27.fejezet

  Sammie Darks

 "Üdvözletem minden olvasónak. Tudom nem szoktam "felvezetést" írni, de most szükségét látom... *ne szokjatok hozzá nagyon, nem hiszem hogy sűrűn lesz* A rész olvasása közben én egy papír zsepis dobozt ajánlok, hogy tartsatok magatok mellet. Ez a rész szerintem a legérzelgősebb, és ha vagytok olyanok "önkínzók" mint én, akkor egy szomorú feldolgozású zenéket hallgattok mellé. Elmondom, nem vagyok nagy sírós... De most valamiért sikerült azt, amit más nem hozz ki... Megríkatni magam :') Szóval... Nem kell félni, de azért óvatosan ;) Nem húzom az idegeket, jó szórakozást és olvasást! by. Szerk"

  

     -Kitty?- ismételtem.
     -Igen, Kitty!-mondta majd közeledni kezdet felém, és a fának neki nyomott.-Kezdhetjük?-kérdezte komolyan.
Csak lélegzet vissza tartva figyeltem, hogy mit akar, közben éreztem megy el minden erőm.
     -Mit...is?-kérdeztem bizonytalanul.
     -Nem bántalak! És semmi rosszat nem akarok!-szögezte le.
     -Akkor?
     -Igazából...-kezdte zavartan és elbizonytalanodva.-Biztos nem emlékszel rám?-kérdezte.
     -Nem... Kéne?
     -Igazából most ez jól jön... Amúgy meg ez szíven ütött... Minden rendben veled?-kérdezte egy kis habozás után.
 Csodálkozva néztem rá, és láttam az arcán, hogy nagyon gondolkodik.
     -Igen... Az-az... kicsit tartok tőled, meg remeg még a lábam a repülés miatt... de meg vagyok.-mondtam zavartan.
     -Bocsánat.-mosolyodott el.-Vissza szeretnél menni?-kérdezte végül.
     -Ennyit szerettél volna és mégis elhoztál? Ennek nem volt sok értelme!
     -Igazából még rengeteg mindent szeretnék, de azt a barátaid előtt! Nem tehetek róla... Nem gondoltam át, csak elkapott az izgalom, hogy találkoztunk.
     -Oh... rendben... akkor menjünk.-indultam el, de elkapta a kezem és megrázta a fejét.
     -Nem, nem. Úgy megyünk, ahogy jöttünk.-mondta kacéran.
     -Reméltem, hogy nem...-húztam el a szám, mire ő nevetve ismét az ölébe kapott.
A földtől elrugaszkodott, majd ismét a levegőbe kerültünk.
     -Hogy lehet az, hogy szárnyak nélkül repülsz?
     -A képességemhez tartozik.
     -Mi a képességed?
     -Az egyenlőre legyen titok.
 Nem telt sok időbe, mire ismét megláttuk a sulit. A nyaka köré körbetekert kezeimmel kapaszkodtam, és a kilátást néztem, hogy merre megyünk, nehogy elvigyen máshova. Bár nem éreztem, hogy félnem kéne tőle. Csendben mentünk, és nekem közben kattogott az agyam, honnan ismerhetem. Ismét megközelítettük a földet, és a suli udvarára leérve, éppen leszálltam, majd leporolva magam megfordultam, de ő a kezem után kapott és ismét megszólalt.
     -Nina...-kezdte rideg hangon.-Felfedem ki is vagyok.
  Tágra nyíltak a szemeim, majd lélegzet vissza tartva vártam. A bejárattól hangokat hallottunk, és éppen csak egy pillantást vetettem arra, majd vissza rá.
     -Az én nevem...-kezdte.
Suttogva elmondta szinte alig érthetően, de értettem amit mondott. Zavartan megráztam a fejem, majd kínosan elnevettem magam.
     -Bocsi... Rosszul értettem. Pont fújt a szél... úgy értettem, hogy Sammie Darks.-nevettem kínosan, és ránéztem hogy ismételje meg.
 Ő csak oldalra nézet keserű pillantással, majd ismét megszólalt.
     -Jól hallottad.-mondta komolyan.
Nekem elkerekedtek a szemeim és hitetlenkedve néztem rá. Kezeimet ökölbe szorítottam és haboztam, mit is tegyek.
     -Nina!-hallottam meg Kentin hangját, de nem érdekelt.
 Amilyen erősen csak tudtam lekevertem Sammie-nek egy pofont, mire értetlenül az arcát fogva nézet rám.
     -Ni--..-kezdte volna de félbe szakítottam.
     -Ne mond ki a nevem!-ordítottam sírva. -Nem akarom hallani!! Nem akarlak látni! Utállak, te szemét!-kiabáltam, majd sarkon fordultam és a válaszát meg sem várva elrohantam a helyszínről.
     ~Valaki...valakihez futnom kell... Csak ő segíthet.-mondtam magamba miközben a könnyeimet törölgettem és rohantam a suliba.

 ~Sammy szemszöge~

      ~Tudtam, hogy ki lesz akadva... de nem hogy ennyire..-gondoltam.
 Szomorúan tekintettem utána, majd csak arra lettem figyelmes mikor Kentin elém került és megfogva a vállam behúzott nekem. A lendülettől hátra estem, és a földre borulva először elképedve néztem a fölöttem tornyosuló fiúra, majd az arcomat fogva oldalra fordítottam a fejem.
      -Rohadj meg! Nem tudom ki a franc vagy, és hogy mit akarsz tőlünk, vagy Ninától, de ez már több a soknál! Nem tudom mit tettél, vagy mondtál neki, de megsértetted! Imádkozz az életedért!-fogott meg a galléromnál majd felrángatott.
 Én csak komoly képpel néztem rá, és a karját megfogva megszólaltam.
      -Engedj el!-mondtam komolyan.
Az arca kicsit össze rezzent, gondolom nem ezt a választ várta. Lassan utána futottak a haverjai is. Magyarul a kis Viola és a tüzes fejű Makoto. A vámpírt nem láttam, de nem is érdekelt.
      -Elengedlek majd ha ismét bevertem neked egyet.
      -Kentin állj le, Nina nincs már vele!-mondta a kis csaj.
      -Nem érdekel! Elrabolta Ninát. Ezt nem--..-de nem bírta befejezni mert elegem lett és megszólaltam.
      -Mit nem hagynál,ha?!  Kinek képzeled magad?! Nem vagy a testőre! Ahhoz képest, hogy mindig az alkutokkal jössz eddig vagy 1000x hagytad, hogy baja essen! Ehhez amúgy sem kéne alku, hogy megvédj valakit aki bajban van! Mindegyikőtök ártott már neki eleget! És most eleresztesz!-mondtam szinte kiabálva az idegességtől. Megfogtam Kentin csuklóját és egy hatalmasat szorítottam rajta. Ő fájdalmas képpel elengedett, én meg elkezdtem visszafelé hajlítani lassan a kezét. Mielőtt még eltörtem volna a kezét egy fekete lángokból álló gömböt dobtak hozzám. Én elengedtem Kentint, majd hátra ugorva megálltam a falnál. Az ajtóban állt, fekete haja éppen a nyakát súrolta, és ragyogó sárga szemei csak úgy izzottak.
      -Viktor...-mondtam gúnyosan lehajolva futópózba az ugrás miatt.
      -Sammie!-mondta higgadtan.
Az a három csak úgy ott állt és hol engem, hol Viktort nézték.
      -Maga ismeri ezt a fiút, tanár úr?-kérdezte Viola.
      -Úgy is mondhatjuk.-mondta érzelem mentesen.
      -Tanár úr?! Ők a te diákjaid?-esett le az állam.
      -Igen. Ezzel protokollt szegtél. Nem voltál ilyen pedig.-vonta fel félig a szemöldökét.
      -Basszus...El is felejtettem. Honnan tudtam volna, hogy tanár lettél? Miután elmentél Franciaországból azt se tudtam hova lettél.
      -Pedig mindenkivel közölték.-forgatta a szemét Viktor.
      -Tényleg a diákjaid?-kérdeztem még mindig komoly hangon.
      -Igen. Mindegyik.
      -Ha így állunk akkor...-néztem végig rajtuk, majd eltűntem és közvetlen előttük jelentem meg.-Elnézést kérek!-térdeltem le, és zavartan mondtam.
      -HEE?-hallottam válaszként tőlük.
      -Elnézést mindenért! És a kezedért is...-mutattam rá kellemetlenül.
      -Mit tettél a kezével?!-jött oda sebesen Viktor hozzánk.
      -Öhm...semmit... Intézem!-mondtam szégyelve, és Kentinre néztem.-Elnézést kérek! Engedd, hogy jóvá tegyem a hibám!-nyújtottam felé a kezem.
Ő zavartan, és hezitálva, de közelebb nyújtotta a kezét. A kezemből egy lilás gyógyító tűz lobbant ki, és egyenesen Kentin kezét a tűzbe vonva elkezdtem gyógyítani. Hamar begyógyult a csonton lévő seb, majd elvettem a kezem, és kiegyenesedtem. Még egy darabig vizsgálta a kezét, majd ökölbe szorította és leengedte.
      -Megérdemeltem!-mondtam megelőzve a fiút. Látszott rajta, hogy nem érti, így folytattam.-Megérdemeltem azt az ütést. Végül is, egy vad idegen jelent meg a termetekben, és vitt el egy barátotokat... Nem éppen egy barátságos első benyomás.
      -Akkor neked a jelenléted éreztem pár másodpercre.-nézet rám Viktor.
  Én csak bólintottam egyet, majd ismét folytattam.
      -Igazából...-vakartam meg a tarkóm.-Elragadtattam magam. Annyira megszédített Nina látványa, hogy nem bírtam ellenállni és az érzelmeim vezéreltek az értelmem helyet.
      -Azt tudjuk, hogy rá vagy kattanva... De miért? És egyébként ki is vagy te?-kérdezte a tűz kölyök.
      -Sammie Darks a nevem. És Ninával...-mosolyodtam el.-Már általános óta ismerjük egymást. Egy osztályba jártunk, és barátok voltunk.-mondtam.
      -Mennyire barátok?-húzta résnyire szemeit a farkas kölyök.
      -Mesélnél még? Hogy milyen volt régen Ninával a kapcsolatotok?-kérdezte megszeppenve Viola.
      -Ha muszáj.-tártam szét a karom, majd lehuppantam törökülésbe.-Szerintem a legjobb fogalmazás a kérdésedre...-néztem Kentinre.-...Az hogy piszok jó barátok voltunk! Ahogy Nina állította, Alexy után bennem bízott meg legjobban. Miután találkoztunk a teremben, majd a kertben beszélgettünk egyre és erősebb lett a barátságunk. Minden időnket együtt töltöttük. Soha nem voltam még olyan boldog, mint akkor Ninával. De én mindent elcsesztem.-túrtam idegesen a hajamba.
      -Miért? Mi történt?-kérdezte érdeklődve Viola.
      -Tudod...-néztem rá.-A kíváncsiság, nem mindig jó tulajdonság.
 Viola kicsit megszeppent, majd elpirulva hebegni kezdett.
      -Nem kell magyarázkodnod.-mondtam mosolyogva, majd elő vettem a szemüvegem, és feltettem.-Nem akarok a leendő osztálytársaimmal bizalmatlan kapcsolatban lenni. Úgy csesztem el, hogy hagytam a szüleimnek, hogy azt a sok vacak önéletrajzokat elküldjék. Eredetileg még tetszet is az ötlet, ha a városban maradok, de arról nem tudtam, hogy más városokba, sőt országokba is küldtek belőlük. Mikor megpróbáltam mindent vissza csinálni, addig egy kiváló gimnázium kezébe jutott. Franciaországba felvettek, és nem tudtam semmit tenni. A szüleim túlságosan is azt akarták, hogy a képességeimhez mért jó gimnáziumba menjek. Semmilyen tiltakozást nem fogadtak el, és csak azt hajtogatták, hogy pakoljak és a határ időre elutazok. Akármennyire törtem a fejem, nem jutottam semmilyen ésszerű megoldást. Végül az indulás előtt pár héttel korábban bejelentették, hogy korábban, még a héten megyek. Ellentmondást nem tűrő hangon közölték, búcsúzzak el minden barátomtól. De nem volt senki akitől elkellet volna búcsúznom. Kivéve...-haraptam a számba.

      -Ninától...-mondta halkan Viola.

      -Így van. Ha jól tudom te már láttál pár emléket Nina fejéből. Vagy tévedek?

 Viola megrázta a fejét, majd ismét megszólaltam.

      -És melyik emléket láttad?-kérdeztem, pedig sejtettem a választ.

      -Azt amikor elbúcsúzol Ninától...

      -Sejtettem. Akkor te igazolni tudod, hogy igazat mondok.

      -Hogy-hogy?

      -Amiket láttál az az ő eredeti emléke, amit ő átélt, vagy hallott, látott. Egyik sem volt kamu. Szóval, ha nem gond elmesélem a búcsúzást az én szemszögemből. Igaz csak te tudod igazolni, hogy valós-e amit mondok de...-néztem rá, mire ő bólintott.-Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna...-mondtam szinte suttogva.
  Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem az én történetembe.

 " ...Szóval, reggel karót nyelve, és kedvetlenül sétálgattam a szobámba töprengve mit is tehetnék. Semmi értelmes nem jutott eszembe, és mivel Ninától kellet csak elbúcsúznom felhívtam, és egy közeli parkban beszéltem találkozót. Persze ő örömmel fogadta. Egy kapucnis pulcsit vettem fel, és mélyen az arcomba húztam, és elindultam a találka helyre. Gondolkoztam mit mondhatok, de mindet elvetettem. A szüleimet szidtam, és legszívesebben megállítottam volna az időt. Nem akartam elkésni, de mégis sikerült pár percet. A park elejéből már kiszúrtam, ahogyan a pataknál guggolt. Szoknya volt rajta, és a kedvenc kék körömcipője. Egy pulcsi volt rajta és a haja kiengedve és éppen a nyakát takarta. Mióta ismertem rövid haja volt, de egy kis idő után már növesztette. Vettem egy mély levegőt, majd elkezdtem felé futni.
      -Ninaa!-kiáltottam futva.
 Ő megfordult és mosolyogva felállt. Egy pillanatra elvesztem, de nem futhattam el... Ez elől nem...
      -Szia!-mondta vidáman.-Mi ez a hirtelen idehívás?-érdeklődött.
 *A gyomrom görcsben állt, és a szívem szinte össze szorult. Amiket mesélt... Hogy egyedül volt... És én most ugyan úgy egyedül hagyom... Szörnyeteg vagyok*-kavargott a fejemben, de nem mutattam ki.
      -Ne haragudj, de valamit el kell mondanom...-*ilyen hülye kezdést is csak én tudok!*
      -Mi ez a ridegség?-kérdezte egy zavart mosollyal.
 Felismertem. Ismertem minden mosolyát, és ez zavart de nagyon...
      -Nina...én... Én... Ezt nagyon nehéz nekem elmondani...-*gyerünk légy tökös! Mond el és fogadd a pofont!*
      -Igeen?-pirult el Nina.
* Uram-Atyám... Remélem nem értette félre. Olyan édes ilyenkor... Mikor el van pirulva, én is érzem, hogy pirulok. A szívem majd meg áll...* Közben egy pár cseppet láttam lehullani, majd szakadni kezdett az eső. *Remek... Kitűnő időjárás, egy ilyen közlésére... Gyerünk... Ne hallgass! Mond már!*
      -Sajnálom!-préseltem ki magamból pár perc után.-...De én... az-az mi...-igen ez a szüleim hibája, őket is belevonhatom.-Elköltözünk.-mondtam ki nehezen.
  Láttam, hogy eltűnik a csillogás a szeméből, és lassan lemegy a mosolya. *Oh édes Istenem... Hogy lehetek ilyen..?*
      -Te...Tessék?-kérdezte egy apró keserű mosollyal, de szinte élettelenül.
      -Sajnálom... De jól hallottad...elköltözünk..!-*nem...nem mutathatom ki, hogy mekkora balek vagyok... Nem akarom rosszabbítani a helyzetet.*
      -De...miért? Miért? MIÉRT? Hova..?-kezdet remegni és látszott, hogy küzd. De azt nem tudtam, hogy azért mert a haragját akarja vagy a szomorúságát leplezni..
  Nah... Most jön a fekete leves...
      -Az őseim több másik suliba beküldték az adataimat, mert szerintük itt nem kapom meg azt az átlagot amit kellene.....és egy erős suliba felvettek...csak, hogy...az Franciaországban van, ezért oda költözünk...-mondtam, de legszívesebben magamnak húztam volna be. *Nem... Kötelességem közölni! Még ha... még ha...ezzel el is vesztem...*
      -Fr...Francia..? É..És ezt mikor..?-rebegte.
 *Istenem...Csak ne kezdjen sírni... Akkor teljesen összetörök én is...*
      -Úgy 4 hónapja próbálkoznak. Én feladtam már, és reménykedtem, hogy nem lesz semmi.....de úgy pár hete  jött a papír, hogy felvennének..-vakartam meg a tarkó idegesen.
      -De hát...miért nem mondtad el? Hisz...-rebegte miközben legördültek az arcán az első könnycseppek. *Istenem ne... Ne csak ezt ne..*-Hiszen...a legjobb barátom vagy! Sőt...az egyetlen barátom! Ne hagyj itt kérlek...kérlek...-törölgette a szemét..
  *Hogy én mekkora egy barom vagyok... Hogy lehetek ilyen kegyetlen vele? Vele...aki az égvilágon semmit nem ártott nekem eddig... Én meg egy tőrt döfök a szívébe... És még meg is forgatom... Úgy utálom magam...*
      -Nina... Kérlek... Ne haragudj!-húztam magamhoz, és szorosan átöleltem.
 Éreztem nem bírom tovább... A szívem csak úgy szúrt, és a könnyeim nekem is hullani kezdtek.

   *Mekkora hülye vagyok...*
      -Kérlek... Mond hogy álmodom... Hogy ez csak egy rossz álom, és hogy nem mész el...-szólalt meg hosszas hallgatás után miközben a kabátomat szorította.
     -Hidd el... Én is ezt kívánom!-mondtam könnyezve és egy apró reménnyel a hangomban.-De nem. Még ezen a héten indulunk...Vagyis...a szüleim lehet nem jönnek, ez még nem végleges.-mondtam, és a pokolba kívántam őket.
    -Miért...milyen suliba mész?-kérdezte zokogva Nina.
 *Utálom ha sír... Utálom ha szomorú... Utálom... Utálom magam ez miatt...*
    -Egy gimnázium... 4 éves azt hiszem...
    -Vissza...Vissza jössz valaha?-kérdezte ő is reménnyel a hangjában.
Tudtam a választ... keserű tekintettel megráztam a fejem. Könnyes szemekkel néztem le rá és nem tudtam mit tegyek.  Nina zokogva szorította a kabátom, és közben üvöltözött fájdalmában. Szúrt a szívem, és mindent kívántam bár ne így lenne, bár változna. A szüleimet, az iskolát a pokolba kívántam. Nina csak sírt és szorosan a mellkasomba fúrta a fejét. Óvatosan rátettem a kezem a fejére, és lágyan simogatni kezdtem.
     *Nem... Nem tehetem ezt... bármennyire ezt akarom... Nincs más választásom... Nem tudhat róla... Ha itt maradok kárt tehetek benne. Túl erősek az érzelmeim. Bármennyire nem akarom... Most már az kell, hogy utáljon... Hogy elfeledjen.*-gondoltam, majd óvatosan használtam rajta a képességem. *Ha elfelejt, talán boldog lehet..*
  Miután sikeresen elzártam a velem kapcsolatos dolgokat eltoltam magamtól. *Pár nap kell, hogy teljesen elfelejtsen...* Nem néztem rá, nem bírtam volna ki. Sarkon fordultam, és elindultam vissza. Egyszer még vissza néztem rá, és hatalmas könnyes szemekkel nézet utánam."* Kifordultam a parkból, majd elmentem egy darabig. Egy idő után megálltam, és egy falba vertem az öklöm. 
      -Basszus... Miért nem várhatott? Miért most kell elmennem abba a képesség fejlesztő suliba? Miért?-fogtam a fejem, majd még pár könnycseppet ejtettem. Nehezen, de erőt vettem magamon, és elindultam haza felé.*-persze ezt már nem mondtam nekik. Csak végig gondoltam mi is történt.

  Keserű ízzel a számban fejeztem be a "mesémet". Végig néztem a társaságon, akik idő közben leültek mellém, az aszfaltra. Viktor kivételével mindenki leült körém. Ő csak állt zsebre tett kézzel a fa alatt és hallgatott. Mindannyian emésztették a hallottakat. Violára néztem, majd ismét megszólaltam.
      -Stimmelt?-kérdeztem, mire mindenki rá nézet.
      -Igen, de a te szemszögedből, nehezebb volt...
      -Mégsem mondhattam az övéből, hiszen nem tudom.-mosolyodtam el rajta.
      -I...igaz.-szeppent meg.
      -Akkor igaz amit mondtál?-kérdezte a farkas.
      -Igen. Kérdések és a búcsú is igaz. Én nem vagyok telepata, és mások fejébe se látok. Ha ezt nem hiszitek el nekem...-tártam szét a karom.-Nem tehetek mást.-vigyorodtam el.
 Azok összenéztek, és látszott nagyon tanakodnak. Végül vissza rám, majd újból össze.
      -Én hiszek neked.-mondta Viola, és mellette Makoto bólogatott.
      -Ezt örömmel hallom.-enyhült meg az arcom, és egy apró mosoly jelent meg.
 Kentin felé fordultam, aki még egy kicsit méregetett, és komoly képpel nézett.
      -És te? Hiszel nekem?-kérdeztem felállva.
Kentin is egyből felállt, és még egy darabig méregetett.
      -Mondjuk úgy, hogy igen...-mondta bizonytalanul.
      -Ennek ör--.-vágott a szavamba.
      -De valamit leszögeznék! Ha igaz amit mondasz nem lesz gáz. De ha hazudtál, és átvertél minket, majd ártasz Ninának... abban a helyben megöllek, ott ahol vagyunk!-mondta szúrósan.
      -Ne aggódj. Nem félek egy kis fenyegetéstől. Nem akarok, és nem is fogok ártani Ninának!-mondtam állva a tekintetét.-De ez fordítva is igaz.-mondtam gúnyosan.
 Kentin biccentet egyet, elfogadva, hogy ugyan úgy kinyírhatom, ha árt Neki.
      -Akkor..?-nyújtottam a kezem.
      -Rendben...-mondta majd megfogta és kezet ráztunk.
      -Milyen megható.-forgatta a szemét Viktor, miközben felénk lépkedett.-És azzal mit kezdtek, aki árt a kölyöknek? Mármint egymáson kívül.-mondta sejtve a választ.
      -Az megdöglik!-mondtuk tökéletesen egyszerre, mire ránéztem vigyorogva.
      -Hát ez kész!-röhögött fel.-Szerintem a Vörös vámpírt figyelmeztessétek, mielőtt a tudta nélkül nyírjátok ki!-mondta.
      -Önt ez nem zavarja Tanár úr?-kérdezte Kentin.
      -Mit bánom én. Amíg a sulin kívül teszitek.-szögezte le.-Legalább erősödtök.
      -Ez igaz!-vigyorogtam.
      -Neked mondom most csak Darks!-szólított meg.-Nem használhatod az erőd 25%-ánál nagyobb részét. Értetted?
      -Persze!-mondtam unottan.
      -Miért a 25%-ánál?-kérdezte Makoto döbbenten.
      -Szerintem megtapasztaljátok miért. Vagy pedig elmondja.-vont vállat Viktor.-Így is többet engedtem neked! Remélem tudod.
      -Igen. Szerintem elég lesz csak 20% max.-mondtam unottan.
      -Nos!-csapta össze a tenyerét.-Vissza órára taknyosok! Te pedig intézd el a beiratkozást, ha itt maradsz tényleg.-mondta majd elindult befelé.
      -Alig várom tanár úr! Biztosan izgalmas az órája!-mondtam gúnyosan, de egyben tisztelettel.
  Viktor felemelte a kezét és sejtettem mit akart mutatni, de meggondolta magát és inkább leengedte a kezét.
      -Remélem nem leszel olyan zűrös mint a kölyök!-mondta óvatosan vissza nézve, majd elment.
      -Érdekes a viszonyod Viktorral...-húzta a száját Viola.
      -Sokat voltunk együtt Franciaországban. -vontam vállat.-Ha nem bánjátok, megkeresném Ninát.-mondtam, majd választ nem várva elindultam befelé.
 Lassú léptekkel haladtam befelé, és mindenki aki a folyosón volt megbámult. Pár lánycsapat össze súgott, de én csak haladtam tovább. Minden terembe benéztem, de nem láttam egyikben sem. Nem is éreztem, hogy a közelben lenne, de ez mellékes. Már két terembe néztem be, és utána mind a kettő teremből kijött pár ember. Egyik terem után egy lány rohant utánam és utam állva szólított le.
      -Öhm... Szia... Bocsi...
      -Igen?-néztem rá.
  Átlagos lány, hosszú barna haja volt, és kék szemei. Nem olyan tiszták, de elég érdekes volt. Kék fölső volt rajta, és egy fehér miniszoknya. Formás volt, és keblei is voltak...de...
      -Idegenek nem jöhetnek tovább. Ha csak nem az igazgató nőhöz jöttél. Ha meg beiratkozni, akkor hozzám kell gyere.
      -Értem. Elnézést kisasszony, de most éppen keresek valakit. Majd csak utána a beiratkozás.
      -Ezt így nem lehet... Idegeneknek be--.
      -Kérem!-néztem rá.

      -Csak egy ismerősömet keresem. Semmi rosszat nem akarok. Utána egyenesen kegyedhez megyek!-mondtam megígérve.
      -Értem...de..-habozott elpirultan.
      -Melody! Ő velünk van. Körbe vezetjük, mielőtt beiratkozik, csak előre jött.-értek be Kentinék.
      -Oh... Ez esetben...
      -Köszönjük.-mondtam udvariasan.
 Elindultam tovább, és Kentin követett még. A másik kettő bement egy terembe. Sehol se láttam, és nem is éreztem Ninát. Már a lépcső fordulónál voltunk és egy egész tömeg nézett utánunk. Kentin felfelé indult, de én megtorpantam.
      -Mi van?-kérdezte.
      -Van az iskolának pincéje?-kérdeztem.
      -Igen, azt hiszem. Miért?
      -Megtaláltam.-vigyorodtam el, majd elindultam a pince ajtajához és kinyitva azt beljebb léptem.
A sarokban ült, és könnyes arcát törölgette. Össze húzta a lábait, és mikor meglátott megrémült. Egy fokkal lejjebb léptem, majd megállva ott elöntött egy kevés öröm.
      -Kérlek... Had magyarázzam meg...-kezdtem.
      -Nem akarom hallani.-mondta félre fordított fejjel.
      -De én...-kezdtem bele, de ismét valaki behúzott nekem.
  Egy hatalmasat repültem hátra, és egyenesen neki csapódtam a szekrényeknek. Szinte az egész behorpadt ami mögöttem volt, majd fájdalmasan kimásztam belőle és a támadómra néztem.
      -Azt mondta... Nem akarja hallani. Így már kvittek vagyunk.-mondta és előrébb jött.
      -Ez aljas volt.-vigyorodtam el.-Kvittek. Így újra beverhetek ezért neked...

     -...Alexy..-vettem le a szemüvegem, és megtöröltem a számat.
     -Nem vagyunk kíváncsiak a magyarázataidra. Tűnj innen és könnyen megúszod.-mondta ridegen.
     -Még jó, hogy vagyok akkora seggfej...hogy a nehéz utakat választom!-vigyorodtam el.
     -Reméltem ezt mondod!-vigyorgott ő is, majd megindult felém ismét.
     -Már most imádom ezt a sulit!-mondtam, majd kiropogtattam a nyakam és elindultam felé.-Lássuk ki nyer!-mondtam és lendítettem.