19.fejezet

 Vissza a múltba



Violával leültünk egymással szembe a terembe, majd egymás szemébe néztünk.
    -Készen állsz?-kérdeztem.
 Ő csak bólintott, majd megfogtuk egymás kezét. Viola először kíváncsian nézett, majd mintha megszúrták volna becsukta a szemét. *Én is ilyen érzést éreztem*. Erősen szorította a kezemet Viola, miközben össze szorította a szemeit. Becsuktam a szemem, majd a múltra koncentráltam...
  Mikor kinyitottam a szemem egy sötét "teremben" teremtem.....*EZ LENNE AZ AGYAM? ILYEN SÖTÉT?* Forgolódni kezdtem, hátha magamon kívül mást is látok. Ahogy forgolódtam a nagy feketeség között, megláttam egy ajtót ami szinte ragyogott... Suttogásokat hallottam felőle, és mintha magához húzott volna, szinte hívogatott. Lassú bizonytalan léptekkel haladtam  felé. Közeledve az ajtó felé egyre erősebb, és hangosabbak lettek a hangok és a szavak. Lépteim gyorsultak, és már rohanva mentem az ajtó felé a kiutban reménykedve. Nekirohantam az ajtónak és kinyitottam az, mire a feketeségből egy világos, szinte vakító helységbe kerültem. A fény elsőre vakított és nem láttam semmit, így eltakartam a szemem, amíg nem lett tisztább a kép. Egy üres szobában teremtem ahogy tisztult a kép. Lassú léptekkel beljebb mentem és nézelődtem, mire egy fénynyaláb vagy örvénybe nem kerültem *időutazó filmekben lévő örvényre hasonlóba.* Mintha az emlékeimben utaztam volna, vissza felé....és mikor kinyitottam a szemem Miami-ban találtam magam a régi otthonomba, méghozzá a parkban......
    -Mi a.....?-ámuldoztam magamra nézve.-Ugye nem.......

*Viola szemszöge*

    -Ho...hol vagyok? Előbb még Nina kezét fogtam.....Most meg egy idegen helyen vagyok....?-fogtam meg a fejem.
Lenéztem és meglepetésemre nem az és lila cipőm volt rajtam, hanem egy kis kék körömcipő. Az én egybe ruhám helyett, egy miniszoknya, és egy topp, amin egy pulcsi volt.  Magyarán nem az én saját ruháim voltak rajtam! Fogdostam a ruhát, a hajam, és meglepetésemre KÉK volt!? Mellettem szerencsére egy kis patak volt, és abba belenéztem gyorsan. A döbbenettől fenékre "estem" és vissza a vízre.... Hiszen ez NINA TESTE.....??!
    -Nina? De hisz....miért? Fiatalabbnak látszik......Belekerültem? De miért? Én is átélem amit ő?-és ekkor nem bírtam uralni a "karjaim" magától mozogtak. Úgy látszik most már az lesz amit átélt?
    -Ninaaaaa!-kiáltott egy fiú felém rohanva.
Felé fordultam és felálltam. A fiú elém ért, és az arcát nem láttam tisztán, mert szürke volt, és sötét, a kapucni meg csak dobott rajta... csak a szája látszott valamennyire.
    -Szia!-jött a Ninától egyből.
*Akkor én most csak néző leszek? Ezek végül is csak emlékek. Már megtörténtek, én meg csak átnézem őket?*
    -Mi ez a hirtelen idehívás?-kérdezte Nina.
    -Ne haragudj, de valamit el kell mondanom......-kezdte a fiú.
    -Mi ez a ridegség?-mosolygott zavartan.
    -Nina....én....én...ez nagyon nehéz nekem elmondanom.....
 *Wáááá.....szerelmet vallanak neki? Úristen úristen úristen de izgiiiii*
    -Igeen....-pirult el Nina.
*A szíve csak úgy vert....szinte már fájt.*
Közben egy csepp az orromra esett....És lassan elkezdett eredni az eső. Mintha dézsából öntötték volna.
    -Sajnálom.....-nyögte ki úgy 2 percnyi hallgatás után- de één.....az-az mi.....elköltözünk.....-mondta nehezen.
Ninának lassan lement a mosolya és zavart lett ahogy éreztem.
    -Te....tessék?-kérdezte meg még egy kicsi keserű mosollyal.
    -Sajnos jól hallottad.....elköltözünk....
    -De....miért? Miért? MIÉRT? Hova....?-kérdezte.
    -Az őseim több másik suliba beküldték az adataimat, mert szerintük itt nem kapom meg azt az átlagot amit kellene.....és egy erős suliba felvettek.....csak, hogy.....az Franciaországban van, ezért oda költözünk.....
    -F.....Francia? És ezt mikor....?-rebegte kétségbeesetten.
    -Úgy 4 hónapja próbálkoznak. Én feladtam már, és reménykedtem, hogy nem lesz semmi.....de úgy 1 hete jött a papír, hogy felvennének..-fogta a tarkóját.
    -De hát....miért nem mondtad el? Hisz....-rebegte miközben legördültek az arcán az első könnycseppek.-Hiszen.....a legjobb barátom vagy! Sőt......az egyetlen barátom! Ne hagyj itt kérlek.....kérlek.......-törölgette a szemét......
*Nina szíve csak úgy szúrt....mintha.....mintha össze törték volna..... Nagyon fájdalmas volt még így is, hogy nem velem történt meg....*
    -Nina.....Kérlek....Ne haragudj.....-húzta magához a fiú, és szorosan átölelte, neki meg leesett a kapucnija.

    -Kérlek...Mond hogy álmodom....Hogy ez csak egy rossz álom, és hogy nem mész el....-szorította a fiú kabátját.
    -Hidd el.....Én is ezt kívánom!-könnyezett a fiú is.-De nem. Még ezen a héten indulunk...Vagyis...a szüleim lehet nem jönnek, ez még nem végleges.
    -Miért...milyen suliba mész?-kérdezte zokogva Nina.
    -Egy gimnázium.... 4éves azt hiszem....
    -Vissza...Vissza jössz valaha?
A fiúnak keserű tekintete volt, és csak megrázta a fejét..... A szemüvege mögül könnyes szemmel tekintett le rá/ ránk..... Nina zokogva szorította a kabátját, és közben üvöltözött a fájdalmától. Már a mellkasom nagyon fájt, nehézség ereszkedett rá, alig kaptam levegőt. Nina testéből eltávolodtam, és utoljára azt láttam, hogy a fiú simogatja őt. Majd elengedte és távolodott tőle.

Ismét egy szúrást éreztem a fejemen áthaladva, majd egy új, és idegen helyen keltem fel.....És ez a hely nem más volt mint egy temető..... Ezúttal nem Nina testén keresztül figyeltem, hanem mint egy szellem a levegőből. Rengeteg ember volt egy helyen, majd szépen lassan a temetés után szét széledtek az emberek. Egy kicsi coffos kék hajú kislány maradt csak a sír közelében aki lehetett úgy 4-5éves , egy kék hajú fiúval, és egy idősebb nővel.
    -Szerencsétlen gyerekek!-hallottam egy a síról távozó pártól, akik csak 2 sírral voltak arrébb.- Elveszítik a szüleiket ilyen tragikusan....Milyen szerencsétlenek.
    -Hogyan haltak meg a szülők?-kérdezte egy másik nő.
    -Meggyilkolták őket. A rendőrség nem talált elkövetőt és még az se biztos, hogy szándékos ember ölés történt. Egyesek szerint a szülők lettek öngyilkosok, mert ők "különlegesek" voltak.....A gyerekek apja Bill állítólag már be is volt kattanva. Az anyuka meg......pf.....az a nő említésre se méltó!
    -Miért? Mi volt vele?
    -Telepatikus képességük volt, és már egyszer embert is ölt! Csak a doktorok akik vizsgálták nem engedték, hogy bezárják. Egyfajta kísérleti alany volt. A gyerekek is ilyen elfajzott korcsok lettek szerintem.
A kislány feléjük fordította a fejét, és dühös pillantással nézett rájuk. A 4 főből álló csoport ezt észre vette, és gyors léptekkel haladt ki a temetőből.
     -Nina. Drágám. Gyere menjünk haza!-mondta a hölgy.
     -Nem! Apu és Anyu nélkül nem.... Mindjárt jönnek, és móresre tanítják azokat az embereket akik csúnyákat mondtak!-szorította a kezét.
     -Drágám ez.....lehetetlen.....
     -Miért? Miért lenne lehetetlen? Miért ásták el anyut és aput? És miért mondtak olyanokat róluk?
     -Nina.....Menjünk haza.-mondta kedvesen a hölgy és rátette a kezét a vállára.
Nina hátra nézett, de olyan tekintettel, mint az előbb a másik csoportra mire a nő levette a kezét róla.
     -Nem megyek veled sehova! Anyuval és Apuval megyek haza......
     -Nina térj már észhez!-ragadta meg a fiú aki 3-4 évvel lehetett nála idősebb.-Anyu és apu MEGHALT! Nem jönnek ki azokból a sírokból többé! Nem maradhatsz te se itt! Gyere, megyünk haza, MOST!-mondta remegő hanggal, mégis erősnek mutatva magát.
     -Alexy.....-jött a nő szájából.
     -De....papa.....és a mama.....-nézet vissza a sírra.
     -Nincsenek többé! Téged nem veszíthetlek el....Kérlek....Menjünk már haza!-mondta remegő hangon.
     -De....-mondta a Nina, majd megteltek a szemei könnyel, és keservesen elkezdet sírni.-Papa, Mama....
     -Nyugodj meg Nina.....Tudom, hogy fáj....Nekem is nagyon fáj......menjünk innen....-csuklott el a fiú hangja is és elkezdett sírni letérdelve Nina elé, és magához szorítva.
A szemeim megteltek könnyel, és én is majdnem sírni kezdtem.

A temetőből ismét távozni kezdtem, és egy sötét ürességben lebegtem.
   ~Na most hol vagyok?-mondtam, mire vagy 5x hallottam vissza.
Remek, most meg vízhang is van........
   ~Ninaa!?-kiabáltam.
   ~Igen?-jött mögülem a hang,
Nem számítva erre, megfordultam, és ijedten néztem a mögöttem álló Ninára.  Mosolygott, de valami nem stimmelt rajta, az egyik szeme be volt kötve...
   ~Jesszusom, de megijesztettél.....
   ~Igazán?-vigyorgott.~Nem direkt volt.-tette az úját a szájához.

   ~Nina....Én annyira, de annyira sajnálom amiket mondtam....Hisz te nem ártottál nekem se Maki, és amilyen emlékeket láttam....Megtudsz bocsájtani?-mondtam őszintén. *Nyomasztó aura van itt...*
   ~Oooh. Persze hogy megbocsájtok. Nem haragudtam eleve. Csak megadtam amit kértél. Azt, hogy megismerj.-vigyorgott.
   ~É..Értem.Most hol vagyunk? Nem mehetnénk vissza?
   ~Még nem. Ez egy elzárt helye az agyamnak, megszeretném mutatni mi van az ajtó mögött.
   ~Milyen ajtó?-kérdeztem, mire mögém mutatott.
Hátra néztem, mire egy ajtó jelent meg mögöttem, és kinyílt.
   ~Mi...mi van oda bent?
   ~Nehéz szavakba önteni.. De ez egy olyan emlék ami nemrég történt. Az erőmmel kapcsolatos, mikor először használtam. Megmutatom mit láttam, mi történt, és hogy miért használtam.-mondta majd elkezdet lökni az ajtó felé.
   ~Miért volt eldugva?
   ~Mert nem akartam, hogy Alexy lássa amit láttam.
   ~Nekem akkor miért mutatod meg?!
   ~Mert a barátom vagy!-mondta ezt úgy mintha éppen kínozna közben valakit.
Nina belökött a szobába, majd bezárult az mögöttünk.
Sötét volt, majd az iskola udvart pillantottam meg. Éppen Nina aludt a kertész klubban, majd felkelve az órájára nézett, és elkezdett rohanni, de Castiel elkapta és a falhoz nyomta. Valami beszédet mondtak, majd Castiel megharapta Ninát. Elengedve őt egy kisebb nevetést lehetett hallani, majd mintha vitatkozni kezdtek volna. Nina kiszabadította az egyik karját majd elakarta lökni őt, de amint hozzá ért, mind a ketten ledermedtek.
    ~Mi történt velük?
    ~Mindjárt meglátod.-vigyorgott.
Ismét sötét lett.
    ~Mi történik?
    ~Meglátod, amit én is láttam akkor.
Egy kép ugrott fel, amin egy ijesztő, és őrültnek látszó fiú volt.

    -Gyere, ideje kísérletezni!Fájni fog, remélem! Ahhoz, hogy vámpírt fejlesszek ki, kell egy kis áldozat. Én drága kísérleti patkányom,tökéletes alany! Felboncollak, megvizsgállak! Meg engeded?-mondta az az őrült...De kihez beszél?.-És most.. Készülj fel!-majd örült nevetésben tört ki.
    ~Ijesztő.....-mondtam.
    ~Még van mit látnod.-mondta gúnyosan, majd a vállamra tette a kezét.
Egy kis sötétedés után egy másik szobába teremtünk, ahol szuszogást lehetett hallani. Egy fiú volt a sarokban össze kuporodva, és hangosan szuszogott.

     -Ne gyere közelebb....Kérlek....Elég volt.....-*Ez a hang....Csak nem.....Castiel.?*-Kérlek.....Ölj meg inkább...eleget szenvedtem már....-a hangja remegett, és hallatszott rajta, hogy sír.
Az ajtó becsukódott előttünk, nekem meg megtelt a szemem könnyel.
     ~Mi volt ez?-kérdeztem könnyes szemmel.
     ~Egy emlék, amit Castielnek megígért Nina, hogy senkinek sem mutatja meg vagy mondja el.
     ~De nekem....akkor miért? És miért beszélsz magadról így?
     ~Azért kedves, mert nem Én ígértem meg Castielecskének, hogy megtartom titokként az emlékét. Hogy kísérleteztek vele, hogy nem egy valódi vámpír. Én nem az a Nina vagyok akit te ismersz a minden napjaidból édes.-vette le a szemkötőt, majd vigyorogva a dzsekiét is.

    ~Akkor ki vagy te?
    ~Nina szívében élő fájdalom, a düh, a reménytelenség. Megfogom védeni őt, és ami fájdalmas számára azt mind kitörlöm az emlékeiből.-mondta, majd közeledni kezdet felém és a fejemet megfogta.-És most egy kis elintézni valóm van még az "igazi" Ninával.-mondta, majd áramütést éreztem, mire elsötétült minden.

Amint felkeltem az osztályteremben voltam, és Maki rángatott a széken, hogy kelljek fel. Könnyes volt a szemem, és remegtem.
     -Mi történt Viola?-kérdezte Maki.
     -Nina.....Nina magához tért már?-néztem rá.
     -Nem még nem. Mielőtt felkeltél ő leborult a székről és egyből utána te felkeltél.
     -Ne....Nina...Ninaa!-ugrottam hozzá és rángatni kezdtem.-Nem válaszol...
     -Mi a baj Viola? Mi van Ninával?
     -Van egy másik személyisége oda bent, ami gonosz. Mielőtt vissza küldött volna azt mondta van még egy kis elintézni valója az eredeti Ninával...-mondtam sírva.
     -Hívok valakit, addig próbáld meg felkelteni őt. Utána elmondasz mindent!-mondta fenyegetően és kirohant a teremből.
     -Nina....kérlek....kelj fel! NINAA!-üvöltöttem, miközben Ninát próbáltam keltegetni.-Olyan hülye vagyok.....Ne haragudj...Ne haragudj....Kérlek.....Csak kelj feeeel!-bőgtem mint egy gyerek.
*Ezt jól elszúrtam...Nem lett volna szabad felkapnom a vizet Makin..... Jöjjön már egy tanár...Vagy valaki.... Alexy.....Bárki aki segíteni tudd......*-Sajnálom....Sajnálom.-mondtam egyre halkabban és a könnyeim patakokban folytak.