28.fejezet

 Alexy vs Sammie





 A számat megtörölve vigyorogtam Alexyre. Ő csak komoran figyelt. Nem tűnt túl boldognak. Levettem a szemüvegem, és töröltem még egyet a számon, majd megszólaltam.
     -Ez aljas volt Alexy.-mondtam letéve a szemüvegem biztos helyre.
  Nem volt kedvem újat venni. Inkább elrakom.
     -Semmi se aljasabb nálad.-mondta egy kisebb idegességgel a hangjában.
     -Figyelj ide Alexy. Nem akarok balhét--..-kezdtem bele, de közbeszólt.
     -Pedig már megkapod.-indult meg.
     -Én csak Ninával akarok beszélni! Nem akarok ártani neki!-mondtam miközben hátráltam egyet, és a folyosón álltam.
     -Mi lett azzal a nagy képeddel? Előbb még pattogtál, hogy simán megversz, most meg kerülnéd a konfliktust.-lépet ismét közelebb.-Csak a szád járt? Most meg beszartál?
     -Heeh..-vigyorodtam el ismét.-Úgy látszik hiába próbáltalak leállítani. Rendben. Nem hátrálok tovább. Aztán ne sírj, ha netán összetöröm pár csontod.-emeltem fel a kezem, és kiropogtattam a csontjaim.
     -Készen állsz? Nem leszek kíméletes.
     -Ezt jó hallani. Annyit megengedsz, hogy feltegyem az álarcom?-kérdeztem.
     -Felőlem. De jobb ha sietsz vele.
  Elővettem a maszkom, és éppen feltenni készültem, de hirtelen Alexy jelent meg előttem. Egy rúgással indított és éppen, hogy kikerültem. Hideg tekintettel fordult meg, és nézett rám. Én lebegtem, és zsebre tett kézzel figyeltem őt. Már a maszkom is rajtam volt. Egy kis darab letört róla a szememnél, így kiláttam. Egy pillanatra hátra néztem a pince felé, de nem láttam Ninát. A tömeg a folyosón állt, és figyelt minket.
     -Meg se próbálj arra menni!-mondta Alexy ökölbe szorított kézzel.
  Én vissza néztem rá, de nem szólaltam meg.
     -Hm... Nem válaszolsz?-kérdezte elvigyorodva.
 Még mindig csak néztem rá, majd elindultam sebesen felé. Mikor mellé értem egy kicsit lefékeztem és súgva mondtam neki.
     -7%!-mondtam, majd teljes erőmből hasba vertem Alexyt.
 Ő egy aprót köhögött, majd egy hatalmasat repülve kirepült a suliból. Én lassú léptekkel mentem felé, majd mikor kiértem a falba találtam. Ugyan úgy be volt horpadva a fal mögötte, mint mögöttem a szekrények.
     -Ez szép húzás volt.-mondta lehajtott fejjel.
     -Most szólok Alexy. Engem nem győzhetsz le akárhogy! Esélyed igen csekély a győzelemre. Hagyd, hogy beszéljek Ninával.
     -De felvágták a nyelved!-mondta, majd kimászott a falból és felegyenesedve rám nézet.
     -Nem mondhatod, hogy nem szóltam...-sóhajtottam, majd kikerültem egy újabb ütését.
 Egy darabig csak védekeztem, de miután 2x is betalált, betelt a pohár. Felkapcsoltam 10%-ra, és támadni kezdtem Alexyt. Sorba kapta az ütéseket, rúgásokat, de rengeteget védet ki. Nála mondjuk több talált be mint nálam de ezzel nem törődtem. Az ajtóban csak úgy nyüzsögtek a diákok és figyeltek minket. A ruhám felgyűrődött, és a kötések meglazultak. Alexynél is ugyan ez mondhatók el, csak neki szakadt volt egyes helyen a ruhája, és egy kis elkent megszáradt vér volt a szája fölött. Egy pillanatra bambultam el, és Alexy ezt ki is használta. Hezitálás nélkül megfogott, és áram csapást mért rám. Egy pillanatra ledermedtem, mire ő földhöz csapott. Nem kellet sok idő míg magamhoz tértem, de akkor egy újabb hasba verést kaptam be, mire enyhén vért köhögtem fel. Bennem felment a pumpa, és átkapcsoltam a tudtom nélkül 20%-ra. Tudni kell, hogy ilyenkor már a szemem is elváltozik néha és ez most is megtörtént. Mielőtt Alexy egy újabb ütést mért volna rám, megragadtam és lefejeltem, mire ő szédülten kászálódott le rólam, én meg hasba rúgtam ismét. Elterült a földön, és azt hittem vége van. Oda léptem hozzá majd megálltam előtte.
     -Megmondtam, nem? Engem nem győzhetsz le akárhogy!-mondtam enyhén lihegve.

 Alexy nem mozdult és én csak figyeltem. Majd hirtelen elnevette magát. Csak néztem rá, semmi döbbenetet nem mutattam.
     -Erős vagy elismerem.Nem tudom ki vagy, nem tudtam meg a gyengédet, de a fajodat sejtem...-suttogta el és elvigyorodott.
 Ökölbe szorítottam a kezem és éreztem ahogy növekszik bennem a düh. De hogy miért azt nem tudom. Alexy lassan felkelt, én pedig nekimentem és megragadtam a fölsőjét. Izzott a szemem, és csak lihegtem egy darabig.
    -Azt hittem ennél többet tudsz. Elég gyorsan kerültél padlóra. És még te pofázol.-mondtam.-Meglátjuk hogyan győzöl le, ha a földbe passzírozlak...

    -Te leszel kiütve... Démon!

 Emeltem a kezem és felvittem a fánál magasabbra majd ütni készültem.

    -Itt a vé--..

    -ALEXY!-kiáltotta lentről rekedt gyenge hangon.-SAMMIE NEE!

Én lenéztem és azonnal kiszúrtam Ninát. Könnyes szemeivel tekintett ránk, miközben a kezeit a mellkasához szorította. 

    -HAGYJÁTOK ABBA!-üvöltötte.

    -Ni--..-francba is hogy őt figyeltem! Alexy kihasználta a tökéletes lehetőséget, és egy kisebb Scrap-hez hasonló löketett adott nekem. Elvesztettem az eszméletem és Alexyt elengedve zuhantam a föld felé. Egy hatalmas becsapódással értem földet, és csak az eget néztem.

     -A picsába...-mondtam halkan majd lecsukódtak a szemeim.

 ~vissza térünk hősnőnk nézetébe~

Nem akartam Sammie-t látni ezért elfutottam és a folyosó végén Alexyre ugrottam. 

     -Alexy!-mondtam és szorosan hozzá bújtam könnyesen.
     -Hé...-ölelt át.-Mi a baj? Mi történt?
  Én csak megráztam a fejem, és még mindig a mellkasába bújva könnyeztem.
     -Hé!-fogta meg az állam és felemelte, hogy ránézzek.-Mond el a bátyusodnak, hogy segíteni tudjon!-mondta egy apró aggódó mosollyal.
Csak a szemébe néztem és gondolkodtam mit is tegyek.
     -Elmondod?-kérdezte mosolyogva mire én válaszként bólintottam egyet.
     -De-De a-akkor menjünk... Va-valami nyugodtabb he-helyre...-szipogtam.
     -Hm... Tudom hol lehet nyugtunk! Gyere!-nyitott ki egy ajtót maga mellet, majd le rángatott oda.
Leültünk a földre, majd adott egy papír zsepit. Miután kifújtam az orrom, ránéztem, ő pedig várakozva rebegtette a pilláit.
     -Ezt ne..-mondtam a szám húzva.
     -Mit ne?-kérdezte értetlenül.
     -Ne csináld! Ne rebegtesd a pilláid!
     -Miéééért neee?-kérdezte lebigyeztett ajkakkal.
     -Mert ne!-nevettem el magam egy kicsit.-Ez olyan fura így.
     -Mindegy. Akkor nem csinálom. De a célom elértem. Újra mosolyogsz!-mondta boldog mosollyal.
 Egy kicsit még magam elé meredve mosolyogtam, majd folyamatosan tűnt el a mosoly és ismét szipogni kezdtem.
     -Na... Hé, ne sírj! Hallod?-fordította maga felé a fejem.-Mond el Alexy nagy bátyusnak mi nyomja a lelked!-pislogott kettőt.
     -Ne hívd magad bátyusnak!
     -Miért nem csinálhatok semmit vagy mondhatok semmiiit ami cuksin hat?-kérdezte hisztérikusan össze szorított szemmel.
     -Annyira fáj Alexy...-mondtam könnyezve a hisztijére ügyet sem vetve.
 Ő elhallgatott és figyelni kezdet rám.
     -Mi történt?-kérdezte hűvösen, aggódva.
     -Megjelent hirtelen...Annyiszor álmodtam már vele... És most megjelent. És elrabolt...
     -Eddig én is a teremben voltam...
     -Tudom!
     -Ismered azt a fiút?
     -Sajnos igen! Nem akarok rá gondolni! Úgy fáj ha rágondolok.
     -Tett veled valamit miután elvitt?
     -Nem igazán... Egy parkba vitt majd hozott is vissza. De akár tett akár nem tett MOST semmit... A múltat nem bírja elfeledtetni velem. Rengeteg fájdalmat hagyott maga után. Miért Alexy? Miért? Miért kellet vissza jönnie, most mikor már kezdtem elfeledni? Miért jelent meg mikor már nem tudtam kicsoda Ő? Miért... kezdtem el álmodni, hogy vissza jön, ha már több mint 4 éve, hogy elment? Annyira zavart vagyok Alexy!-mondtam neki könnyes szemekkel.
     -Gyere ide!-húzott magához, majd szorosan átölelt ismét. Melegséget és biztonságot áraszt ilyenkor, ami megnyugtat.
  Össze szorítottam a szemeim, majd lassan eltolt magától és letörölte egy könnycseppem.
      -Nem tudom ki ez a fiú, vagy régi ismerősöd, de nem kell tartanod tőle. Én megvédelek! Nem érhet hozzád egy ujjal se. Nem tudom miért jött vissza, vagy hogy miért pont most... De biztos megvan az oka. Nem akarsz adni egy esélyt, hogy megtudd mi az oka?
      -Nem! Vagyis... Nem hiszem... Félek Alexy, nagyon félek. Mi lesz ha a múltbéli esetek ismétlődnek? Kétszer nem bírnám elviselni... Nem akarok vele semmilyen kapcsolatot teremteni..
  Alexy egy darabig csak meredt maga elé, majd elvigyorodott és ökölbe szorított kézzel felállt.
      -Ezt akartam hallani!
      -Most... Most hova mész?-kérdeztem aggódva.
      -Ne aggódj Nina...-mondta egy elégedett arckifejezéssel.

      -Csak van egy kis elintézni valóm! Vissza akarom adni neki a tartozásom.-mondta majd elindult kifelé.-Maradj itt re--?-kezdte, de hangokat hallottunk kintről, mire intett, hogy maradjak csendben, ő meg az ajtó mögé állt.
 Én össze húztam magam és vártam mi lesz, majd kinyílt az ajtó és Ő állt előtte. Összébb húztam magam és félve vártam mi lesz. Lejjebb jött egy lépcső fokot, majd egy halvány mosolyt láttam az arcán.
      -Kérlek... Hadd magyarázzam meg!-kezdte, de nem vártam meg, hogy folytassa.
      -Nem akarom hallani.-mondtam majd oldalra fordítottam a fejem.
 *Nem bírok ránézni... Nem bírok...*
      -De... én...-kezdett bele ismét, de ekkor Alexy elő lépett az ajtó mögül és behúzott egyet Sammie-nek.
Összerezzenve és tátott szájjal néztem a történést, és ahogyan Sammie hátra repült és hatalmas erővel csapódott a szekrényeknek, behorpasztva azokat. Még a lélegzetem is elállt, és az öklét szorongató Alexyt bámultam.
      -Azt mondta... Nem akarja hallani! Most már, kvittek vagyunk!-mondta Alexy, "enyhén" idegesen.
      -Ez aljas volt.-hallottam meg ismét Sammiet.-Kvittek. Így újra beverhetek neked ezért Alexy!-mondta, és hallani lehetett a gúnyt a hangjában.
      -Ne...-kezdtem, de Alexy óvatosan hátra intett, mire elhallgattam. Halkan mondtam így is és Sammie meg sem hallotta.
      -Nem vagyunk kíváncsiak a magyarázataidra. Tűnj innen és könnyen megúszod.-mondta ridegen Alexy.
      -Még jó, hogy vagyok akkora seggfej...hogy a nehéz utakat választom!-ezen a mondatán valamiért elmosolyodtam.
  *Sammie soha se a könnyű utakat választotta.*
      -Reméltem ezt mondod!-mondta megkönnyebbülten és elégedetten Alexy és elindult.
      -Már most imádom ezt a sulit!-mondta, majd valami ropogtatásokat lehetett hallani.-Lássuk ki nyer!-mondta majd eltűntek előlem.
 Idő közben felálltam és közelebb mentem, de nem mertem kimenni. Hallottam néha a hangjukat, de nem mertem kinézni... Túlságosan rémült voltam. Egy csattanásra lettem csak figyelmes, és hogy emberek rohantak el a pince előtt. Olyanokat mondtak, hogy "kimentek" és hasonlókat. Csak álltam ott egyedül és könnyezve törtem a fejem mi tévő legyek.
      -Nina!-lettem figyelmes egy hangra, mire kinyitottam a szemeim.
 Könnyes szemekkel néztem az előttem álló fiú sötétzöld szemeibe. A vállamon volt a keze és csak nézett rám. Nem bírtam leolvasni semmit az arcáról, de nem volt időm mert megszólalt.
      -Nina. Tenned kell valamit!
      -Mit tehetnék?-kérdeztem oldalra nézve.
      -Állítsd le ezeket, mert nem hiszem, hogy jó vége lesz!
      -Nem tehetek semmit Kentin! Rettegek!-folytak a könnyeim.
      -Tudom... Va...Vagyis sejtem..-habozott és zavarodott össze egy pillanatra.-De ha nem állítod le őket kinyírják egymást! És nem Alexy áll nyerésre!
 Tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd hezitáltam még egy kicsit.
      -Menj már!-utasított, mire észbe kaptam és rohanni kezdtem az udvarra.
A folyosó üres volt, és az ajtóban tolongtak az emberek. Átnéztem rajtuk de nem láttam sokat. Egy pillanatnyi jelenetet láttam ami abból állt, hogy Alexy repült egyet, és Sammie felette állt. Gyorsan tolakodni kezdtem, és kevesebb sikerrel de előrébb jutottam lassan.
      -Bocsi.. Bocsánat... Átmennék!-mondtam miközben lökdösődve haladtam.-Aú az a lábam volt te görény!-mondtam közben mert valaki rátaposott a lábamra.-Á...Átmen..nék...-mondtam nyomulva de elakadtam.-Se...segítsen valaki..-mondtam, mert a tömeg elkezdett kitaszítani.
  *Nem hittem volna, hogy ennyien vagyunk ebben a suliban...*
 Már egyre hátrébb kerültem, de valaki elkapta a karom, így megálltam. Ránéztem az illetőre aki segített előre jutni. Hunyorogva néztem rá, majd elakadt a lélegzetem is.
      -Miért segítesz?-kérdeztem közelebb kerülve hozzá.
      -Elegem van a csávóból! Semmi többet ne remélj!-furakodott tovább szorítva a kezem.
      -Mi ez a sok "segíteni akaró vágyad" mostanság?
      -Ne érts félre! Nem vagyok kedves!-mondta majd az utolsó embert is ellökte maga elől és engem kirántva a tömegből rám nézett.
      -Ha végre nem ezen a gyereken lesz a figyelem újból megcsapollak!-mondta elvigyorodva.
      -Köszönöm...-mondtam hálásan a segítségére.
Előre pillantottam, és csak  annyit láttam, hogy felröppenek. A könnyeim ismét eleredtek, majd suttogni kezdtem.
      -Elég... Hagyjátok abba... Elég... ELÉG! ALEXYY!-kiáltottam majd a számhoz emelt kézzel ismét.-SAMMIE NEE!-üvöltöttem torkom szakadtából.

      -Elég...-suttogtam, és az eseményeket figyeltem.
Sammie engem nézett, Alexy pedig kihasználta a lehetőséget és bevert neki egy hatalmasat. Sammie nem tudott az ütés ellen tenni, így a földbe csapódott, hatalmas port kavarva maga körül.
      -A... picsába...-hallatszott halkan tőle, majd lecsukódtak a szemei.
  Alexy lassan leereszkedett, majd mikor a föld közelében volt leesett ő is, és térdre rogyva kidőlt. A diákok csak néztek, és gondolkodtak az eseményeken.
      -ALEXY!-kiáltottam, majd rohanni kezdtem hozzá.
  A lábaim remegtek, de nem álltam meg. Sammie-re egy pillantást vettetem, és ő fél szemmel engem lesett. Gyorsan előre fordultam, és mikor Alexyhez értem letérdeltem mellé és hezitáltam mit tegyek.
      -Alexy... Hallasz?-kérdeztem a könnyeimet hullatva.
   Ő csak felemelte a kezét és a hüvelykujját kinyújtva jelezte, hogy rendben, majd lecsapódott a keze.
      -Ne sírj... Mondtam, hogy nem hagyom, hogy hozzád érjen...-mondta.
Végignéztem rajta, és szakadt volt a ruhája, és pár seb volt az arcán. Egy kevés megszáradt vér a szájánál, de nagyobb baja nem volt. A kimerültség miatt dőlt össze.
      -Gyere... Segítek felkelni. Elviszlek az orvosiba.-fogtam meg a karját, majd elkezdtem felhúzni.
      -Aú... Ccc... Óvatosan..-mondta hisztizve ismét.
 Hát igen. Megbizonyosodtam róla, hogy ismét a normál lett Alexy. A karját a vállamra raktam, és fogva erősen segítettem neki menni.
      -Nyugodtan nehezedj rám.-mondtam majd megfordultam és elindultam.

   ~Sammy szemszöge~

      ~Hogy lehet ez? Veszítettem... Fáj minden porcikám.. Pedig ennek meg sem kéne kottyannia...-gondolkodtam.
      ~Valaki rohan...-kinyitottam a szemem, és Ninát láttam elrohanni.
 Összeért a tekintetünk, majd ő elkapva az övét futott tovább. Letérdelt a bátyához, én meg egyedül feküdtem és merengtem. Fájdalom... Nem a sebekből jön, hanem belülről. Miért? Hogy veszíthettem?
      ~Nina... Nina sírt... És a nevünket ordította.. Fájdalom volt a hangjába.
      -Szóval... Nina miatt veszítettem...-mondtam keserű mosollyal.
A diákok kezdtek elszéledni, és a haverjai elindultak felé.
      -Miért van az... hogy akit legjobban szeretek, és megakarok védeni... mindig megríkatom? Mindig megszegem az ígéretem és fájdalmat okozok neki..-mondtam halkan, és egy könnycsepp folyt le az arcomon.
 Kentin és a vámpír megállt előttem egy pillanatra. A farkas kölyök elindult Nináék felé, de a vámpír még engem nézett.
      -Miért nem mész te is hozzájuk?-kérdeztem ránézve, majd felültem.
      -Úgy se tartozom abba a bandába. Ahogy te sem.-mondta unottan.
      -Én nem akarok a bandájukba tartozni! Csak...
      -Várj kitalálom. "Csak Nina mellet akarsz lenni..." Jól mondtam?-kérdezte gúnyosan.
  Csak meredtem rá, és felakartam kelni, de vissza estem. A második próbálkozásom se sikerült, mire ismét felnéztem. Castiel a kezét nyújtotta, én meg idegesen, de elfogadtam a segítséget. Felsegített a földről, majd miután már a lábamon álltam ránéztem.
      -Kösz'.-mondtam.
 Ő nem válaszolt csak a felénk haladó Nináékat nézte. Nina ránk sem nézet, csak elfordította a fejét szomorúan. Egy lépést én is utánuk léptem, majd megakartam szólalni, de megelőzött.
      -Ne nehezítsd Sammie... Csak.. szállj le rólunk...-mondta Nina rám se nézve.
      -De... Ké...-kezdtem, de hirtelen erős fájdalmat éreztem fejembe, mire ismét össze estem, és a fejem szorongatva fetrengtem kisebb üvöltés és nyögés közben.

 ~Nina szemszöge~

  Sammie össze eset, és nyögéseket kiadva fájdalmasan össze húzta magát, hol pedig kinyújtva magát kapálózott remegve a lábaival. Mi csak néztük, és Castiel hátrébb lépve egyet hagyott neki teret. Elkerekedtek a szemeim és remegve néztem mi van vele.
      -S... Sammie... SAMMIE!-kiáltottam, majd elengedve Alexyt elindultam felé, de Viktor jelent meg az utamban.
      -Ne menj a közelébe.
      -Tanár úr... Valami baja van! Se...segítsen rajta...
      -Tudom. Ez a büntetése amit az igazgatónő kijelölt neki.
      -Bü...Büntetés?! Miről beszél?! HISZEN SZENVED!-üvöltöttem rá.
      -Változtasson a modorán Kisasszony!-jött mögülem egy idős hang.
Hátra fordultam és az igazgató nő állt mögöttem. Dühös volt és hol engem, hol Sammiet figyelte.
      -Igazgató nő... Ké--
      -CSENDET!-rikácsolt rám.-MIT MŰVELNEK MAGUK? LEROMBOLJÁK AZ ISKOLÁT? Ez elfogadhatatlan! Az a fiú büntetést érdemel, és Viktor nem hagyja abba amíg nem látom elégnek. Maga!-fordult Alexy felé.-Maga jön velünk a tanáriba azzal a fiúval EGYÜTT! ÉS ön!-nézett ismét rám.-Maga büntetésből itt marad minden délután ezen a héten! Jövő héten pedig a Kedd és Szerdai napot is itt tölti! Viktor lesz a felügyelő tanár, és nem ússza meg egyszerű írásbeli feladattal. Ez a kettő is jó esetben Önnel lesznek bezárva. ÉRTVE VAGYOK?
      -Igenis...-mondtam suttogva.
      -Most vissza órára mindenkinek!
      -Igenis.-mondták a többiek.
Az igazgató nő Alexyt maga előtt kísérve vezette be a tanáriba, Viktor meg ránézet Sammiere, mire abba hagyta a nyöszörgést, és sűrűn vette a levegőt.
      -Hogy csinálta?-kérdeztem.
      -Minden olyan fajnak mint mi, beültettek egy kis érzékelőt, ami ha megvadulunk a hasonló, vagy felettünk álló ugyan olyan fajú személy aktiválni tudja. Egyfajta megelőzés annak érdekébe, hogy ne vaduljunk be, vagy ha ez megtörtént, akkor vissza bírjuk hozni. Hatalmas fájdalommal jár, de megvan a hatása.-mondta,majd felemelte Sammiet, és a vállára véve elindult befelé.
 Mi csak néztünk utánuk, és a kiütött Sammie-t figyeltem.
      ~Annyi mindent nem tudok még... Hosszú út áll előttem...-gondoltam, majd elindultam Violáékkal befelé szomorúan.

27.fejezet

  Sammie Darks

 "Üdvözletem minden olvasónak. Tudom nem szoktam "felvezetést" írni, de most szükségét látom... *ne szokjatok hozzá nagyon, nem hiszem hogy sűrűn lesz* A rész olvasása közben én egy papír zsepis dobozt ajánlok, hogy tartsatok magatok mellet. Ez a rész szerintem a legérzelgősebb, és ha vagytok olyanok "önkínzók" mint én, akkor egy szomorú feldolgozású zenéket hallgattok mellé. Elmondom, nem vagyok nagy sírós... De most valamiért sikerült azt, amit más nem hozz ki... Megríkatni magam :') Szóval... Nem kell félni, de azért óvatosan ;) Nem húzom az idegeket, jó szórakozást és olvasást! by. Szerk"

  

     -Kitty?- ismételtem.
     -Igen, Kitty!-mondta majd közeledni kezdet felém, és a fának neki nyomott.-Kezdhetjük?-kérdezte komolyan.
Csak lélegzet vissza tartva figyeltem, hogy mit akar, közben éreztem megy el minden erőm.
     -Mit...is?-kérdeztem bizonytalanul.
     -Nem bántalak! És semmi rosszat nem akarok!-szögezte le.
     -Akkor?
     -Igazából...-kezdte zavartan és elbizonytalanodva.-Biztos nem emlékszel rám?-kérdezte.
     -Nem... Kéne?
     -Igazából most ez jól jön... Amúgy meg ez szíven ütött... Minden rendben veled?-kérdezte egy kis habozás után.
 Csodálkozva néztem rá, és láttam az arcán, hogy nagyon gondolkodik.
     -Igen... Az-az... kicsit tartok tőled, meg remeg még a lábam a repülés miatt... de meg vagyok.-mondtam zavartan.
     -Bocsánat.-mosolyodott el.-Vissza szeretnél menni?-kérdezte végül.
     -Ennyit szerettél volna és mégis elhoztál? Ennek nem volt sok értelme!
     -Igazából még rengeteg mindent szeretnék, de azt a barátaid előtt! Nem tehetek róla... Nem gondoltam át, csak elkapott az izgalom, hogy találkoztunk.
     -Oh... rendben... akkor menjünk.-indultam el, de elkapta a kezem és megrázta a fejét.
     -Nem, nem. Úgy megyünk, ahogy jöttünk.-mondta kacéran.
     -Reméltem, hogy nem...-húztam el a szám, mire ő nevetve ismét az ölébe kapott.
A földtől elrugaszkodott, majd ismét a levegőbe kerültünk.
     -Hogy lehet az, hogy szárnyak nélkül repülsz?
     -A képességemhez tartozik.
     -Mi a képességed?
     -Az egyenlőre legyen titok.
 Nem telt sok időbe, mire ismét megláttuk a sulit. A nyaka köré körbetekert kezeimmel kapaszkodtam, és a kilátást néztem, hogy merre megyünk, nehogy elvigyen máshova. Bár nem éreztem, hogy félnem kéne tőle. Csendben mentünk, és nekem közben kattogott az agyam, honnan ismerhetem. Ismét megközelítettük a földet, és a suli udvarára leérve, éppen leszálltam, majd leporolva magam megfordultam, de ő a kezem után kapott és ismét megszólalt.
     -Nina...-kezdte rideg hangon.-Felfedem ki is vagyok.
  Tágra nyíltak a szemeim, majd lélegzet vissza tartva vártam. A bejárattól hangokat hallottunk, és éppen csak egy pillantást vetettem arra, majd vissza rá.
     -Az én nevem...-kezdte.
Suttogva elmondta szinte alig érthetően, de értettem amit mondott. Zavartan megráztam a fejem, majd kínosan elnevettem magam.
     -Bocsi... Rosszul értettem. Pont fújt a szél... úgy értettem, hogy Sammie Darks.-nevettem kínosan, és ránéztem hogy ismételje meg.
 Ő csak oldalra nézet keserű pillantással, majd ismét megszólalt.
     -Jól hallottad.-mondta komolyan.
Nekem elkerekedtek a szemeim és hitetlenkedve néztem rá. Kezeimet ökölbe szorítottam és haboztam, mit is tegyek.
     -Nina!-hallottam meg Kentin hangját, de nem érdekelt.
 Amilyen erősen csak tudtam lekevertem Sammie-nek egy pofont, mire értetlenül az arcát fogva nézet rám.
     -Ni--..-kezdte volna de félbe szakítottam.
     -Ne mond ki a nevem!-ordítottam sírva. -Nem akarom hallani!! Nem akarlak látni! Utállak, te szemét!-kiabáltam, majd sarkon fordultam és a válaszát meg sem várva elrohantam a helyszínről.
     ~Valaki...valakihez futnom kell... Csak ő segíthet.-mondtam magamba miközben a könnyeimet törölgettem és rohantam a suliba.

 ~Sammy szemszöge~

      ~Tudtam, hogy ki lesz akadva... de nem hogy ennyire..-gondoltam.
 Szomorúan tekintettem utána, majd csak arra lettem figyelmes mikor Kentin elém került és megfogva a vállam behúzott nekem. A lendülettől hátra estem, és a földre borulva először elképedve néztem a fölöttem tornyosuló fiúra, majd az arcomat fogva oldalra fordítottam a fejem.
      -Rohadj meg! Nem tudom ki a franc vagy, és hogy mit akarsz tőlünk, vagy Ninától, de ez már több a soknál! Nem tudom mit tettél, vagy mondtál neki, de megsértetted! Imádkozz az életedért!-fogott meg a galléromnál majd felrángatott.
 Én csak komoly képpel néztem rá, és a karját megfogva megszólaltam.
      -Engedj el!-mondtam komolyan.
Az arca kicsit össze rezzent, gondolom nem ezt a választ várta. Lassan utána futottak a haverjai is. Magyarul a kis Viola és a tüzes fejű Makoto. A vámpírt nem láttam, de nem is érdekelt.
      -Elengedlek majd ha ismét bevertem neked egyet.
      -Kentin állj le, Nina nincs már vele!-mondta a kis csaj.
      -Nem érdekel! Elrabolta Ninát. Ezt nem--..-de nem bírta befejezni mert elegem lett és megszólaltam.
      -Mit nem hagynál,ha?!  Kinek képzeled magad?! Nem vagy a testőre! Ahhoz képest, hogy mindig az alkutokkal jössz eddig vagy 1000x hagytad, hogy baja essen! Ehhez amúgy sem kéne alku, hogy megvédj valakit aki bajban van! Mindegyikőtök ártott már neki eleget! És most eleresztesz!-mondtam szinte kiabálva az idegességtől. Megfogtam Kentin csuklóját és egy hatalmasat szorítottam rajta. Ő fájdalmas képpel elengedett, én meg elkezdtem visszafelé hajlítani lassan a kezét. Mielőtt még eltörtem volna a kezét egy fekete lángokból álló gömböt dobtak hozzám. Én elengedtem Kentint, majd hátra ugorva megálltam a falnál. Az ajtóban állt, fekete haja éppen a nyakát súrolta, és ragyogó sárga szemei csak úgy izzottak.
      -Viktor...-mondtam gúnyosan lehajolva futópózba az ugrás miatt.
      -Sammie!-mondta higgadtan.
Az a három csak úgy ott állt és hol engem, hol Viktort nézték.
      -Maga ismeri ezt a fiút, tanár úr?-kérdezte Viola.
      -Úgy is mondhatjuk.-mondta érzelem mentesen.
      -Tanár úr?! Ők a te diákjaid?-esett le az állam.
      -Igen. Ezzel protokollt szegtél. Nem voltál ilyen pedig.-vonta fel félig a szemöldökét.
      -Basszus...El is felejtettem. Honnan tudtam volna, hogy tanár lettél? Miután elmentél Franciaországból azt se tudtam hova lettél.
      -Pedig mindenkivel közölték.-forgatta a szemét Viktor.
      -Tényleg a diákjaid?-kérdeztem még mindig komoly hangon.
      -Igen. Mindegyik.
      -Ha így állunk akkor...-néztem végig rajtuk, majd eltűntem és közvetlen előttük jelentem meg.-Elnézést kérek!-térdeltem le, és zavartan mondtam.
      -HEE?-hallottam válaszként tőlük.
      -Elnézést mindenért! És a kezedért is...-mutattam rá kellemetlenül.
      -Mit tettél a kezével?!-jött oda sebesen Viktor hozzánk.
      -Öhm...semmit... Intézem!-mondtam szégyelve, és Kentinre néztem.-Elnézést kérek! Engedd, hogy jóvá tegyem a hibám!-nyújtottam felé a kezem.
Ő zavartan, és hezitálva, de közelebb nyújtotta a kezét. A kezemből egy lilás gyógyító tűz lobbant ki, és egyenesen Kentin kezét a tűzbe vonva elkezdtem gyógyítani. Hamar begyógyult a csonton lévő seb, majd elvettem a kezem, és kiegyenesedtem. Még egy darabig vizsgálta a kezét, majd ökölbe szorította és leengedte.
      -Megérdemeltem!-mondtam megelőzve a fiút. Látszott rajta, hogy nem érti, így folytattam.-Megérdemeltem azt az ütést. Végül is, egy vad idegen jelent meg a termetekben, és vitt el egy barátotokat... Nem éppen egy barátságos első benyomás.
      -Akkor neked a jelenléted éreztem pár másodpercre.-nézet rám Viktor.
  Én csak bólintottam egyet, majd ismét folytattam.
      -Igazából...-vakartam meg a tarkóm.-Elragadtattam magam. Annyira megszédített Nina látványa, hogy nem bírtam ellenállni és az érzelmeim vezéreltek az értelmem helyet.
      -Azt tudjuk, hogy rá vagy kattanva... De miért? És egyébként ki is vagy te?-kérdezte a tűz kölyök.
      -Sammie Darks a nevem. És Ninával...-mosolyodtam el.-Már általános óta ismerjük egymást. Egy osztályba jártunk, és barátok voltunk.-mondtam.
      -Mennyire barátok?-húzta résnyire szemeit a farkas kölyök.
      -Mesélnél még? Hogy milyen volt régen Ninával a kapcsolatotok?-kérdezte megszeppenve Viola.
      -Ha muszáj.-tártam szét a karom, majd lehuppantam törökülésbe.-Szerintem a legjobb fogalmazás a kérdésedre...-néztem Kentinre.-...Az hogy piszok jó barátok voltunk! Ahogy Nina állította, Alexy után bennem bízott meg legjobban. Miután találkoztunk a teremben, majd a kertben beszélgettünk egyre és erősebb lett a barátságunk. Minden időnket együtt töltöttük. Soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor Ninával. De én mindent elcsesztem.-túrtam idegesen a hajamba.
      -Miért? Mi történt?-kérdezte érdeklődve Viola.
      -Tudod...-néztem rá.-A kíváncsiság, nem mindig jó tulajdonság.
 Viola kicsit megszeppent, majd elpirulva hebegni kezdett.
      -Nem kell magyarázkodnod.-mondtam mosolyogva, majd elő vettem a szemüvegem, és feltettem.-Nem akarok a leendő osztálytársaimmal bizalmatlan kapcsolatban lenni. Úgy csesztem el, hogy hagytam a szüleimnek, hogy azt a sok vacak önéletrajzokat elküldjék. Eredetileg még tetszet is az ötlet, ha a városban maradok, de arról nem tudtam, hogy más városokba, sőt országokba is küldtek belőlük. Mikor megpróbáltam mindent vissza csinálni, addig egy kiváló gimnázium kezébe jutott. Franciaországba felvettek, és nem tudtam semmit tenni. A szüleim túlságosan is azt akarták, hogy a képességeimhez mért jó gimnáziumba menjek. Semmilyen tiltakozást nem fogadtak el, és csak azt hajtogatták, hogy pakoljak és a határ időre elutazok. Akármennyire törtem a fejem, nem jutottam semmilyen ésszerű megoldást. Végül az indulás előtt pár héttel korábban bejelentették, hogy korábban, még a héten megyek. Ellentmondást nem tűrő hangon közölték, búcsúzzak el minden barátomtól. De nem volt senki akitől elkellet volna búcsúznom. Kivéve...-haraptam a számba.

      -Ninától...-mondta halkan Viola.

      -Így van. Ha jól tudom te már láttál pár emléket Nina fejéből. Vagy tévedek?

 Viola megrázta a fejét, majd ismét megszólaltam.

      -És melyik emléket láttad?-kérdeztem, pedig sejtettem a választ.

      -Azt amikor elbúcsúzol Ninától...

      -Sejtettem. Akkor te igazolni tudod, hogy igazat mondok.

      -Hogy-hogy?

      -Amiket láttál az az ő eredeti emléke, amit ő átélt, vagy hallott, látott. Egyik sem volt kamu. Szóval, ha nem gond elmesélem a búcsúzást az én szemszögemből. Igaz csak te tudod igazolni, hogy valós-e amit mondok de...-néztem rá, mire ő bólintott.-Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna...-mondtam szinte suttogva.
  Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem az én történetembe.

 " ...Szóval, reggel karót nyelve, és kedvetlenül sétálgattam a szobámba töprengve mit is tehetnék. Semmi értelmes nem jutott eszembe, és mivel Ninától kellet csak elbúcsúznom felhívtam, és egy közeli parkban beszéltem találkozót. Persze ő örömmel fogadta. Egy kapucnis pulcsit vettem fel, és mélyen az arcomba húztam, és elindultam a találka helyre. Gondolkoztam mit mondhatok, de mindet elvetettem. A szüleimet szidtam, és legszívesebben megállítottam volna az időt. Nem akartam elkésni, de mégis sikerült pár percet. A park elejéből már kiszúrtam, ahogyan a pataknál guggolt. Szoknya volt rajta, és a kedvenc kék körömcipője. Egy pulcsi volt rajta és a haja kiengedve és éppen a nyakát takarta. Mióta ismertem rövid haja volt, de egy kis idő után már növesztette. Vettem egy mély levegőt, majd elkezdtem felé futni.
      -Ninaa!-kiáltottam futva.
 Ő megfordult és mosolyogva felállt. Egy pillanatra elvesztem, de nem futhattam el... Ez elől nem...
      -Szia!-mondta vidáman.-Mi ez a hirtelen idehívás?-érdeklődött.
 *A gyomrom görcsben állt, és a szívem szinte össze szorult. Amiket mesélt... Hogy egyedül volt... És én most ugyan úgy egyedül hagyom... Szörnyeteg vagyok*-kavargott a fejemben, de nem mutattam ki.
      -Ne haragudj, de valamit el kell mondanom...-*ilyen hülye kezdést is csak én tudok!*
      -Mi ez a ridegség?-kérdezte egy zavart mosollyal.
 Felismertem. Ismertem minden mosolyát, és ez zavart de nagyon...
      -Nina...én... Én... Ezt nagyon nehéz nekem elmondani...-*gyerünk légy tökös! Mond el és fogadd a pofont!*
      -Igeen?-pirult el Nina.
* Uram-Atyám... Remélem nem értette félre. Olyan édes ilyenkor... Mikor el van pirulva, én is érzem, hogy pirulok. A szívem majd meg áll...* Közben egy pár cseppet láttam lehullani, majd szakadni kezdett az eső. *Remek... Kitűnő időjárás, egy ilyen közlésére... Gyerünk... Ne hallgass! Mond már!*
      -Sajnálom!-préseltem ki magamból pár perc után.-...De én... az-az mi...-igen ez a szüleim hibája, őket is belevonhatom.-Elköltözünk.-mondtam ki nehezen.
  Láttam, hogy eltűnik a csillogás a szeméből, és lassan lemegy a mosolya. *Oh édes Istenem... Hogy lehetek ilyen..?*
      -Te...Tessék?-kérdezte egy apró keserű mosollyal, de szinte élettelenül.
      -Sajnálom... De jól hallottad...elköltözünk..!-*nem...nem mutathatom ki, hogy mekkora balek vagyok... Nem akarom rosszabbítani a helyzetet.*
      -De...miért? Miért? MIÉRT? Hova..?-kezdet remegni és látszott, hogy küzd. De azt nem tudtam, hogy azért mert a haragját akarja vagy a szomorúságát leplezni..
  Nah... Most jön a fekete leves...
      -Az őseim több másik suliba beküldték az adataimat, mert szerintük itt nem kapom meg azt az átlagot amit kellene.....és egy erős suliba felvettek...csak, hogy...az Franciaországban van, ezért oda költözünk...-mondtam, de legszívesebben magamnak húztam volna be. *Nem... Kötelességem közölni! Még ha... még ha...ezzel el is vesztem...*
      -Fr...Francia..? É..És ezt mikor..?-rebegte.
 *Istenem...Csak ne kezdjen sírni... Akkor teljesen összetörök én is...*
      -Úgy 4 hónapja próbálkoznak. Én feladtam már, és reménykedtem, hogy nem lesz semmi.....de úgy pár hete  jött a papír, hogy felvennének..-vakartam meg a tarkó idegesen.
      -De hát...miért nem mondtad el? Hisz...-rebegte miközben legördültek az arcán az első könnycseppek. *Istenem ne... Ne csak ezt ne..*-Hiszen...a legjobb barátom vagy! Sőt...az egyetlen barátom! Ne hagyj itt kérlek...kérlek...-törölgette a szemét..
  *Hogy én mekkora egy barom vagyok... Hogy lehetek ilyen kegyetlen vele? Vele...aki az égvilágon semmit nem ártott nekem eddig... Én meg egy tőrt döfök a szívébe... És még meg is forgatom... Úgy utálom magam...*
      -Nina... Kérlek... Ne haragudj!-húztam magamhoz, és szorosan átöleltem.
 Éreztem nem bírom tovább... A szívem csak úgy szúrt, és a könnyeim nekem is hullani kezdtek.

   *Mekkora hülye vagyok...*
      -Kérlek... Mond hogy álmodom... Hogy ez csak egy rossz álom, és hogy nem mész el...-szólalt meg hosszas hallgatás után miközben a kabátomat szorította.
     -Hidd el... Én is ezt kívánom!-mondtam könnyezve és egy apró reménnyel a hangomban.-De nem. Még ezen a héten indulunk...Vagyis...a szüleim lehet nem jönnek, ez még nem végleges.-mondtam, és a pokolba kívántam őket.
    -Miért...milyen suliba mész?-kérdezte zokogva Nina.
 *Utálom ha sír... Utálom ha szomorú... Utálom... Utálom magam ez miatt...*
    -Egy gimnázium... 4 éves azt hiszem...
    -Vissza...Vissza jössz valaha?-kérdezte ő is reménnyel a hangjában.
Tudtam a választ... keserű tekintettel megráztam a fejem. Könnyes szemekkel néztem le rá és nem tudtam mit tegyek.  Nina zokogva szorította a kabátom, és közben üvöltözött fájdalmában. Szúrt a szívem, és mindent kívántam bár ne így lenne, bár változna. A szüleimet, az iskolát a pokolba kívántam. Nina csak sírt és szorosan a mellkasomba fúrta a fejét. Óvatosan rátettem a kezem a fejére, és lágyan simogatni kezdtem.
     *Nem... Nem tehetem ezt... bármennyire ezt akarom... Nincs más választásom... Nem tudhat róla... Ha itt maradok kárt tehetek benne. Túl erősek az érzelmeim. Bármennyire nem akarom... Most már az kell, hogy utáljon... Hogy elfeledjen.*-gondoltam, majd óvatosan használtam rajta a képességem. *Ha elfelejt, talán boldog lehet..*
  Miután sikeresen elzártam a velem kapcsolatos dolgokat eltoltam magamtól. *Pár nap kell, hogy teljesen elfelejtsen...* Nem néztem rá, nem bírtam volna ki. Sarkon fordultam, és elindultam vissza. Egyszer még vissza néztem rá, és hatalmas könnyes szemekkel nézet utánam."* Kifordultam a parkból, majd elmentem egy darabig. Egy idő után megálltam, és egy falba vertem az öklöm. 
      -Basszus... Miért nem várhatott? Miért most kell elmennem abba a képesség fejlesztő suliba? Miért?-fogtam a fejem, majd még pár könnycseppet ejtettem. Nehezen, de erőt vettem magamon, és elindultam haza felé.*-persze ezt már nem mondtam nekik. Csak végig gondoltam mi is történt.

  Keserű ízzel a számban fejeztem be a "mesémet". Végig néztem a társaságon, akik idő közben leültek mellém, az aszfaltra. Viktor kivételével mindenki leült körém. Ő csak állt zsebre tett kézzel a fa alatt és hallgatott. Mindannyian emésztették a hallottakat. Violára néztem, majd ismét megszólaltam.
      -Stimmelt?-kérdeztem, mire mindenki rá nézet.
      -Igen, de a te szemszögedből, nehezebb volt...
      -Mégsem mondhattam az övéből, hiszen nem tudom.-mosolyodtam el rajta.
      -I...igaz.-szeppent meg.
      -Akkor igaz amit mondtál?-kérdezte a farkas.
      -Igen. Kérdések és a búcsú is igaz. Én nem vagyok telepata, és mások fejébe se látok. Ha ezt nem hiszitek el nekem...-tártam szét a karom.-Nem tehetek mást.-vigyorodtam el.
 Azok összenéztek, és látszott nagyon tanakodnak. Végül vissza rám, majd újból össze.
      -Én hiszek neked.-mondta Viola, és mellette Makoto bólogatott.
      -Ezt örömmel hallom.-enyhült meg az arcom, és egy apró mosoly jelent meg.
 Kentin felé fordultam, aki még egy kicsit méregetett, és komoly képpel nézett.
      -És te? Hiszel nekem?-kérdeztem felállva.
Kentin is egyből felállt, és még egy darabig méregetett.
      -Mondjuk úgy, hogy igen...-mondta bizonytalanul.
      -Ennek ör--.-vágott a szavamba.
      -De valamit leszögeznék! Ha igaz amit mondasz nem lesz gáz. De ha hazudtál, és átvertél minket, majd ártasz Ninának... abban a helyben megöllek, ott ahol vagyunk!-mondta szúrósan.
      -Ne aggódj. Nem félek egy kis fenyegetéstől. Nem akarok, és nem is fogok ártani Ninának!-mondtam állva a tekintetét.-De ez fordítva is igaz.-mondtam gúnyosan.
 Kentin biccentet egyet, elfogadva, hogy ugyan úgy kinyírhatom, ha árt Neki.
      -Akkor..?-nyújtottam a kezem.
      -Rendben...-mondta majd megfogta és kezet ráztunk.
      -Milyen megható.-forgatta a szemét Viktor, miközben felénk lépkedett.-És azzal mit kezdtek, aki árt a kölyöknek? Mármint egymáson kívül.-mondta sejtve a választ.
      -Az megdöglik!-mondtuk tökéletesen egyszerre, mire ránéztem vigyorogva.
      -Hát ez kész!-röhögött fel.-Szerintem a Vörös vámpírt figyelmeztessétek, mielőtt a tudta nélkül nyírjátok ki!-mondta.
      -Önt ez nem zavarja Tanár úr?-kérdezte Kentin.
      -Mit bánom én. Amíg a sulin kívül teszitek.-szögezte le.-Legalább erősödtök.
      -Ez igaz!-vigyorogtam.
      -Neked mondom most csak Darks!-szólított meg.-Nem használhatod az erőd 25%-ánál nagyobb részét. Értetted?
      -Persze!-mondtam unottan.
      -Miért a 25%-ánál?-kérdezte Makoto döbbenten.
      -Szerintem megtapasztaljátok miért. Vagy pedig elmondja.-vont vállat Viktor.-Így is többet engedtem neked! Remélem tudod.
      -Igen. Szerintem elég lesz csak 20% max.-mondtam unottan.
      -Nos!-csapta össze a tenyerét.-Vissza órára taknyosok! Te pedig intézd el a beiratkozást, ha itt maradsz tényleg.-mondta majd elindult befelé.
      -Alig várom tanár úr! Biztosan izgalmas az órája!-mondtam gúnyosan, de egyben tisztelettel.
  Viktor felemelte a kezét és sejtettem mit akart mutatni, de meggondolta magát és inkább leengedte a kezét.
      -Remélem nem leszel olyan zűrös mint a kölyök!-mondta óvatosan vissza nézve, majd elment.
      -Érdekes a viszonyod Viktorral...-húzta a száját Viola.
      -Sokat voltunk együtt Franciaországban. -vontam vállat.-Ha nem bánjátok, megkeresném Ninát.-mondtam, majd választ nem várva elindultam befelé.
 Lassú léptekkel haladtam befelé, és mindenki aki a folyosón volt megbámult. Pár lánycsapat össze súgott, de én csak haladtam tovább. Minden terembe benéztem, de nem láttam egyikben sem. Nem is éreztem, hogy a közelben lenne, de ez mellékes. Már két terembe néztem be, és utána mind a kettő teremből kijött pár ember. Egyik terem után egy lány rohant utánam és utam állva szólított le.
      -Öhm... Szia... Bocsi...
      -Igen?-néztem rá.
  Átlagos lány, hosszú barna haja volt, és kék szemei. Nem olyan tiszták, de elég érdekes volt. Kék fölső volt rajta, és egy fehér miniszoknya. Formás volt, és keblei is voltak...de...
      -Idegenek nem jöhetnek tovább. Ha csak nem az igazgató nőhöz jöttél. Ha meg beiratkozni, akkor hozzám kell gyere.
      -Értem. Elnézést kisasszony, de most éppen keresek valakit. Majd csak utána a beiratkozás.
      -Ezt így nem lehet... Idegeneknek be--.
      -Kérem!-néztem rá.

      -Csak egy ismerősömet keresem. Semmi rosszat nem akarok. Utána egyenesen kegyedhez megyek!-mondtam megígérve.
      -Értem...de..-habozott elpirultan.
      -Melody! Ő velünk van. Körbe vezetjük, mielőtt beiratkozik, csak előre jött.-értek be Kentinék.
      -Oh... Ez esetben...
      -Köszönjük.-mondtam udvariasan.
 Elindultam tovább, és Kentin követett még. A másik kettő bement egy terembe. Sehol se láttam, és nem is éreztem Ninát. Már a lépcső fordulónál voltunk és egy egész tömeg nézett utánunk. Kentin felfelé indult, de én megtorpantam.
      -Mi van?-kérdezte.
      -Van az iskolának pincéje?-kérdeztem.
      -Igen, azt hiszem. Miért?
      -Megtaláltam.-vigyorodtam el, majd elindultam a pince ajtajához és kinyitva azt beljebb léptem.
A sarokban ült, és könnyes arcát törölgette. Össze húzta a lábait, és mikor meglátott megrémült. Egy fokkal lejjebb léptem, majd megállva ott elöntött egy kevés öröm.
      -Kérlek... Had magyarázzam meg...-kezdtem.
      -Nem akarom hallani.-mondta félre fordított fejjel.
      -De én...-kezdtem bele, de ismét valaki behúzott nekem.
  Egy hatalmasat repültem hátra, és egyenesen neki csapódtam a szekrényeknek. Szinte az egész behorpadt ami mögöttem volt, majd fájdalmasan kimásztam belőle és a támadómra néztem.
      -Azt mondta... Nem akarja hallani. Így már kvittek vagyunk.-mondta és előrébb jött.
      -Ez aljas volt.-vigyorodtam el.-Kvittek. Így újra beverhetek ezért neked...

     -...Alexy..-vettem le a szemüvegem, és megtöröltem a számat.
     -Nem vagyunk kíváncsiak a magyarázataidra. Tűnj innen és könnyen megúszod.-mondta ridegen.
     -Még jó, hogy vagyok akkora seggfej...hogy a nehéz utakat választom!-vigyorodtam el.
     -Reméltem ezt mondod!-vigyorgott ő is, majd megindult felém ismét.
     -Már most imádom ezt a sulit!-mondtam, majd kiropogtattam a nyakam és elindultam felé.-Lássuk ki nyer!-mondtam és lendítettem.

26.fejezet

  Az ismeretlen ismerős




"...-Nem, Nem, NEM. Ne közelíts! Kérlek ne bánts...-mondtam hátrálva, miközben védekezés képen felemeltem a kezeimet.
    -Ne hátrálj, kérlek. Nem bántanálak.-mondta ő is felemelve a kezét, hogy csitítson és lassú léptekkel közeledett felém.
Arcát gázálarc fedte, mely az egyik szeménél el volt törve így kilátszott a vörösen ragyogó szeme.
    -Ne hátráljak? Ne féljek?!-kérdeztem könnyezve.-Hiszen... Mindent elvettél ami nekem fontos!-gördült le az első könnycseppem az arcomon.
    -Nem vettem el semmit!-mondta védekezően.
    -Igazán?! És mi van a barátaimmal? Megölted őket!
    -Ők nem képesek megvédeni! Csak én tudlak megvédeni.
    -És ezért miért kellet őket megölni?!-ordítottam a képébe.-Miért?
 Oldalra fordította a fejét, és a terembe nézet, ahol mindenki a földön elterülve feküdt. A maszkján néhány véres csík, de nem több... Ruháin apró vágások sora, és egy nagyobb szakadás a nadrágján, de annál nem több. Nem volt fegyvere, csupán a képessége.
    -Ők... nem képesek, arra, hogy megvédjenek. Csak az utunkba voltak.
    -NINCS OLYAN, HOGY UTUNKBAN! NE BESZÉLJ TÖBBES SZÁMBA!-ordítottam potyogó könnyekkel, majd a földre rogytam.
    -Nina!-mondta lágy hangon majd letérdelt elém.
 Megijedtem tőle, ezért guggoló helyzetből fenékre estem, és addig csúsztam hátra, míg nem mentem neki a falnak. Egy aprót jött közelebb.
    -Nina!-ismételte.
    -NE...Kérlek... Hallgass!-mondtam a fülemhez szorítva a kezem.
Megfogta gyengéden az állam, és felemelte, hogy a szemébe nézzek. Remegtem. Könnyeim folytak és vártam mi lesz.
    -Nina...! Ne hagyj el!-ölelt át, és éreztem rajta a vér szagát. Keserű volt mint szokott lenni. Testemet elöntötte egy ismeretlen erő, és ismét reménytelenséget éreztem, gyilkolási vággyal...Csak az övé lehet ez... És most én is érzem.-Szeretlek!-suttogta, majd eltűnt a maszkja és lágyan megcsókolt."


 Hatalmas lendülettel rántottam le magamról a takarót, és felülve az ágyon levegőért kapkodtam. Nem maradtam sokáig az ágyban, mert kipattantam és egy földre csapódást megelőzve szedtem a lábam a mosdóba. Majdnem kigáncsoltam magam, de beérve... *beérve? Be CSÚSZVA* a mosdó kagyló fölé hajoltam, és hagytam kijönni aminek kellet. Párat még köhögtem, de úgy 1-másfél perc múlva elhajoltam, és a falnak dőlve remegtem, és lélegeztem szaporán. Lehúztam a kagyló tartalmát, és vissza dőltem a falnak. Könnyeim közben az arcom nedvesítették, de nem törődtem vele és csak ültem előre meredve. Letöröltem a szám, és csöndben ültem verejtékkel nedves homlokkal. Az ajtóm kinyílt, és én a földön ülve köhögtem párat.Miután az illető nem láthatott az ágyamban, hanem a köhögést hallotta szapora léptekkel, szinte rohanni kezdet a mosdóm felé. Alexy megragadta az ajtót, és berobogva hatalmasat fékezve megállt fölöttem és aggódva nézet rám. Gyorsan leguggolt mellém és hezitálva-habozva nem tudta mit tegyen, így csak a kezét emelte fel és tűnődött mi történhetett.
    -Minden rendben?-kérdezte hatalmas aggódással az arcán.
    -Alexy...-néztem rá könnyes szemeimmel, majd hezitálás nélkül a nyakába ugrottam, és átölelve pityeregtem.
 Alexy döbbenten, de viszonozta az ölelést, és szorosan magához ölelt.
    -Minden rendben!-suttogta lágy hangon,majd óvatosan elhajolt tőlem, és a pulcsija ujjával letörölte a könnyektől áztatott arcomat.
    -Ijesztő volt. Másodszor álmodok vele!-remegtem miközben Alexy karjait szorítottam.-Nem akarom látni... Nem akarom...
     -Ssh!-csitított, majd ismét magához húzott.-Nem fogod ne aggódj. Minden rendben! Gyere!-húzott fel, majd a csaphoz kísért.-Mosd meg az arcod!
 Engedelmesen megmostam az arcom, majd Alexy az ágyamhoz kísért és leültetett.
     -Figyelj... Ha nem érzed jól magad szólj... Nem kell suliba menned!-ült le mellém.
     -Nem! Asszem jobban vagyok már. Köszönöm.-néztem rá hálásan.-Csak az álmom miatt volt ez... De már minden rendben. Mennyi az idő?
     -Reggel 4:18. Picit korán van még. Feküdj vissza nyugodtan! Majd keltelek.-állt fel, mire én utána kaptam és megfogtam a pizsije fölsőjét.
     -Ne menj...-suttogtam.-Maradj kérlek...
  Alexy biccentett egyet, majd befeküdt az ágyba, és magával rántott. Óvatosan betakart, majd kifésülte a hajamat az arcomból.
     -Így jó?-kérdezte mosolyogva, mire biccentettem egyet.-Aludj még. Itt leszek melletted ha megint rosszat álmodnál.
     -Köszönöm.-mondtam majd lenehezedtek a szempárjaim és a pulcsijába kapaszkodva aludtam vissza.
 Pár pillanatnak tűnt, de mégis számított. Alexy végig mellettem feküdt, majd 6:30-körül gyengéden felkeltett. Miután kikászálódtam az ágyból álmosan a szekrényemet céloztam meg és kivettem pár ruhát, majd a fürdőszobámban letusolva felvettem azokat. Alexy a szobában állt és éppen beágyazott, majd mikor látta, hogy készen vagyok elmosolyodott, és lementünk. Készített pár meleg szendvicset majd miután elfogyasztottuk a reggelit ő elment tusolni és öltözni én meg fogat mostam és kifésültem a hajam. Felkaptam a táskám, majd egy gyors tükör előtti ellenőrzés és mentem felhúzni a bakancsom. Gyorsan megkötöttem, majd a sapkám a fejemre húztam és a kabátomat is felvettem. Lassan Alexy is kijött és ő is belebújt a cipőjébe, magára vette a kabátját, majd egy sálat tekert a nyaka köré.
    -Biztos jól vagy? Otthon maradhatsz ha akarsz!-mondta Alexy.
    -Jól vagyok...
    -Mi volt a baj? Milyen álmod volt?
    -Arról most nem szeretnék beszélni...
Alexy elfogadta,és tiszteletbe tartotta, hogy nem akarok róla mesélni, ezért csöndben maradt és nem kérdezett arról. Nem sokat sétáltunk de elkezdet beszélni, így legalább elterelte a figyelmem. Egész végig beszélt, majd mielőtt beértünk feldobott valamit amitől padlót fogtam.
    -Nem. Szó sem lehet róla Alexy!
    -Miért? Így jobban érezném magam. Legalább tudom, hogy nincsen bajod.
    -Ezért muszáj most óra előtt bejönnöd órára??!
    -Nem órára. Csak a szünetben lennék bent, és ha nem leszel rosszul leszállok rólad.
    -Muszáj?
    -Igen!
 Egy aprót morogtam, majd bólintottam. Alexy ennek nagyon örült, de én nem nagyon. Miután kinyitotta nekem az ajtót belépünk a folyosóra. Tovább haladva a terem ajtót is kinyitotta, majd miután én beléptem ő is követett. Nekem lesült a képemről a bőr, de ő nem zavartatta magát és boldogan ment mögöttem.
    -Mi lesz az első órátok?
    -Harc-művészet.-mondtam.-Oh...-jutott eszembe.
    -Mi az?
    -Ma tovább maradok bent... 1-2 órával.
    -Miért?
    -Mert... Büntiben kell lennem...
Alexy hitetlenkedve nézet rám, majd sóhajtott egyet és nem kérdezte miért. Leültem a helyemre, majd Viola, Maki, és Alexy körém gyűltek és figyeltek.
    -Nincs kajám!-mondtam hirtelen rémülten.-Mi bajotok?
    -Ő miért van itt?-kérdezte Maki, Alexyre mutatva.
    -Hosszú... Hagyjuk is.
    -Csak rosszul volt, és óra előtt még figyelem.-magyarázta Alexy.
    -Rosszul voltál? Minden rendben?-kérdezte Viola.
    -Igen... Minden rendben már.-mondtam kínosan.
Körbe néztem a teremben, és nem sokan voltunk bent. Viola még fürkészett, de Maki és Alexy beszélgetésbe elegyedtek. Elkezdtünk mi is figyelni rájuk, majd csak az ajtó nyikorgására lettünk figyelmesek. Castiel mogorva képével lépet be, majd kicsit meghökkent, de egyből vissza nyerte eredeti arc torzulatait amit úgy megszoktunk és "szeretünk". Alexy a szemével villámokat szórt Castiel felé. Értem én, hogy nem bírják egymást, de most az egyszer Alexynek mi baja van? Most mintha jobban ki akarná nyírni Castielt. A Vöri vigyorogva közeledett felénk, majd megállva mellettünk, zsebre vágta a kezeit.
    -Na mi van? Bővült a lúzer klubbotok?-kérdezte cinikusan.
    -Ne fárassz korán reggel vámpír!-mondta unottan Maki.
    -Akadj le rólunk.-szólalt meg Viola is.
    -Hoho. Ezek beszélnek is? Azt hittem kismacskák. -mondta lenézően.
    -Kérlek... Most az egyszer hagyj...-mondtam.
    -Hagyjalak? Nehogy azt hidd elfelejtettem a tegnapot! Tudom, hogy te is benne voltál abban, hogy fára kötözzenek! Csak kapjalak el ma, és akkor...
    -Akkor mi lesz?!-kérdezte a háta mögött álló Kentin.-Mit akarsz tenni?!
    -Megjött a fő blöki. Fuj milyen kutya szag lett hirtelen.-legyezett az orra előtt.
    -Azt ajánlom, hogy takarodj, az egyik sarokba Castiel, mielőtt még komoly bajod lesz!-mondta Alexy aki mögöttem állt, mire tágra nyílt szemekkel néztem rá.
    -Heeeh. Nem félek én egy melegtől vagy egy nagyra nőtt chivavától.-mondta, mire szinte mindenkinek leesett az álla.
  Alexy lehajtotta a fejét, és eltorzult képpel remegett a dühtől. Kentin csak ökölbe szorította a kezét.
    -Na mi van? Érzékeny pontot tapintottam? Sakk-Matt úgy érzem.-mondta felröhögve.
 Alexy már indult, és Kentin is rá akarta vetni magát Castielre.
    -Milyen szá--...-szólalt fel újból, de nem bírta befejezni, mivel oda rohantam és teljes erőmből lekevertem neki egyet.
 Egy hatalmasat csattant a kezem az arcán, és egy piros foltot hagytam magam után. Castiel az arcát fogta és a többiekkel együtt döbbenten nézet.
    -Ide figyelj! Ha engem sértegetsz, vagy kínzol az nem érdekel. DE...-ragadtam meg a kabátját.-Ha a bátyámat, vagy a barátaimat sértegeted elveszem minden csepp erődet és egy száll gatyába fogod magad találni valahol Atlantába. Értetted?! Vagy csak egyszerűen megöllek!-mondtam.
 Elengedtem a kabátját és löktem rajta egyet. Mindenki csak figyelt, majd kikerülve őt elindultam Kentin felé. Éppen, hogy elhaladtam mellette, de ő össze szorította a kezét, majd egy gyors fordulattal megfordult felém, és be akart verni egyet. Ez nem jött össze neki, mivel Kentin éber volt, és elrántott onnan, majd lefogva Castiel öklét, teljes erejével bevert egyet a Vörinek. Az bizonytalanul hátrált 1 lépést, majd morogni kezdett.
    -Gyáva dolog valakit hátulról támadni. Főleg, ha az illető egy lány.-mondta Kentin, én meg hálásan néztem rá.
 A Vöri morogva inkább elment a helyére, és levágta magát a székre és az arcát fogta.
    -Köszönöm.-mondtam hálásan
    -Ugyan. Megmondtam.-mosolygott.
Vissza mentünk a többiekhez majd beszélgetésbe kezdtünk. Mindenki mondott mindent, majd Maki sztorizni kezdett. Mindenféle baromságot mondott, ami lehetetlen volt. Sokat nevettünk rajta, majd erős fájdalmat éreztem a fejembe és lüktetni is kezdet. Megfogtam a fejem és fájdalmas képet vágtam amit ki is szúrtak.
    -Minden rendben?-kérdezte Alexy.-Fáj a fejed?
    -Igen... De nem... vészes...-mondtam.
    -Ülj le!-mondta Viola aggódva.
    -Nem kell köszi... Elmegyek... A szekrényemben... van gyógyszer... Mindjárt jövök...-mondtam majd megfordultam és elindultam kifelé. Ahogy közelítettem az ajtót erősebb lett a fejfájásom és közben erősen kattogott a agyam. Eléggé Dezsavú érzésem volt, de nem tudtam miért. Nyúltam a kilincsért, de megelőztek, és kívülről lassan kinyitották az ajtót. Az egyik szememet behunyva szorítottam és figyeltem ki jön be. De mikor megláttam az illetőt kinyitottam a szemem és elfehéredtem. Egy gázálarcos fiú állt meg előttem, és csak nézet lefelé. Én csak néztem rá, hebegve, de nem jött ki egy hang se a torkomon.
    -A...A...Al...Alexy...-mondtam végül nagy nehezen, a férfit nézve.
    -Ige--....-nézet ránk, majd egy nagyot ugrott fel a helyéről.
Az a kevés ember aki bent volt, mind minket nézet, és a fiú csak bámult. Hallani lehetett ahogy lélegez. Meg Castiel is felpattant a padjából és csendben figyelt.
    -Nina?-kérdezte, végül hatalmas csend után a maszkos.-Te vagy Nina Haraku?
    -I...I...Igen...-nyögtem ki.
 A maszkos egy darabig nézet, majd a maszkját oldalt megfogta és felemelte, míg kilátszott a szája majd mosolyogva megnyalta a száját, és megszólalt.
 

    -Meg vagy!-mondta, majd levette a maszkot.
 Sötét, fekete hajzata, és ragyogó, tiszta és gyönyörű világoskék szempára volt. Haja kocosan állt de összhangban tökéletesítette. Egy csábos mosolyall nézet le rám, és csak egy helyben állt.
    -Ki...i...ki vagy te?-kérdeztem még mindig félve.

    -Hiszen egyszer már találkoztunk! Nem emlékszel? A sikátorban!

    -Azt tudom... De ott se árultad el ki is vagy!-mondtam félve, majd ismét belém hasított a fájdalom. Vagyis a fejembe. Egy kicsit rándultam de nem mutattam ki.

    -Miért érdekel annyira?-kérdezte mosolyogva.

    -Miért ne érdekelne?!
    -Sokat változtál... Jellemben... De ez nálad valamiért aranyosan hat. Sokkal cukibb vagy így. mondta, majd kinyújtotta felém a kezét és meg akart érinteni, de én hátráltam és nem hagytam neki.

    -Ne... Ne érj... hozzám...-mondtam remegve.

     -Úgy látom félsz tőlem...-mondta szomorúan.

     -Honnan ismered őt, Nina?-kérdezte Alexy.

     -Ki ez?!-szólalt meg rémülten Viola.

     -Alexy te vagy Nina bátyja. 12.-es végzős, és Scrap a képességed. Egyszer okoztál egy balesetet, amiről nem szívesen beszélsz. Viola, aki az eslő barátja lettél ebben a suliban. Gyenge a fizikai képességed és az erőd is csak életre keltés +növény irányítás.

Makoto a tűzfiú és a csapatotok bohóca. Szereted ijesztgetni az ellentéted és gyujtogatni. Kentin ennek a bandának az új tagja. Farkas ember vagy haladó szinten. Van egy öcséd aki szintén Kentin de őt Kennek hívjátok. Apád a törzsötök főnöke és nagyon befojásos ember. Nem szereted őt és nem is akarsz a helyébe lépni. És végül...-nézett át Castielre.- Castiel, a vámpír. Te nehezíted meg legjobban Nina életét. A folytonos vérmániád az eszedet is elveszi egy nap. Szüleid külföldön, és ha minden igaz ők emberek. Egy ikertestvéred van, akinek jelenléte ismeretlen. Nem tiszta vérű vámpír vagy, hanem egy kí--...- de nem bírtam tovább hallgatni, ezért befogtam a száját. 

Kis bandánk döbbenten nézet és mindenki valamennyire ideges volt. Castiel döbbent le legjobban és nem sok kellet, hogy ismét verekedjen.

     -Hallgass! Elég!-mondtam a fejfájásommal küszködve. Ő csak figyelt és várt.-Nem tudom honnan ismersz minket, de nincs jogod ilyen dolgokat kikotyogni! Ezzel meg is sérthetsz másokat. És nem azt kérdezték, hogy mit tudsz róluk, hanem hogy TE ki--...-nem bírtam befejezni, mivel az ajkait éreztem a kezemen.

 Becsukta a szemét és lágyan megpuszilta a kezem, mire én libabőrös lettem és vöröslő fejjel kaptam el a kezem.

     -T...t...t...te... m...m...meg... p...pusz...pusziltad... a... ke...ke...kezem??-mondtam vörösen és dadogva. 

Ő csak mosolygott, majd elkapta a karom, és magához rántott.

     -Hé!!-kiáltott Kentin, és egyet előre lépet egyet ökölbe szorult kézzel.

  Ő nem törődve vele fel sem nézet csak engem figyelt. Idő közben Castiel is előrébb jött, Kentin meg megindult felénk.

   Csak tartott engem szorosan ölelve, majd egy kicsit eltolt, és közel hajolt hozzám majd... majd... megpuszilta az arcom egész közel a számhoz, és a homlokomra is adott egy puszit. A fiúk elképedve néztek...

 Én lángoló képel löktem el magamtól, ő meg értetlenül nézet. Lángoló fejjel fogtam az arcom és nem tudtam mit tegyek, nevesek fel, vagy bőgjem el magam. Hátulról valaki megragadta a karom, és egyel hátrébb, maga mögé lökött, így neki estem a másiknak. Kentin előttem állt és nem kicsit látszott dühösnek. Felfelé néztem, és Castiel mellkasának voltam dőlve. Gyorsan levontam egy elemzést és rájöttem, Kentin hátra rántott, és Castielnek vágott/ passzolt le. Aki megjegyzem nem igen volt nyugodt. Bár az ő arcán egy mosoly volt. Gyorsan kipördültem előle és mellé léptem. Kentin szerintem támadó pozíciót vett fel, az ismeretlen meg nyugodtan állt egy helyben.
     -Utolsó szavak?-kérdezte Kentin.
     -Heh!-vigyorodott el.-Van. Fáj még a fejed?-kérdezte rám nézve.
 A fejemhez kaptam és ekkor tudatosult bennem, hogy elmúlt az a pokoli fejfájásom.
     -E...elmúlt...-suttogtam csodálkozva, majd ránéztem.
 Ő még mindig engem bámult csábos mosollyal. Kentinnek kezdett elfogyni a türelme, a többiek meg érdeklődve várták mi lesz.
     -Elmulasztottad! Hogyan? Áruld el!-léptem közelebb, és már Kentin mellet álltam, aki abba hagyta a morgást, és engem vizsgált.
      -Hogyan? Hiszen ez a képességemhez tartozik!-mondta mosolyogva és széttárta a karjait.
      -De hisz...-léptem ismét egyet közelebb.
      -Elárulhatom. De nem ingyen.
      -Mit akarsz tőlünk?-kérdeztem megállva és nem léptem tovább.
      -Tőletek? Semmit.-vonta meg a vállát szórakozottan.
      -Akkor...?-néztem rá kérdőn.
      -Tőletek semmit.-húzta vissza kezeit, majd egy kis pisztolyt formázott abból és mint aki lőni akarna leengedte és lassan fel húzta.-Tőled akarom az árát!-állt meg a kezével felém mutatva, majd mint aki lő felrántotta a kezét.-Készülj! Érted megyek!-vigyorgott.
      -Azt már nem!-rohant felé Kentin,
 Kentint simán kikerülte, és a mellém érkező Alexyt pedig egy hatalmas lendülettel átrepítette a padok felett mire neki csattant a falnak. Maki tűzgolyókat dobált, majd egy tűzcsóvát indított felé. Én eltakartam a szemeim a kezemmel és földbe gyökerezett lábbal álltam.
      -Nina VIGYÁZ!-kiáltott Castiel, mire kinyitottam a szemem és előttem volt szorosan a képemben az illető.
 Nem tudtam reagálni, mert ő megfogott és a karjaiba kapva rohant tovább egyenesen.
      -Húzd összébb magad, és kapaszkodj Kitty!-suttogta, majd a fejemet védve kiugrott az ablakokon és a kerítésre érkezve tette egy szemlét és vissza nézett, majd szélsebesen tovább állt.
 A kerítésről átugrott egy házra és mintha szárnyak nélkül repültünk és zuhantunk volna ugrált fel majd le és újból elrugaszkodott. Egy darabig a mellkasába fúrtam a fejem, és nem mertem kinyitni a szemem. Nyaka körül szorosan átkaroltam és imádkoztam ne essek le.
      -Kinyithatod a szemed!-mondta lágy hangon.
  Én csak megráztam a fejem még mindig a mellkasába fúrva.
      -Bízz bennem. Vigyázok rád!
 Nagy nehezen, de elhajoltam majd kinyitottam a szemem és tátott szájjal figyeltem a kilátást. Szinte az egész környék és még azon túl is minden belátszott. Egyre magasabbra és magasabbra ugrott, és szorosan fogott, amitől biztonságos érzetem volt. Pár madár repült el mellettünk, mire mosolyogva fordultam felé. Ő is mosolygott, és engem figyelt.
      -Szeretem mikor mosolyogsz!-mondta.
 Zavarba jöttem egy kicsit majd inkább magunk elé meredtem és a kék eget néztem
      -Mikor zavart vagy az is nagyon édes.
      -Hagyd abba!-szóltam rá.
Ő csak nevetett, és ugrált tovább. A szél fújta a hajam, és örültem, hogy rajtam volt a pulcsim. Lassan abba hagyta az épületeken való ugrálást, és zuhanásba kezdtünk.
      -Kapaszkodni!-mondta és szorosabban fogott.
Elkerekedett szemekkel figyeltem,hogy zuhantunk, majd mikor a fákat láttam meg szorosan magunk alatt ismét belefúrtam a fejem a mellkasába. Egy darabig még nem mertem elnézni, így nem tudtam mi is történik.
      -Földön vagyunk!-szólalt meg.
Ismét felnéztem, és mikor megbizonyosodtam róla kapálózni kezdtem, hogy tegyen le, mire ő kétségbeesetten hogy el ne ejtsen lerakott óvatosan. Miután a földet mind a két talpam érintette 2-3 lépéssel arrébb mentem tőle, és lekuporodtam egy fa tövébe. Össze húztam magam, majd a lábaimat átkarolva meredtem előre. Csak arra lettem figyelmes, hogy hátulról birizgálják a hajam. Nagy lendülettel hátra néztem, és lehajolva állt mögöttem, a kezében meg egy levél darabot tartott.
      -Mit művelsz?-kérdeztem a hajamhoz kapva.
      -Ahogy földet értünk picit kócos lettél és 1-1 fa levél vagy fa darab áll ki a hajadból. Gondoltam segítek kiszedni.
      -Ja... Akkor köszi.-mondtam zavartan és előre fordultam.
 Hagytam, hogy kiszedje a leveleket, majd ismét hátra néztem, de ezúttal fel is álltam. Szembe fordultam vele, majd kinyújtottam a kezem, mire ő döbbenten lépet egyet hátra és neki ment a mögötte lévő fának. Becsukta a szemeit, és oldalra fordította a fejét. Én lábujjhegyre álltam, majd a mellkasára tettem az egyik kezem, másikkal meg a feje tetejére helyeztem, és levettem egy faágat a fejéről. Aztán pár kisebb ágat is mielőtt fészeknek nézik a fejét. Miután végeztem, még pár levelet lesöpörtem, majd hátra léptem 1-et. Egy apró mosolyt ejtettem, majd ismét elkaptam a tekintetem. Ő csak elmosolyodott, majd egy kicsi kacajt adott ki.
      -Mi az?-kérdeztem zavartan.
      -Édes vagy. Köszönöm!-mondta mosolyogva.

      -Se...semmiség...-mondtam zavartan.
      -Remélem nem haragszol annyira, amiért "elraboltalak"...
      -Az attól függ...miért is tetted?!
      -Csak, hogy nyugodtan beszélhessünk.
      -Mit szeretnél?-enyhültem meg.
      -Majd a többiek előtt elárulom ki is vagyok. Egyenlőre csak pár részletet szeretnék Kitty!
      -Kitty?-ismételtem.
      -Igen... Kitty!-mondta majd közelebb lépet és a fának támasztott.-Kezdhetjük?-kérdezte komolyan.