a kezem, gondolkoztam, de nem jutott semmi az eszembe a tegnap délutánról. Semmi... Alexy letörölte a kezem, majd egy kötést rakott rá. Elég feltűnő volt... 

   *Ez sem lesz az én napom...-gondoltam, majd felmentem felöltözni.