24.fejezet

 Egymás után csak feszültség




 "...-De, de. És akkor minden elsötétült. Csak mi maradtunk ott 3-an!-mesélte nevetve Maki.
    -Hogy jutottatok ki?-kérdezte Viola érdeklődve.
    -Hát tűzet gyújtottunk, majd addig perzseltük, és hordtunk rá minden vackot, míg fel nem robbant a kóceráj, mi meg kijöttünk.
    -Ezt, tuti most találtad ki! Kizárt, hogy ki bírtál volna úgy jönni ha felrobban az épület.-mondtam.
    -Igaza van! Ennél érthetőbbet kellene kitalálnod. Vagy ne legyen ennyi minden benne ami nem áll közel a valósághoz!-nevetett Kentin.
    -Eeeeeh? De hisz ez az igazsááág! Jó talán nem az egész épület robbant fel...
    -Na látod! Tudtam én hogy van itt valami ravaszság!-öklözött belé Makiba, Kentin nevetve.
 Elkezdtünk mindannyian nevetni, majd rájöttem, hogy kint hagytam valamit a szekrényemben, és elindultam kifelé. Kilincsért nyúltam, de megelőztek, és valaki kívülről nyitott be. Egy magas fiú jött be rajta, majd megállva előttem, lenézve végigmért. Arcát egy maszk fedte,és nem látszódott. A többiek abba hagyták a beszélgetést, és felénk pillantottak. A gyerek végig nézet az osztályon, majd unottan megszólalt.
    -Itt van, Nina Haraku?-kérdezte.
    -Öhm...igen...előtted áll.-mondta Viola bizonytalanul, majd tovább folytatták a beszélgetést.
A gyerek értetlenül nézett, majd felemeltem a kezem egy kicsit és egy "jelen"-nel válaszoltam.
    -Te vagy az?-kérdezte.
    -Igen.
    -Gyere velem, egy kicsit kérlek.
    -O..oké.
A gyerek elindult kifelé, én meg értetlenül követtem. Elment a lépcsőfordulóig, majd megállva háttal nekem beszélni kezdet.
    -Ne haragudj, hogy elrángattalak, a barátaidtól.
    -Ugyan, amúgy is kifelé indultam. Mit szeretnél?
    -Annyi éve vártam erre.-fordult felém, majd közelíteni kezdet.
Neki nyomott a falnak, majd eltűnt a maszk róla de sötétség fedte az arcát.
    -Mit akarsz?-kérdeztem higgadtan.
A szemei világítottak és izzottak.

    -Nem kell aggódnod, csak megmutatom az erőmet.-majd közelebb hajolt, és megfogta az arcom.
Elöntötte a testemet a sötétség, és reménytelenséget éreztem. Nem bírtam kiabálni, és csak az arcát láttam, majd közelebb hajolt hozzám, és az ajkaink összeértek."


  Kinyíltak a szemeim, majd a felettem álló Alexyt vettem észre, ahogy a telefonját szinte a képembe nyomja. Ő csak elpirult, és elmosolyodott.
    -Alexy... Mit művelsz?-kérdeztem még egy kicsit kómásan.
    -Ééén...Izéé...
    -Remélem nem örökítetted meg ahogy alszom.-mondtam komoran.
    -Ééén? Dehoogy! Hova gondolsz?-folyt róla a víz.
    -Hazudsz. Kérem a telefonod!
    -Milyen telefon?-kérdezte a háta mögé rejtve.
    -Jól van, nem kell kitörölnöd, de akkor nem mutogatod!-ültem fel.
Alexy elmosolyodott, majd egy puszit nyomot az arcomra.
    -Ez csak azért van, mert olyan cukin alszol.
    -Persze-persze. Na menj ki létszi, fel szeretnék öltözni.
Alexy szó nélkül kiment mosolyogva, majd becsukta maga után az ajtót. Még egy picit ültem az ágyban és ismét körbe néztem a szobámban. Magam mellé néztem, majd a kis plüssöm felemeltem. Egy darabig szemeztem vele, és gondolkoztam honnan is van. Majd eszembe jutott honnan is van, és kiszálltam az ágyból. Amíg öltözök elmesélem honnan is van.

"Még általánosban kaptam. Egyik nap vitába keveredtem, egy lánnyal aki a menőkhöz tartozott. Azt hiszem Dórinak hívták a lányt. Beképzelt gyerekvolt, és mindig hisztizett ha nem úgy volt valami ahogy ő akarta. Mindig új ruhái voltak, és a legeslegújabb divatok szerint járkált, ezért rengeteg barátja volt. Egyik nap feltörte a szekrényem, és kivette onnan a naplóm és az osztályteremben olvasta fel hangosan. Volt benne szidás azokra akiket nem bírtam, és néhány vágy. Ahogy felolvasta mindenki nevetett rajtam, és nem bírtam vissza szerezni. Miután feladtam a reményt, hogy vissza szerezem, sírva elrohantam és elbújtam a sulink mögé. Össze kuporodva törölgettem a könnyeim.
    -U..utálom D..Dórit..! Mi..mindenki...ra..rajtam rö..röhög...-törölgettem a könnyeim.
    -Nem mindenki nevet rajtad!-hallottam meg a hangját, és a vállamra tette a kezét.
 Ránéztem, és csak úgy folytak a könnyeim. Ő csak mosolygott rám biztatóan, majd a kezét nyújtotta, hogy felálljak. Bizalmatlanul megfogtam a kezét, majd óvatosan felsegített. 
    -Te..te is hallottad...amiket olvasott?
    -1-2 dolgot igen...
    -Annyira utálom... Bárcsak meg se születtem volna... 
    -Ne mondj ilyeneket!-rántott magához és átölelt Sammy.-Én magányos lennék nélküled! Szükségem van rád! 
    -Miért mondasz ilyeneket? Te jobban kijössz a többiekkel! 
    -De azokkal nem lehet olyan jól szórakozni mint veled. 
Elmosolyodtam, majd én is átöleltem őt, és abba hagytam a sírást. Sammy elengedett, majd ismét a szemembe nézett. 
    -Oh, de hülye vagyok!-csapott a homlokára. Én döbbenten néztem rá, ahogy ő kutakodni kezdett a táskájában.-Tessék!-nyújtott át egy ajándék zacskót.
    -Ez, mi ez?-néztem döbbenten.
    -Nézd meg!-vigyorgott.
 Belekukkantottam a zacskóban, majd egy fehér kis plüss macskát láttam benne, ami elég furcsán nézett ki. 
Az arcán nem volt száj, és csak 3 pont volt a képén. Ami a szemek és az orr volt. Egy masni volt a fülénél. Kicsi piros kantáros ruha volt rajta. Én elképedve néztem a jószágot, és olyan "WTF" fejem lehetett. Sammy ezt ki is szúrta, majd belehajolva a képembe kíváncsian és picit lelombozva kérdezte.
    -Mi a baj? Nem tetszik?-vágott szomorú képet.
    -Mi? Ja nem, dehogy...aranyos...
    -Akkor? Látom rajtad! Engem nem versz át.
    -Hááát...Ez mi?
    -Nem ismered?
    -Öhm...kéne?
    -A lányok általában szeretik ezt, vagy ismerik... Hello Kitty-nek hívják. Úgy látszik rosszat választottam... Holnap vissza viszem, és szerzek másikat.-nyúlt a kis macskáért, de én makacsan elfordultam és magamhoz szorítottam a plüsst.
 Sammy értetlenül nézett, majd megszólaltam.
    -Attól még, hogy nem ismerem... Még tetszik. Köszönöm... Nem akarom, hogy vissza vidd, hisz ez az első ajándék amit kaptam egy osztálytárstól.
    -Rosszul mondod!-mondta majd egy kicsit pöckölt a fejemre.-Nem osztálytárs, hanem barátodtól.
    -A legjobbtól.-fordultam felé, majd egy pici puszit nyomtam az arcára.
Kicsit ledermedt, majd ismét elnevette magát mint mindig, és karon fogva sétáltunk vissza a suliba."

    -Nina! Halló! Figyelsz rám? Föld hívja Ninát!
    -Figyelek, figyelek! Csak elgondolkoztam.
    -És min?-kérdezte kíváncsian letéve a villáját.
    -Háát..a múlton. Hogy honnan kaptam a plüssöm amivel alszom.
    -Juuj. Ez engem is érdekel. Nem mondtad el soha. Ha kérdeztem mindig elfordítottad a fejed.
    -Majd útközben elmesélem.-mosolyodtam el, mire Alexy ledermedt.
 Befejeztem a reggelit, majd felálltam.
    -Befejezted? Bevihetem elmosni a tányért?-kérdeztem.
    -Be. Nyugodtan...
Bementem a konyhába, majd elkezdtem elmosogatni a tányérokat. Közben elkezdtem dúdolgatni, mire Alexy leesett állal jött be.
    -Nina?-kérdezte döbbenten.
    -Hm..? Mondjad.
    -Öhm...-kezdte, de elgondolkodott.
    -Elvitte a cica a nyelved?
    -Na jó... Ki vagy te és mit tettél Ninával?-kérdezte végigmérve.
Én felé fordultam, majd elnevettem magam.
    -Miről beszélsz? Beverted a fejed?
    -Nem...csak ma olyan...furcsa vagy. Érdekes lendülettel teli aura van körülötted.
    -Tán nem tetszik, hogy most jó kedvem van?
    -De, nem az a baj... Csak nem sűrűn vagy ilyen. Mi az oka?-mosolygott ő is.-Amúgy meg szeretem ha mosolyogsz! Sokkal cukibb vagy. Remélem nem fog valaki lecsapni rád!-bökött oldalba nyelvet nyújtva.
    -Ki tudja?-kacsintottam rá.-Ne reménykedj. Rám maximum a halálom napján csapnak le.
 Alexy elnevette magát és mondta hogy ne butáskodjak, majd elment felöltözni. Befejeztem a mosogatást, majd én is felmentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat egyenesen hagytam, mert nem volt kedvem begöndöríteni. Beágyaztam, majd egy gyors mosakodás, után felkaptam a táskám és lementem az emeletről. Felvettem a cipőm, majd Alexy is befutott mellém. Kimentünk az ajtón, majd bezárva azt, a táskám mélyébe süllyesztettem a kulcsaimat. Miután elindultunk, Alexy mondani akarta, hogy meséljek, de én magamtól elkezdtem. Elmeséltem neki honnan van a kis plüssöm. Csendben hallgatott, majd miután elmeséltem meghatódva mondta, hogy, idézem "Ez tök cuksiiiii volt!!!". Én csak mosolyogtam rajta. Útközben Alexy is mesélni kezdet, én pedig figyelmesen hallgattam. Egy kis idő után elkezdtem gondolkodni, és úgy gondoltam, a mai nap lehet lesz az eddigi legjobb napom, mióta itt vagyok. Ezét boldog voltam. Lassan be is értünk a suliba, majd Alexy kinyitotta nekem az ajtót, és bementünk. Mikor beléptünk a folyosó végén, egy kigyúrt nagytestű férfi állt, terep mintás nadrágban, és egy fekete felsőben. A haja érdekesen le volt borotválva, és csak egy helyben állt. Senki nem mert a közelébe menni, és mindenki elkerülte. Alexy is döbbenten nézte a férfit, majd nyelve egyet, elköszönt tőlem, és elindult a terme felé. Óvatosan kikerülte a férfit, majd felfutott az osztályához. Én még egy darabig figyeltem a férfit, és már indultam felé megkérdezni, segítsek-e, mert eléggé olyan volt, mintha keresne valamit vagy valakit. Indultam is, de valaki megfogta a vállam, és vissza húzott. Rá tekintettem, majd Kentin intett, hogy ne tegyek semmit, és elhaladva mellettem vissza nézet.

    -Menj a terembe, nincsen semmi gond!-mondta majd egy apó mosolyt mutatott.
Én csak néztem rá, vagyis inkább a szemeibe. A férfi felénk nézet, majd egyet morgott, mire Kentin felé fordult és zsebre tett kézzel elindult felé. Mikor oda ért mellé, látszott, hogy beszélgetnek, majd megjöttek Violák is és bementem velük a terembe.
    -Ki volt az a férfi?-kérdeztem.
    -Az a nagydarab?-kérdezte Maki.
    -Igen.
    -Az Kentin faterja.-tette a feje mögé a kezét Maki.
    -Az?! Tiszta ijesztő... Miért van bent?
    -Hát gondolom a tegnapi miatt.
    -Miért? Mi volt tegnap?-kérdeztem.
Maki és Viola döbbenten néztek rám. Az előbbi a hintázást abba is hagyta.
    -Még komolyan kérdezed?-kérdezték.
    -Miért?
    -Hisz együtt voltatok a tanáriban! Neked jobban kéne tudnod miért van itt a faterja.
    -Jaa...Tényleg... Tegnap a tanáriban is voltam...
    -Tegnap is fura voltál, ma meg... Mi van veled?-kérdezte Viola.
    -Semmi. A tegnapi elmúlt, ma meg jól indult a napom és elfelejtettem mi volt tegnap. Valamiért még 1-2 helyen zavaros. De most már megvan mi is volt tegnap.
    -Biztos?
    -Yap!-mosolyogtam.
    -Akkor jó.
    -Kíváncsi vagyok, meddig lesz nyugtunk...
    -Ezt, hogy érted?-néztek rám furán.
    -Hát, meddig nem lesz az a idegesítő vámpír!-fújtam egyet.
Violának leesett az álla, Maki meg vissza köpte a piáját, és elkezdett köhögni. Én csak figyeltem őket, majd Viola tért magához előbb, és furán mondta.
    -Nina...Öhm... Amnéziád van?
    -Nem dehogy! De miért?
    -Azért, mert....-kezdte volna, de megakadt.
Én csak figyeltem mit akar, de ők nem folytatták. Felkaptam a táskám az ölembe és folytattam.
    -Nem tudom mi van veletek srácok... De azért örülök, hogy az a mihaszna, és öntelt Vörike nincsen itt.-mondtam, majd hirtelen átkarolt valaki hátulról és egész közel hajolt, majd suttogni kezdet.

 Nekem majdnem kiesett a szívem, és lassan, de biztosan megfordultam. Hatalmas vigyorral állt mögöttem. Nem látszott rajta semmi változás, csak a képe...mintha betegebb lett volna. Egy kevés és alig észrevehető karikák díszelegtem a szemei alatt, ami a fáradságra utalt.
    -No lám,míg én nem vagyok itt, így beszéltél rólam?-kérdezte az egyik kezét csípőre téve.
    -Te...Te...Te... Ü...Üdv...újra...itt!-tettetem mosolyt az arcomra.
    -Micsoda meleg fogadtatás!-hajolt közelebb szórakozottan.
    -Me...mesélj...Milyen volt? Merre voltál?
    -Meséljek? Ezt tegnap illet volna megkérdezned, hiszen akkor találkoztunk.
    -Bocsáss meg, hogy nem jutott eszembe kérdezősködni, miközben éppen a véremet szívtad!-pattantam fel, mire ő meghökkent, és egyet hátralépet.
 Hatalmas szemekkel nézet rám, én meg szapora lélegzeteket vettem. Castiel vissza állt normális helyzetébe, majd ismét elvigyorodott, de ezúttal el is nevette magát.
    -Mi olyan vicces Vörös-Barom?-kérdezte Maki.
    -Te csak fogd be! A Deszkával beszélgettem.-nézett rám ismét.
    -Hallgatlak Répafej! De eddig semmi értelmeset nem mondtál.
    -Ejha! Amíg nem voltam elkezdtünk lázadni? Vagy mi?! Látszik, nem volt itt senki aki meg szürkítette napjaidat a félelemmel.
    -Képzeld! Amíg veled piros pacsit, vagy a fene tudja miket játszottak, addig nekem is megvolt a magam gondja! Nem csak te vagy az egyetlen tahó aki nem hagyja hogy nyugtom legyen! Te csak a jéghegy csúcsa vagy!
    -Nofene. Ezért a szövegé érdemes volt bejönnöm, vagy felkelnem. Most az egyszer nem zavar, hogy a diri néni behívatott!
    -Nem érdekel miért vagy itt, de nem zavart volna, ha tovább maradsz távol Vöri!
    -Kezdesz ezzel a nagylánykodásal az agyamra menni! Vegyél vissza Deszka, és állj le a becézgetésekkel.-mondta idegesen, majd megragadta az egyik karom.
 Makoto és Viola is felpattantak a székükről, és mögöttem állva ugrásra készek voltak.
    -Nézd már a kopókat! Milyen ugrásra kész kis kutyáid vannak. Hallom morognak, de fogadok nem harapnak!-nézett rájuk lenézően.
    -Ők nem kutyák. Nem ajánlom, hogy sértegesd a barátaimat, különben...
    -Különben mi lesz?!-vágott a szavamba.-Csak le kell fogjalak, és nem tudod használni az erődet. Mit szólsz, ha elmegyünk mi ketten máshova?-rántott magához.-Vagy közönséget akarsz?
 A többiek döbbenten álltak Makiékkal együtt, én meg próbáltam kiszabadulni. Maki már készült támadni, de megelőzték, és szinte kitépték az ajtót. Hatalmas port és szelet húzva maga után Castiel és közém vágott, mire Cast arcán egy kis heg lett, ami vérzett. Engem elengedve hátrált egy kicsit, majd a megmentőm magához szorítva állt egy helyben. Felnéztem rá, de ő nem is nézet le rám. A szemében tűz lobogott, majd engem elengedve és arrébb tolva közelebb lépet Castielhez.
    -Hah! Nini már csak te hiányoztál! Megjött a fő blöki.
    -Ide figyelj... Nem elég, hogy a bűzöd az orrom facsarja, és a tanáriig elérzem, de még Ninát is szadizod!?
    -Ohoho. Szóval a szagom húzott ide? Milyen meglepő.-röhögött.
    -Most jól figyelj, mert egyszer mondom csak el...

    -...Ha mégy egyszer Ninához érsz, összetöröm minden egyes csontod, apró darabokra, és kinyírlak.-mondta dühösen.
 Én megrémülve néztem rá, Castiel meg döbbenten. A Vöri elröhögte magát, Kentin meg csak fortyogott.
    -Gyere Blöki! Alig várom, hogy csalódj, és megdögölj!-mondta vigyorogva.
  Tétlenül álltunk és figyeltük őket, a levegő feszült volt, és villámokat szórtak a szemeik. Készültek volna, már egymásnak ugrani, és szétverni a másikat.
    -Már megint ezek ketten?!-jött be Viktor.-Mi lenne ha legalább egy nap nem esnétek egymásnak?!
  Castiel és Kentin vissza fogta magát, de le nem vették volna egymásról a szemüket.
     -KENTIN!-jött be az a kigyúrt  csávó.-Mi a fenét műve...-nézet oldalra Castielre, és mondatát abba hagyta.
     -Miért van az, hogy ti folyton egymásnak akartok esni? Neked a tanárinál kéne lenned, nem Kentin? Menj oda vissza, Castiel te meg ülj le a seggedre, és maradj nyugton!
 A két fiú még mindig egymást figyelték, majd fújva egyet a másikra Kentin sarkon fordult, és megborzolva a hajam elindult kifelé.  Kentin faterja minden egyes lépését figyelte a fiának, majd miután az kiment rám nézett és végigmért. Én csak ledermedve álltam és nem tudtam mit tegyek.
     -Jó hogy vissza jössz Castiel, máris balhét akarsz?
     -Pff.-fújtatott Cast, majd kiindult a teremből.
     -Hmp... Ez lenne az a vámpír kölyök?-szólalt meg K.faterja.
     -Hogy mondja?!-kérdezte Viktor.
     -Tévednék? Nem ez lenne az a vámpír, aki, nem természetes?-mondta gúnyosan.
     -Megkérném, ne a diákok előtt beszéljen baromságokat! Tartsa meg magának a véleményét.
     -Viktor Kurosaki, jól mondom?
Viktor nem mondott semmit csak össze húzta a szemét.
     -Maga egy tanár. És mégis milyen lény is? Démon?-mondta gúnyosan.
     -Mire akar célozni?!-dagadt ki egy ér Viktor fején és ökölbe szorítva a kezét türtőztette magát.
     -Áh semmire. Csak a Démonok a legaljasabb faj amit ismerek. Hogy engedték magát tanárnak?
     -Már nem azért, de örülhetne, hogy én is tanár vagyok, hiszen így legalább nevelhetek valamit a fiúkba, amit Ön elfelejtett. Egy kis tiszteletet, és értelmet. Nem azért görnyedek ebben a tetves helyben, hogy az üres és bamba tekinteteket nézzem, hanem hogy ellene tegyek! Szóval, megkérném Önt, hogy a diákjaim előtt ne akarjon nagynak látszani. Attól még, hogy maga magasabb fokon van tőlem, és egy rangos család tagja ugyan olyan mint én. A rang nem számít. Ha idebent is-mutatott Viktor a fejére-izom van, a legközelebbi megbízásnál meghalhat.-vigyorodott el Viktor.
 K.faterja csak úgy nézett, és nekünk diákoknak meg leesett az állunk. Most ha nem is nyíltan de...
     -Na mi a gond Hektor? Nem értette amit mondtam? Az igazgatónő amúgy is várja önt, hisz ezért jött be, emlékszik? A fiával kisebb gondok vannak. Mehetünk vissza?-vigyorgott még mindig Viktor.
 "Hektor" egy helyben állt, és résnyire össze voltak húzva a szemei.
      -Ja és még valami...-ért oda Viktor, Hektor mellé.-Ha még egyszer a diákjaimat szidja, vagy csak akár egy megjegyzést is tesz rájuk, Én magam fogom móresre tanítani magát.
 Viktor egyet hátralépet, és Hektorra nézett.

      -Remélem világos voltam. És most, kérem kövessen vissza a tanárihoz.
Hektor majd meg pukkadt, és kiment a teremből. Viktor még egy "barom" megjegyzést küldött utána, majd ő is elindult kifelé. Mi csak döbbenten álltunk, majd leültem a helyemre. A csengő is megszólalt, és Castiel is vissza jött. Leült mindenki a helyére, majd a tanárnő is bejött.
  Első óra...Matek..Unalmasan eltelt, de én megint nem figyeltem az anyagra. A legtöbb órán nem figyeltem. Matekon és németen semmi, majd történelem órán tértem magamhoz, és a rajz már normálisan ment. Mikor vége lett a rajznak, lefelé jöttünk de a tanáriból hatalmas kiabálás hallatszott ki. Mi hárman megálltunk ott, majd mikor kinyílt az ajtó Kentin jött ki. Odarohantunk hozzá, és megállva előtte vártunk.
      -Eddig bent tartottak? Mi történt?-kérdezte Viola.
      -Igen. Most a faterom és Viktor vitatkozik. Nem állnak messze attól, hogy a nyanya kővé dermessze őket.
      -És veled mi van?
      -Hát, a diri néni azt mondta, hogy elég fegyelmetlen vagyok, ezért kirúgna...
      -MICSODA?-kérdeztük egyszerre.
      -Nyugi. Mondtam, hogy a faterom miatt nem rúghat ki. Lerendezték, hogy akkor még most, újra 9.be kell mennem.
      -9.be? Ilyen van, hogy vissza küld?
      -Hát, nem bír rosszabbat tenni. Fel függeszteni nem tud, ezért ez a legsúlyosabb amit tehet.
      -De ez... ez tiszta igazságtalanság! Nem mehet beszélni az igazgatónővel?!
      -Nina, engem ez nem zavar.
      -Mi? De miért nem?
      -Mert így veletek lehetek egy osztályban. Amiben eddig voltam utáltam amúgy is. Holnaptól én is 9.b-s leszek.-mosolygott.
      -De hát...
      -Nincs gáz! Így legalább apámat is szívathatom.
      -Miért?
      -Mert nem vagy szimpi neki!-mutatott rám.
      -Hee?
      -De ne aggódj. Régen mindig beleszólt az életembe, így küldött el katonai suliba, ezentúl nem fog.
   

      ~Miért érzem azt hogy ebből én nem jövök ki jól?-gondoltam magamban.

      -Na nekem ma haza lehet mennem, és holnap akkor egy osztályban leszünk.-kacsintott.-Császtok.

Figyeltük, ahogy elhalad majd ismét kinyílt a tanári, és kijöttek rajta a felnőttek.

      -Hol van Kentin?-kérdezte a faterja.

      -Ha...Haza ment..-dadogta Viola.

      -Ti pedig mars órára.-szólt ránk Viktor, mire egyhangúan egy "Igenis"-t mondtak Violáék majd spuriztak a terembe. 

 Viktor is elindult a terembe, de én lassabban mentem.

      -Ez az iskola se a régi! Remélem tudja, hogy az az ember veszélyes, igaz?-mondta halkan Hektor.

      -...Maga csak egy szülő ebbe nincs beleszólása kiket veszek fel. Eddig nem volt gondunk Viktorral, és ne akarjon semmit tenni. Attól még, hogy nem vannak nézeteltéréseik, nem kéne gyerekeseknek lenniük.-mondta a dirinéni, majd vissza ment a tanáriba.

 Elkezdtem én is rohanni a terembe, majd még egyszer hátra néztem a szülőre, aki elindult kifelé. Mire vissza fordultam, sikeresen nekimentem valakinek.

      -Hupsz..-mondta gúnyosan, és elkapta a karom, hogy ne essek el.

      -Bo...bocsi...-néztem rá.-Ezt nem hiszem el!

      -Mit nem hiszel el?-kérdezte miközben magához rántott, és átkarolta a derekam.

      -Mit képzelsz, mit csinálsz te perverz?!

 Castiel csak nevetett, majd megfogta az arcom.

      -Még nem kaptam meg amit akarok!

  Castiel vigyorogva engem nézett, majd mikor elpillantott én is arra néztem. Hektor haladt el kifelé és eléggé szúrós szemekkel nézett minket. Castiel elvigyorodott ismét, majd még jobban magához szorított.

      -Ez mókás lesz...!-mondta majd elnevette magát.