23.fejezet

 Első kalandom a tanáriban




    -Ken...tin?-kérdeztem.
Ő csak mosolygott, majd közelebb jött hozzánk.
    -Mondtam, hogy megvédelek, nem?-kérdezte mosolyogva.-Tartom a szavam.
Elképedve néztünk rá, majd ismét elvesztettem az egyensúlyom, és remegő lábakkal dőltem előre. Már majdnem csattantam, de Kentin elkapott, és leguggolt velem. Maga felé fordított, és aggódva nézett. Biztatásul küldtem neki egy apró mosolyt, mire ő is elmosolyodott.
     -Nehogy most ájulj el! Ez itt az én nagy jelenetem...
     -Nem fogok, legalább is nem tervezem.-néztem bele a zöld szemeibe, amik nyugalmat árasztottak, és erőt merítettem azokból.-Felsegítetek?
Maki és Viola is a kezét nyújtották és felhúztak. Miután én felálltam, Kentin is felpattant. Megfordultam és Kentinnel szembe néztem.
     -Kentin... Köszönöm.-mondtam egy mosollyal az arcomon.
     -Ugyan semmiség.-mondta zavartan.-De nélkülem is jól elvoltál.-nevetett és vállon bokszolt gyengéden.
     -Magára hagyjuk a Gerle párt?-kérdezte gúnyos mosollyal Maki.
     -Szerintem igen.-vigyorgott Viola is.
     -Ne izéljetek már!-mondtam, zavartan.
     -Furák a haverjaid.-mondta Kentin.
     -Itt vagyunk még.-mondták egyszerre.
Elkezdtünk még beszélgetni, és kérdezték jól-e vagyok. Már készültünk bemenni órára, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és Viktor tanár úr robogott ki rajta idegesen. Mi csak figyeltük, miért, vagy mi lesz. Megállt a bandánk előtt, és rávágott egyet Kentin fejére, majd a gallérját fogta meg neki.
     -Ide figyelj kölyök. Jössz velem az igazgatóhoz, a szabályok sértése miatt.-mondta.
     -Hé....ne má'... Tanár úr, mit csinált?-kérdezte Maki.
     -Verekedésbe keveredett, és ha ez nem elég, akkor a képességét használta .-nézett rá Kentinre.
     -Mit tehetett volna? Hisz bajban volt!-mutatott rám Viola.
     -Az egy dolog, de mire vannak a TANÁROK?! Azért, hogy verjünk valamit abba az üres fejetekbe, és hogy az ilyen fajta gyerekes vitákat megakadályozzuk.
     -De hisz... Ő nem tett rosszat!
     -Ez nem bíróság. De attól a szabályok szegéséért jár a fegyelmezés.
     -ÉS MI LESZ CASTIELLEL?!-kérdeztem idegesen.-Ő rá nem vonatkoznak a szabályok?!
     -Ő is megkapja a magáét. De maga is jön velem.-fogta meg a karom.-Önt is látni akarja az igazgatónő. Többiek vissza órára.-mondta majd elkezdett befelé rángatni minket.
Viola és Maki értetlenül néztek, és Viktor becsukta az ajtót, majd húzott tovább. A folyosón értetlen diákok figyeltek minket kíváncsian, vagy éppen röhögtek rajtunk.
     -Aki nem megy 2 másodpercen belül vissza a termébe megbuktatok! Nyomás a terembe!!-mondta Viktor mire mindenki eltűnt a folyosóról. *Hatásosabb a csávó mint gondoltam...*
 Húzott tovább minket, majd a tanárihoz érve kinyitotta az ajtót és előre engedve minket becsukta maga után. Az igazgatói iroda felé mutatott, majd előre ment, mint egy hopp mester...
      -Igazgatónő. Itt vannak a diákok, akiket hívatott.-mondta, majd ránk mutatott.
 Erről jut eszembe... Eddig nem is láttam a diri nénit, csak 1x hallottam róla mendemondákat.
  Egy karos székben ült, idősebb 60-65 körüli nő, haja kontyba volt fogva és a papírokat rendezgette. Rózsaszín ruha volt rajta, és egy szemüveg... Eskü mint egy macskás néni úgy nézett ki, aki éppen keresztrejtvényt fejteget. Felnézett az asztalon lévő papírokból, és kék szemeihez, egész közel feltolta a szemüvegét.
      -Köszönöm Viktorka.-mondta mire én a számat harapdáltam, hogy ne röhögjem el magam, és "Viktorkára" néztem óvatosan. Az ránk nézett és a szeme villámokat szórt felénk azt üzenve "Egy szó, vagy hang és vége az életeteknek taknyosok." -Vissza mehet órát tartani Viktorka.
  Viktor sarkon fordult, és elindult kifelé.
      -Nos, kérem fáradjanak ide, és üljenek le.-mondta 2 székre mutatva a diri néni.
 Mi össze néztünk majd elindultunk, és leültünk.
      -Akkor mondom is, miért hívattam ide önöket. Mrs. Nina önnel kezdem, hogy vissza mehessen az órájára.-nézett rám.
      -TILTAKOZOOM!-törték be a tanári ajtaját. Mi mind hátra néztünk, és kicsapódó ajtót láttuk, ahogy Viktor értetlenül kinyújtott kézzel az ajtót nézi.
      -NÉZZENEK ÚJRA MINDENT! TILTAKOZOOM! NINA NEM TETT SEMMIT!-jött be és üvöltözött hisztérikusan.-Ők miért vannak itt?! És Castiel miért niincs? Ez így igazságtalaaan.!-mondta mutogatva Alexy.
  Alexy az ajtóban hisztizett, toporzékolt, nekem meg lesült a bőr a képemről... Előre fordultam és amennyire csak lehet lehúzódtam a székről.
      -Igazgatónő kérem, Nina ártat...-kezdett bele ismét Alexy, de a Diri rácsapott az asztalára.
      -ALEXY! MÉGIS MIT KÉPZEL? MI EZ A BESZÉD?-a diri néni haja égnek állt, és ekkor vettem észre, hogy bezöldültek az ősz tincsek, és enyhén mozogni kezdtek. Egyre jobban figyeltem, és rájöttem, hogy azok KÍGYÓK a hajában. Elképedve néztem a diri nénit, és kezdtem félteni Alexyt... *Ja nem mégsem.* Besárgult a szeme, és mint a kígyóknál egy csík jelent meg benne. Én becsuktam a szemem, és nem mertem ránézni. *Legalább is ha a mítoszok igazak, akkor kővé dermednék ha ránézek a gorgóra...amit én nem akarok!*
  Alexy gondolom ledermedt, és elnémult.
      -HA NEM KÉR AZONNAL ELNÉZÉST, AZONNAL, KIRÚGATOM MAGÁT!
      -E...Elnézést igazgatónő...-dadogta Alexy.
      -KIFELÉ!-kiabálta az ajtóra mutatva.
      -I...Igenis...-azzal Alexy kispurizott az ajtón.
Az dirinéni kezdett lenyugodni, de még morogva leült a székébe, és fújtatott párat. Kinyitottam a másik szememet is, és én is hátra néztem. Alexy sehol, Viktor meg értetlenkedve sóhajtott egyet, majd kiment. Ismét előre fordultunk. A diri néni egy bögre teát vagy kávét szorongatott, és kortyolgatott. *Bár szerintem inkább zöld tea volt, ami nyugtatja az idegeket.* Kentin is vissza fordult, majd vártuk mi lesz.
      -Nos.-fújta ki a levegőt a diri.-Magával kezdeném Mrs. Nina... Sok minden történt önnel mióta ide érkezett, ha jól tudom.-nézett rám kedvesen, mire én csak bizonytalanul bólintottam.-Nem kell félnie, de önnek milyen képessége is van?
      -Öhm... Gondolat olvasás... vagy energia vámpír... vagy mi...-mondtam bizonytalanul.
      -Értem. Önnek már 2 képessége van akkor. Nincs ezzel gond ne aggódjon, csak akkor úgy osztanánk be.
      -Beosztani?
      -Igen. Tudja a harc művészet órák. Mikor nem olvassák, hanem élesben próbálják.
      -Hallottam már róla...
      -Nos 9.ben eleinte az alapok, majd félévtől vagy korábban már kezdhetik is. Rendben akkor magával végeztünk is. Vissza mehet az utolsó órájára ha jól tudom.
      -I... igen... Köszönöm.-álltam fel.
Kentinre vetettem egy pillantást.
      -Mr. Kentinnel még elbeszélgetek. Nos menjen órára.
      -Vi...Viszlát.-mentem ki az ajtóhoz, majd elfordítottam a kilincset és kiléptem. Éppen, hogy behajlott az ajtó, de a Dirinéni elkezdte.
      -Nos Kentin. Ez már a sokadik alkalom, hogy itt van. Óhajt mondani valamit?
      -Nem, semmit. Csak nem tetszik a vérszívó pofája.-mondta.
Becsuktam az ajtót, majd még egy kicsit maradtam, hogy hallgatózzak.
      -Milyen beszéd ez?!Kortársaival ne beszéljen így. Értem én, hogy a vámpírok, és a vérfarkasok közt voltak össze tűzések, de ezt akarjuk megelőzni, hogy ismét megtörténjen.
      -Meg akarják akadályozni?! AKKOR RÚGJÁK KI AZT A DÖGÖT.-ordította.
      -EZ ELFOGATHATATLAN. HÍVOM IS A SZÜLEIT!-monda a dirinéni.
Én inkább úgy döntöttem ezt nem akarom hallgatni, majd elfutottam onnan, és felmentem a termünkbe. Orvoslás volt az utolsó óra. Benyitottam a terembe, elég kába képpel, majd elnézést kérve leültem a helyemre. Egész órán csak bambultam, és nem figyeltem. Hamar kicsöngettek, és én senkit se vártam meg, hanem kirobogtam a teremből elsőként. Lementem a lépcsőn, és a tanárihoz rohantam. Vártam egy kicsit, majd már a kilincsért nyúltam, de megelőztek, és belülről nyitották az ajtót.  Kentin jött ki, majd mikor meglátott ledöbbenve nézett rám.
      -Hát te? Vége az órádnak?-kérdezte.
      -I...igen. Mehetek haza... Vagyis... És te? Veled mi van? Mit mondott?-kérdeztem sorban.
  Kentin nem mondott semmit, csak elindult kifelé, engem kikerülve. Utána rohantam, majd mikor beértem megragadtam a karját.
      -Hé... Bajban vagy?-kérdeztem.
      -Nincs gáz.-mondta félváról.
      -De hát... Behívatta a szüleidet.-mondtam.
Kentin felvonta a szemöldökét, majd szembe fordult velem.
     -Hallgatóztál?
     -Csak eddig. Utána mentem órára.
Kentin sóhajtott, majd megszólalt.
     -Felhívta őket, de apám nem ért rá ma. Megbeszéltek egy időpontot holnapra, és bejön, hogy beszéljen a dirivel.
     -De...nem fognak kirúgni... Igaz?
     -Nem hiszem.
     -Bocsánat... Miattam lenne akkor. Nem kellet volna segítened... Akkor... vagy az ígéret... Hagyjuk a francba...-de nem bírtam folytatni, mert Kentin rátette a kezét a fejemre.
     -Hé. Mondtam hogy nincs gáz. És ne kezdj megint hülyeségeket beszélni. Az ígéret marad ahogy van. Ha van, ha nincs, megvédelek, mert bírlak.-mondta mosolyogva.-És remélem nem sírsz. Mosolygás jobban áll.
     -Kentin... Köszönöm... Mindent köszönök.-mosolyogtam.
     -Ez természetes. Na akkor nem tartalak fel, menj haza.-mosolygott.
     -Te még nem mész?
     -Nem, még vannak délutáni foglalkozások. Pihenj. Szia.-intett majd elment.
     -Szia.-mondtam én is.
Ismét elindultam kifelé, de igazság szerint nem kívántam a társaságot. Beraktam a fülesem, majd bekapcsoltam a lejátszási listámat, és elindultam kifelé. Valamiért nem éreztem magam teljesnek, és szédültem is. Kiérve az udvarra, Violáék fogadtak.
     -Jól elfutottál. Mehetünk?-kérdezte Viola.
     -Bocsi, de én ma egyedül akarok haza menni. Egyedül szeretnék lenni.
     -Hé minden oké?-kérdezte Maki elkapva a karom.
     -Ja. Csak egyedül akarok lenni.-mondtam majd kiszabadítottam a kezem, és mentem tovább.
Violáék értetlenkedve néztek utánam, majd megindultak.
     -Végeztél húgi? Mi volt a...-Alexy mellet is elmentem, mire ő csak utánam pillantott, majd az engem követő Violáéknak kitette a kezét.
     -Hagyjátok.-mondta Alexy.
     -De...-erősködött Viola.
     -Most ki kell tisztulnia a fejének.
 Én csak sétáltam tovább, majd rezegni kezdett a telefonom. Lassan mint egy zombi elővettem, és a képernyőjét néztem. Egy SMS. De ismeretlen a feladója. Megnéztem, majd mintha elszállt volna a gondolatom, elolvastam és válaszoltam.

 Tágra nyílt szemekkel néztem az üzenetet, majd az órára pillantottam. Elkezdtem hezitálni, majd futni kezdtem. Először nem tudtam, hogy haza menjek, vagy menjek oda... Kétségeim voltak, de mégis egy érzés fogott el, hogy mennem kell. Végül is, "Kitty"-t írt, és múltkor is hívott valaki így a fejemben.  *Tényleg bekattanok.*  Annyit agyaltam, rajta, míg végül a parkba nem jutottam. Kábé időben, de hogy-hogy sikerült, azt nem tudom. Lihegve álltam a nyüzsgő parkban. *Hogy fogom tudni kihívott ide?* Csak forgolódtam, de nem tudtam ki lehetett az. *Lehet csak szórakoztak velem...* Még egyszer utoljára körbe néztem, majd indultam. De megint rezegni kezdett a telefonom.
     -A parkban sokan vannak, gyere inkább egy üresebb helyre. Mondjuk, a park utáni kis sikátorba.-olvastam fel hangosan.-Ez egyre gyanúsabb...-de elindultam, a sikátor felé.
 Mikor oda értem az árnyékban állt valaki.
     -Te... te hívtál ide?-kérdeztem levegőért kapkodva, mert kifulladtam a futástól.
 A telefonomat a zsebembe csúsztattam, majd ránéztem.
     -Igen.-mondta, de nem lehetett a hangját tisztán érteni.
     -Me...Megmutatnád az arcodat?
     -Legyen, de csak mert megkértél rá.
Előre lépett egyet, de nem tudtam meg többet.  Csak még jobban megrémültem, és csalódott lettem. Kezét felemelte, és egy 2-est mintázott, sötét színű ruhákban volt, de a szemei ragyogtak.

     -Látom a csalódott vagy. Sajnálom, de még nem állok készen arra, hogy lásd, ennél jobban az arcom.
     -De miért?
     -Majd rájössz.
     -Miért hívtál ide?
     -Igazság szerint, csak látni akartalak.
     -Csak ez volt az oka? De hát azt írtad közölnöd kell velem valamit.
     -Az ráér. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot.
     -Ki vagy te? Ismerlek?
     -Vissza jöttek már az emlékeid. Könnyen rájönnél, de egy párnapig ezt nem akarom.
     -Mi ez a Kitty név?
     -A Kitty?-hangjába lehetett hallani, hogy elmosolyodott.-Az is titok. Majd megtudod később, ha újra találkozunk.-a szemei barátságosabbak lettek.
     -Újra? Mikor.?
     -Csak annyit mondok, hogy nem kell sokat várnod. Vissza jön egy osztálytársad, és még bővülni is fog egy személlyel. De most mennem kell.
     -Várj! Ne hagyj itt. Mondj még valamit...
Szemeit ismét rám szegezte, majd elindult felém. Ledermedve figyeltem mi is lesz. Behunytam szemeim, majd mikor ismét kinyitottam a falnak voltam szegezve. Kezeit fásli fedte, és az enyémmel össze kulcsolva felemelte a fejem mellé. Remegve néztem a kék szemét, amelyik kilátszott, és vártam mi lesz. Áttette a kezét, így már egy kézzel fogott le, másikat meg lecsúsztatta egész a zsebemig, és betette oda.
     -Hé..héé. Mit művelsz?!-kérdeztem.
Szemeit egy pillanatra sem vette le rólam, és egybe fúródott a tekintetünk. Kivette a telefonom, majd feloldotta és gúnyosan megszólalt.
     -Nem illik felvenni a beszélgetést, ha a másik fél nem egyezett bele.
 Én elpirultam, és olyan fejem lett mint egy paradicsom. Ő csak felkacagott, majd elengedve vissza adta a telefonom.
     -Letöröltem ha nem zavar. Nem szeretném ha vissza hallgatnád.-mondta, majd elment.
Elhaladt mellettem, de mikor megfordultam mintha a föld nyelte volna el... Még egy darabig egy helyben álltam, majd én is elindultam haza. Lassu léptekkel baktattam haza, és csak a szavaira gondoltam. "Az ráér. Nem akarom elrontani ezt a pillanatot," "Igazság szerint, csak látni akartalak."  "Csak annyit mondok, hogy nem kell sokat várnod. Vissza jön egy osztálytársad, és még bővülni is fog egy személlyel. De most mennem kell." Egyszerűen nem tudtam rájönni ki ez a srác.

   
     -Ki lehetsz "fantom"?-kérdeztem séta közben.
 Lassan hazaértem, és miután elfordítottam a kulcsot beléptem a lakásba. Üres volt az egész ház, ami várható volt. Felmentem a szobámba, ás átöltöztem. Egy rózsaszín elnyúlt pólót vettem fel, majd leülve az ágyra összehúztam magam és gondolkodtam.
     -Jó sok minden történik velem... Ki lehet a fantom? Ki lesz az osztálytársunk még? Minden nap egyre több kérdés lesz, ami kavarog bennem...-elterültem az ágyon, majd a plafont bámultam.
Lehunytam szemeimet, mire elnyomott az álom.
  ...
  Az padlóm nyikorgására lettem figyelmes. Kinyitottam szemeimet, majd Alexy-t vettem észre, ahogy lábujj hegyen oson kifelé.
     -Alexy...?-kérdeztem halkan.-Ne menj el.
 Alexy megfordult és rám nézve vissza indult.
     -Azt hittem alszol.-mondta, majd leült az ágyamra.
     -El is aludtam...
     -Ne haragudj, hogy felkeltettelek.
     -Semmiség... Figyelj...-kezdtem bele.
     -Hm? Mit szeretnél? Amúgy, jobban vagy?
     -Tessék?-néztem rá furán.
     -Mikor mentél haza felé, eléggé élettelenek látszottál, és azt hittem valami baj van.
     -Ja, hogy akkor? Igen minden rendben már. Nem is volt semmi.
     -Hazudsz!-koppintott egyet a fejemre.
     -Aú. Nem hazudok.
     -Nekem nem bírsz hazudni. Átlátok rajtad.-mosolyodott el.-Valld be, volt valami.
     -Rendben, de már elmúlt!-mondtam elhalkulva.
     -Történt valami?
     -Nem, semmi... Azt hiszem én megyek lefürdök.
Kikeltem az ágyamból, de Alexy elém állt, és a fejemre tette a kezét, majd megpuszilta a homlokom.

     -Nem vagy elég őszinte másokhoz se, se magadhoz. De remélem rájössz, és változni fogsz ezzel kapcsolatban.-mondta majd kiment a szobámból.
  Csak bámultam az ajtót, majd elindultam a fürdőbe. Megengedtem a vizet, és hagytam hogy a vízcseppek, legördüljenek a testemen. Amint végeztem pizsamába bújtam, majd megtöröltem a hajam. Alexy a szobájában volt, és nem akartam már zavarni, ezért vissza mentem a szobámba, és lefeküdve a plüssöm néztem. Lassan elnyomott az álom, és elsötétedett a szobám.