25.fejezet

 Új társ?



Hektor elhaladt mellettünk, és mogorva tekintetével ajándékozott meg minket, ami Castielt gerjeszteni kezdte és még szorosabban fogva engem, szinte egyé váltunk annyira közel voltam hozzá.
    -Ez szórakoztató lesz..!-nevette el magát Cast.
    -Te beteg vagy! Engedj már el!
    -Miért? Most mond, hogy nem jó érzés ez, hogy a közelemben vagy.
    -Nem jó érzés.-néztem rá unottan, és abba hagytam addig a kapálózást.
    -Ha ilyen fejjel mondod eléggé szíven üt!-bigyeztette le az ajkát mintha igaz lenne, majd elnevette magát.
    -Te beteg vagy. Mond csak, nincsen valaki más, akit szadizhatnál? Engem már nagyon idegesít, és unom is, hogy folyton engem csesztetsz.
    -Heh. Hát ha az a vágyad,hogy békén hagyjalak nem fog összejönni.  Imádlak téged szadizni!
    -Gyökér kezelt Répa!
    -Ez egy bók volt? Amúgy, nincs kedved egy kevésbé forgalmas helyre menni? Ott nyugodtan lehetünk.
    -Nem köszönöm!
    -Pedig jönni fogsz.-mondta, majd felkapott és mit egy lisztes zsákot, a vállára dobott.
    -HÉÉ! Te palánta képű barom! TEGYÉL LE!
    -Kuss legyen már!
    -Adok én neked olyan kuss-t, hogy belegebedsz.-és ekkor mint egy villámcsapás belém hasított.-Amúgy elfelejtettél valamit!
    -Mégis mit?
    -Én... Energia vámpír vagyok!-mondtam, majd a nyakánál megfogtam.
Castiel ledermedt, majd, mintha áram rázott volna meg mindkettőnket.
    -Menj a francba.-mondta majd össze esett, én pedig vele borultam.
 Miután egy hatalmas csattanással elterültünk a folyosón, én felálltam, és fájdalmasan a fejem fogtam. Castiel meg se mozdult Én pedig eltakartam a számat. Egy helyben álltam, és remegve átkaroltam magam, de nem tudtam mi tévő legyek... A hasam borzalmasan fájt, és még a számat is szorítottam. Már megfordultam, és úgy voltam bemegyek így órára, de mögöttem meghallottam valakit.
    -Ki van ott?-fordultam meg.-Tudom, hogy ott vagy, érzem a szagod!
Egy fiú lépet elő a szekrények mögül. Nem mindennapi külseje volt, és egy nyalókát tartott a kezében.
     -Nem akartalak megzavarni, ne haragudj! Csak nem volt kedvem órára menni.-mondta, majd beleharapott a nyalókájába.

     -Ki...Ki vagy te?!-kérdeztem résnyire nyílt szemekkel.

     -Suzuya az én nevem. Látom elképedtél a kinézetemtől. De ne aggódj, nem bántalak.

     -Melyik osztályba jársz?

     -10.b.-harapott ismét a nyalókába.-Van még kérdésed, vámpír kisasszony?

     -Nem vagyok vámpír! 

     -Hát ez furcsa...-mondta majd eltűnt.-Nekem nem úgy tűnik.-jelent meg mögöttem.

Hirtelen megfordultam és olyan közel volt hozzám, hogy én fenékre estem a döbbenettől. Csak meredtem rá és ő is rám miközben az édességgel csámcsogott.

      -Nem festesz valami jól. Segíthetek valamibe?

      -Nem..tudom...-mondtam megszédülve.

      -Fáj valamid?

      -Miért vagy ilyen...velem? Nem is ismersz, és mellettünk egy kiütött vámpír fekszik!

      -Jééé. Tényleg. A kis vöröst eddig észre se vettem.-mondta meglepetten.

      -Mi vagy te?-mondtam úgy mint aki mindjárt elájul.

  Erre ő elmosolyodott majd leguggolt mellém.

      -Az mindegy. De tudok segíteni a szomjadon, hogy elmúljon. Nem a véremmel, de vissza változol normálissá, és mehet órára 15 perces késéssel. Benne vagy?

   Nem tudtam mit mondani csak majdnem elájultam ezért elkapott és a homlokomra tette a kezét mire felpattant a szemem. Eltűnt a szomjúság... Nem fájt a hasam. Döbbenten néztem rá, mire ő felállt és ismét az édességgel foglalta el magát.

       -Kö..köszönöm..?-néztem rá, majd a kezét nyújtva felhúzott.-Mit csináltál?

       -Az mindegy. Lényeg, hogy elmúlt a szomjad, nem igaz?

       -De...

       -Menjél órára. Ha nem zavar akkor ezzel kezdenék itt valamit.-mutatott a földön fekvő Castielre.

       -Azt teszel vele amit akarsz. Felőlem még ki is dobhatod a tetőről vagy egy kocsi elé is közheted.

       -Tényleg? Király! De nem leszek durva vele.-kapta fel vállaira majd elköszönve kifelé indult.

Én csak figyeltem ahogy kiment, majd elindultam a terem felé, és egy halk kopogás után benyitottam a terembe.

      -Elnézést!-mondtam unottan.

      -Ms. Haraku! Beóhajtott jönni az órámra? Már csak a Vörös barátját kell várnunk.

      -Rá várhatnak. Nem fog bejönni.-engedtem el a fülem mellet a barát kifejezést.

      -Mi az, hogy nem fog bejönni?!

      - Az előbb cipelték kifelé az udvarra. Azontúl nem tudom hol van.

      -C...cipelték? Na jó, Castielt később... De magának mi a kifogása, hogy eddig nem jött be? 

      - Elakart cipelni valami sötét és kevésbé járt helyre, de kiütöttem.- mondtam zavartalanul, mire egyesek felröhögtek, a többiek *köztük a tanár is* leeset állal figyeltek.

      -Leülhetek?-kérdeztem.

      -Nem. Gyere ki! Most!!

Egy nagyot sóhajtottam majd kimentem az ajtón és Viktor is jött utánam.
      -10 perc szabad foglalkozás! Minden épségben maradjon, semmi se gyulladjon ki!-mondta Viktor, majd becsukta maga után az ajtót.
      -Miért kellet kijönnünk?-kérdeztem.
      -Osztály előtt mégse kérdezhettelek ki. Szóval... Részletesen, miért nem jöttél be órára a Vöröskével együtt?
      -Ő elkapott még óra előtt, majd jött a hülyeségeivel. Mikor Kentin faterja elhaladt mellettünk, elég mogorván nézet ránk, mire Castiel "tűzbe jött" és csak buzibb lett velem. Én beszólogattam neki, ő meg húzta az én agyam, majd felajánlotta, hogy menjünk egy kevésbé járt helyre, de én visszautasítottam, mire felkapott, és elindult. Egy darabig tehetetlenül beszéltem neki, majd eszembe jutott, hogy energia vámpír is vagyok, vagy valami olyasmi, és a nyakát megfogva kiütöttem, miközben elszívtam egy kis erejét. Elterültünk a földön, és nekem vérszomjam lett. De ekkor egy gyerek, valamilyen Suzuya jött elő, és valamit csinált velem, amitől vissza jött az eszem és nem akartam senkit se megharapni. Utána Suzuya mondta, hogy elvinné azt a balfácánt, és kihurcolta az ajtón, én meg bementem az órájára.-hadartam el majdnem egy szuszra, a tanár meg döbbenten hallgatott.-Majd bementem a terembe, és elnézést kértem, mire maga "Ms. Haraku! Beóhajtott jönni az órámra? M..."-mondtam mélyebb hangon, hogy hasonlítson a beszédére, és a hanglejtést is ugyan úgy mondtam, de befogta a számat.
      -Rendben, innentől emlékszem mi volt, nem olyan rossza a memóriám, hogy az elmúlt 5 percet elfelejtsem. És én nem így beszélek!
      -De, így beszél.-mosolyodtam el.
      -Jó, mindegy. Ez most nem lényeges. Amúgy nem.-mondta ki, úgy hogy övé az utolsó szó joga.-Ami fontosabb. Megtámadott Castiel?-fogta komolyra.
      -Nem.
      -Biztos?
      -Hadd tudjam már, hogy megcsapolt-e az az idióta! És nem, nem hazudnék. A nyakamon sincs harapás.-húztam picit meg a gallérom.
      -Jól van. Akkor ezt nem kell jelentenem.-sóhajtott egyet.
      -Nem megy akkor a Diri nénihez?
      -Beszélj tisztelettel a tőled idősebekkel!-mondta felemelve az ujját fenyegetően.
      -Jó-jó.-feleltem.
      -Mehetsz vissza órára. Majd óra után megkeresem azt a vérmániást.
      -Kell segítség, Viktorka?-néztem rá vigyorogva.
A tanárbá' ledermedt, és enyhén elfehéredett. De ez nem tartott sokáig, mert köhögött egyet, és kicsit pirultan megszólalt.
      -Khm... Nem akarom ezt egy diákom szájából hallani. Értetted?
      -Igen, Viktorka.-mondtam vigyorogva.
      -Kiakarsz kezdeni a végzettel?-nézett rám idegesen, de közben ő is vigyorgott.
      -Ééén? Dehogy, Viktorka bá'.
 Viktor még mindig vigyorgott, de látszott, hogy egy ér kidagad a fején.
      -Idefigyelj kölyök...-vigyorgott idegesen.-Ezt mond még egyszer!

~Makiék szemszöge:

     ~Ahj jöhetnének már vissza. Elunom az agyam. Így nem telik az idő. Már haza akarok menni...-gondolta Viola.
     ~Nincs tanár. Most végre gondolkodhatok mit próbáljak ki. Új feladat? Szívatni valakit?-nézet körbe vigyorogva Maki.~Megvaaan...-álltam fel.
     -Mit csinálsz Makoto?-kérdezte Viola.
     -Ki akarok próbálni valamit. Hé Dave nyisd ki az ablakot!-szóltam oda neki, mire érdeklődve kinyitotta az ablakot.
 Egy kis tűzlabdát kezdtem el formázni, majd mikor készen lettem, egy hozzá illő csúzli szerűséget.
     -El az ablaktóól!-mondtam, majd céloztam, és hátra húztam a csúzlit.
     -Hé Makoto! Nem kell céltábla?
     -De, dobj ki valamit.
Jackson készített egy fa korongot, majd lendített egyet és kidobta az ablakon.
     -3...2...1...TŰŰZ!-kiáltottam fel, majd ellőttem a tűz labdát.
 Az kirepült az ablakon, a tüzecske, és a fakorong közepén landolt, ami kigyulladt, majd elhamvadt.
     -YEEY! Pont a közepébe!-pacsiztam le Davvel.
     -Mint mindig!-röhögtem.
 Az ajtó lassan kinyílt amire felfigyeltünk, és gyorsan mindenki a helyére ült, és a könyvbe bújva félszemmel figyelt.

~Ninára vissza:

Én röhögve jöttem be a terembe, Viktor meg tiszta idegként, és egy enyhe idegbeteg mosollyal. Leültem a helyemre, de még mindig nem bírtam abba hagyni a nevetést, ezért befogva a számat könnyeztem. Viktor a tanári asztalhoz lépett, majd megszólalt.
     -Ms.Haraku! Befejezni!
     -P...próbálom..-töröltem a könnyeim.
     -Ha nem hagyja abba itt marad büntetésbe egyik nap!!
     -Önnel? Vagy a Diri nénivel?-kérdeztem vigyorogva.
     -Khm... Ezt majd később.-köhintett.-Nos. Akkor. Makoto, szeretne valamit mondani?-kérdezte a nyitott ablakra pillantva.
     -Öhm...De! A 145.oldalt jártunk, és a tanár úr azt mondta nem ad leckét.
     -Ilyet még az álmodba SE mondanék. Amúgy meg a 112.oldalon járunk.-forgatta a szemeit.
 Én is kinyitottam a könyvet, majd azt bújva, lefeküdtem a padra.
  A tanár csak magyarázott, végül annyira untam, hogy lecsukódtak a szemeim, és elaludtam. Nem tudom meddig aludhattam, de édes álmom volt.
     -A fánkos süti a legjobb... Kérek még repetát Alexy.-motyogtam alvás közben.
     -Haraku!-hallottam egy halkan csengő hangot.
     -Várj, még 5 percet. Csak 5 percet.-durmoltam tovább, mire egy erős fájdalmas ütésre lettem figyelmes.
     -ÁÁ basszus... Megvesztél ember?!-kérdeztem a fejemet fogva, ahol egy kicsi dudor volt.
     -Nem, de neked van bátorságod aludni az órámon.-fogta a könyvet Viktor amivel fejbe vágott.
     -Aludni? Én? Dehooogy.-füllentettem.
     -Nos ez esetben holnap hány órájuk lesz?
     -8... De miért érdekli?-tettetem a hülyét.
     -Itt marad szépen, délután 1-2 órácskára.-vigyorgott.-Értve vagyok?-nézet rám gyilkos tekintettel.
     -Persze tanci-bácsi!-mondtam ez úgy, hogy folyt rólam a víz.
     -Vége az órának.-közölte flegmán, mire körbe néztem, és már csak én maradtam a teremben.
Lassan kiindultam, majd az ajtóban neki mentem valakinek.
     -Bocsánat!-mondtam.
     -Áh, te vagy az Vámpír kisasszony.-mondta.
     -NEM VAGYOK VÁMPÍR!-rikácsoltam Suzuyára.
     -Ha nem mondod meg a neved akkor, hogy szólítsalak?
     -Oh... Oooooh.... Bocsi. Nina vagyok.
     -Értem. Erről jut eszembe, megnézed mi lett a Vöröskével?-kérdezte vigyorogva.
     -Persze! Csak lepakolok....
     -Az ráér. Mindjárt magához tér!-ragadta meg a kezem, és kifelé kezdett el futni.
Kivágva az ajtót, a fa alá futott, majd nevetve felmutatott.
     -Psz...nézd.-suttogta, felmutatva.
  Én felnéztem, majd a Vöröskét vettem észre ahogy fejjel lefelé lóg a fáról. Lábai össze voltak kötözve és fel a fára. A dzsekije nem volt rajta ezért csak egy száll pólóban himbálózott, ami szinte az egész fejét eltakarta mert fel...az -az le....mindegy értitek felcsúszott.
     -Ezt te csináltad vele?-kérdeztem vigyorogva.
     -Igen.-fújt egy hatalmas rágó lufit nevetve.
     -Mivel kötözted fel?
     -A szertárt feltörtem és csórtam egy kötelet. A dzsekijét meg a bokorra dobtam. ott van.-mutatott oda.
     -Respect!-mondtam elismerően.
     -Thanks.-fújt egy újabb lufit.-Na fel keltsük?
     -Aha. És hogyan?
     -Bízd ide.-mondta majd elindult a fához, és elkezdet felfelé mászni.
Már egy pár ember körénk gyűlt és figyelt mi is van a fán, amit annyira bámultunk, majd amint észre vették a többség előkapta a telefonját és fotózgatott. Én is elővettem a telefonom és lőttem egy képet ahogy Suzuya, Castiel lábainál ül és integet. Érdeklődve figyeltem hogy fogja felkelteni, majd lekiáltott.
     -Kérnék egy kis teret.
 Mindenki egyet lépet hátra és újból figyeltük a jelenetet.
     -ÉBRESZTŐ ALJAS NYAMVADÉK!-üvöltötte, majd szó szerint lekevert egyet Castielnek.
 Castielnek kipattantak a szemei, majd Suzuyára nézett dühösen.
     -Mi a tökömet csinálsz?! És...miért vagy fejjel lefelé?!
Suzuya vigyorogva lefelé mutatott, majd Castiel lenézett ahol észre vette, hogy ő lóg fejjel lefelé.
     -MI A FRANC?-kérdezte himbálózva.
     -Kiütötted magad!-röhögött Suzuya.-Tudtam, hogy vámpír vagy, de azt nem, hogy úgy alszol mint egy denevér.
     -Te voltál az, igaz?-kérdezte idegesen.
     -Én lettem az aki eme megtisztelő feladatott elkészíthette.-kapaszkodott meg az ágba, majd felhúzva magát felállt és meghajolt.
     -Te kis... Engedj le!
     -Hogy mondod?-kérdezte szórakozottan.
     -ENGEDJ LE, VAGY MÉG A SZART IS KIVEREM BELŐLED!
     -Nem ez volt a varázs szó. De akkor legyen.-guggolt le csalódottan, majd egy bicskát vett elő.
Megnyalta azt, majd ismét megszólalt.
     -Utolsó szó, mielőtt lezuhansz?-mondta de nem várva választ elvágta a kötelet.
Castiel lezuhant, majd a bokrokra esett ami a fa alatt voltak. A nép még egy utolsó képet lőtt, majd elszéledtek. Csak én maradtam ott, és Suzuya aki idő közben leugrott a fáról. Castiel a fejét fogta, majd fájdalmasan kinyitotta a szemeit.
     -Nesze.-dobta neki a dzsekijét Suzuya.
Castiel kába képét elnézve egy kicsit megsajnáltam. Eléggé szédültnek festett.
     -Te, figyelj...nem kéne elvinni a gyengélkedőbe?-kérdeztem.
     -Legyen.-sóhajtott Suzuya, majd Castiel karát elkapva felhúztuk, és elkezdtünk a gyengélkedőbe vánszorogni.
 Egy darabig csöndben mentünk, és közöttünk Castiel volt kába fejjel.
     -Erről jut eszembe.-állt meg Suzuya.-Tessék.-vett elő egy nyalókát, majd nekem nyújtotta.
     -Köszönöm. De miért kapom?
     -Hálául amiért kiütötted. Már rág óta fel akartam kötni arra a fára.-vigyorgott.
 Elvettem a nyalókát, majd a zsebembe tettem. Lassan felvonszoltuk a lépcsőn Castielt, majd a gyengélkedő előtt megállva bekopogott.
  Leadtuk Castiel, és eljöttünk onnan. Az-az úgy volt, de Suzuya visszament inkább, én meg elmentem a terembe. Beérve Violáék beszélgettek, én meg leültem a helyemre. Elővettem a nyalókát és egy darabig azt néztem, majd kibontottam és egy nagyot sóhajtva bekaptam.

     -Megesz az unalom.-mondtam.
     -Ne aggódj, már csak 2 óra.-vigasztalt kedvesen Viola.
     -Még jó..-mondta Maki.
     -Mi volt az udvaron, hogy annyian nézték a fát?-kérdezte Viola.
     -Gyertek megmutatom.-hívtam őket a padomhoz, majd elővettem a telefonom és megmutattam a képet.
 Makiék elképedve nézték, majd röhögni kezdtek.
     -Ezt mindenképp küld át!-mondták egyszerre.
     -Ki csinálta?-kérdezte Viola.
     -Suzuya kötözte fel a fára.
     -Suzuya?-ráncolta a szemöldökét Maki.
     -Ühüm. Nézd ott van Castiel mellet.
 Közelebbről szemügyre vették a képet, majd Viola picit félve de megszólalt.
     -Nina... Arról a gyerekről úgy tartják...-hajolt közelebb és suttogva folytatta.-Úgy tartják, hogy nem normális... Vagyis, hogy őrült.
     -Dehogy. Tiszta normális... Jó mondjuk megnyalta a kését, ami fura volt, de normális. Még nyalókát is adott, és segített, mikor vérszomjam volt. Elmulasztotta.
     -Nem csoda... Azt hiszem az ő egyik képessége az olyan, hogy elveszi mások felesleges energiáját/erejét, és felzabálja.-mondta Maki.
     -Ne hülyülj már! Ilyenről még nem is hallottam!
     -De hát, ha ezt beszélik.
     -A pletykák fele téves infón alapszik. Nem kéne mindent elhinni amit hallotok!
     -Ahogy gondolod...-vonták meg a vállukat.
Lassan becsöngettek, és kezdődött az óra. Én unottan bámultam ki az utolsó két órán, ami alakváltás, és angol volt. Miután vége lett az órának, nagy nehezen össze pakoltam a cuccaimat, és elindultunk kifelé. Maki éppen magyarázott valamit, valami olyasmit ami... jó nem figyeltem... Lebaktattunk a lépcsőn, majd valahol az A-teremnél jártunk, mire az kinyílt és Viktor jött ki. Szúrós szemekkel vizsgált minket, majd megállította 3 fős csapatunkat.
     -Ms. Haraku. Remélem nem felejtette el, hogy holnap délután itt marad.
     -Nem is bírnám elfelejteni.-mondtam unottan.
     -Másik kérdés.
     -Hallgatjuk. De így elmegy a délutánom!-mondta Maki.
     -Nem baj. Szóval a Vörössel... Az-az Castiellel mi történt?
     -Nem tudjuk...-kamuztam.
     -Te is ott álltál a fa alatt amin volt.
     -Ja, hogy Castielell? Úgy mindjárt más... Biztos RedBullt ivott... Tudja, az szárnyakat add.-próbáltam poénkodni.
     -Nagyon vicces. Halljam.
     -Csak lógót egyet. Ez ekkora baj?
     -Hát ha úgy néz ki, mint egy fogyatékos akkor igen. Többiek elmehetnek, te még itt maradsz és elmondod mi is történt.
  Violáék elindultak, én meg nem akartam beköpni Suzuyát...
     -Halljam.-fonta össze a kezeit.
     -Én nem tudok semmit! Miután kicipelték, nem tudtam  mit akarnak vele. Utána a fán vettem észre!
     -Én meg madár vagyok. Ki rakta a fára?
     -Passz. Valami Su..Suzuya asszem...-mondtam ki végül, pedig nem akartam.
     -Suzuya mi? Melyik osztályba jár?
     -Nem tudom!
     -Rendben, mindegy. Majd kiderítem.
     -Mehetek már?
     -Ha annyira akarsz. De a holnapi büntetést ne merd ellógni!!-mondta fenyegetően.
     -Uuuu. A tanárbá' ennyire akar holnap velem +egy órácskát?-mondtam picsás hangon.
     -Azt ajánlom, most azonnal takarodj innen, vagy megjárod!-mondta fortyogva.
     -Igenis...-indultam el, majd vissza fordultam.-Viszlát Viktorka!-kacsintottam egyet, majd észre vettem, hogy Viktor közelít felem, mire én őrült tempóban kezdtem futni... Viktor meg utánam...

 Violáék még nem értek ki mi meg elrohantunk előttük, és kivágva az ajtót kirohantam. Elértem a kaput, majd kikanyarogva rajta egy hatalmas esést megelőzve kerültem ki a diákokat.
     -HARAKU!-kiabált utánam a kapuból.
     -VISZLÁT, CSÓKOLOM TANÁRBÁ'!-üvöltöttem hátra fordulva és integetve, majd futottam tovább.
     -HÉ... Istenem ez a gyerek!-túrt a hajába Viktor, majd elnevette magát, és vissza ment a suliba.
Lelassítva gyalog mentem tovább és rántva egyet a táskámon bementem a boltba. Vettem 2kakaós csigát, és 1 pepsit. Fizetés után kijöttem a boltból és egyenesen haza vettem az irányt. Lecsavartam a kupakot, majd belekortyoltam az édes löttybe. Beraktam a fülesem, és tovább haladva zenét hallgattam. Mikor haza értem elforgattam a kulcsot a zárba, és bementem a házba. Ledobáltam a cuccaimat, majd levettem a cipőm, és a dzsekim. Miután ez megvolt, felvittem a táskámat, majd a konyha pultra raktam az ételt, és hezitálva, de elmentem zuhanyozni. Ahogy a csap alatt álltam hagytam, hogy a vízcseppek legördüljenek a testemen. A hajamat is megmostam, majd miután felkentem rá a sampont, és azt is lemostam, elzárva a csapott kiléptem a zuhanyzóból. Magamra csavartam a törülközőmet, majd a hajamra is felcsavartam egyet. Kiléptem a fürdőből, ezzel egy gőzfürdőm meleg gőzét kiengedve. Felmentem a szobámba, majd magamra kaptam a pizsi fölsőm, és egy fehérneműt, és leültem a laptopom elé. Felhúztam a lábam és bekapcsolás után a böngészőt nyitottam meg. Egy kicsit Outlas-oztam, de miután az a dagadék, 2x kinyírt kiléptem, és felnéztem pár közösségi oldalra. Facebookon 1 ismerősnek jelölés, 22 értesítés, és 3 üzenet várt. Megnéztem kijelölt ismerősnek, és Suzuya neve állt ott. Hezitálás nélkül rányomtam az elfogadásra, és kiléptem. Animézni most nem volt kedvem, de nem is lett volna időm, mert idő közben Alexy haza jött.
     - Szia, Nina. Miujság?-kérdezte.
     -Semmi, különös. Kikészítettem 2x Viktort, és kiütöttem Castielt akit Suzuya felkötött a lábánál fogva a fára.-meséltem.
 Alexy döbbenten nézet, majd mondta, hogy kéri a részleteket. Csinált forrócsokit, majd elmeséltem neki mi is történt mag. Miután ezzel végeztünk, én mondtam neki, hogy kezdek fáradt lenni. Alexy felkísért a szobámba, majd egy "jó éjt" puszit nyomot a homlokomra, és kiment. Lüke tesó szokás...
 Oldalra fordultam, majd a plüssöm magamhoz véve feküdtem egy darabig. Lassan de becsukódott a szemem, és Suzuyára és Kentinre gondolva aludtam el.

24.fejezet

 Egymás után csak feszültség




 "...-De, de. És akkor minden elsötétült. Csak mi maradtunk ott 3-an!-mesélte nevetve Maki.
    -Hogy jutottatok ki?-kérdezte Viola érdeklődve.
    -Hát tűzet gyújtottunk, majd addig perzseltük, és hordtunk rá minden vackot, míg fel nem robbant a kóceráj, mi meg kijöttünk.
    -Ezt, tuti most találtad ki! Kizárt, hogy ki bírtál volna úgy jönni ha felrobban az épület.-mondtam.
    -Igaza van! Ennél érthetőbbet kellene kitalálnod. Vagy ne legyen ennyi minden benne ami nem áll közel a valósághoz!-nevetett Kentin.
    -Eeeeeh? De hisz ez az igazsááág! Jó talán nem az egész épület robbant fel...
    -Na látod! Tudtam én hogy van itt valami ravaszság!-öklözött belé Makiba, Kentin nevetve.
 Elkezdtünk mindannyian nevetni, majd rájöttem, hogy kint hagytam valamit a szekrényemben, és elindultam kifelé. Kilincsért nyúltam, de megelőztek, és valaki kívülről nyitott be. Egy magas fiú jött be rajta, majd megállva előttem, lenézve végigmért. Arcát egy maszk fedte,és nem látszódott. A többiek abba hagyták a beszélgetést, és felénk pillantottak. A gyerek végig nézet az osztályon, majd unottan megszólalt.
    -Itt van, Nina Haraku?-kérdezte.
    -Öhm...igen...előtted áll.-mondta Viola bizonytalanul, majd tovább folytatták a beszélgetést.
A gyerek értetlenül nézett, majd felemeltem a kezem egy kicsit és egy "jelen"-nel válaszoltam.
    -Te vagy az?-kérdezte.
    -Igen.
    -Gyere velem, egy kicsit kérlek.
    -O..oké.
A gyerek elindult kifelé, én meg értetlenül követtem. Elment a lépcsőfordulóig, majd megállva háttal nekem beszélni kezdet.
    -Ne haragudj, hogy elrángattalak, a barátaidtól.
    -Ugyan, amúgy is kifelé indultam. Mit szeretnél?
    -Annyi éve vártam erre.-fordult felém, majd közelíteni kezdet.
Neki nyomott a falnak, majd eltűnt a maszk róla de sötétség fedte az arcát.
    -Mit akarsz?-kérdeztem higgadtan.
A szemei világítottak és izzottak.

    -Nem kell aggódnod, csak megmutatom az erőmet.-majd közelebb hajolt, és megfogta az arcom.
Elöntötte a testemet a sötétség, és reménytelenséget éreztem. Nem bírtam kiabálni, és csak az arcát láttam, majd közelebb hajolt hozzám, és az ajkaink összeértek."


  Kinyíltak a szemeim, majd a felettem álló Alexyt vettem észre, ahogy a telefonját szinte a képembe nyomja. Ő csak elpirult, és elmosolyodott.
    -Alexy... Mit művelsz?-kérdeztem még egy kicsit kómásan.
    -Ééén...Izéé...
    -Remélem nem örökítetted meg ahogy alszom.-mondtam komoran.
    -Ééén? Dehoogy! Hova gondolsz?-folyt róla a víz.
    -Hazudsz. Kérem a telefonod!
    -Milyen telefon?-kérdezte a háta mögé rejtve.
    -Jól van, nem kell kitörölnöd, de akkor nem mutogatod!-ültem fel.
Alexy elmosolyodott, majd egy puszit nyomot az arcomra.
    -Ez csak azért van, mert olyan cukin alszol.
    -Persze-persze. Na menj ki létszi, fel szeretnék öltözni.
Alexy szó nélkül kiment mosolyogva, majd becsukta maga után az ajtót. Még egy picit ültem az ágyban és ismét körbe néztem a szobámban. Magam mellé néztem, majd a kis plüssöm felemeltem. Egy darabig szemeztem vele, és gondolkoztam honnan is van. Majd eszembe jutott honnan is van, és kiszálltam az ágyból. Amíg öltözök elmesélem honnan is van.

"Még általánosban kaptam. Egyik nap vitába keveredtem, egy lánnyal aki a menőkhöz tartozott. Azt hiszem Dórinak hívták a lányt. Beképzelt gyerekvolt, és mindig hisztizett ha nem úgy volt valami ahogy ő akarta. Mindig új ruhái voltak, és a legeslegújabb divatok szerint járkált, ezért rengeteg barátja volt. Egyik nap feltörte a szekrényem, és kivette onnan a naplóm és az osztályteremben olvasta fel hangosan. Volt benne szidás azokra akiket nem bírtam, és néhány vágy. Ahogy felolvasta mindenki nevetett rajtam, és nem bírtam vissza szerezni. Miután feladtam a reményt, hogy vissza szerezem, sírva elrohantam és elbújtam a sulink mögé. Össze kuporodva törölgettem a könnyeim.
    -U..utálom D..Dórit..! Mi..mindenki...ra..rajtam rö..röhög...-törölgettem a könnyeim.
    -Nem mindenki nevet rajtad!-hallottam meg a hangját, és a vállamra tette a kezét.
 Ránéztem, és csak úgy folytak a könnyeim. Ő csak mosolygott rám biztatóan, majd a kezét nyújtotta, hogy felálljak. Bizalmatlanul megfogtam a kezét, majd óvatosan felsegített. 
    -Te..te is hallottad...amiket olvasott?
    -1-2 dolgot igen...
    -Annyira utálom... Bárcsak meg se születtem volna... 
    -Ne mondj ilyeneket!-rántott magához és átölelt Sammy.-Én magányos lennék nélküled! Szükségem van rád! 
    -Miért mondasz ilyeneket? Te jobban kijössz a többiekkel! 
    -De azokkal nem lehet olyan jól szórakozni mint veled. 
Elmosolyodtam, majd én is átöleltem őt, és abba hagytam a sírást. Sammy elengedett, majd ismét a szemembe nézett. 
    -Oh, de hülye vagyok!-csapott a homlokára. Én döbbenten néztem rá, ahogy ő kutakodni kezdett a táskájában.-Tessék!-nyújtott át egy ajándék zacskót.
    -Ez, mi ez?-néztem döbbenten.
    -Nézd meg!-vigyorgott.
 Belekukkantottam a zacskóban, majd egy fehér kis plüss macskát láttam benne, ami elég furcsán nézett ki. 
Az arcán nem volt száj, és csak 3 pont volt a képén. Ami a szemek és az orr volt. Egy masni volt a fülénél. Kicsi piros kantáros ruha volt rajta. Én elképedve néztem a jószágot, és olyan "WTF" fejem lehetett. Sammy ezt ki is szúrta, majd belehajolva a képembe kíváncsian és picit lelombozva kérdezte.
    -Mi a baj? Nem tetszik?-vágott szomorú képet.
    -Mi? Ja nem, dehogy...aranyos...
    -Akkor? Látom rajtad! Engem nem versz át.
    -Hááát...Ez mi?
    -Nem ismered?
    -Öhm...kéne?
    -A lányok általában szeretik ezt, vagy ismerik... Hello Kitty-nek hívják. Úgy látszik rosszat választottam... Holnap vissza viszem, és szerzek másikat.-nyúlt a kis macskáért, de én makacsan elfordultam és magamhoz szorítottam a plüsst.
 Sammy értetlenül nézett, majd megszólaltam.
    -Attól még, hogy nem ismerem... Még tetszik. Köszönöm... Nem akarom, hogy vissza vidd, hisz ez az első ajándék amit kaptam egy osztálytárstól.
    -Rosszul mondod!-mondta majd egy kicsit pöckölt a fejemre.-Nem osztálytárs, hanem barátodtól.
    -A legjobbtól.-fordultam felé, majd egy pici puszit nyomtam az arcára.
Kicsit ledermedt, majd ismét elnevette magát mint mindig, és karon fogva sétáltunk vissza a suliba."

    -Nina! Halló! Figyelsz rám? Föld hívja Ninát!
    -Figyelek, figyelek! Csak elgondolkoztam.
    -És min?-kérdezte kíváncsian letéve a villáját.
    -Háát..a múlton. Hogy honnan kaptam a plüssöm amivel alszom.
    -Juuj. Ez engem is érdekel. Nem mondtad el soha. Ha kérdeztem mindig elfordítottad a fejed.
    -Majd útközben elmesélem.-mosolyodtam el, mire Alexy ledermedt.
 Befejeztem a reggelit, majd felálltam.
    -Befejezted? Bevihetem elmosni a tányért?-kérdeztem.
    -Be. Nyugodtan...
Bementem a konyhába, majd elkezdtem elmosogatni a tányérokat. Közben elkezdtem dúdolgatni, mire Alexy leesett állal jött be.
    -Nina?-kérdezte döbbenten.
    -Hm..? Mondjad.
    -Öhm...-kezdte, de elgondolkodott.
    -Elvitte a cica a nyelved?
    -Na jó... Ki vagy te és mit tettél Ninával?-kérdezte végigmérve.
Én felé fordultam, majd elnevettem magam.
    -Miről beszélsz? Beverted a fejed?
    -Nem...csak ma olyan...furcsa vagy. Érdekes lendülettel teli aura van körülötted.
    -Tán nem tetszik, hogy most jó kedvem van?
    -De, nem az a baj... Csak nem sűrűn vagy ilyen. Mi az oka?-mosolygott ő is.-Amúgy meg szeretem ha mosolyogsz! Sokkal cukibb vagy. Remélem nem fog valaki lecsapni rád!-bökött oldalba nyelvet nyújtva.
    -Ki tudja?-kacsintottam rá.-Ne reménykedj. Rám maximum a halálom napján csapnak le.
 Alexy elnevette magát és mondta hogy ne butáskodjak, majd elment felöltözni. Befejeztem a mosogatást, majd én is felmentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat egyenesen hagytam, mert nem volt kedvem begöndöríteni. Beágyaztam, majd egy gyors mosakodás, után felkaptam a táskám és lementem az emeletről. Felvettem a cipőm, majd Alexy is befutott mellém. Kimentünk az ajtón, majd bezárva azt, a táskám mélyébe süllyesztettem a kulcsaimat. Miután elindultunk, Alexy mondani akarta, hogy meséljek, de én magamtól elkezdtem. Elmeséltem neki honnan van a kis plüssöm. Csendben hallgatott, majd miután elmeséltem meghatódva mondta, hogy, idézem "Ez tök cuksiiiii volt!!!". Én csak mosolyogtam rajta. Útközben Alexy is mesélni kezdet, én pedig figyelmesen hallgattam. Egy kis idő után elkezdtem gondolkodni, és úgy gondoltam, a mai nap lehet lesz az eddigi legjobb napom, mióta itt vagyok. Ezét boldog voltam. Lassan be is értünk a suliba, majd Alexy kinyitotta nekem az ajtót, és bementünk. Mikor beléptünk a folyosó végén, egy kigyúrt nagytestű férfi állt, terep mintás nadrágban, és egy fekete felsőben. A haja érdekesen le volt borotválva, és csak egy helyben állt. Senki nem mert a közelébe menni, és mindenki elkerülte. Alexy is döbbenten nézte a férfit, majd nyelve egyet, elköszönt tőlem, és elindult a terme felé. Óvatosan kikerülte a férfit, majd felfutott az osztályához. Én még egy darabig figyeltem a férfit, és már indultam felé megkérdezni, segítsek-e, mert eléggé olyan volt, mintha keresne valamit vagy valakit. Indultam is, de valaki megfogta a vállam, és vissza húzott. Rá tekintettem, majd Kentin intett, hogy ne tegyek semmit, és elhaladva mellettem vissza nézet.

    -Menj a terembe, nincsen semmi gond!-mondta majd egy apó mosolyt mutatott.
Én csak néztem rá, vagyis inkább a szemeibe. A férfi felénk nézet, majd egyet morgott, mire Kentin felé fordult és zsebre tett kézzel elindult felé. Mikor oda ért mellé, látszott, hogy beszélgetnek, majd megjöttek Violák is és bementem velük a terembe.
    -Ki volt az a férfi?-kérdeztem.
    -Az a nagydarab?-kérdezte Maki.
    -Igen.
    -Az Kentin faterja.-tette a feje mögé a kezét Maki.
    -Az?! Tiszta ijesztő... Miért van bent?
    -Hát gondolom a tegnapi miatt.
    -Miért? Mi volt tegnap?-kérdeztem.
Maki és Viola döbbenten néztek rám. Az előbbi a hintázást abba is hagyta.
    -Még komolyan kérdezed?-kérdezték.
    -Miért?
    -Hisz együtt voltatok a tanáriban! Neked jobban kéne tudnod miért van itt a faterja.
    -Jaa...Tényleg... Tegnap a tanáriban is voltam...
    -Tegnap is fura voltál, ma meg... Mi van veled?-kérdezte Viola.
    -Semmi. A tegnapi elmúlt, ma meg jól indult a napom és elfelejtettem mi volt tegnap. Valamiért még 1-2 helyen zavaros. De most már megvan mi is volt tegnap.
    -Biztos?
    -Yap!-mosolyogtam.
    -Akkor jó.
    -Kíváncsi vagyok, meddig lesz nyugtunk...
    -Ezt, hogy érted?-néztek rám furán.
    -Hát, meddig nem lesz az a idegesítő vámpír!-fújtam egyet.
Violának leesett az álla, Maki meg vissza köpte a piáját, és elkezdett köhögni. Én csak figyeltem őket, majd Viola tért magához előbb, és furán mondta.
    -Nina...Öhm... Amnéziád van?
    -Nem dehogy! De miért?
    -Azért, mert....-kezdte volna, de megakadt.
Én csak figyeltem mit akar, de ők nem folytatták. Felkaptam a táskám az ölembe és folytattam.
    -Nem tudom mi van veletek srácok... De azért örülök, hogy az a mihaszna, és öntelt Vörike nincsen itt.-mondtam, majd hirtelen átkarolt valaki hátulról és egész közel hajolt, majd suttogni kezdet.

 Nekem majdnem kiesett a szívem, és lassan, de biztosan megfordultam. Hatalmas vigyorral állt mögöttem. Nem látszott rajta semmi változás, csak a képe...mintha betegebb lett volna. Egy kevés és alig észrevehető karikák díszelegtem a szemei alatt, ami a fáradságra utalt.
    -No lám,míg én nem vagyok itt, így beszéltél rólam?-kérdezte az egyik kezét csípőre téve.
    -Te...Te...Te... Ü...Üdv...újra...itt!-tettetem mosolyt az arcomra.
    -Micsoda meleg fogadtatás!-hajolt közelebb szórakozottan.
    -Me...mesélj...Milyen volt? Merre voltál?
    -Meséljek? Ezt tegnap illet volna megkérdezned, hiszen akkor találkoztunk.
    -Bocsáss meg, hogy nem jutott eszembe kérdezősködni, miközben éppen a véremet szívtad!-pattantam fel, mire ő meghökkent, és egyet hátralépet.
 Hatalmas szemekkel nézet rám, én meg szapora lélegzeteket vettem. Castiel vissza állt normális helyzetébe, majd ismét elvigyorodott, de ezúttal el is nevette magát.
    -Mi olyan vicces Vörös-Barom?-kérdezte Maki.
    -Te csak fogd be! A Deszkával beszélgettem.-nézett rám ismét.
    -Hallgatlak Répafej! De eddig semmi értelmeset nem mondtál.
    -Ejha! Amíg nem voltam elkezdtünk lázadni? Vagy mi?! Látszik, nem volt itt senki aki meg szürkítette napjaidat a félelemmel.
    -Képzeld! Amíg veled piros pacsit, vagy a fene tudja miket játszottak, addig nekem is megvolt a magam gondja! Nem csak te vagy az egyetlen tahó aki nem hagyja hogy nyugtom legyen! Te csak a jéghegy csúcsa vagy!
    -Nofene. Ezért a szövegé érdemes volt bejönnöm, vagy felkelnem. Most az egyszer nem zavar, hogy a diri néni behívatott!
    -Nem érdekel miért vagy itt, de nem zavart volna, ha tovább maradsz távol Vöri!
    -Kezdesz ezzel a nagylánykodásal az agyamra menni! Vegyél vissza Deszka, és állj le a becézgetésekkel.-mondta idegesen, majd megragadta az egyik karom.
 Makoto és Viola is felpattantak a székükről, és mögöttem állva ugrásra készek voltak.
    -Nézd már a kopókat! Milyen ugrásra kész kis kutyáid vannak. Hallom morognak, de fogadok nem harapnak!-nézett rájuk lenézően.
    -Ők nem kutyák. Nem ajánlom, hogy sértegesd a barátaimat, különben...
    -Különben mi lesz?!-vágott a szavamba.-Csak le kell fogjalak, és nem tudod használni az erődet. Mit szólsz, ha elmegyünk mi ketten máshova?-rántott magához.-Vagy közönséget akarsz?
 A többiek döbbenten álltak Makiékkal együtt, én meg próbáltam kiszabadulni. Maki már készült támadni, de megelőzték, és szinte kitépték az ajtót. Hatalmas port és szelet húzva maga után Castiel és közém vágott, mire Cast arcán egy kis heg lett, ami vérzett. Engem elengedve hátrált egy kicsit, majd a megmentőm magához szorítva állt egy helyben. Felnéztem rá, de ő nem is nézet le rám. A szemében tűz lobogott, majd engem elengedve és arrébb tolva közelebb lépet Castielhez.
    -Hah! Nini már csak te hiányoztál! Megjött a fő blöki.
    -Ide figyelj... Nem elég, hogy a bűzöd az orrom facsarja, és a tanáriig elérzem, de még Ninát is szadizod!?
    -Ohoho. Szóval a szagom húzott ide? Milyen meglepő.-röhögött.
    -Most jól figyelj, mert egyszer mondom csak el...

    -...Ha mégy egyszer Ninához érsz, összetöröm minden egyes csontod, apró darabokra, és kinyírlak.-mondta dühösen.
 Én megrémülve néztem rá, Castiel meg döbbenten. A Vöri elröhögte magát, Kentin meg csak fortyogott.
    -Gyere Blöki! Alig várom, hogy csalódj, és megdögölj!-mondta vigyorogva.
  Tétlenül álltunk és figyeltük őket, a levegő feszült volt, és villámokat szórtak a szemeik. Készültek volna, már egymásnak ugrani, és szétverni a másikat.
    -Már megint ezek ketten?!-jött be Viktor.-Mi lenne ha legalább egy nap nem esnétek egymásnak?!
  Castiel és Kentin vissza fogta magát, de le nem vették volna egymásról a szemüket.
     -KENTIN!-jött be az a kigyúrt  csávó.-Mi a fenét műve...-nézet oldalra Castielre, és mondatát abba hagyta.
     -Miért van az, hogy ti folyton egymásnak akartok esni? Neked a tanárinál kéne lenned, nem Kentin? Menj oda vissza, Castiel te meg ülj le a seggedre, és maradj nyugton!
 A két fiú még mindig egymást figyelték, majd fújva egyet a másikra Kentin sarkon fordult, és megborzolva a hajam elindult kifelé.  Kentin faterja minden egyes lépését figyelte a fiának, majd miután az kiment rám nézett és végigmért. Én csak ledermedve álltam és nem tudtam mit tegyek.
     -Jó hogy vissza jössz Castiel, máris balhét akarsz?
     -Pff.-fújtatott Cast, majd kiindult a teremből.
     -Hmp... Ez lenne az a vámpír kölyök?-szólalt meg K.faterja.
     -Hogy mondja?!-kérdezte Viktor.
     -Tévednék? Nem ez lenne az a vámpír, aki, nem természetes?-mondta gúnyosan.
     -Megkérném, ne a diákok előtt beszéljen baromságokat! Tartsa meg magának a véleményét.
     -Viktor Kurosaki, jól mondom?
Viktor nem mondott semmit csak össze húzta a szemét.
     -Maga egy tanár. És mégis milyen lény is? Démon?-mondta gúnyosan.
     -Mire akar célozni?!-dagadt ki egy ér Viktor fején és ökölbe szorítva a kezét türtőztette magát.
     -Áh semmire. Csak a Démonok a legaljasabb faj amit ismerek. Hogy engedték magát tanárnak?
     -Már nem azért, de örülhetne, hogy én is tanár vagyok, hiszen így legalább nevelhetek valamit a fiúkba, amit Ön elfelejtett. Egy kis tiszteletet, és értelmet. Nem azért görnyedek ebben a tetves helyben, hogy az üres és bamba tekinteteket nézzem, hanem hogy ellene tegyek! Szóval, megkérném Önt, hogy a diákjaim előtt ne akarjon nagynak látszani. Attól még, hogy maga magasabb fokon van tőlem, és egy rangos család tagja ugyan olyan mint én. A rang nem számít. Ha idebent is-mutatott Viktor a fejére-izom van, a legközelebbi megbízásnál meghalhat.-vigyorodott el Viktor.
 K.faterja csak úgy nézett, és nekünk diákoknak meg leesett az állunk. Most ha nem is nyíltan de...
     -Na mi a gond Hektor? Nem értette amit mondtam? Az igazgatónő amúgy is várja önt, hisz ezért jött be, emlékszik? A fiával kisebb gondok vannak. Mehetünk vissza?-vigyorgott még mindig Viktor.
 "Hektor" egy helyben állt, és résnyire össze voltak húzva a szemei.
      -Ja és még valami...-ért oda Viktor, Hektor mellé.-Ha még egyszer a diákjaimat szidja, vagy csak akár egy megjegyzést is tesz rájuk, Én magam fogom móresre tanítani magát.
 Viktor egyet hátralépet, és Hektorra nézett.

      -Remélem világos voltam. És most, kérem kövessen vissza a tanárihoz.
Hektor majd meg pukkadt, és kiment a teremből. Viktor még egy "barom" megjegyzést küldött utána, majd ő is elindult kifelé. Mi csak döbbenten álltunk, majd leültem a helyemre. A csengő is megszólalt, és Castiel is vissza jött. Leült mindenki a helyére, majd a tanárnő is bejött.
  Első óra...Matek..Unalmasan eltelt, de én megint nem figyeltem az anyagra. A legtöbb órán nem figyeltem. Matekon és németen semmi, majd történelem órán tértem magamhoz, és a rajz már normálisan ment. Mikor vége lett a rajznak, lefelé jöttünk de a tanáriból hatalmas kiabálás hallatszott ki. Mi hárman megálltunk ott, majd mikor kinyílt az ajtó Kentin jött ki. Odarohantunk hozzá, és megállva előtte vártunk.
      -Eddig bent tartottak? Mi történt?-kérdezte Viola.
      -Igen. Most a faterom és Viktor vitatkozik. Nem állnak messze attól, hogy a nyanya kővé dermessze őket.
      -És veled mi van?
      -Hát, a diri néni azt mondta, hogy elég fegyelmetlen vagyok, ezért kirúgna...
      -MICSODA?-kérdeztük egyszerre.
      -Nyugi. Mondtam, hogy a faterom miatt nem rúghat ki. Lerendezték, hogy akkor még most, újra 9.be kell mennem.
      -9.be? Ilyen van, hogy vissza küld?
      -Hát, nem bír rosszabbat tenni. Fel függeszteni nem tud, ezért ez a legsúlyosabb amit tehet.
      -De ez... ez tiszta igazságtalanság! Nem mehet beszélni az igazgatónővel?!
      -Nina, engem ez nem zavar.
      -Mi? De miért nem?
      -Mert így veletek lehetek egy osztályban. Amiben eddig voltam utáltam amúgy is. Holnaptól én is 9.b-s leszek.-mosolygott.
      -De hát...
      -Nincs gáz! Így legalább apámat is szívathatom.
      -Miért?
      -Mert nem vagy szimpi neki!-mutatott rám.
      -Hee?
      -De ne aggódj. Régen mindig beleszólt az életembe, így küldött el katonai suliba, ezentúl nem fog.
   

      ~Miért érzem azt hogy ebből én nem jövök ki jól?-gondoltam magamban.

      -Na nekem ma haza lehet mennem, és holnap akkor egy osztályban leszünk.-kacsintott.-Császtok.

Figyeltük, ahogy elhalad majd ismét kinyílt a tanári, és kijöttek rajta a felnőttek.

      -Hol van Kentin?-kérdezte a faterja.

      -Ha...Haza ment..-dadogta Viola.

      -Ti pedig mars órára.-szólt ránk Viktor, mire egyhangúan egy "Igenis"-t mondtak Violáék majd spuriztak a terembe. 

 Viktor is elindult a terembe, de én lassabban mentem.

      -Ez az iskola se a régi! Remélem tudja, hogy az az ember veszélyes, igaz?-mondta halkan Hektor.

      -...Maga csak egy szülő ebbe nincs beleszólása kiket veszek fel. Eddig nem volt gondunk Viktorral, és ne akarjon semmit tenni. Attól még, hogy nem vannak nézeteltéréseik, nem kéne gyerekeseknek lenniük.-mondta a dirinéni, majd vissza ment a tanáriba.

 Elkezdtem én is rohanni a terembe, majd még egyszer hátra néztem a szülőre, aki elindult kifelé. Mire vissza fordultam, sikeresen nekimentem valakinek.

      -Hupsz..-mondta gúnyosan, és elkapta a karom, hogy ne essek el.

      -Bo...bocsi...-néztem rá.-Ezt nem hiszem el!

      -Mit nem hiszel el?-kérdezte miközben magához rántott, és átkarolta a derekam.

      -Mit képzelsz, mit csinálsz te perverz?!

 Castiel csak nevetett, majd megfogta az arcom.

      -Még nem kaptam meg amit akarok!

  Castiel vigyorogva engem nézett, majd mikor elpillantott én is arra néztem. Hektor haladt el kifelé és eléggé szúrós szemekkel nézett minket. Castiel elvigyorodott ismét, majd még jobban magához szorított.

      -Ez mókás lesz...!-mondta majd elnevette magát.

23.fejezet

 Első kalandom a tanáriban




    -Ken...tin?-kérdeztem.
Ő csak mosolygott, majd közelebb jött hozzánk.
    -Mondtam, hogy megvédelek, nem?-kérdezte mosolyogva.-Tartom a szavam.
Elképedve néztünk rá, majd ismét elvesztettem az egyensúlyom, és remegő lábakkal dőltem előre. Már majdnem csattantam, de Kentin elkapott, és leguggolt velem. Maga felé fordított, és aggódva nézett. Biztatásul küldtem neki egy apró mosolyt, mire ő is elmosolyodott.
     -Nehogy most ájulj el! Ez itt az én nagy jelenetem...
     -Nem fogok, legalább is nem tervezem.-néztem bele a zöld szemeibe, amik nyugalmat árasztottak, és erőt merítettem azokból.-Felsegítetek?
Maki és Viola is a kezét nyújtották és felhúztak. Miután én felálltam, Kentin is felpattant. Megfordultam és Kentinnel szembe néztem.
     -Kentin... Köszönöm.-mondtam egy mosollyal az arcomon.
     -Ugyan semmiség.-mondta zavartan.-De nélkülem is jól elvoltál.-nevetett és vállon bokszolt gyengéden.
     -Magára hagyjuk a Gerle párt?-kérdezte gúnyos mosollyal Maki.
     -Szerintem igen.-vigyorgott Viola is.
     -Ne izéljetek már!-mondtam, zavartan.
     -Furák a haverjaid.-mondta Kentin.
     -Itt vagyunk még.-mondták egyszerre.
Elkezdtünk még beszélgetni, és kérdezték jól-e vagyok. Már készültünk bemenni órára, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és Viktor tanár úr robogott ki rajta idegesen. Mi csak figyeltük, miért, vagy mi lesz. Megállt a bandánk előtt, és rávágott egyet Kentin fejére, majd a gallérját fogta meg neki.
     -Ide figyelj kölyök. Jössz velem az igazgatóhoz, a szabályok sértése miatt.-mondta.
     -Hé....ne má'... Tanár úr, mit csinált?-kérdezte Maki.
     -Verekedésbe keveredett, és ha ez nem elég, akkor a képességét használta .-nézett rá Kentinre.
     -Mit tehetett volna? Hisz bajban volt!-mutatott rám Viola.
     -Az egy dolog, de mire vannak a TANÁROK?! Azért, hogy verjünk valamit abba az üres fejetekbe, és hogy az ilyen fajta gyerekes vitákat megakadályozzuk.
     -De hisz... Ő nem tett rosszat!
     -Ez nem bíróság. De attól a szabályok szegéséért jár a fegyelmezés.
     -ÉS MI LESZ CASTIELLEL?!-kérdeztem idegesen.-Ő rá nem vonatkoznak a szabályok?!
     -Ő is megkapja a magáét. De maga is jön velem.-fogta meg a karom.-Önt is látni akarja az igazgatónő. Többiek vissza órára.-mondta majd elkezdett befelé rángatni minket.
Viola és Maki értetlenül néztek, és Viktor becsukta az ajtót, majd húzott tovább. A folyosón értetlen diákok figyeltek minket kíváncsian, vagy éppen röhögtek rajtunk.
     -Aki nem megy 2 másodpercen belül vissza a termébe megbuktatok! Nyomás a terembe!!-mondta Viktor mire mindenki eltűnt a folyosóról. *Hatásosabb a csávó mint gondoltam...*
 Húzott tovább minket, majd a tanárihoz érve kinyitotta az ajtót és előre engedve minket becsukta maga után. Az igazgatói iroda felé mutatott, majd előre ment, mint egy hopp mester...
      -Igazgatónő. Itt vannak a diákok, akiket hívatott.-mondta, majd ránk mutatott.
 Erről jut eszembe... Eddig nem is láttam a diri nénit, csak 1x hallottam róla mendemondákat.
  Egy karos székben ült, idősebb 60-65 körüli nő, haja kontyba volt fogva és a papírokat rendezgette. Rózsaszín ruha volt rajta, és egy szemüveg... Eskü mint egy macskás néni úgy nézett ki, aki éppen keresztrejtvényt fejteget. Felnézett az asztalon lévő papírokból, és kék szemeihez, egész közel feltolta a szemüvegét.
      -Köszönöm Viktorka.-mondta mire én a számat harapdáltam, hogy ne röhögjem el magam, és "Viktorkára" néztem óvatosan. Az ránk nézett és a szeme villámokat szórt felénk azt üzenve "Egy szó, vagy hang és vége az életeteknek taknyosok." -Vissza mehet órát tartani Viktorka.
  Viktor sarkon fordult, és elindult kifelé.
      -Nos, kérem fáradjanak ide, és üljenek le.-mondta 2 székre mutatva a diri néni.
 Mi össze néztünk majd elindultunk, és leültünk.
      -Akkor mondom is, miért hívattam ide önöket. Mrs. Nina önnel kezdem, hogy vissza mehessen az órájára.-nézett rám.
      -TILTAKOZOOM!-törték be a tanári ajtaját. Mi mind hátra néztünk, és kicsapódó ajtót láttuk, ahogy Viktor értetlenül kinyújtott kézzel az ajtót nézi.
      -NÉZZENEK ÚJRA MINDENT! TILTAKOZOOM! NINA NEM TETT SEMMIT!-jött be és üvöltözött hisztérikusan.-Ők miért vannak itt?! És Castiel miért niincs? Ez így igazságtalaaan.!-mondta mutogatva Alexy.
  Alexy az ajtóban hisztizett, toporzékolt, nekem meg lesült a bőr a képemről... Előre fordultam és amennyire csak lehet lehúzódtam a székről.
      -Igazgatónő kérem, Nina ártat...-kezdett bele ismét Alexy, de a Diri rácsapott az asztalára.
      -ALEXY! MÉGIS MIT KÉPZEL? MI EZ A BESZÉD?-a diri néni haja égnek állt, és ekkor vettem észre, hogy bezöldültek az ősz tincsek, és enyhén mozogni kezdtek. Egyre jobban figyeltem, és rájöttem, hogy azok KÍGYÓK a hajában. Elképedve néztem a diri nénit, és kezdtem félteni Alexyt... *Ja nem mégsem.* Besárgult a szeme, és mint a kígyóknál egy csík jelent meg benne. Én becsuktam a szemem, és nem mertem ránézni. *Legalább is ha a mítoszok igazak, akkor kővé dermednék ha ránézek a gorgóra...amit én nem akarok!*
  Alexy gondolom ledermedt, és elnémult.
      -HA NEM KÉR AZONNAL ELNÉZÉST, AZONNAL, KIRÚGATOM MAGÁT!
      -E...Elnézést igazgatónő...-dadogta Alexy.
      -KIFELÉ!-kiabálta az ajtóra mutatva.
      -I...Igenis...-azzal Alexy kispurizott az ajtón.
Az dirinéni kezdett lenyugodni, de még morogva leült a székébe, és fújtatott párat. Kinyitottam a másik szememet is, és én is hátra néztem. Alexy sehol, Viktor meg értetlenkedve sóhajtott egyet, majd kiment. Ismét előre fordultunk. A diri néni egy bögre teát vagy kávét szorongatott, és kortyolgatott. *Bár szerintem inkább zöld tea volt, ami nyugtatja az idegeket.* Kentin is vissza fordult, majd vártuk mi lesz.
      -Nos.-fújta ki a levegőt a diri.-Magával kezdeném Mrs. Nina... Sok minden történt önnel mióta ide érkezett, ha jól tudom.-nézett rám kedvesen, mire én csak bizonytalanul bólintottam.-Nem kell félnie, de önnek milyen képessége is van?
      -Öhm... Gondolat olvasás... vagy energia vámpír... vagy mi...-mondtam bizonytalanul.
      -Értem. Önnek már 2 képessége van akkor. Nincs ezzel gond ne aggódjon, csak akkor úgy osztanánk be.
      -Beosztani?
      -Igen. Tudja a harc művészet órák. Mikor nem olvassák, hanem élesben próbálják.
      -Hallottam már róla...
      -Nos 9.ben eleinte az alapok, majd félévtől vagy korábban már kezdhetik is. Rendben akkor magával végeztünk is. Vissza mehet az utolsó órájára ha jól tudom.
      -I... igen... Köszönöm.-álltam fel.
Kentinre vetettem egy pillantást.
      -Mr. Kentinnel még elbeszélgetek. Nos menjen órára.
      -Vi...Viszlát.-mentem ki az ajtóhoz, majd elfordítottam a kilincset és kiléptem. Éppen, hogy behajlott az ajtó, de a Dirinéni elkezdte.
      -Nos Kentin. Ez már a sokadik alkalom, hogy itt van. Óhajt mondani valamit?
      -Nem, semmit. Csak nem tetszik a vérszívó pofája.-mondta.
Becsuktam az ajtót, majd még egy kicsit maradtam, hogy hallgatózzak.
      -Milyen beszéd ez?!Kortársaival ne beszéljen így. Értem én, hogy a vámpírok, és a vérfarkasok közt voltak össze tűzések, de ezt akarjuk megelőzni, hogy ismét megtörténjen.
      -Meg akarják akadályozni?! AKKOR RÚGJÁK KI AZT A DÖGÖT.-ordította.
      -EZ ELFOGATHATATLAN. HÍVOM IS A SZÜLEIT!-monda a dirinéni.
Én inkább úgy döntöttem ezt nem akarom hallgatni, majd elfutottam onnan, és felmentem a termünkbe. Orvoslás volt az utolsó óra. Benyitottam a terembe, elég kába képpel, majd elnézést kérve leültem a helyemre. Egész órán csak bambultam, és nem figyeltem. Hamar kicsöngettek, és én senkit se vártam meg, hanem kirobogtam a teremből elsőként. Lementem a lépcsőn, és a tanárihoz rohantam. Vártam egy kicsit, majd már a kilincsért nyúltam, de megelőztek, és belülről nyitották az ajtót.  Kentin jött ki, majd mikor meglátott ledöbbenve nézett rám.
      -Hát te? Vége az órádnak?-kérdezte.
      -I...igen. Mehetek haza... Vagyis... És te? Veled mi van? Mit mondott?-kérdeztem sorban.
  Kentin nem mondott semmit, csak elindult kifelé, engem kikerülve. Utána rohantam, majd mikor beértem megragadtam a karját.
      -Hé... Bajban vagy?-kérdeztem.
      -Nincs gáz.-mondta félváról.
      -De hát... Behívatta a szüleidet.-mondtam.
Kentin felvonta a szemöldökét, majd szembe fordult velem.
     -Hallgatóztál?
     -Csak eddig. Utána mentem órára.
Kentin sóhajtott, majd megszólalt.
     -Felhívta őket, de apám nem ért rá ma. Megbeszéltek egy időpontot holnapra, és bejön, hogy beszéljen a dirivel.
     -De...nem fognak kirúgni... Igaz?
     -Nem hiszem.
     -Bocsánat... Miattam lenne akkor. Nem kellet volna segítened... Akkor... vagy az ígéret... Hagyjuk a francba...-de nem bírtam folytatni, mert Kentin rátette a kezét a fejemre.
     -Hé. Mondtam hogy nincs gáz. És ne kezdj megint hülyeségeket beszélni. Az ígéret marad ahogy van. Ha van, ha nincs, megvédelek, mert bírlak.-mondta mosolyogva.-És remélem nem sírsz. Mosolygás jobban áll.
     -Kentin... Köszönöm... Mindent köszönök.-mosolyogtam.
     -Ez természetes. Na akkor nem tartalak fel, menj haza.-mosolygott.
     -Te még nem mész?
     -Nem, még vannak délutáni foglalkozások. Pihenj. Szia.-intett majd elment.
     -Szia.-mondtam én is.
Ismét elindultam kifelé, de igazság szerint nem kívántam a társaságot. Beraktam a fülesem, majd bekapcsoltam a lejátszási listámat, és elindultam kifelé. Valamiért nem éreztem magam teljesnek, és szédültem is. Kiérve az udvarra, Violáék fogadtak.
     -Jól elfutottál. Mehetünk?-kérdezte Viola.
     -Bocsi, de én ma egyedül akarok haza menni. Egyedül szeretnék lenni.
     -Hé minden oké?-kérdezte Maki elkapva a karom.
     -Ja. Csak egyedül akarok lenni.-mondtam majd kiszabadítottam a kezem, és mentem tovább.
Violáék értetlenkedve néztek utánam, majd megindultak.
     -Végeztél húgi? Mi volt a...-Alexy mellet is elmentem, mire ő csak utánam pillantott, majd az engem követő Violáéknak kitette a kezét.
     -Hagyjátok.-mondta Alexy.
     -De...-erősködött Viola.
     -Most ki kell tisztulnia a fejének.
 Én csak sétáltam tovább, majd rezegni kezdett a telefonom. Lassan mint egy zombi elővettem, és a képernyőjét néztem. Egy SMS. De ismeretlen a feladója. Megnéztem, majd mintha elszállt volna a gondolatom, elolvastam és válaszoltam.

 Tágra nyílt szemekkel néztem az üzenetet, majd az órára pillantottam. Elkezdtem hezitálni, majd futni kezdtem. Először nem tudtam, hogy haza menjek, vagy menjek oda... Kétségeim voltak, de mégis egy érzés fogott el, hogy mennem kell. Végül is, "Kitty"-t írt, és múltkor is hívott valaki így a fejemben.  *Tényleg bekattanok.*  Annyit agyaltam, rajta, míg végül a parkba nem jutottam. Kábé időben, de hogy-hogy sikerült, azt nem tudom. Lihegve álltam a nyüzsgő parkban. *Hogy fogom tudni kihívott ide?* Csak forgolódtam, de nem tudtam ki lehetett az. *Lehet csak szórakoztak velem...* Még egyszer utoljára körbe néztem, majd indultam. De megint rezegni kezdett a telefonom.
     -A parkban sokan vannak, gyere inkább egy üresebb helyre. Mondjuk, a park utáni kis sikátorba.-olvastam fel hangosan.-Ez egyre gyanúsabb...-de elindultam, a sikátor felé.
 Mikor oda értem az árnyékban állt valaki.
     -Te... te hívtál ide?-kérdeztem levegőért kapkodva, mert kifulladtam a futástól.
 A telefonomat a zsebembe csúsztattam, majd ránéztem.
     -Igen.-mondta, de nem lehetett a hangját tisztán érteni.
     -Me...Megmutatnád az arcodat?
     -Legyen, de csak mert megkértél rá.
Előre lépett egyet, de nem tudtam meg többet.  Csak még jobban megrémültem, és csalódott lettem. Kezét felemelte, és egy 2-est mintázott, sötét színű ruhákban volt, de a szemei ragyogtak.

     -Látom a csalódott vagy. Sajnálom, de még nem állok készen arra, hogy lásd, ennél jobban az arcom.
     -De miért?
     -Majd rájössz.
     -Miért hívtál ide?
     -Igazság szerint, csak látni akartalak.
     -Csak ez volt az oka? De hát azt írtad közölnöd kell velem valamit.
     -Az ráér. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot.
     -Ki vagy te? Ismerlek?
     -Vissza jöttek már az emlékeid. Könnyen rájönnél, de egy párnapig ezt nem akarom.
     -Mi ez a Kitty név?
     -A Kitty?-hangjába lehetett hallani, hogy elmosolyodott.-Az is titok. Majd megtudod később, ha újra találkozunk.-a szemei barátságosabbak lettek.
     -Újra? Mikor.?
     -Csak annyit mondok, hogy nem kell sokat várnod. Vissza jön egy osztálytársad, és még bővülni is fog egy személlyel. De most mennem kell.
     -Várj! Ne hagyj itt. Mondj még valamit...
Szemeit ismét rám szegezte, majd elindult felém. Ledermedve figyeltem mi is lesz. Behunytam szemeim, majd mikor ismét kinyitottam a falnak voltam szegezve. Kezeit fásli fedte, és az enyémmel össze kulcsolva felemelte a fejem mellé. Remegve néztem a kék szemét, amelyik kilátszott, és vártam mi lesz. Áttette a kezét, így már egy kézzel fogott le, másikat meg lecsúsztatta egész a zsebemig, és betette oda.
     -Hé..héé. Mit művelsz?!-kérdeztem.
Szemeit egy pillanatra sem vette le rólam, és egybe fúródott a tekintetünk. Kivette a telefonom, majd feloldotta és gúnyosan megszólalt.
     -Nem illik felvenni a beszélgetést, ha a másik fél nem egyezett bele.
 Én elpirultam, és olyan fejem lett mint egy paradicsom. Ő csak felkacagott, majd elengedve vissza adta a telefonom.
     -Letöröltem ha nem zavar. Nem szeretném ha vissza hallgatnád.-mondta, majd elment.
Elhaladt mellettem, de mikor megfordultam mintha a föld nyelte volna el... Még egy darabig egy helyben álltam, majd én is elindultam haza. Lassu léptekkel baktattam haza, és csak a szavaira gondoltam. "Az ráér. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot," "Igazság szerint, csak látni akartalak."  "Csak annyit mondok, hogy nem kell sokat várnod. Vissza jön egy osztálytársad, és még bővülni is fog egy személlyel. De most mennem kell." Egyszerűen nem tudtam rájönni ki ez a srác.

   
     -Ki lehetsz "fantom"?-kérdeztem séta közben.
 Lassan hazaértem, és miután elfordítottam a kulcsot beléptem a lakásba. Üres volt az egész ház, ami várható volt. Felmentem a szobámba, ás átöltöztem. Egy rózsaszín elnyúlt pólót vettem fel, majd leülve az ágyra összehúztam magam és gondolkodtam.
     -Jó sok minden történik velem... Ki lehet a fantom? Ki lesz az osztálytársunk még? Minden nap egyre több kérdés lesz, ami kavarog bennem...-elterültem az ágyon, majd a plafont bámultam.
Lehunytam szemeimet, mire elnyomott az álom.
  ...
  Az padlóm nyikorgására lettem figyelmes. Kinyitottam szemeimet, majd Alexy-t vettem észre, ahogy lábujj hegyen oson kifelé.
     -Alexy...?-kérdeztem halkan.-Ne menj el.
 Alexy megfordult és rám nézve vissza indult.
     -Azt hittem alszol.-mondta, majd leült az ágyamra.
     -El is aludtam...
     -Ne haragudj, hogy felkeltettelek.
     -Semmiség... Figyelj...-kezdtem bele.
     -Hm? Mit szeretnél? Amúgy, jobban vagy?
     -Tessék?-néztem rá furán.
     -Mikor mentél haza felé, eléggé élettelenek látszottál, és azt hittem valami baj van.
     -Ja, hogy akkor? Igen minden rendben már. Nem is volt semmi.
     -Hazudsz!-koppintott egyet a fejemre.
     -Aú. Nem hazudok.
     -Nekem nem bírsz hazudni. Átlátok rajtad.-mosolyodott el.-Valld be, volt valami.
     -Rendben, de már elmúlt!-mondtam elhalkulva.
     -Történt valami?
     -Nem, semmi... Azt hiszem én megyek lefürdök.
Kikeltem az ágyamból, de Alexy elém állt, és a fejemre tette a kezét, majd megpuszilta a homlokom.

     -Nem vagy elég őszinte másokhoz se, se magadhoz. De remélem rájössz, és változni fogsz ezzel kapcsolatban.-mondta majd kiment a szobámból.
  Csak bámultam az ajtót, majd elindultam a fürdőbe. Megengedtem a vizet, és hagytam hogy a vízcseppek, legördüljenek a testemen. Amint végeztem pizsamába bújtam, majd megtöröltem a hajam. Alexy a szobájában volt, és nem akartam már zavarni, ezért vissza mentem a szobámba, és lefeküdve a plüssöm néztem. Lassan elnyomott az álom, és elsötétedett a szobám.