33.fejezet

   A borítékok

     "-Költözz ide.

      -Heee?!
      -Jól hallottad! Mától vagy itt laksz, vagy többet ne is keres!..."

   Amióta ez a kis párbeszéd zajlott le köztünk, majdnem 1 hónap telt el! Bezony. November vége van, és Sammy itt él velünk. És, minden könnyen és simán megy. Hogy én mennyire örülnék ha így is lenne!  Most jövök csak rá, hogy rám mennyire igaz az, hogy előbb beszélek, s csak utána  gondolkozom...  Hogy miért? Mondjuk úúúgy... hogy nem minden megy úgy mint gondoltam... Kifejtem. Sőt, megpróbálom röviden elmesélni. Még az aznapi estével kezdem.

      -Ho...hogy érted...?
      -Mit?-forgattam a szemem.
      -Hát... hát... hogy ide köl...tözzek...
      -Mi nem világos ebben? Áthozod a cuccaid ide, és a vendégszobába beköltözöl, és velünk élsz.-fontam össze magam előtt a karjaim, és ismét neki dőltem a pultnak.
      -De... Alexy! Ő mit szólna hozzá?-mondta zavartan, és lelehetett olvasni, hogy kifogást keres.
      -Őt majd elintézem. Rábeszélem. De ezért, is tartozni fogsz akkor.
      -De én nem akarok tartozni még többel neked! Nem kell semmire rábeszélned...
      -De, ráfogom. Holnap suli után elmegyünk a cuccaidért!
      -Igazán nem kell... Nem akarok zavarni! Úgy se vagyunk olyan jó visz...
      -SAMMIE!-szóltam rá, majd leengedtem a kezem, és közelebb léptem hozzá, mire ő hátrált, és neki ment a pultnak.-Ha azt mondom, nem zavarsz, és hogy ide jöhetsz, akkor minek ellenkezel?-kérdeztem, és megfogtam a fölsőjét.-Az... hogy most éppen szarban vagyunk, változhat. Adok neked esélyt mondtam! Akkor miért nem élsz vele?!
      -Ez...ez.. nem ilyen egyszerű! Te magad se tudod mit kérsz!-mondta enyhén rémülten.
      -Az, hadd legyen az én bajom. Majd tanulok a hibáimból! 
      -De...
      -SEMMI DE! Utolsó esély. Ide költözöl, magadtól és megbékélünk idővel, vagy erőszakkal tartalak itt! Van egy harmadik taktika is. Amit eddig is végeztem veled, az ugyan úgy folytatnám. Jól gondold át, és válaszolj. Már ha kell még az esély. De felőlem ismét elszállhat veled a ló, és forró fejjel elrabolhatsz, megkínozhatsz, megölhetsz, mint amit a parkban akartál, de te magad se élnél tovább. Dönts!-engedtem el a felsőjét, és hátrébb léptem, majd a szemeibe néztem.

   Szóval ez történt akkor éjszaka még. Sammy beleegyezett, és másnap elhozta a cuccait. Alexynek nem tetszet, de kitartással, rengeteg ígérettel, és "bátyus-hugi nappal" rá bírtam venni. Plusz Alexy kikötötte feltételnek, hogy Sammy-nek munkába kell majd állnia, hogy segítsen anyagilag valamit. Ő meg egyből bele is ment. Szóóval. Ez mind szép és jó, néha Alexy csúnyán néz rá, de azon kívül jól megvoltunk... Mííííg, nem kezdett furcsa lenni Sammy.

  Mit is értek a furcsa alatt? Hááát őőő... khm...néha átjött éjszaka, és az ágyam mellet megállva figyelt. Volt, hogy mikor a fürdésből mentem be a szobámba már ott volt, de olyan is, hogy mikor már félálomban voltam fedeztem fel. De csak úgy a semmiből tűnt elő. Ritkább esetekben, akció is járul ahhoz, hogy esténként meglátogat. Volt párszor, hogy letérdelt, mellém és elkezdte simogatni a hajam. Persze mikor felkeltem, és kérdőre vontam, vagy kiviharzott, vagy azt mondta, hogy "alva járt". *Alexy már estére barikádot akart nekem állítani, vagy velem aludt volna. Már a toronyba zárást is javasolta...*

 A második furcsaság, pedig hogy egy idő után *2-3 nap* levakarhatatlan lett. Volt hogy nyilvánosan magához húzott, vagy mindig mögöttem baktatott. De tényleg. Szó szerint mindenhova követett, mint egy testőr. Az udvarra, a könyvtárba, termekbe, boltba, FÜRDŐ SZOBA és MOSDÓBA!!! Mindezt legtöbbször, egy igaznak tűnő de mesterien kamu mosollyal. Jó mikor a MOSDÓ előtt állt nem vigyorgott, csak komor képpel, őrködött mint egy kopó. Ezt honnan tudom? Volt hogy Violának küldtem egy "S.O.S" üzenetet, de egyszer hogy leellenőrizem kint van-e még, kidugtam egy tükröt óvatosan. De volt olyan, hogy bepróbálkozott, mondjuk egy csókkal, vagy puszival, de vagy félbe hagyta, vagy valaki megállította. Nem mondott semmi vallomást, és én ugyan rideg próbáltam maradni, több-kevesebb sikerrel. Lassan kezdett betelni a pohár, de nem tudtam mit tegyek. A többiek is először érdekes volt, de azért jól kijöttek vele. Maki párszor megviccelte, de nem sértődött be és jóba lettek. Mindenkivel volt közös témája, és mindenkivel beszélt is.. Kivéve Castiellel. Ők általában szemeztek egymással, vagy mikor egy közösségbe kerültek az egyik *általában Castiel* elhúzta a csíkot. De mondjuk, volt olyan mikor Casttal beszélgettem *igen beszélgettem. Mióta haza segített hozni Sammy-t, egész tűrhető lett. De attól még szívatjuk egymást természetesen.* mindig megjelent, és durván közbe vágott, vagy nem éppen illően. Castiel volt, hogy ezt nem tűrte, és beszólt neki, de Sammy észre se vette és folytatta, majd Cast sértődötten elment,vagy egyből elment haragosan. Ilyenkor hiába néztem utána, Sammy beállt elém, és eltakarta ahogy távolodik. Az 5. ilyen alkalom után megelégeltem ezt, és vagy durcás képet vágtam, vagy rávertem a vállára és ott hagytam ahol voltunk. Szóval ez így ment, jó darabig, majd Castiel megelégelte ezt és inkább nem is próbált közel kerülni hozzám. A tanárokkal jól kijött, mivel egy igazi stréber. Szóval, kb ennyi történt. Ja és mostanság nem alszok jól, rémálmok kergetnek. Balesetekről, és hasonlókról. Olyanok mint Sammy felbukkanása előtt voltak, csak rosszabbak... Voltak vitáink is, de utána Sammy megadta magát szerencsére. *Ch rosszabb mint egy anya.* No de térjünk át a mai napra, mert előre látom, hogy milyen szupcsi napom lesz.

 ~Vissza a jelenbe~

 Ma sem aludtam sokat, és ismét rémálmom volt. Nem emlékszem rá tisztán, de mintha valakit elütöttek volna, vagy mi volt benne. A rémálmok miatt korán kelek, és én leszek a leggyorsabban kész. Ma is így volt tehát, és le mentem a földszintre ahol szokás szerint Alexy dörömböl.
    -Sammy! Gyere már ki a fürdőből!-kopogott be ismét Alexy.
    -Add fel. Rosszabb mint egy lány. Menj az én fürdőmbe.-mutattam fel a szobámhoz.
 Alexy bólintott, majd felrohant, és a következő pillanatban, hallani lehetett a víz folyását. Neki támaszkodtam a falnak, majd lehunyva a szemem, bekopogtam a fürdőbe. *Jelenleg én lettem kész a leggyorsabban, mint már egy ideje*
    -EGY PILLANAT!-jött bentről a válasz.
    -Kell segítség, vagy kibírod egyedül húzni a szemed?-kérdeztem.
    -Nagyon vicces Nina. Mondtam, hogy mindjárt meg vagyok.-mondta kicsit idegesen.
 Oh nem is mondtam. Sikerül Sammy idegeire mennem, amit élvezek, és büszke is vagyok magamra!
    -Tudod lehetnél gyorsabb is.-fontam össze magam előtt a kezem, és még mindig le volt hunyva a szemem.
  A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és kilépet rajta. A haját törölte még, de már teljesen kész volt. Fekete haja szanaszét volt, amitől kócos hatása lett. Egy koptatott farmer nadrágot viselt, és rá egy sima fehér fölsőt, majd egy fekete-fehér pulcsit vett rá. Egy koponyás nyaklánc lógót a nyakába, és nem volt rajta a szemüvege. Feljebb húzta a pulcsija ujját, és felrakott egy karórát. Észrevette, hogy végigmértem, mire elvigyorodott és elégedetten elém állt.
    -Naa? Milyen?-kérdezte széttárva a karjait.
    -Hol a szemüveged?
    -Kontaktlencse.-mutat a szemére.
    -Csak fekete pulcsijaid vannak?
    -Többnyire.
    -Szemüveggel talán jobb lenne..-mondtam halkan.
    -Té..tényleg?-döbbent le, és elpirult enyhén.
 Csak ránéztem, de nem válaszoltam. Ellöktem magam a faltól, és elindultam, de megfogta a karom és vissza fordított.
    -Mit gondolsz rólam?-kérdezte a kezem fogva.
    -Megmondtam, hogy erre nem válaszolok.
    -Ezzel megőrjítesz. Ez a makacsság... ez a tekintet. Tudod hogy kell elcsábítani.-fogta meg az arcom, és feljebb emelte.
 Egyenesen a szemeibe néztem, ami csillogtak és tiszta gyönyörű kékek voltak. Már közelítettek az ajkaink, én meg türelmesen vártam, miközben magamba vissza számoltam.
     ~3...2...1...
     -TI MEG MIT MŰVELTEK?!-jelent meg Alexy, és elkapta a karjaim, és elrántott.

  Mindig, mikor Sammy bepróbálkozott valaki megjelent, és "megmentett", így már normálisan, nyugodtan várok, és nem parázok. *Jelenlegi  állás a Sammy-től való elráncigálásból.: Alexy: 7x, a mostanival együtt; Kentin:2x; Castiel.:1x--->az is véletlen volt. *
     -Neked valami detektorod van?!-kérdezte idegesen a hajába túrva Sammy.
     -Megmondtam nem? Rajtad tartom a szemem! Ne nyúlj Ninához!!-mondta, majd elengedte a kezem, és felhúzta a bakancsát.
 Sammy rám nézett duzzogva, mire én kinyújtottam a nyelvem rá. Ő csak elmosolyodott, és olyan tekintettel nézet rám, amit utálook! Az a szépfiús nézés! Pfuj... Elkaptam a tekintettem, majd inkább felhúztam én is a bakancsom. Éreztem ahogy lángol az arcom, de nem tudtam másra gondolni, csak arra a nézésre. Befűztem a bakancsom, majd felvettem a kabátom. A fejemre húztam egy sapkát, és kimentem. A hideg csípős levegő megcsapta az arcom, és egyből feljebb húztam a sálam. Egy lépcsőfokot lejeb léptem, és egy helyben maradtam. Vörös volt még mindig az arcom, és a sálam fogva bambultam előre.
  Kinyílt mögöttem az ajtó, és Alexy lépkedett le. Még mindig csak álltam, mire hátulról átkarolta a derekam. Közelebb húzott magához, és a vállamra tette a fejét.
     -Nem fázol?-kérdezte.-Tiszta piros az arcod.-vigyorgott.
     -Nem fázom. Úgyhogy elengedhetsz!-löktem el, és levágtáztam a lépcsőn.
Ő sóhajtva egyet majd utánam jött, utána hárman mentünk egy darabig. Alexy mindig leválik tőlünk, és így a saroktól ketten megyünk. Felraktam a fülesem, és elindítottam a zenéimet. Csendben haladtunk, én előrébb, ő meg mögöttem. A lámpáknál megálltunk, és vártunk. Már a suli előtti lámpánál álltunk és vártunk, hogy átváltson. Átváltott zöldre, én meg elindultam, és leléptem a járdáról. Senki nem követett, majd mikor már az úton voltam, jött egy kamion. Hallottam a dudáját, és lefagyva néztem a fényébe. Lecsúszott a fülesem, és hallottam ahogy a nevem ordítja. Lehunytam a szemem, és mozdulni se mertem. De nem éreztem fájdalmat. Sammy bejött utánam a forgalmas útra, és magával rántva átestünk a túloldalra. Az aszfalt hideg volt, és tele volt kövekkel, amik egy kicsit felsértették a bőröm.
     -Nina... Nina!-ült fel Sammy és magához húzott.-NINA!-rántott meg.
     -Mi... Mi történt?-néztem körbe.
 A kabátját szorongattam, és csak figyeltem. Körülöttünk egy kisebb tömeg, és nyüzsgés volt.
     -Nem esett bajod? Jól érzed magad? Megsérültél?-kérdezte Sammy, és szemügyre vett.
     -Nincs... azt hiszem... Minden rendben...
     -Biztos.?-fürkészett.
 Lassan bólogatni kezdtem, egy halvány mosollyal, ami átment fejrázásba, és a mosolyom is legördült. Megjelent pár könnycsepp az arcomon, amik lassan lefolytak, és Sammy kabátjába kapaszkodtam, majd neki dőltem és szorosan a belefúrtam a fejem a mellkasához. Ő ledermedt, majd lassan átölelt, és simogatni kezdet. Az emberek közben elmentek a közelünkből, és mi maradtunk már csak ott, a földön ülve. Óvatosan csitítgatott, és lágyan simította a fejem. Pár pillanat múlva elhallgattam, és felsegített.
     -Jobb?-kérdezte keserű tekintettel.
  Válaszként bólintottam, és letöröltem a könnyáztatta arcom.
     -Miért indultál el? Mi történt?
     -Hiszen... zöld volt már a lámpa!-mondtam remegő hangon.
     -Mi? Nem... Piros volt mikor leléptél! Most lett csak zöld. Hisz, előttünk váltott át!-fogta a vállam.
     -De... én zöldnek láttam.-zavarodtam össze.
     -Gyere!-fogott karon, majd elindultunk a suli felé.-Elmegyünk a sulidokihoz, megvizsgálnak. Azt meg add ide!-vette el tőlem a táskám és tovább húzott.
 Hagytam hogy vezessen, és a fejem fogtam.
     ~Mi van velem?-fogtam a fejem.
 Sammy szorosan fogta a kezem. Meleg volt a keze, és annak ellenére, hogy szorosan fogott, mégis gyengéd volt. Nem engedett el egy pillanatra sem, majd mikor felértünk az orvosi elé bekopogott, és rögtön be is nyitott. A dokinő éppen a székében ült, és olvasott, mire mi bejöttünk, ő meg felkapta a fejét.
     -Miben segíthetek?-kérdezte felvonva a szemöldökét.
     -A barátomnak majdnem lett egy balesete!-csukta be az ajtót Sammy, engem meg leültet.
     -Értem. És szabad tudnom milyen balesete lett volna?-gurult közelebb és már vizsgált is.
     -Majdnem elütötte egy kamion.-mondta.
     -Istenem. Mi történt.?
     -Hát...-kezdett bele Sammy.
     -A kis hölgytől szeretném hallani! Megkérhetem, hogy kimenjen míg megvizsgálom?-nézett Sammyre.
 Én is ránéztem, és egyfajta ijedt tekintetem volt.
     -Rendben! Nem lesz gond, itt leszek kint!-mondta majd bátorításként egy mosolyt küldött, és kiment.
     -Szóval?-kérdezte a doki.
     -Úgy...úgy láttam a zebránál, hogy zöld a lámpa, és elindultam...-kezdtem bele bizonytalanul.
     -Értem. Folytassa!-írta fel amit mondtam.
     -Mikor az úton voltam vettem észre, hogy még piros, és a dudákat...hogy kiabál nekem... és...és valami zúgást is...-fogtam meg a fülem.
     -Nyugodjon meg kérem.-tette a vállamra a kezét.-És még?
     -Mi még?
     -Nem történt más?
     -Nem... Sammy elrántott az útról... én meg a sokk alatt voltam.
     -Ez csak természetes ilyen helyzetben. Megvizsgálom rendben?
 Csak egy aprót bólintottam, majd megkért a doki, hogy húzzam fel a fölsőm. Meghallgatta a szívverésem,  és a légzésem. Mindent alaposan megnézet, nem-e rándult meg, vagy ficamodott ki semmim.
     -Nem találtam semmit. Azon kívül, hogy nagyon sápadt, és hogy táskásak a szemei semmi. Alszik maga eleget?
     -Mostanában nem igazán...-fogtam meg ismét a fejem.
     -Hogy érti ezt?-vette ismét elő a lapot amire írt, és újból írni kezdett.
     -Már egy ideje... úgy 12 napja körül-belül..?-gondolkoztam.
     -És mi az oka?
     -Minden este rémálmaim vannak. Lényegében hasonlóak. Hogy valami balesetet szenvedek, vagy meghalok... Mindig percre pontosan ezért hajnali 5:15-kor kelek...utána nem birok vissza aludni, mert a szemem előtt lebeg az álom, és félek tőle...-halkultam el, majd tágra nyíltak a szemeim.-Az álom!
     -Tessék?
     -Ma...Ma azt álmodtam, mielőtt felkeltem, hogy kilépek egy zebrára, és elüt egy autó...-dermedtem le.
     -Azt mondja, hogy megálmodta mi történik?
     -Igen... Vagyis... Majdnem. Itt Sammy velem volt, és megakadályozta a bajt...
     -Volt ilyen korábban, hogy hasonló történt magával, mint az álom amit álmodott?
     -Nem tudom... Nem emlékszem az álmokra, csak a végeredményre... A környezet...semmi más.-törtem a fejem.
     -Ne terhelje le magát! Pihenjen.
     -Valami fejfájás csillapítója nincs véletlenül?
     -De, írok fel, ha szüksége van rá.
     -Köszönöm.-álltam fel.
     -Kis asszony!-szólt még utánam.
 Vissza fordultam és némán figyeltem a dokit.
     -Pihenjen, és ne hajtsa túl magát. Jól gondolom, hogy nem maradhat otthon?-kérdezte, mire biccentettem egy aprót.-Értem... Azért figyeljen oda magára, és ha lehet, legyen midig valaki maga mellet.
     -Mire céloz?
     -Semmire, csak jobb óvatosnak lenni, míg rendbe nem jön.-mondta, majd elmosolyodott.
     -Köszönöm szépen! Viszont látásra!-köszöntem el, majd kiléptem.
Sammy nem hazudott. Az ajtó mellet ült és várt. Mikor kijöttem felállt, és a szemeimbe nézet.
     -Na?-kérdezte.
     -Minden rendben azt mondta! Csak kimerültség..-mondtam, és egy mosolyt csaltam az arcomra.
     -Hál' istennek.-mondta, majd magához ölelt.-Azt hittem komolyabb bajod van...-mondta majd, elvörösödött és elengedett.-Bocsi...csak a hé--
     -Nincs baj.-mondtam, majd közelebb léptem hozzá és átöleltem, őt.
A mellkasába fúrtam a fejem, ő meg szorosabban fogott. Hallottam a szívverését, ami szaporább volt mint egy vágtázó ló.
     -Megyünk?-kérdeztem eltávolodva tőle.
     -Haza kell menned?
     -Nem. Csak nem szabad meghajtanom magam azt mondta. Amúgy se hiányozhatok, különben Alexy kinyír.-nevettem el magam óvatosan majd elindultam.
 Sammy hozta a táskám, majd belépve a terembe a többiek elképedve néztek ránk. Oda mentünk hozzájuk, de még mindig bámultak, és úgy tűnt engem.
     -Mi..mi az?-kérdeztem.
     -Jött egy leveled..-mondta Viola.
     -Hogy mim?!-csodálkoztam.
     -A padodon van, lecelluxozva.-mondta Maki.
     -Oh... És kitől van?
     -Már ott volt mikor bejöttünk. nem tudjuk!-engedtek a padomhoz.
 Óvatosan leszedtem a celluxot róla, és felszedve a borítékot kibontottam. Egy levél volt benne. Széthajtottam, majd olvasni kezdtem, de a végére remegni kezdtem. Letettem a padra a levelet, majd a fejem fogva leültem. A többiek a levél köré gyűltek, és olvasni kezdték.

  Mikor elolvasták vegyes érzelmek támadtak közöttük.
     -Ez miért...?-parázott be Viola.
     -Mégis kinek volt mersze..?!-mondta Kentin, és olyan fejet vágott, mint amit Cast ellen szokott. *Őrült vigyor*
     -Ki az a "Fekete Rózsa"?-kérdezte Maki, a szokás szerint elkapva a lényeget.
   Sammy egyenlőre nem szólt semmit, csak a levelet nézve ökölbe szorította a kezét. Én csak a fejem fogtam, és gondolkoztam, de nem jutottam semmire. Csönd telepedet a társaságunkra, és mindenki agyalt.
     -De csöndbe vagytok! Tán meghalt valaki?-jött hozzánk Castiel, és megállva mellettem, a padom fürkészte.-Ez mi?-kérdezte, majd a papírhoz nyúlt.
     -Ne fog meg!-kapta el a kezét Sammy és villámokat szóró szemmel nézte Castielt, aki hozzáteszem a hátam mögött állt, és fél kézzel a vállamra támaszkodott.
     -Ugyan... Nem nézhetem meg?
     -Eltaláltad. Nem tartozik rád!-húzta össze a szemét.
     -És majd pont te tiltod meg nekem?!-rántotta el a kezét.-Nem gondolod, hogy sokat képzelsz magadról? Mióta itt vagy, folyton körülötte legyeskedsz.
     -Tán zavar, hogy így nem bírod lecsapolni?-húzta vigyorra a száját.
     -ELÉG!-csaptam az asztalra és felálltam.
 Mind a ketten tágra nyílt szemekkel néztek rám, döbbenten.
     -Mi ez itt? Egy bölcsőde?! Mint kettő hisztis gyerek. Állítsatok magatokon, kezd nagyon idegesítő lenni!-oktattam ki őket.
  Mind a kettő ökölbe szorította a kezét, és csöndben duzzogott.
     -Ooo~ Ki kapta ezt a szép kis fenyegető levelet?-guggolt a székemen Suzy, és felemelte a levelet.
     -Én!-emeltem fel a kezem, és kifújtam magam.
     -Te meg mikor...?-ámult Viola.
     -Fenyegető levél?-kérdezte Castiel.
     -Le vagy maradva Vámpír!-vigyorgott Suzy, majd oda adta neki a levelet.
  Castiel kikapta a kezéből és olvasni kezdte. Én csak sóhajtottam egyet, majd leültem Suzy mellé. A fejem fogva gondolkoztam, de nem jutottam sokra.
     -Nem nézel ki valami jól kölyök!-mászott a képembe Suzy.
     -Kiváló megfigyelő vagy!-mondtam cinikusan.
     -Ez egy tehetségem!-dobta fenékre magát a székbe, majd a zsebébe kutakodott.-Tessék!-nyújtott át egy nyalókát, mire kérdőn néztem rá.-Az édesség hátha segít, és nem leszel ilyen sápadt. Nekem van még sok!-mutatott a zsebére.
     -Köszi!-mosolyodtam el, majd elvettem és kicsomagoltam az édességet.
     -Na? Jobb?-kérdezte azzal a Suzuya tekintettel, és persze mosolyogva.
     -Mi ez? Egy Snickers reklám? Ma ezt 2. hogy hallom!-nevettem el magam.
     -Legalább jobb a kedved.-nevetett ő is.
     -Khm...-köhögött Sammy, mire rá néztünk.-Van ötleted ki küldte?
     -Nincs..
     -Amúgy...-szólalt meg ismét Suzy, miközben a kezét figyelte.-Ez nem egy normál fenyegető levél.
     -Hogy érted ezt?-kérdezte Maki.
     -Ezt nem itt kéne megbeszélnünk. Sokan kezdünk lenni, és ahogy mondják: A falnak is füle van!-tette a szájához az ujját.
     -Akkor?-kérdeztem.
     -Kövess!-fogott karon, majd sebesen kivezetett.
     -Hé!-mondtam válaszul, de már kihúzott a teremből.
 Mindenki jött utánunk, és a kertészklubig meg sem álltunk. Ott elengedte a kezem, és törökülésbe leült. Lassan mindenki megjött, és sorba álltak, vagy ültek le.
     -Mire volt jó, hogy így elráncigáltad?-kérdezte Sammy.
     -Legalább jött az akit érdekel az amit mondok.
     -Te kis...-morgott tovább.
     -Szóval? Mit tudsz a levélről?
     -Inkább hogy honnan tudod, hogy nem normál fenyegető levél?-fonta össze a karját Castiel.
     -Téged is érdekel mii~?-vigyorgott rá, mire Cast elvörösödött enyhén, és elfordította a fejét.
     -Szóval..? Honnan tudod ez milyen levél?
     -Látszik rajta. Hiába írt rá bosszút, nem akar semmi erőszakosat. Csak megfélemlítés.
     -De... Ma majdnem elütöttek!
     -MII?!-mondták egyszerre Maki, Kentin, Viola és Castiel.
     -Biztos vagy benne, hogy ő akart? Nem csak baleset lett volna?
     -Hát... Magamtól léptem le a zebrára, de...
     -De a lámpák pirosak voltak még.-folytatta Sammy.
     -Lehet manipulált, hogy azt hidd zöld. Ha irányított volna valaki, akkor azt mondom már bosszú, de ha csak manipulál, akkor nem olyan veszélyes.-állt fel.
     -Nem olyan veszélyes? Ninát majdnem elütötték!-fogta meg a fölsőjét Sammy.
     -A hangsúly a MAJDNEM-en van. Aki ezt kitervezte számításba vette, hogy ott van vele valaki. Ha egyedül lett volna, mást talál ki!
     -Honnan vagy ebben olyan biztos?!-gyanakodott.
     -Tapasztalat, drága barátom, tapasztalat. Egy időben több ilyen levelet kaptam, mint ti azt megbírnátok számolni a két kezeteken! Elhiheted nekem. Nincs okom, hogy kinyírjam a kölyköt, majd eláruljam a tényeket.
     -Sammy, ereszd el! Ő nem olyan.-tettem a vállára a kezem.
 Sammy dühösen elengedte, mire Suzy megigazította a fölsőjét.
     -Látod?-karolt át.-Ő nem olyan ember, csak egy ártatlan, és vonzó kölyök.-vigyorgott, miközben megnyalta a száját.
     -Rohadék..!-szorította ökölbe a kezét.
     -Nincs viccre most időnk Suzuya! Úgyhogy hagyd abba.-mondtam, majd leszedtem a kezeit magamról.
     -Igeniiiis~.-mondta szórakozottan.
     -Menjünk inkább órára.-mondtam.
 Elindultunk a termünk felé, és Suzuya leválva tőlünk haladt. Én hátul sétáltam Violával, majd mielőtt beléptem volna, eszembe jutott valami.
     -A francba!
     -Mi az?-kérdezte Viola.
     -A szekrényembe vannak a cuccaim. Mindjárt jövök.-mondtam, majd elindultam a szekrényemhez.
 Mikor a szekrényemhez értem, megfogtam azt és először neki támaszkodtam, majd a zárra tettem a kezem. Elfordítottam a szám kombinációt, és kinyitottam azt. Kivettem a könyveket, és a tolltartóm, de kiborítottam pár másik könyvet is. Lehajoltam értük, hogy össze szedjem, és pakolás közbe találtam egy fehér kis borítékot. Elfehéredve fordítottam meg, és vettem észre a szívecskét, amivel le volt ragasztva. Ugyan olyan, mint amilyen a padomon volt. Csak annyi kivétellel, hogy ide írva volt a sarokba, mégpedig: "Ez csak rád tartozik."  Nyúltam a szívecskéhez, és már kibontani készültem. Óvatosan leszedtem a szívecskés matricát, majd kibontva azt és kivéve a leveket felálltam. Már bontottam ki, de hirtelen kikapták a kezemből.
      -Hé!-fordultam meg idegesen.
      -Még egy levél?-kérdezte a levelet fürkészve Castiel.
 Össze volt hajtva, és nem látszott a tartalma szerencsére. Már bontotta ki, de én ráugrottam.
      -Mit művelsz?!-tartotta fel a levelet, hogy ne érjem el.
      -Add vissza! Ne nézd meg! ADD VISSZA!-kalimpáltam, de nem értem el, mert böhöm nagy állat magasra tartotta nekem.
      -Csak megnézem, nem-e levél bomba...
      -NE!-ordítottam el magam.
      -Miért?-kérdezte féloldalasan.
      -Ha?-nyitottam ki a szemem.
 Ő egyenesen rám nézet, és még mindig fen tartotta a levelet.

      -Miért nem nézhetem meg? Nem bízol bennem?-kérdezte komoran.
      -Nem... vagyis megbízom benned... De nem akarom, hogy megnézd...
      -Mért nem..?
      -MERT AZ VOLT RAJTA, HOGY CSAK ÉN LÁTHATOM!-kiabáltam feszengve.
 Castiel döbbenten nézet rám, én meg elpirultan figyeltem őt. Teljesen felém fordult, majd fújva egyet, oda nyújtotta nekem a levelet. Elvettem tőle, majd kérdőn néztem rá. Nem hittem volna, hogy csak így oda adja.
      -Nem értem mért nem akarod, megmutatni, és hogy mért tartod be azt amit üzent, de biztos jó okod van rá, ha ennyire felhúztad magad.
      -Megérzés...-mondtam óvatosan.
      -Ch... Rendben. De ne késs el óráról. Hisz a kedvenceddel van óránk!-mondta gúnyosan, majd elindult fel a lépcsőn.
      -Te bezzeg lógsz?-fordultam utána.
      -Én megtehetem! Hiszen nők kedvence vagyok. -vigyorgott majd felment.
 Ez a Castiel. Soha nem fogom megérteni... Még hogy nők kedvence. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, majd a levélre néztem és szétnyitottam. A levél tartama:

Kedves Nina!

A szemeid sárgák, a hajad kék

Vágyat ébresztesz bennem ez tény.

Hiányzol te magad, a sok beszélgetés,

Tudd meg, számodra nem vagyok fenyegetés.

Nem kívánom halálod, sem azt hogy félj

De  tudatom mit érzek, ami legyen tény.

Remélem eljön a nap, mikor ismét együtt lehetünk,

Mint két jó barát, vagy annál is több.

A leveleket kettesével küldöm, egyik rossz

s a másik jó. 

A jót tartsd meg magadnak, és ne hagyd, másnak, 

Ezen szavaim csak rád tartoznak és nem másra.

Míg eljön a nap, légy körültekintő, 

Hisz trükkjeim nem mindig veszélytelenek. 

Várom már a napot, s azt hogy mi

Együtt legyünk Örökkön Örökké!

Fekete Rózsa

Miután elolvastam a levelet, elállt a lélegzetem, és vegyes érzelmeket éreztem. Egyik részem vitte volna a többieknek a levelet, de másik felem nem merte, hiszen nem tudtam eldönteni a fenyegetés súlyát. Végül inkább vissza hajtottam, és berakva a borítékba vissza, becsúsztattam a táskámba. Míg a versikét olvastam becsöngettek, de ennek ellenére nyugodt, lassú léptekkel haladtam a terem felé. Óvatosan bekopogtam, majd vártam.

      -Tessék!-jött bentről a tanár hangja.

  Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam, és amint beléptem halkan vissza csuktam az ajtót.

      -Elnézést!-mondtam még mindig a kilincset fogva, és motyogva.

      -Nocsak! Késünk Ms. Haraku?-kérdezte karba tett kézzel Viktor.-Mi a mentsége?

      -A szekrényemben hagytam a cuccaim. Óra előtt pár perccel jutott eszembe elmenni értük. Elnézést a késésért.-mondtam ismét, még mindig motyogva, de most inkább a földet kezdtem el nézni.

      -Tán beteg?-kérdezte Viktor gyanakodva.-Miért ilyen...?-kérdezte majd az egész lényemre mutatott.

      -Mire gondol?-kérdeztem felnézve.

      -Nem vad, lázadó. Nyugodtan és teljesen ésszerű választ adott!

      -Nem vagyok kötekedő hangulatomban.-motyogtam.

      -Nocsak, vannak ilyen napok is? Meglepő.-vigyorgott.

      -Elmehetek a helyemre?-kérdeztem rá nézve.

      -Castiel merre hagyta?

      -Nem tudom miről beszél. Nem találkoztam vele!

      -Meglepő...

      -Leülhetek?-kérdeztem kicsit idegesebben.

      -Máris? Pedig még annyira csevegnék önnel. Akár át is jöhet a táblához, és felelhet.-mutatott a táblára ahol 2 térkép volt felakasztva, 2 különböző fajról.

 Kedvetlenül átmentem a táblához, majd a tanár kérdéseire válaszolva lefeleltem. Több-kevesebb sikerrel hozzá teszem. Végül a Viktor megelégelte a szenvedésem, és egy 3-ban megegyezve a helyemre engedett végre. Leültem Viola mellé, majd egész órán csöndben bámultam az anyagot, és jegyzeteltem. Óra végén Viktor rengeteg leckét adott, majd gyorsan szó nélkül kiment. A kezem végig a padon volt, majd ráhajtottam a fejem is. Pár pillanatig így maradtam, majd kitoltam a székem és felálltam. Levettem a kezem a padról, és a táskámhoz guggoltam. Ahogy guggoltam a táskámnál, a szemem sarkából észre vettem valami csillogót, majd mikor oda néztem egy dobó kés repült be az ablakon, kiverve az üveget. A fejemhez kaptam a kezeim és védtem a fejem a szilánkoktól. Minden szilánk rám esett, és csörömpöléssel a földre néhány.

      -HÉ, hé hé hé!-sietett oda mellém elsőnek Kentin, és letérdelt elém.

  A diákok a teremben meglepődtek, és egy helyben álltak. Levettem lassan a kezem a fejemről, majd ledermedve néztem a padomra. A padomba volt állva a dobó kés. Pont ott ahol a kezem és a fejem volt. Ledermedtem és beparáztam. Pánikolva néztem a kést, és szaporán kezdtem venni a levegőt. 

      -Nina! Néz ide.-fogta meg a vállaim Kentin.-Nézz rám!-fordított maga felé.

 Ránéztem, és még mindig kapkodtam a levegőt. 

      -Minden rendben! Itt vagyunk! Nyugodj meg. Érted?-kérdezte szorosan a vállam fogva.

 Óvatosan biccentettem párat, mire Kentin szorosan magához ölelt. Átfogta a hátam, és az egyik kezét meg a fejemre tette és óvatosan ott tartotta. Az állát éreztem a fejemen, majd én is remegve belekapaszkodtam a fölsőjébe. Egész testemben remegtem, és nem bírtam lelassítani a lélegzetem. A szívem csak úgy vert, szinte kiesett a helyéről.

      -Nyugalom.-suttogta.-Mély levegőt!-mondta, majd én egy mély levegőt vettem és kifújtam.-Ez az. Még egyet!-simította meg a fejem.

 Nagy levegőket vettem egymás után, majd lassan kezdtem lenyugodni. 

      -Jól van! Minden rendben van!-mondta, mire belőlem kitört egy futó zápor szerű sírás.

  Kentin csak szorosan ölelt, míg a többiek körülöttünk álltak. Kezdtem abbahagyni a sírást, és oldalra fordítottam a fejem. Sammy éppen a késért nyúlt, mire ellöktem Kentint, és elkaptam a karját. 

      -Ne érj hozzá!-mondtam lihegve.

   Sammy csak döbbenten a szemeimbe nézet, majd biccentve egyet vissza húzta a kezét. Ismét a késre néztem, majd letöröltem a könnyeim. Felálltam, Kentinnel együtt, majd megfogtam a kés markolatát. Fehér gézzel volt bevonva, amin egy fekete szívecskés matrica volt. Kihúztam a padból, majd megforgattam, és szemügyre vettem. Az élét, és a pengét is végignéztem, majd egyik forgatásnál felcsillant valami. Hiába forgattam nem láttam meg újból. Felnéztem a pengéből ki az ablakon, majd hirtelen elhatározással fel húztam a felsőm ujját, és a penge azon felét ahol láttam az írást, végig húztam a bőrömön. Felvágtam a bőröm, és a penge enyhén belehatolt már a húsomba. A többiek megrándultak, de nem mertek lefogni. Elemeltem a kést, és fejjel lefelé fordítottam, had csorogjon le a vér. Ahogy lefolyt, megtalálta a kis réseket, és azt kitöltve láthatóvá vált az írás. Elolvastam, majd ismét szapora lélegzeteket vettem, és oda fordultam a többiekhez. Feléjük fordítottam a pengét, majd Maki olvasta fel hangosan ami rajta állt.

      -"Örökké"...?-mondta bizonytalanul, majd felnézet rám.

      -Örökké...-ismételtem el, egy halvány mosollyal, majd lassan nevetni kezdtem.

 Mindenki csak figyelt, míg én a kezembe hadonászva nevettem a késsel. Már a hasam fogtam, és hátra hajtottam a fejem, még mindig nevetve. Térdre estem, és ahogy a földnek csapódtam abba hagytam a nevetést. Elkomorodva néztem a plafont, és hagytam hogy a könnyeim lefolyjanak. 

       -Örökké velem lesz... Micsoda hazugság!-mondtam.

 A hajam takarta a szemem, és így nem látszott a tekintetem. Lehajtottam a fejem, majd lassan felálltam. Bizonytalanul álltam, majd pár lépést hátráltam. Megállva, még mindig a földet bámultam, majd lassan felnéztem.

       -Az örökké abszurd, és nem létező dolog.-mondtam.-CSUPÁN HAZUGSÁG!-ordítottam könnyezve, majd megmarkoltam a kést, és magam felé irányítottam. 

32.fejezet

   Döntés



 ~Nina szemszöge~
  *-Mond csak... Lehetek én is olyan boldog mint te?-kérdeztem üreges tekintettel.
    -Semmi sem lehetetlen.-húzta szélesebb vigyorra a száját, majd megfogva az állam közelebb húzott.
  Amennyire tudott közelebb jött, majd a fülem mellet megállva suttogni kezdet.
    ~Nem fog sokáig türelmes lenni és várni, már éhezik!-mondta lágy hangon.
 Elállt a lélegzetem, és megrémülve jártak a szavai a fejemben.*
  Nem bírtam kinyitni a szemem, de éreztem mindent ami körülöttem történt. Valaki szorongatott, és futott velem. A levegőt, ahogy megcsapta az arcom, ahogy az udvarra értünk. Hogy megálltunk. Majd, hogy ismét elindulunk, de a szorítás megszűnik, és valaki más... aki lágyabb tart. Érzem... Érzem ahogy lágyan hozzáér a bőrömhöz, ahogy elhúzza a hajam az arcomból... Majd valaki közelít. A lágy szorítás megszűnik, és átment védésbe. Valami eltört... megrepedett... Miért nem bírom kinyitni a szemem? Miért nem láthatom, hogy mi is történik körülöttem? Ordítani akarok, hogy "Segítség", azt hogy "Engedjenek el" de nem megy. Mi történik velem? Kérdés után kérdés, de egyikre se kaptam választ. Csak sötétség. Ennyi mit észleltem. Hiába rohanok minden felé. Hiába minden. Jobbra... majd balra... nem látok semmit. Végül a kétségbeesés közepette megnyílik alattam a föld, én meg lezuhanok, és elmerülök.

~Castiel szemszöge~

    -Döntsük el, ki is az erősebb..-szedtem össze minden erőm, és a bal karomba gyűjtöttem,-SAMMIE!-ordítottam, majd teljes erőmből képen csaptam.

 A maszkja megrepedt. Apró darabkák potyogtak a maszkjából, majd egy nagyobb darab is leesett a másik szemétől. Az állása bizonytalan lett, és az egyenes testtartásból, egy terpeszben állt meg. A Deszkát még mindig magához szorította, de mikor felemelte a fejét dühöt árasztó tekintete volt.. Elégedetten vigyorodtam el, és én is bizonytalanul álltam egy kisebb terpeszben. Nem mondott semmit csak bámult, majd kezét ökölbe szorítva megindult felém. A sebessége hatalmas volt, és éppen hogy ki bírtam térni ez a hólyag ütése előtt. Mögé kerültem, és nyúltam a felesleghez amit tartott, de észrevett és köddé vált.
    -Bújj elő!-ordítottam, de semmi válasz.-Nem hiszem el... Hogy lehet valaki ekkora beszari, hogy elhúzzon? És magával vitte Deszkát is...-haraptam az ujjamba. 

 Megráztam a fejem, letöröltem az ujjamról a vért, majd egy nagyot szippantottam a levegőből, és hatalmas vigyorral elindultam a szaguk után. 

  ~Nina szemszöge~

    -Szóóóóval még egyszer... Mi van?

    -Ahj... Legalább figyelj akkor.-húzta a száját.

    -Bocs... De ez furcsa.. Akkor kezdjük elölről. 

    -Ha muszáj.-forgatta a szemét fáradtan.

    -Én, most ismét a fejemben vagyok.

    -Igen.

    -Mondjuk most világosabb van...-erre csak elmosolyodott.-és az ott a ketrecben az a kis csaj aki múltkor szinte kómába juttatott.

    -Csá. Kiengednétek?

    -Kuss féreg.-vágta neki oda.-Igen ez így van.-válaszolta nekem.

    -Tee pediig... Egyfajta őrzője vagy... És nekem az egyik részem...?

    -Igen.

    -De honnan tudjam, hogy igazat mondasz?

    -Mert én nem akarom elvenni a tested, és én bármikor oda adom neked az erőm.

    -Azzal mit nyerek?

    -Nagyobb lesz az erőd. Max ennyit.-vont vállat.

    -És akkor te azért nézel ki úgy mint én mert a fejemben vagyunk?

    -Ez így kényelmes. Ha felhasználsz egyszer, én eltűnök, de megmarad később az erőd. Ja és lehet kapsz más képességet.

    -Ahaa... És most mit csinálunk.?

    -Igazából... Nem vagy eszméletednél, de mindent érzel ami körülötted történik. De bármikor magadhoz térhetsz, ez rajtad múlik.

    -Minden világos. De ez nem fura hogy... Wááá elég máár...-kezdtem el csapkodni fejem körül.

    -Mi az?-kérdezte döbbenten.

    -Valaki... Valaki cseszteti az arcom. Érintéseket érzek, ez idegesít.-mondtam pirultan.

 Libabőrős lettem, majd a nyakamhoz kaptam, és vakarni kezdtem. 

    -E...ez... Csikiz... Nem jó...érzés...-borultam térdre.-Huh...-nyílt ki a szemem és a blúzomra néztem.

  Kigombolódott egy gomb, és csiklandós simítás a nyakamtól, egész lement a szívemig, ott megállt és nem mozdult.

    -Mi...folyik ott? A...testemnél..?

    -Úgy látszik kívülről hergelik..-fogta az állát és bámult.

    -Na ne mond!-vettem szapora lélegzeteket.-Miért nem láthatom mi történik?

    -Csak mondani kéne.-vigyorodott el, majd megjelent a külvilág.

    -Elmész te a.. -kaptam a számhoz a kezem.

 Egy érintés végig simult a számon, majd ismét az arcomon.
     -Miért nem látom mi van a testemmel?

     -Nyitva van a szemed, de még nem tértél magadhoz.

 A képernyőket figyeltem lihegve, majd egy fekete kócod hajat vettem észre. Hátrébb hajolt, és megláttam az arcát. Kéken izzott az egyik szeme, a másik meg vörösen.

     -Sammie...?!-döbbentem le.

     -Hohó..  Ez érdekes...-vigyorgott hátul a ketrecben a féreg.

     -Mit...-kezdtem.

     -Kitty... Magadhoz tértél? Nem még nem... Kitty...-simította meg az arcom.

     -Ki...tty?-kérdeztem.-Sammie.-suttogtam.

  A szemeibe néztem, amik bánatot és ürességgel néztek vissza rám. Sammie végig simította az arcom ismét, majd megfogta az állam, és feljebb emelte.

     -Most meg mit...-kérdezte, majd leesett neki.

     -Me..me...meg...fog...cs...cs...CSÓKOLNI?!-akadtam ki.

     -Így aludva?!-akadt ki a másik is.

     -Mit... Mit... Csináljak...?-pánikoltam tűz vörös fejjel.

 Sammie csak közelített, és már éreztem a lélegzetét a számon.

     -Ne...-suttogtam.

Összeszorítottam a szemeim, és vártam... Remegtem és féltem, de nem tudtam semmit se tenni. Egyre közelebb éreztem magamhoz, majd...

     -HÉ!-jött egy ismerős mély hang.

     -Hm..?-néztem fel könnyes szemmel.-Castiel?

 Castiel dühös képpel jelent meg és lépkedett felénk. Sammie fel sem nézett, csak engem bámult.

     -Nem hittem volna hogy ennyire perverz vagy ember!-állt meg.-Mi még nem végeztünk.
Lerendezzük, és megnézzük ki az erősebb!

 Sammie nem reagált semmit. Csak a szemembe nézett, majd összeszűkült a pupillája.

     -Hallasz?!-kérdezte idegesen Cast.-Ha te nem...-indult meg, de Sammie lerakott, és felállt.

Fának támasztott és mindent láttam. Hirtelen eltűnt, majd Castiel előtt jelent meg.

     -FOGD MÁR BE!-üvöltötte, majd beverte Vöri képét.

 Az hátra repült, Sammie meg ingerülten állt és fújtatott.
     -MIT AKARSZ LERENDEZNI?! GYENGE VAGY HOZZÁM KÉPES. Semmi perc alatt darabokra bírlak törni!-vigyorgott.
     -Ez az!-tápászkodott fel a Vöri.-Ezt a dühöt akartam látni.-ropogtatta ki a kezét.
     -Minek vagy ilyen segg hülye? Megzavartál! Még ha könyörögnél, SE hagynálak életben!-vigyorgott.-És most. Olyat látsz halálod előtt amint ember nem sűrűn lát. Magaddal viszed a túlvilágra, és Nina ezt soha nem tudja meg!-ment le térdelésbe, majd a testéből tüskék álltak ki. Csak vigyorgott Castra, és kicsit se hasonlított arra a Sammiere akit mi ismerünk.

     -Sammie...-suttogtam lefagyva.
     -Ez az... Ez AZ! Ezt vártam!-lelkendezett Cast.-Akkor én se fogom vissza magam!
 Sammie nem mondott semmit, csak vigyorogva lélegzet, és néha meg mordult.
   Farkas szemet néztek, és én még a fejemben is lélegzet vissza tartva vártam mi is lesz. Majd elkezdődött.
     -GYERE!-ordította Cast.
 Sammienek nem kellet több, elrugaszkodott a földtől, majd hatalmas sebességgel ment neki Castnak. Most nem esett hátra, hanem kivédte és szemtől szemben álltak. Csak úgy szikrázott körülöttük a levegő. Egymás után mértek csapát a másikra. Castiel arckifejezése mindig változott, de Sammienek a vigyor még mindig fent volt. Alig lehetett látni egyes támadásukat, csak fény csíkokat néha.  Rémülten figyeltem minden egyes lépésüket. Pofon pofon után... Néha egy-egy vércsepp is megjelent. Lassultak a támadások, majd nem sokkal később mind a kettő megállt. Sammie ugyan abban a pózban volt, mint indult, de Cast... Látszott rajta hogy ki van fáradva. Alig állt lábon.  Megtörölte a száját, majd az öklét kezdte nézni, az azon szétkent vért. Lihegve nézet Sammiere.
     -Nah? Nem bírod vámpír?-kérdezte.-Segítek lefeküdni!-mondta majd megfogta a gallérját, és földobta, majd a hátára ugorva bele passzírozta a földbe.
 Castiel nagy nehezen mozdult csak meg, de Sammie megragadta a haját és felhúzta. Lábra állította, és erőből hasba vágta.
     -Ezt mert megzavartál.-mondta neki.
 Cast csak vért köhögött fel. Ismét kapott egy ütést, majd azt egy erőteljes rúgás követte.
     -Ezt pedig Nináért!-vigyorgott.
A szám elé kaptam a kezem, és könnyek csak folytak le az arcomon.
     -Hagyd abba Sammie!-üvöltöttem.
     -Nem hall téged...-tette a kezét a vállamra.
     -Csinálj valamit!-üvöltöttem le.
     -De miért? Castiel egy rohadék. Sokat ártott neked.
     -Tudom...de... Ha így folytatja tényleg megöli!-töröltem meg a szemem.
     -Legalább nyugtod lenne.
     -Nem!-mondtam idegesen, és az utolsó könnycseppet is letöröltem.
     -De hisz... Nem értelek... Ártott, bántott,félelemben tartott. Akkor miért? Most végre valaki bosszút...-nem fejezte be mert a szavába vágtam.
     -NEM! Ha van ember akinek joga van vissza adni azt amit ÉN kaptam tőle, az csak én lehetek! ÉN ölhetem csak meg Castiel ha olyan kedvem van!-mondtam idegesen.
     -Ti élő emberek mulatságosak vagytok.-mosolyodott el.
     -Hogy jutok ki innen?!-kérdeztem körbe nézve.
     -Magadtól is felkelhetsz de...
     -Az már későn lenne! Erővel kilehet jutni innen?
     -Igen...
     -Hogy?
     -Hát... Oda adhatom neked az erőd és kitörhetsz... De nem tudom biztosan mennyire sikerülhet. Nincs meg még a teljes erőm... Lehet nem jutnál ki és bent ragadnál...
     -Mennyi az esélye?-engedtem ki a hajam egy laza mozdulattal.
     -40%-hogy így kijutsz.. Hogy döntesz? Megpróbálod?
     -...-erősen törtem a fejem, majd a képernyőre néztem, ahol Castiel ismét a levegőbe repült, és ismét a földön csattant hatalmas porfelhőt kavarva.
     -He-he-he...Na milyen ha-ha?-kérdezte őrülten Sammie.
     -Kérem az erőd!-mondtam komolyan, határozottan.

Sammie megállt, és várt pár pillanatot, míg kinyitottam a szemem.
     -Azt akarom, hogy magadnál légy. Ez az utolsó ütés végez veled!-mondta, majd minden erejét a jobb karjába gyűjtötte.
     -Utolsó szavak?-kérdezte.
     -Heh... Nem lesz ennek olyan gyorsan vége...-mondta Cast a földön ülve.
     -Találkozunk a pokolban!-mondta majd lendítette a kezét Sammie.
  Castiel lehunyta a szemét, és várt. Várt...várt... De nem történt meg az ütés.
Kinyitotta a szemét, és elkerekedett tekintettel nézet rám. Közöttük álltam oldalasan, és Sammie ütését védtem ki.
     -Mi a...?-döbbent le Castiel.

     -Nina?-kerekedett el Sammie szemei.
     -Ez nem a te dolgod Sammie! Te pedig...-néztem Castielre.-Nem dögölhetsz meg más keze által...Csak én...-döbbent le, majd löktem egyet Sammien.

     -CSAK ÉN ÖLHETLEK MEG!-üvöltöttem, és vissza vertem Sammiet.
 Castiel álla leesett és csak bámult rám. Sammie hátra esett, majd éppen csak a lábán állva bámult rám. Én hátra néztem Castra, majd a kezemet nyújtottam neki.
     -Miért..?-dadogott.
     -Az én kezem által fogsz megbűnhődni, nem pedig másé által.-vigyorogtam.
 Habozott, majd beletúrt a hajába és elröhögte magát.
     -Őrült vagy...-nevetett, majd megfogta a kezem, és hagyta hogy felsegítsem.
 Rá vigyorogtam Castra, és még mindig egymás kezét fogva szemeztünk.
     -Miért...-jött a másik oldalról.
Oda kaptam a tekintetem, és figyeltem.
     -Miért, vagy ilyen elnéző vele?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.-Nem értelek...Nem..nem...-fogta meg a fejét, majd lejjebb görnyedt.
 Castiel a vállamba kapott, mire felé küldtem egy "Ne tojj már be" nézést.
     -Sammy!-mondtam határozottan.
     -Pofa be...
     -Sammy!-ismételtem meg, és felé tettem egy lépést.
     -Hallgass! Hallgass, HALLGASS!-ordította.
     -Nem fogok elhallgatni! Azt akarom, hogy...-haboztam egy pillanatra.-Hogy... tűnj el az életemből!-mondtam ki végül.
     -Mi?!-kapta fel a fejét.
     -Tűnj el örökre! Látni se akarlak!-mondtam lenézően, majd sarkon fordultam és elindultam kifelé, Cast mellet.
     -Tűnjek...el!?-ismételte.-Tűnjek el... Tűnjek el...-vigyorodott el.
  Sammy egy nevetésben tőrt ki, de én nem álltam meg.
     -NÉLKÜLED NEM!-ordította, majd utánam iramodott.
 Castiel megpróbálta elkapni, de ő simán ellökte. Én csak megfordultam és egyenesen álltam.
     -NINAA!-ordította, majd kinyújtotta a karját, hogy elkapjon.
 Egy apró mozdulattal kikerültem, majd mögé kerülve megfogtam a tarkójánál, és elkezdtem szívni az erejéből. Egy hatalmas ordítással, megfordult, de én felugrottam a hátára, és folytattam az energia szívást. Nem bírt levakarni magáról, majd csak akkor hagyta abba a kalimpálást, mikor minden erejét elszívtam és elájult. Vele borultam a földre, majd elterülve mellette kinyitottam a szemem. Mozdulatlanul feküdt, és egy könnycsepp gördült le az arcán.
     -Sammy!-fordultam felé, majd húztam ki az arcából a hajszálakat.
     -Deszka!-rohant felénk Castiel.
Én felültem, majd törökülésben vártam. Mikor mellém ért lihegve figyelt.
     -Mi a szar volt ez?-kérdezte.
     -A tervem egy része.-mondtam.
     -Terv?
     -Igen. Elterveztem ezt az egészet.-mondtam majd felakartam állni, de vissza estem.
 Castielre felnézve az a kezét nyújtotta, én meg elfogadtam a segítséget. Felálltam, de meg is szédültem, ezért Catnak dőltem.
     -Minden oké?-kérdezte.
     -Ja... Csak az energiája most jön ki rajtam.
     -Tudod Deszka, néha elképesztő vagy.-vigyorgott.
     -Ezt vegyem bóknak?-vigyorogtam, majd eltoltam magam tőle.
 Kicsit még bizonytalan volt az egy helyben állásom, de megtaláltam az egyensúlyt...
     -Tudsz járni?-kérdezte.
     -Azt hiszem. Muszáj lesz.
     -Vihetlek is, ha szeretnéd.-vigyorgott ismét, majd vállon ütött óvatosan.
     -Ha-ha. Nem kösz, de majd viszel mást!-nevettem, majd én is vállon ütöttem, de erősebb lett mint terveztem.
     -Aucs...-fogta meg a vállát.-Nem kell keménykedni..
     -Szóval ilyen egy Sammy ereje...-hajtottam ökölbe a kezem, majd elvigyorodtam.-Héé Cast...
     -Mi van?
     -Kipróbálhatom milyen erős vagyok, és megtennéd hogy itt állsz és kibírsz pár pofont?
     -Nagyon vicces... Ma már kaptam elég pofont. Nem kéne még egy kis csajtól is...
     -Nah akkor menjünk. Vedd fel Sammyt és hozd. Haza viszem.
     -Ácsi. Arról nem volt szó, hogy én bárki csicskása legyek!
     -Nem is. Igaz mos én is elbírnám, de ha nem akarsz tőlem is pár ütést felkapod és hozod. Értve vagyok puncis?
     -Rabszolga hajcsár...-mondta majd a vállára kapta Sammyt.
Elindultunk hozzám, és egész úton nem beszéltünk. Én figyeltem az erőm, és ámultam. Hol csak behajlítottam a kezem, hol meg tűzlabdákat készítettem.
     -Mennyi mindent tud.-ámultam.
     -Ja. Messze vagyunk még?-kérdezte.
     -Mi? Ja nem. Meg is jöttünk.-mondtam majd elővettem a kulcsom, és kinyitva az ajtót előre engedtem a Vörit.-Tedd az asztalhoz!-mondtam, majd becsuktam az ajtót.
 Vöri lerakta egy székre, majd kifújva magát körbe nézett.
     -Szóval itt él a két Kékike. Nem mondom jól néz ki.
     -Ne nézz nagyon körül. Már mehetsz is.
     -Jó vicc. De mogorvák lettünk.-nevetett.
     -Nem vicceltem. Kösz hogy elhoztad. Mehetsz hova akarsz.
     -Várj.. Tényleg? Ennyi? Máris elküldesz?
     -Igen.-kezdtem kifelé tolni.
  Az ajtóban megállt, és nem ment tovább.
     -Most meg mi van?-kérdeztem idegesen.
     -Nyugi. Csak annyi, hogy kösz.
     -Tessék?-engedtem le a kezem.
     -Kösz a mait. Ha nem segítesz... Basszus lehet tényleg kinyírt volna.
     -Ja.. Semmiség...-mondtam enyhén elvörösödve.
     -Ch.. Kiszámíthatatlan vagy.-nevette el magát.
     -Ne érts félre. Tőlem fogsz mindent vissza kapni. Ezt jegyezd meg!-mondtam fenyegetően.
     -Felírom a naptáramba!-nevette el magát, majd intve egyet lement a lépcsőn, és elment.
 Becsuktam az ajtót, és bezártam, majd vissza mentem Sammy mellé. Egy darabig figyeltem, majd inkább elmentem megmosakodni, és ismét felkötöttem a hajam. Mikor kijöttem észre vettem, hogy a zsebében csillog valami. Odaléptem mellé, majd kivettem óvatosan. Megnéztem mi az és döbenten vettem észre, hogy a szemüvege.
     -Végig a zsebedben volt?-mosolyodtam el.
 Óvatosan még egy lépést tettem hozzá, majd ráraktam azt. Megigazítottam, a haját is hogy ne lógjon a szemébe, majd hátrébb léptem és elképedve néztem rá.

     -Milyen békésen alszol.-mondtam ismét mosolyogva.
Leültem vele szembe, és csak bámultam őt. Lassan kinyújtottam felé a kezem, és megérintettem a hajánál.
     -Mi történt veled, míg külön voltunk?-suttogtam magam elé.
 Simogatni kezdtem, majd mikor az arcára tettem a kezem betekintettem az emlékeibe.
  Gyorsan siklottak el előttem az emlékek. Az évek amiket külön töltöttünk. Edzet... szorgalmasan tanult..
      ~Nem csodálom, hogy nem volt rám időd...-mosolyogtam keserűen.
 Emlékek rohantak, majd megálltunk egynél. A szobájában ült, és valamit irkált. Az óra szerint már este 11 is elmúlt. Oda lépkedtem mellé, és átnézve felette megnéztem mit is csinál. Elállt a lélegzetem, majd hátrébb léptem.
      ~Nem...lehet...-takartam a szám.
 Körbe néztem a szobájában, és sehol se láttam egy Tv-t, se egy telefont, se egy gépet. Az ablakok is bezárva, és a nagyobbakon valamilyen rács is volt. Kinyitottam a szekrényét, és csak a suli egyenruhái voltak benne. Az egész szobát átnéztem de semmi...
      ~Kész!-mondta, mire oda kaptam a fejem.
  Oda lépkedtem hozzá, majd a lapra néztem. Egy rajz volt rajta... Amin... én...voltam. A nevem is oda volt írva. Mosolyogtam rajta, és éppen a hajamba túrtam. Felette egy másik rajz amin nevettem. És egy harmadik amin mi ketten voltunk. Mind a ketten nevetünk, és egymás kezét fogjuk...
      ~Vajon örülne neki?-kérdezte komoran.
  Lefolyt egy könnycsepp az arcomon, majd csak néztem tovább.
      ~Sokat változott vajon? Megismerne? Biztos nagyon szép lett. Ha...Ha végzek itt... Vissza megyek érte. És nem hagyom el...-mondta halvány mosollyal, majd szipogást hallottam felőle.
      ~Biztos megutált... Sikerült a szüleim terve... Szóba se állna velem...-vette le a szemüvegét, majd megtörölt a szemét.
      ~Sammy... Ne haragudj rám!-mondtam sírva, majd átkaroltam.
 Nem érzet... Nem tudta hogy ott vagyok. Pár pillanatig így maradtunk. Mind a ketten sírtunk, majd az asztalról felemelve a fejem keltem fel.
 Sammy velem szembe még aludt, de nem volt nyugodt az arc kifejezése, zavart és szomorú lett. Megtöröltem a szemem, majd inkább felálltam. Elmentem az ajtóhoz, majd inkább kimentem azon. Nem vettem fel semmit, csak kimentem és leültem a lépcsőre. Össze húztam magam, és csak töprengtem. A gondolataimban mélyen elmerülve tanakodtam. Mikor feleszméltem Alexy éppen a kabátját terítette rám.
     -Megfázol, ha így vagy kint. Így is rengeteget hiányzol.-mosolygott kedvesen.
     -Köszi..-mondtam össze húzva azt.
     -Miért vagy kint?-kérdezte miközben felhúzott.
     -Csak gondolkoztam.
     -Hát ez nm kezdődik jól...-húzza a száját.-Hallom ma is "eltűntél" a suliból.
     -Igen... Bocsi, de az most hosszú lenne.
     -Haajh te lány... No akkor menjünk be.-nyúlt a kilincsért.
     -Várj... Van valami amit el akarok mondani...
     -Hallgatlak!-mért végig.
     -Tudod... maa... Haza hoztam...valamit..-a végét elmorogtam, direkt.
     -Mi? Valami állatott?-csillant fel a szeme.
     -Nem.. nevezném állatnak... De...
     -Nina. Nem hozhatsz haza minden állatott ami megtetszik.-nyitott be.
     -Mondom hogy nem állat!-mentem utána, de már késő volt.
 Alexy ledermedve állt és nézte az asztalunkon fekvő és alvó Sammy-t.
     -Me...Meglepii..-mondtam.
     -Ez...ez... Ő... Gyorsan magyarázd meg!
     -Volt egy kicsi gubanc Castiel és köztem, majd Sammy "megmentett" és elkezdődött egy hajsza. Egymást üldözték, majd a Parkba mentünk. Cast beért minket, és verekedni kezdtek. Én közbe a fejemből néztem őket és mindent láttam... Tényleg mindent... Én magamhoz tértem, és erősebb lettem. Megállítottam Sammy-t így megmentve a vámpírt, és utána meg Sammy-t kiütöttem és elszívtam az erejéből, mert rám támadott. A vámpírral haza cipeltettem éés... hát itt vagyunk...-hadartam el.
     -Ezt nem hiszem el...-fogta meg a fejét.-És most mit csináljunk vele?
     -Semmit! Csak meg akarom várni, hogy felkeljen, mert beszélni akarok vele.
     -És az mikor lesz?
     -Nem tudom...
     -Jó... Várd meg... De ha még egyszer hiányzol a suliból, annak következménye lesz, megértetted?
     -I...igen...
     -Mostantól, akkor saját felelősségedre csinálsz mindent. Nekem már elegem van... Megyek lefekszek.
     -O..Oké... Jó éjt.
     -Neked is!-mondta majd felment a szobájába.
Egy darabig mellet ültem, majd elmentem lezuhanyozni inkább. Mikor vissza értem még mindig aludt és leültem vele szembe, és lehajtottam a fejem. Lassan lecsukódtak a szemeim, és elnyomott az álom.

  ~Kb.: 02:13-kor

     -Mi... történt? Hol...vagyok?-emeltem fel a fejem.
Előre néztem, és valaki szemben aludt velem. Megfogtam a fejem, és megráztam. A sötétben nem tudtam kiszűrni ki az, és inkább bementem a mögötte lévő konyhába. Elkezdtem engedni a vizet, majd bedugtam a víz alá a fejem.
     -Rég aludtam... De mi történt?-kérdeztem magamtól, majd megtöltöttem a számat a csapból folyó hideg vízzel.
  Aki velem szemben aludt elkezdett mozogni. Lassan felemelte a fejét, és oldalra kinyúlva felkapcsolta a lámpát. Kék kócos göndör fürtjei lógtak le a háta közepéig körül-belül. Csak egy hálóing szerűség volt rajta, és a lábán papucs. Elkezdett nyújtózkodni, mire a fölsője felcsúszott, és kilátszott a csíkos bugyija. Tátott szájjal néztem őt, és lassan elzártam a vizet. Ő megfordult a széken, és egyenesen a szemembe nézet. Fáradt volt, de egy apró mosolyt mutatott. Köpni nyelni nem tudtam, és a csap alól bámultam. Felállt a székről, és a hálóinge éppen csak takarta.
     -Sammy.-szólított meg lágy reketes hangon.
     -Hábá...-mondtam ki az értelmes szavakat, majd felakartam hajolni, de bevertem a fejem a csapba.
 Gyorsan oda sietett hozzám, és segíteni akart, én meg csak a fejem fogtam. Fájdalmasan kinyitottam a szeme, és végig mértem. Fehér egyszerű papucsok, a lábai csupaszon. Az ing félesége éppen, csak eltakarta az alsó részét. Teljesen jól begombolva volt, és fölül 1 gombot kihagyott. A keblei természetes hatása volt... Semmi sem tartotta... Egészen nagyok voltak..
     -Perverz!-mondta mosolyogva
     -Mi?-kérdeztem.
     -Vérzik az orrod. Milyen piszkos gondolatod van?-kuncogott.
     -Én nem... Vagyis...-mentegetőztem pirosan.-Hol vagyok Nina?
     -A lakásunkban.
     -A lakásotokban? Mármint nálatok?-kérdeztem zavartan.
     -Igen. Ide hoztunk a délután történtek után.
     -Kezd rémleni valami...
     -Jobban érzed magad?-kérdezte.
     -I...Igen azt hiszem.
     -Ne haragudj, amiért olyanokat mondtam, meg hogy annyi erőd elszívtam. De muszáj volt.-mondta miközben kinyitott egy felső szekrényt, és felnyúlva a polcra egy poharat akart levenni.
 Ismét kilátszott a bugyija, én meg enyhén elhajoltam, de mire jól láttam volna levette a poharat, én meg gyorsan vissza húzottam.
     -Kérsz valami innivalót?-kérdezte.
     -I..Igen.
 Töltött mind a kettőnknek gyümölcs levet, majd a pultnak támaszkodva folytatta.
     -Sokáig aludtál.
     -Igen... Rég aludtam már ilyen nyugodtan.
     -Akkor jó.-mondta majd bele ivott a poharába.
     -Mond csak... Miért?
     -Hm?-nézett rám kérdőn.
     -Miért vagyok itt? Hisz... megmondtad... Látni se akarsz...
     -Az csak azért volt, hogy hergeljelek. Nem gondoltam komolyan.
     -De...
     -Semmi de. Döntöttem.
     -Tessék?
     -Te mondtad hogy adjak valamilyen választ, és most adok.
 Egy nagyot nyeltem és figyeltem rá.
     -Azt szeretném... hogy maradj mellettem!
Hatalmas kő esett le a szívemről, és egyfajta boldogság öntött el.
     -De.. Miért változtattad meg az eddigi döntésed?
     -Az legyen az én titkom!-mosolyodott el.
     -Ez így csalás..
     -DE. Csak hogy tudd. Nem taszítalak el, és nem leszek "olyan" bunkó veled. De attól még a bizalmamat még nem érdemelted ki. Sok idő lesz, míg végleg megbocsájtok.
     -Rendben! Nem csalódsz bennem!-mentem közelebb és szorosan magamhoz öleltem.

     -Nem lesz könnyű dolgod, és elvárom, hogy hallgass rám, és tedd meg amit kérek!
     -Rendben bármit.-mosolyogtam
     -Ja.. És még valami.-tolt el.
     -Bármit! Mondjad csak.
     -Ez nem lesz egyszerű... de...
     -Mondjad nyugodtan. Bármit megteszek.
  Komolyan nézet rám, majd kinyújtotta a kezét, és az ujjával mutatott rám.
     -Költözz ide!-mondta rezzenéstelen arccal.
     -He?!-kérdeztem az arcomra fagyott mosollyal. HEEE?!
     -Jól hallottad! Mától vagy itt laksz, vagy többet ne keres!
     ~Mi a francot tettem Istenem, hogy így büntetsz? Ebből még gondok lesznek....