22.fejezet

 Ki a kórházból, vissza a suliba.




 Az ágyban pityeregtem, majd meghallottam egy halk kopogást az ajtón. Gyorsan letöröltem a könnyeim, majd kiszóltam. Egy doktor nyitott be, akin egy apró és halvány mosoly volt. Úgy 30 körüli lehetett, és sötét barna haja volt, lilás szemmel.
     -Ön a doktorom?-kérdeztem.
     -Úgy is lehet mondani.-csukta be az ajtót.-Hogy van?-kérdezte az ágyhoz gyalogolva.
     -Hát nem is tudom... Ratyin?-kérdeztem.
 Az orvos felvonta a szemöldökét, és kérdőn nézett rám. Én inkább nem mondtam semmit, és elfordítottam a fejem.
     -Fáj valahol? Érez fájdalmat?-kérdezte.-Tudja kis hölgy, a barátait jól megijesztette. A 3 nap alatt, amíg eszméletlen volt, soha nem volt egyedül. A kék hajú fiú... Ha jól tudom ő a bátyja...-nézett rám, mire biccentettem egyet.- Mindig bent volt, még este is. Volt hogy hajnalban ment el.-mondta míg megnézte a korlapom.
 Én a hallottakon tanakodtam, majd ismét megszólalt a doki.
     -Elnézést, milyen modortalan vagyok!-csapott a homlokára.-Még be se mutatkoztam. Dr. Roger vagyok.
     -Hát az én nevemet már tudja.-mutattam a korlapra.
 Dr. Roger elnevette magát, majd folytatta.
     -Hát még olyan tüneteket is ritkán lát az ember, mint amilyennel magát behozták. A barátai nem tudták az okát, ezért Önt is megkérdezem. Mi okozta az eszmélet vesztését, és a sérüléseket?
     -Hát...szimpla baleset...-mondtam zavartan.
     -Ugyan. 3 napot volt itt, és ezalatt kerültek Önre a sebek. Mikor behozták, csak az eszmélet vesztés volt, és a fején volt egy dudor. Utána jelentek meg a sebek a kezén, és a kék folt a hasán tegnap vettük észre.-mondta.
 Én zavartan nem tudtam mit mondjak majd ismét megszólalt.
      -Tudja... Ha attól tart mit mondjon, hogy ne derüljön ki az, hogy képességgel van ellátva, akkor nem kell gondolkoznia. Ez a kórház 2 részre van osztva. Az egyik a "normál" emberek része, a másik, pedig az olyanoké akik képességgel vannak megáldva.
      -Akkor, Ön is...?
      -Igen. Nekem is van képességem, ide szinte csak úgy vettek fel.-mosolygott.
      -Magának mi a képessége, ha nem sértem meg vele..?
      -Ha már rá kérdezett. Elemek irányítása. A föld, víz, és a tűz az én reszortom. És a doktoroknak még az orvoslást, és a gyógyítást is el kellet sajátítanunk.
      -Maga nagyon kedves orvos...
      -Köszönöm a bókot.-mondta nevetve.-Nos akkor kérem elmondja mi történt Önnel?-ült le az ágyra, mire össze húztam magam.
  Zavartan de elmeséltem az egész történetem. Hogy mi zajlott le a fejemben, hogy van/volt bennem egy őrült, aki megkínzott, ez nekem mennyi időnek tűnt, és hogy a végén más képességre is szert tettem a gondolat olvasáson kívül. Mikor végeztem egy mély levegőt vettem, és újból a dokira néztem. Ő még mindig az ágyamon ült, és gondolkodott.
      -Nos...?-kérdeztem.
      -Tessék?
      -Öhm...maga szerint kezdek becsavarodni?
      -Egy szóval se mondtam...
      -Tudom, dee... Ez hogy valaki van a fejemben, és hogy kaptam még egy képességet... Plusz, hogy minden nap történik velem valami szinte...
      -Ezt hogy érti?
Ekkor elmeséltem mi történt velem az óta mióta itt vagyok. Castielt, hogy embernek hittem magam... És így tovább, és így tovább...
      -Nem kell aggódnia, nem fog becsavarodni.
      -De hát... Ez mind.... Engem annyira frusztrál...-fogtam meg a fejem.
      -Nézze...-fogta meg a kezem biztatás képen.-Amik történtek önnel furcsának látszanak, és ijesztőnek. De nem kell aggódnia, hisz minden ilyen tinédzser dolog átmeneti. Csak meg kell szokni és nem idegeskedni, és meglátja hamar elmúlik a legtöbb gondja.-mosolygott.
  Öcséém...hogy ez a doki milyen rendes... Miért nem lehetnek ilyenek a fogorvosok? Bár akkor ijesztőbbek lennének... A doki mondta, hogy akkor elvégzi a vizsgálatokat, és ha nem lát hibát, akkor haza mehetek bármelyik nap.
  Megnézte a karcolásokat, és a végtagjaimat. Utoljára hagyta a hasamon lévő sebet. Hozzá teszem, én annyira utálom azokat a vizsgálatokat mikor ultra hangoznak, vagy csak a hasat vizsgálják, hogy lángvörös fejjel feküdtem.
Leszedte a kötést, majd egy-két helyen megnyomkodta, fáj-e. Oldalt nem éreztem semmit mikor megnyomta *nem fájt*, de mikor középtájon a köldököm körül nyomta meg... Akkor biza felszisszentem. A doki jegyzetelt párat, majd a fejemet is megnézte. A dudor már nem látszott, maximum egy kicsi lila folt. Ezt is mind lejegyezte, majd felállt.
       -Eddig minden rendben van. A hasán lévő kék foltra adunk majd egy krémet, ami gyulladás csökkentő. Azzal majd nyugodtan bekenheti a fejénél lévő kék foltot is. A horzsolások, meg 1-2 napon belül teljesen eltűnnek, hiszen nincsen sok, és nem is mélyek. Még egy dolgot kérnék.
       -Mégpedig?-kérdeztem félve.
       -Kérem álljon fel, és menjen el az ajtóig.
       -Tessék?
       -A járását is megnézném, nem-e szédeleg ha feláll, nincs-e agyrázkódása a székről való leesés vagy az áramütés miatt.
 Nehezen, de felálltam. Mivel hirtelen álltam fel, megmozdult a föld úgy éreztem, és az 1.lépés nehézkes volt. De utána ugyan úgy mentem mint eddig.
       -Rendben. Nincs agyrázkódásnak jele. De azért még óvatosan, lassan kelljen fel, nehogy megszédüljön.
       -Rendben. Ezt észben tartom.-ültem le az ágyra.
       -Szerintem már haza mehet holnap reggel. Írok ki kenőcsöt, és azért pár pirulát, amit naponta 1x reggelente vegyen be. Az iskolát se kell kihagynia, de a testnevelést, és a sportokat kerülje.
       -Rendben. Köszönöm.-mosolyodtam el én is.
A doki még egy keveset beszélt, majd mondta, hogy pihenjek. Én lefeküdtem, és behunytam a szemem, mire elnyomott az álom.

  ~Másnap~

       -Felhívjuk valakijét?-kérdezte a doki, miután felkeltem.
Én osztottam szoroztam, és rájöttem, hogy ma szombat van, mivel kedden történtek az esetek, és 3 napot voltam eszméletlen... Reggel 9-óra volt mire felkeltem.
       -Igen. Kérem a bátyámat.
       -Rendben akkor hívjuk. Messze laknak az intézménytől?
       -Szerintem igen, de inkább ne egyből hívják, mert az 5 perc múlva itt lenne...
A doki elnevette magát, majd mondta, hogy hívja Alexy-t. Én még picit vissza feküdtem és a plafont bámultam. Úgy röpke 20 perc múlva hallani lehet, ahogy valaki fut a folyosón.  Én felültem és kíváncsian néztem mi lesz. Az ajtóm előtt elfutott valaki, csíkot húzva maga után... Én csak néztem majd sóhajtottam egyet. Az emberke aki tovább szaladt, vissza rohant az ajtómig, majd bejött és megállt előttem lihegve.. Egy pár pillanatig csak annyit lehetett hallani, ahogy ő liheg, majd kiegyenesedett. Alexy nagy vigyorral vetődött szinte rám, és kiszorította még a belemet is.
       -Kisasszony, szóltam a bátyának, nem sokára itt....-jött be a doki és vette észre a rajtam csimpaszkodó Alexy-t.-...lesz.-fejezte be döbbenten.-Ez gyors volt.
       -Mondtam...-kapálóztam.-Alexy!-löktem le magamról.
       -Annyira örülök, hogy ilyen hamar haza jöhetsz! Hoztam neked valami cuki ruhát! Hétvégén meg kényeztetlek!
       -Kijelentkezésnél átadjuk önnek a gyógyszereket, és a kenőcsöt. Akkor hagyom önt öltözködni.-mondta, majd kiment az ajtón. Alexy is kiment majd én felöltöztem. Amikor végeztem *nem hozott olyan rossz ruhát...* kimentem az ajtón, mire Alexy elmosolyodott. De ez nem olyan vigyori Alexy féle mosoly volt, hanem olyan meg könnyebbült. Karon fogott, majd a recepcióshoz húzott. Ott váltott pár szót a nővérrel, én alá írtam minden papírt, megkaptam a gyógyszereket, és a kenőcsöt. Mikor itt is végeztünk Alexy vidáman elköszönt a nővértől és kivonszolt ismét. Ahogy húzott megláttam a dokit ahogy mosolyogva int, mire én is intettem.
Röviden 3 lépésben hogyan kerültünk a kocsiba.. Khm.. 1.Alexy kirángatott. 2.Alexy kinyitja az ajtót. 3. Alexy bevág a kocsiba és rám csukja az ajtót. ÉS EZ KÁBÉ 5 MÁSODPERC VOLT! Ahogy belökött sikeresen neki estem egy másik személynek, aki hátul ült. Ő beült előre, majd szólt a haverjának, hogy gázt bele, mire az bólintott és beletaposott. Én bocsánatot kértem a hátul ülő szemüveges fiútól, mire az levette rólam a tekintetét, és a könyvre figyelt ismét. Nem sok idő kellet, hogy haza érjünk. Kiszálltunk, majd Alexy ragaszkodott ahhoz, hogy segítsen fel jönni a házba. Én lefeküdtem a szobámban, majd Alexy egész hétvégén mellettem volt, és "ápolt". Filmeztünk, majd társasoztunk. Ki nem engedett, de nem bántam, hisz jó volt így is. Mindenről gondoskodott. Elkérte a pótolni valókat, és segített is a tanulásban. Szinte csak tanulni állhattam fel.


 ~Hétfőn:~


 Szokás szerint Alexy keltett, és kinyitva a szekrényem, elkezdett kipakolni belőle. Nagy nehezen felültem, szokás szerint a plüss Hello Kitty-m szorongatva.
       -Nos kezdjük is az öltözködést.-csapta össze a kezét, majd rám nézett és az ágyamhoz hozta a ruhákat..
 Én amolyan, "ezt te sem gondolod komolyan" fejet vágtam, és vártam mit tesz.
       -Nina igyekezz!  Öltözz. Nem mondta a doki, hogy otthon kell maradnod!-mivel én ültem így ő lenézett rám.-Nem szabad mozognod! Felöltöztetlek, mint régen! Emlékszel? Annyira cuki voltál a pelusodban, és mindig ugráltál. Majd abban a kis ruhácskádban! Kezdjük, a régi idők emléké..--megragadtam a felsőjét így nem bírta befejezni.
 A másik kezemmel az ajtómra mutattam, majd megszólaltam.

       -Ide figyelj, kedves, drága, egyetlen, pici, hugica mániás,  icciri-picciri, kék loboncos, feltűnően rózsaszínes szemű Alexy!-vettem egy nagy levegőt.-Vagy MOST azonnal kimész önszántadból azon az ajtón és becsukod magad után...
       -Vaagy?-tette fel szórakozottan a kérdést és hátra lépet egyet.
       -Vagy én magam teszlek ki, de az fájdalmas lesz!-keltem fel az ágyból, és indultam meg.
Alexy gyorsan nevetve kirohant az ajtón és becsukta maga után azt. Én nagy levegőt vettem, majd megnéztem milyen ruhát pakolt ki., *nem is rossz...* Gyorsan felvettem, majd felkötöttem a hajam, és beálltam a tükröm elé.

   *Nos...öhm...asszem egész jó...megfelel...khm...khm...* El kell ismernem Alexynek jó ízlése van...
  Lementem és reggeliztünk Alexyvel, majd egy gyors mosakodás, és indulhattunk is. Egész úton beszélgettünk, és Alexy olyan volt mintha egy porcelán baba lennék, vagy egyszerűen egy gyerek aki nem bír magára vigyázni. Az út így lassabb volt. Picit zavart, de örültem is neki, mert elég vicces volt néha. *Alexy elbújt a háztömbök sarkánál, és figyelte jön-e valaki, és ha jött akkor kiugrott az kiáltva:"Figyellek ám kisöreg!" vagy "Tiszta a terep főnök! Egy rossz tényező sincs jelen!"... A zebránál kitette nekem a kezét, majd mikor zöld lett a lámpa, megfogta a kezem és átrohantunk.* Volt amikor nevettem rajta, de volt cikibb helyzet is, mikor egy öreg nénire fordult rá, és mondta neki a "Figyellek ám kisöreg!"-et... Akkor én húztam el onnan őt. A sulihoz érve lenyugodott, és normálisan mentünk. Itt elkezdet ismét valamit mondani, de nem figyeltem rá.
 A teremig kísért, majd ott elköszönt tőlem, és ment tovább. Egy nagy levegőt vettem, és készültem bemenni...
       -Ninaaa!-ugrott a nyakamba Viola.
Először meglepődtem, de mikor felfogtam, én is átöleltem.
       -Minden rendben? Jól vagy már?-kérdezte eltolva magától.
       -Igen. Most már jól vagyok...-mondtam mosolyogva.
       -Üdv itt Kéki!-borzolta össze a hajam Maki.
       -Ne máá Maki! A "Kéki" olyan izéé....-nyafogtam.
       -Mert a Maki nem.-nevetett.
       -Bemegyünk?-mutatott az ajtóra Viola.
       -Muszáj?-kérdeztük Makival a szánkat húzva.
 Mind a hárman elnevettük magunkat, majd bementünk a terembe. Leültünk a helyünkre és beszélgetni kezdtünk. Hétfő...első óra Földrajz. Miután előkészítettem mindent,ismét rájuk figyeltem, és beszélgetni kezdtünk. Maki hülyéskedett, Viola meg vagy nevetett rajta, vagy éppen oda kapott, hogy fejezze be. Bejött lassan mindenki, a csengő is megszólalt, majd a tanár is bejött. Egy gyors jelentés, létszám ellenőrzés, majd kiosztott mindenkinek egy lapot. Nekem lassan leesett, hogy dogát írunk, mire Makival kétségbeesetten össze néztünk... Föci az nem megy nekem bárki bármit mond! 10 feladat volt és kb. 4-et magamtól tudtam úgy-ahogy, de utána Violától kéretünk segítséget. Miután nagy nehezen ezt megírtuk, a tanár beszedte és folytatta az órát. A többi óra ugyan így ment. Szinte mindenből írtunk, kivéve lénytanból, és kémiából. Lénytannak vége lett ami a 6.óránk volt és egy hosszabb szünet jött.
       -Én megdöglök!-mondtam a padon feküdve kifáradva.-Ennyi dogát... Hogy rohadnának el.
       -Nina, nyugi. Nemsokára vége. Már csak 2 óra.-mondta Viola.
       -Addig én öngyilkos leszek!-mondtam még jobban elkenődve.
       -Azt ne... Maki segíts kérlek!-nézett a másik oldalán lévő Makira aki ugyan úgy elvolt kenődve mint én.
       -Nincs... több... kajám...-mondta.-Sok... doga... elfogyott... az... agyam... Nincs... Energiaa...-mondta a padon feküdve.
       -Makoto! Ne csináld te is! Ha kaja kell, akkor szólj! Nálam még van egy szendvics.-kereste elő Viola a szendvicset, majd Maki elé rakta, aki szaglászni kezdett, majd csillogó szemmel elkezdte majszolni az élelmet.
       -Egy lerendezve.-mondta elégedetten Viola, majd rám nézett.
Fel álltam a székből, majd az asztalra támaszkodva ránéztem.
       -Levegő kell!-jelentettem ki, majd elindultam kifelé.
 Megálltam a mosdóba, és megmostam az arcom, majd ismét kifelé vettem az irányt. Kilöktem az ajtót, majd mikor megéreztem a friss levegőt, és a lágy szellőt ami megcsapta az arcom, elmosolyodtam. A szél kicsit felerősödött, és a hajammal játszva belekapott, és szétszedte az amúgy is szétesett felkötött hajam. A vállamra hullott a hajam, majd kinyitottam a szemem. Az udvar üresen állt, és kongott. A szél felerősödött, és egyre jobban csak kócolta a hajam. Az arcomba fújta, mire ismét becsuktam a szemem, majd kiszedve azt oldalra fogtam. Elindultam a padhoz, közben meg a hajam igazgattam. Megálltam előtte, és hezitáltam le-e üljek. Az ajtóból hallottam, ahogy Viola kiabál és integet. Vissza intettem mosolyogva. Egy pillanatra megálltak, majd nekik lement a mosoly az arcukról, és elkezdtek felém rohanni, kiabálva és kapálózva. Nem értettem mit kiabálnak, csak kapálózásukat láttam ahogy mögém mutatnak, majd egy szót értettem meg, és becsapódott előttük az ajtó. Az a szó pedig nem volt más, mint... "Mögötted!". Lassan megfordultam, és a kerítésen állt, sapkáját levéve, majd egy mosoly jelent meg a képén.

Ledermedve néztem a szemébe, mire megszólalt.
       -Rég találkoztunk.-mondta vigyorogva.
 Nem bírtam megszólalni, és csak figyeltem skarlát vörös szemeit. Hangos kiabálást, és dobolást hallottam az ajtótól, mire észbe kaptam.
       -Fuss!-mondta szórakozottan.
  Őrült tempóval megfordultam és elkezdtem rohanni az ajtó felé. Nekicsapódtam az ajtónak, és én is elkezdtem dörömbölni, és rángatni kezdtem az ajtó kilincset, de semmi haszna, nem nyílt ki. A kilincset két kézzel próbáltam rángatni, mire egy suhanást éreztem a hátam mögött közvetlen, majd hogy végig húzza a kezét a hátamon. Gyorsan megfordultam és szembe találtam magam vele. Ijedten néztem a szemébe, ő meg a kezét a fejem mellé támasztotta, ne bírjak elfutni.
       -Mit keresel itt?-kérdeztem.
       -Jó fiú voltam és elengedtek.-vigyorgott.-Csak nem hiányoztam?-kérdezte.
  Nem bírtam megszólalni, mire folytatni kezdte Castiel.
       -Tudod... Amiket ott műveltek velem, azért mert 1x-2x ittam belőled, szerintem túlzás volt. Ezalatt a majdnem 2 hét alatt minden nap, csak gyűlt bennem a gyűlölet irántad, és hogy ha vissza jövök olyan kínokat fogsz átélni, amit el sem mersz képzelni. Először úgy gondoltam, minden csepp véred kiszívom, de rájöttem az nem lenne elég.-simult hozzám, és emelte fel az állam. Ahogy neki passzírozott az ajtónak, a hasam rettenetesen elkezdett fájni, én meg becsuktam az egyik szemem, és fájdalmasan tekintettem rá. Ez feltűnt neki, mire hátrébb lépet egy kicsit, és a hasamat kezdte el bámulni.
       -Mit bámulsz, te perverz?-kérdeztem őt figyelve.
  Nem vágott vissza, hanem a kezét a hasamra helyezte, és megnyomta. Halhatóan fel szisszentem, és húztam ahogy csak lehetett az említett testrészt. A perverz dög még mindig csak bámult, majd gondolva egyet megfogta a fölsőm, és feljebb húzta.
       -Mi..MIT KÉPZELSZ MIT CSINÁLSZ?-kiabáltam rá zavartan.
  Megakartam ütni, de nem jött össze, mert lefogta a kezeimet egy kézzel. Egy kicsit arrébb cibált, így nem az ajtónak, hanem a falnak nyomott. Makiék még mindig dörömböltek, de nem bírták kinyitni az ajtót. Castiel felhúzta a pólóm kábé az 5. bordámig. A keze jég hideg volt... A kötést figyelte, majd ismét rám nézett kérdőn.
       -Hát ez?-kérdezte.
       -Nem tartozik rád!
       -Ch..-nevetett fel.-Lehet veled kedves az ember. Úgyis bunkó lennél.
Castiel füttyentett egyet, majd a falat átugorva bejött egy barna hajú fiú. Oda sétált Castiel mellé, majd végigmért minket.
       -Szóval ő lenne, az akiért a nyálad csorgatod.-mondta Castielre nézve és rám mutatva.
  Ő csak egy mérges pillantást vetett a fiúra, mire az elvigyorodott, és megfogta a karomat. Erősen lefogott, míg Cast a kötés alá kukkantott. Az én arcom egy paprikára hasonlított, olyan vörös voltam. A gyerek csak röhögött, Cast, meg beleharapott a hasamba. Ismét könnybe lábadt a szemem, és a fogaimat szorítottam össze szidva a Vörit. Az eltávolodott, majd felállt és ismét a könnyes szemeimbe nézett, az állam felemelve.
       -Vissza térek, és máris más íze van a vérednek. Hogy csinálod ezt?-kérdezte.
  Én csak néztem, de nem szóltam semmit.
       -Csak nem meg némultál?
       -Dögölj meg Castiel.-mondtam lehajtva a fejem és hagytam, hogy le folyjon a könnyem.
A másik kölyök elengedett, és hátrálni kezdett, Castiel meg elkapta a nyakam, és a falhoz szorítottan.
       -Nem kéne tisztelettel beszélni másokkal?-kérdezte, a szorítását erősítve.
A karját megfogtam és próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Majd észbe kaptam, és a kézfejét megfogva, elszívtam az erejéből, és eltaszítottam magamtól. Castiel hátrébb ugrott, majd a kezét figyelte. Ismét vissza nézet rám,és kiabálni kezdett.
       -MÁR MEGINT MIT CSINÁLTÁL?-kérdezte.
Nem válaszoltam, csak gyorsasággal mögé kerültem és belé rúgtam, mire elesett. A haverját nekilöktem a falnak, és mind a ketten engem kerestek. A bokroknál álltam, és letéptem egy virágot, amit a hajamba raktam és rájuk néztem.

       -Érdekes ez a vérszomj. A vámpírok ezért ilyen hülyék? A vérszomj elveszi az eszüket.-mondtam lenézően.-Kérdésedre pedig a válasz nem más, mint én energia vámpír vagyok. Elszívom a mocskos képességed, és olyan leszek mint te.-mondtam teljesen feléjük fordulva.
 A haverja ijedten lépkedett hátra, Castiel meg egyre idegesebb lett.
       -Ne baszakodj velem! Mi ez a baromság?!-kérdezte.
       -Hogy mi ez?-kérdeztem, majd ismét mögé kerültem és úgy suttogtam, mit ő szokott.-Ez a csúf valóság.-mondtam.
Rátettem a kezem a hátára, és ismét ellöktem. Én is hátrálni kezdtem, és szédelegve össze csuklottam. A földön ültem, és semmi erőm nem volt felkelni. Akárhányszor próbálkoztam, mindig vissza estem. Castiel felkelt majd felém kezdett rohanni. Mielőtt oda ért volna hozzám, egy hatalmas farkas ugrott rá, és ledöntötte. Violáék végre kinyitották az ajtót, és felém kezdtek rohanni. Én csak a farkast figyeltem, és kezdtem ismét magamhoz térni.
  Castiel ledobta magáról a hatalma állatott, majd ő és a haverja átugrották  a kerítést és elrohantak. A farkas nem ment utána, hanem vissza jött, és átalakult.
       -Ken...tin?-kérdeztem.

       -Mondtam, hogy megvédelek, nem?-kérdezte mosolyogva.-Tartom a szavam.
  Elképedve néztünk rá, majd ismét elvesztettem az egyensúlyom, és remegő lábakkal dőltem előre.