32.fejezet

   Döntés



 ~Nina szemszöge~
  *-Mond csak... Lehetek én is olyan boldog mint te?-kérdeztem üreges tekintettel.
    -Semmi sem lehetetlen.-húzta szélesebb vigyorra a száját, majd megfogva az állam közelebb húzott.
  Amennyire tudott közelebb jött, majd a fülem mellet megállva suttogni kezdet.
    ~Nem fog sokáig türelmes lenni és várni, már éhezik!-mondta lágy hangon.
 Elállt a lélegzetem, és megrémülve jártak a szavai a fejemben.*
  Nem bírtam kinyitni a szemem, de éreztem mindent ami körülöttem történt. Valaki szorongatott, és futott velem. A levegőt, ahogy megcsapta az arcom, ahogy az udvarra értünk. Hogy megálltunk. Majd, hogy ismét elindulunk, de a szorítás megszűnik, és valaki más... aki lágyabb tart. Érzem... Érzem ahogy lágyan hozzáér a bőrömhöz, ahogy elhúzza a hajam az arcomból... Majd valaki közelít. A lágy szorítás megszűnik, és átment védésbe. Valami eltört... megrepedett... Miért nem bírom kinyitni a szemem? Miért nem láthatom, hogy mi is történik körülöttem? Ordítani akarok, hogy "Segítség", azt hogy "Engedjenek el" de nem megy. Mi történik velem? Kérdés után kérdés, de egyikre se kaptam választ. Csak sötétség. Ennyi mit észleltem. Hiába rohanok minden felé. Hiába minden. Jobbra... majd balra... nem látok semmit. Végül a kétségbeesés közepette megnyílik alattam a föld, én meg lezuhanok, és elmerülök.

~Castiel szemszöge~

    -Döntsük el, ki is az erősebb..-szedtem össze minden erőm, és a bal karomba gyűjtöttem,-SAMMIE!-ordítottam, majd teljes erőmből képen csaptam.

 A maszkja megrepedt. Apró darabkák potyogtak a maszkjából, majd egy nagyobb darab is leesett a másik szemétől. Az állása bizonytalan lett, és az egyenes testtartásból, egy terpeszben állt meg. A Deszkát még mindig magához szorította, de mikor felemelte a fejét dühöt árasztó tekintete volt.. Elégedetten vigyorodtam el, és én is bizonytalanul álltam egy kisebb terpeszben. Nem mondott semmit csak bámult, majd kezét ökölbe szorítva megindult felém. A sebessége hatalmas volt, és éppen hogy ki bírtam térni ez a hólyag ütése előtt. Mögé kerültem, és nyúltam a felesleghez amit tartott, de észrevett és köddé vált.
    -Bújj elő!-ordítottam, de semmi válasz.-Nem hiszem el... Hogy lehet valaki ekkora beszari, hogy elhúzzon? És magával vitte Deszkát is...-haraptam az ujjamba. 

 Megráztam a fejem, letöröltem az ujjamról a vért, majd egy nagyot szippantottam a levegőből, és hatalmas vigyorral elindultam a szaguk után. 

  ~Nina szemszöge~

    -Szóóóóval még egyszer... Mi van?

    -Ahj... Legalább figyelj akkor.-húzta a száját.

    -Bocs... De ez furcsa.. Akkor kezdjük elölről. 

    -Ha muszáj.-forgatta a szemét fáradtan.

    -Én, most ismét a fejemben vagyok.

    -Igen.

    -Mondjuk most világosabb van...-erre csak elmosolyodott.-és az ott a ketrecben az a kis csaj aki múltkor szinte kómába juttatott.

    -Csá. Kiengednétek?

    -Kuss féreg.-vágta neki oda.-Igen ez így van.-válaszolta nekem.

    -Tee pediig... Egyfajta őrzője vagy... És nekem az egyik részem...?

    -Igen.

    -De honnan tudjam, hogy igazat mondasz?

    -Mert én nem akarom elvenni a tested, és én bármikor oda adom neked az erőm.

    -Azzal mit nyerek?

    -Nagyobb lesz az erőd. Max ennyit.-vont vállat.

    -És akkor te azért nézel ki úgy mint én mert a fejemben vagyunk?

    -Ez így kényelmes. Ha felhasználsz egyszer, én eltűnök, de megmarad később az erőd. Ja és lehet kapsz más képességet.

    -Ahaa... És most mit csinálunk.?

    -Igazából... Nem vagy eszméletednél, de mindent érzel ami körülötted történik. De bármikor magadhoz térhetsz, ez rajtad múlik.

    -Minden világos. De ez nem fura hogy... Wááá elég máár...-kezdtem el csapkodni fejem körül.

    -Mi az?-kérdezte döbbenten.

    -Valaki... Valaki cseszteti az arcom. Érintéseket érzek, ez idegesít.-mondtam pirultan.

 Libabőrős lettem, majd a nyakamhoz kaptam, és vakarni kezdtem. 

    -E...ez... Csikiz... Nem jó...érzés...-borultam térdre.-Huh...-nyílt ki a szemem és a blúzomra néztem.

  Kigombolódott egy gomb, és csiklandós simítás a nyakamtól, egész lement a szívemig, ott megállt és nem mozdult.

    -Mi...folyik ott? A...testemnél..?

    -Úgy látszik kívülről hergelik..-fogta az állát és bámult.

    -Na ne mond!-vettem szapora lélegzeteket.-Miért nem láthatom mi történik?

    -Csak mondani kéne.-vigyorodott el, majd megjelent a külvilág.

    -Elmész te a.. -kaptam a számhoz a kezem.

 Egy érintés végig simult a számon, majd ismét az arcomon.
     -Miért nem látom mi van a testemmel?

     -Nyitva van a szemed, de még nem tértél magadhoz.

 A képernyőket figyeltem lihegve, majd egy fekete kócod hajat vettem észre. Hátrébb hajolt, és megláttam az arcát. Kéken izzott az egyik szeme, a másik meg vörösen.

     -Sammie...?!-döbbentem le.

     -Hohó..  Ez érdekes...-vigyorgott hátul a ketrecben a féreg.

     -Mit...-kezdtem.

     -Kitty... Magadhoz tértél? Nem még nem... Kitty...-simította meg az arcom.

     -Ki...tty?-kérdeztem.-Sammie.-suttogtam.

  A szemeibe néztem, amik bánatot és ürességgel néztek vissza rám. Sammie végig simította az arcom ismét, majd megfogta az állam, és feljebb emelte.

     -Most meg mit...-kérdezte, majd leesett neki.

     -Me..me...meg...fog...cs...cs...CSÓKOLNI?!-akadtam ki.

     -Így aludva?!-akadt ki a másik is.

     -Mit... Mit... Csináljak...?-pánikoltam tűz vörös fejjel.

 Sammie csak közelített, és már éreztem a lélegzetét a számon.

     -Ne...-suttogtam.

Összeszorítottam a szemeim, és vártam... Remegtem és féltem, de nem tudtam semmit se tenni. Egyre közelebb éreztem magamhoz, majd...

     -HÉ!-jött egy ismerős mély hang.

     -Hm..?-néztem fel könnyes szemmel.-Castiel?

 Castiel dühös képpel jelent meg és lépkedett felénk. Sammie fel sem nézett, csak engem bámult.

     -Nem hittem volna hogy ennyire perverz vagy ember!-állt meg.-Mi még nem végeztünk.
Lerendezzük, és megnézzük ki az erősebb!

 Sammie nem reagált semmit. Csak a szemembe nézett, majd összeszűkült a pupillája.

     -Hallasz?!-kérdezte idegesen Cast.-Ha te nem...-indult meg, de Sammie lerakott, és felállt.

Fának támasztott és mindent láttam. Hirtelen eltűnt, majd Castiel előtt jelent meg.

     -FOGD MÁR BE!-üvöltötte, majd beverte Vöri képét.

 Az hátra repült, Sammie meg ingerülten állt és fújtatott.
     -MIT AKARSZ LERENDEZNI?! GYENGE VAGY HOZZÁM KÉPES. Semmi perc alatt darabokra bírlak törni!-vigyorgott.
     -Ez az!-tápászkodott fel a Vöri.-Ezt a dühöt akartam látni.-ropogtatta ki a kezét.
     -Minek vagy ilyen segg hülye? Megzavartál! Még ha könyörögnél, SE hagynálak életben!-vigyorgott.-És most. Olyat látsz halálod előtt amint ember nem sűrűn lát. Magaddal viszed a túlvilágra, és Nina ezt soha nem tudja meg!-ment le térdelésbe, majd a testéből tüskék álltak ki. Csak vigyorgott Castra, és kicsit se hasonlított arra a Sammiere akit mi ismerünk.

     -Sammie...-suttogtam lefagyva.
     -Ez az... Ez AZ! Ezt vártam!-lelkendezett Cast.-Akkor én se fogom vissza magam!
 Sammie nem mondott semmit, csak vigyorogva lélegzet, és néha meg mordult.
   Farkas szemet néztek, és én még a fejemben is lélegzet vissza tartva vártam mi is lesz. Majd elkezdődött.
     -GYERE!-ordította Cast.
 Sammienek nem kellet több, elrugaszkodott a földtől, majd hatalmas sebességgel ment neki Castnak. Most nem esett hátra, hanem kivédte és szemtől szemben álltak. Csak úgy szikrázott körülöttük a levegő. Egymás után mértek csapát a másikra. Castiel arckifejezése mindig változott, de Sammienek a vigyor még mindig fent volt. Alig lehetett látni egyes támadásukat, csak fény csíkokat néha.  Rémülten figyeltem minden egyes lépésüket. Pofon pofon után... Néha egy-egy vércsepp is megjelent. Lassultak a támadások, majd nem sokkal később mind a kettő megállt. Sammie ugyan abban a pózban volt, mint indult, de Cast... Látszott rajta hogy ki van fáradva. Alig állt lábon.  Megtörölte a száját, majd az öklét kezdte nézni, az azon szétkent vért. Lihegve nézet Sammiere.
     -Nah? Nem bírod vámpír?-kérdezte.-Segítek lefeküdni!-mondta majd megfogta a gallérját, és földobta, majd a hátára ugorva bele passzírozta a földbe.
 Castiel nagy nehezen mozdult csak meg, de Sammie megragadta a haját és felhúzta. Lábra állította, és erőből hasba vágta.
     -Ezt mert megzavartál.-mondta neki.
 Cast csak vért köhögött fel. Ismét kapott egy ütést, majd azt egy erőteljes rúgás követte.
     -Ezt pedig Nináért!-vigyorgott.
A szám elé kaptam a kezem, és könnyek csak folytak le az arcomon.
     -Hagyd abba Sammie!-üvöltöttem.
     -Nem hall téged...-tette a kezét a vállamra.
     -Csinálj valamit!-üvöltöttem le.
     -De miért? Castiel egy rohadék. Sokat ártott neked.
     -Tudom...de... Ha így folytatja tényleg megöli!-töröltem meg a szemem.
     -Legalább nyugtod lenne.
     -Nem!-mondtam idegesen, és az utolsó könnycseppet is letöröltem.
     -De hisz... Nem értelek... Ártott, bántott,félelemben tartott. Akkor miért? Most végre valaki bosszút...-nem fejezte be mert a szavába vágtam.
     -NEM! Ha van ember akinek joga van vissza adni azt amit ÉN kaptam tőle, az csak én lehetek! ÉN ölhetem csak meg Castiel ha olyan kedvem van!-mondtam idegesen.
     -Ti élő emberek mulatságosak vagytok.-mosolyodott el.
     -Hogy jutok ki innen?!-kérdeztem körbe nézve.
     -Magadtól is felkelhetsz de...
     -Az már későn lenne! Erővel kilehet jutni innen?
     -Igen...
     -Hogy?
     -Hát... Oda adhatom neked az erőd és kitörhetsz... De nem tudom biztosan mennyire sikerülhet. Nincs meg még a teljes erőm... Lehet nem jutnál ki és bent ragadnál...
     -Mennyi az esélye?-engedtem ki a hajam egy laza mozdulattal.
     -40%-hogy így kijutsz.. Hogy döntesz? Megpróbálod?
     -...-erősen törtem a fejem, majd a képernyőre néztem, ahol Castiel ismét a levegőbe repült, és ismét a földön csattant hatalmas porfelhőt kavarva.
     -He-he-he...Na milyen ha-ha?-kérdezte őrülten Sammie.
     -Kérem az erőd!-mondtam komolyan, határozottan.

Sammie megállt, és várt pár pillanatot, míg kinyitottam a szemem.
     -Azt akarom, hogy magadnál légy. Ez az utolsó ütés végez veled!-mondta, majd minden erejét a jobb karjába gyűjtötte.
     -Utolsó szavak?-kérdezte.
     -Heh... Nem lesz ennek olyan gyorsan vége...-mondta Cast a földön ülve.
     -Találkozunk a pokolban!-mondta majd lendítette a kezét Sammie.
  Castiel lehunyta a szemét, és várt. Várt...várt... De nem történt meg az ütés.
Kinyitotta a szemét, és elkerekedett tekintettel nézet rám. Közöttük álltam oldalasan, és Sammie ütését védtem ki.
     -Mi a...?-döbbent le Castiel.

     -Nina?-kerekedett el Sammie szemei.
     -Ez nem a te dolgod Sammie! Te pedig...-néztem Castielre.-Nem dögölhetsz meg más keze által...Csak én...-döbbent le, majd löktem egyet Sammien.

     -CSAK ÉN ÖLHETLEK MEG!-üvöltöttem, és vissza vertem Sammiet.
 Castiel álla leesett és csak bámult rám. Sammie hátra esett, majd éppen csak a lábán állva bámult rám. Én hátra néztem Castra, majd a kezemet nyújtottam neki.
     -Miért..?-dadogott.
     -Az én kezem által fogsz megbűnhődni, nem pedig másé által.-vigyorogtam.
 Habozott, majd beletúrt a hajába és elröhögte magát.
     -Őrült vagy...-nevetett, majd megfogta a kezem, és hagyta hogy felsegítsem.
 Rá vigyorogtam Castra, és még mindig egymás kezét fogva szemeztünk.
     -Miért...-jött a másik oldalról.
Oda kaptam a tekintetem, és figyeltem.
     -Miért, vagy ilyen elnéző vele?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.-Nem értelek...Nem..nem...-fogta meg a fejét, majd lejjebb görnyedt.
 Castiel a vállamba kapott, mire felé küldtem egy "Ne tojj már be" nézést.
     -Sammy!-mondtam határozottan.
     -Pofa be...
     -Sammy!-ismételtem meg, és felé tettem egy lépést.
     -Hallgass! Hallgass, HALLGASS!-ordította.
     -Nem fogok elhallgatni! Azt akarom, hogy...-haboztam egy pillanatra.-Hogy... tűnj el az életemből!-mondtam ki végül.
     -Mi?!-kapta fel a fejét.
     -Tűnj el örökre! Látni se akarlak!-mondtam lenézően, majd sarkon fordultam és elindultam kifelé, Cast mellet.
     -Tűnjek...el!?-ismételte.-Tűnjek el... Tűnjek el...-vigyorodott el.
  Sammy egy nevetésben tőrt ki, de én nem álltam meg.
     -NÉLKÜLED NEM!-ordította, majd utánam iramodott.
 Castiel megpróbálta elkapni, de ő simán ellökte. Én csak megfordultam és egyenesen álltam.
     -NINAA!-ordította, majd kinyújtotta a karját, hogy elkapjon.
 Egy apró mozdulattal kikerültem, majd mögé kerülve megfogtam a tarkójánál, és elkezdtem szívni az erejéből. Egy hatalmas ordítással, megfordult, de én felugrottam a hátára, és folytattam az energia szívást. Nem bírt levakarni magáról, majd csak akkor hagyta abba a kalimpálást, mikor minden erejét elszívtam és elájult. Vele borultam a földre, majd elterülve mellette kinyitottam a szemem. Mozdulatlanul feküdt, és egy könnycsepp gördült le az arcán.
     -Sammy!-fordultam felé, majd húztam ki az arcából a hajszálakat.
     -Deszka!-rohant felénk Castiel.
Én felültem, majd törökülésben vártam. Mikor mellém ért lihegve figyelt.
     -Mi a szar volt ez?-kérdezte.
     -A tervem egy része.-mondtam.
     -Terv?
     -Igen. Elterveztem ezt az egészet.-mondtam majd felakartam állni, de vissza estem.
 Castielre felnézve az a kezét nyújtotta, én meg elfogadtam a segítséget. Felálltam, de meg is szédültem, ezért Catnak dőltem.
     -Minden oké?-kérdezte.
     -Ja... Csak az energiája most jön ki rajtam.
     -Tudod Deszka, néha elképesztő vagy.-vigyorgott.
     -Ezt vegyem bóknak?-vigyorogtam, majd eltoltam magam tőle.
 Kicsit még bizonytalan volt az egy helyben állásom, de megtaláltam az egyensúlyt...
     -Tudsz járni?-kérdezte.
     -Azt hiszem. Muszáj lesz.
     -Vihetlek is, ha szeretnéd.-vigyorgott ismét, majd vállon ütött óvatosan.
     -Ha-ha. Nem kösz, de majd viszel mást!-nevettem, majd én is vállon ütöttem, de erősebb lett mint terveztem.
     -Aucs...-fogta meg a vállát.-Nem kell keménykedni..
     -Szóval ilyen egy Sammy ereje...-hajtottam ökölbe a kezem, majd elvigyorodtam.-Héé Cast...
     -Mi van?
     -Kipróbálhatom milyen erős vagyok, és megtennéd hogy itt állsz és kibírsz pár pofont?
     -Nagyon vicces... Ma már kaptam elég pofont. Nem kéne még egy kis csajtól is...
     -Nah akkor menjünk. Vedd fel Sammyt és hozd. Haza viszem.
     -Ácsi. Arról nem volt szó, hogy én bárki csicskása legyek!
     -Nem is. Igaz mos én is elbírnám, de ha nem akarsz tőlem is pár ütést felkapod és hozod. Értve vagyok puncis?
     -Rabszolga hajcsár...-mondta majd a vállára kapta Sammyt.
Elindultunk hozzám, és egész úton nem beszéltünk. Én figyeltem az erőm, és ámultam. Hol csak behajlítottam a kezem, hol meg tűzlabdákat készítettem.
     -Mennyi mindent tud.-ámultam.
     -Ja. Messze vagyunk még?-kérdezte.
     -Mi? Ja nem. Meg is jöttünk.-mondtam majd elővettem a kulcsom, és kinyitva az ajtót előre engedtem a Vörit.-Tedd az asztalhoz!-mondtam, majd becsuktam az ajtót.
 Vöri lerakta egy székre, majd kifújva magát körbe nézett.
     -Szóval itt él a két Kékike. Nem mondom jól néz ki.
     -Ne nézz nagyon körül. Már mehetsz is.
     -Jó vicc. De mogorvák lettünk.-nevetett.
     -Nem vicceltem. Kösz hogy elhoztad. Mehetsz hova akarsz.
     -Várj.. Tényleg? Ennyi? Máris elküldesz?
     -Igen.-kezdtem kifelé tolni.
  Az ajtóban megállt, és nem ment tovább.
     -Most meg mi van?-kérdeztem idegesen.
     -Nyugi. Csak annyi, hogy kösz.
     -Tessék?-engedtem le a kezem.
     -Kösz a mait. Ha nem segítesz... Basszus lehet tényleg kinyírt volna.
     -Ja.. Semmiség...-mondtam enyhén elvörösödve.
     -Ch.. Kiszámíthatatlan vagy.-nevette el magát.
     -Ne érts félre. Tőlem fogsz mindent vissza kapni. Ezt jegyezd meg!-mondtam fenyegetően.
     -Felírom a naptáramba!-nevette el magát, majd intve egyet lement a lépcsőn, és elment.
 Becsuktam az ajtót, és bezártam, majd vissza mentem Sammy mellé. Egy darabig figyeltem, majd inkább elmentem megmosakodni, és ismét felkötöttem a hajam. Mikor kijöttem észre vettem, hogy a zsebében csillog valami. Odaléptem mellé, majd kivettem óvatosan. Megnéztem mi az és döbenten vettem észre, hogy a szemüvege.
     -Végig a zsebedben volt?-mosolyodtam el.
 Óvatosan még egy lépést tettem hozzá, majd ráraktam azt. Megigazítottam, a haját is hogy ne lógjon a szemébe, majd hátrébb léptem és elképedve néztem rá.

     -Milyen békésen alszol.-mondtam ismét mosolyogva.
Leültem vele szembe, és csak bámultam őt. Lassan kinyújtottam felé a kezem, és megérintettem a hajánál.
     -Mi történt veled, míg külön voltunk?-suttogtam magam elé.
 Simogatni kezdtem, majd mikor az arcára tettem a kezem betekintettem az emlékeibe.
  Gyorsan siklottak el előttem az emlékek. Az évek amiket külön töltöttünk. Edzet... szorgalmasan tanult..
      ~Nem csodálom, hogy nem volt rám időd...-mosolyogtam keserűen.
 Emlékek rohantak, majd megálltunk egynél. A szobájában ült, és valamit irkált. Az óra szerint már este 11 is elmúlt. Oda lépkedtem mellé, és átnézve felette megnéztem mit is csinál. Elállt a lélegzetem, majd hátrébb léptem.
      ~Nem...lehet...-takartam a szám.
 Körbe néztem a szobájában, és sehol se láttam egy Tv-t, se egy telefont, se egy gépet. Az ablakok is bezárva, és a nagyobbakon valamilyen rács is volt. Kinyitottam a szekrényét, és csak a suli egyenruhái voltak benne. Az egész szobát átnéztem de semmi...
      ~Kész!-mondta, mire oda kaptam a fejem.
  Oda lépkedtem hozzá, majd a lapra néztem. Egy rajz volt rajta... Amin... én...voltam. A nevem is oda volt írva. Mosolyogtam rajta, és éppen a hajamba túrtam. Felette egy másik rajz amin nevettem. És egy harmadik amin mi ketten voltunk. Mind a ketten nevetünk, és egymás kezét fogjuk...
      ~Vajon örülne neki?-kérdezte komoran.
  Lefolyt egy könnycsepp az arcomon, majd csak néztem tovább.
      ~Sokat változott vajon? Megismerne? Biztos nagyon szép lett. Ha...Ha végzek itt... Vissza megyek érte. És nem hagyom el...-mondta halvány mosollyal, majd szipogást hallottam felőle.
      ~Biztos megutált... Sikerült a szüleim terve... Szóba se állna velem...-vette le a szemüvegét, majd megtörölt a szemét.
      ~Sammy... Ne haragudj rám!-mondtam sírva, majd átkaroltam.
 Nem érzet... Nem tudta hogy ott vagyok. Pár pillanatig így maradtunk. Mind a ketten sírtunk, majd az asztalról felemelve a fejem keltem fel.
 Sammy velem szembe még aludt, de nem volt nyugodt az arc kifejezése, zavart és szomorú lett. Megtöröltem a szemem, majd inkább felálltam. Elmentem az ajtóhoz, majd inkább kimentem azon. Nem vettem fel semmit, csak kimentem és leültem a lépcsőre. Össze húztam magam, és csak töprengtem. A gondolataimban mélyen elmerülve tanakodtam. Mikor feleszméltem Alexy éppen a kabátját terítette rám.
     -Megfázol, ha így vagy kint. Így is rengeteget hiányzol.-mosolygott kedvesen.
     -Köszi..-mondtam össze húzva azt.
     -Miért vagy kint?-kérdezte miközben felhúzott.
     -Csak gondolkoztam.
     -Hát ez nm kezdődik jól...-húzza a száját.-Hallom ma is "eltűntél" a suliból.
     -Igen... Bocsi, de az most hosszú lenne.
     -Haajh te lány... No akkor menjünk be.-nyúlt a kilincsért.
     -Várj... Van valami amit el akarok mondani...
     -Hallgatlak!-mért végig.
     -Tudod... maa... Haza hoztam...valamit..-a végét elmorogtam, direkt.
     -Mi? Valami állatott?-csillant fel a szeme.
     -Nem.. nevezném állatnak... De...
     -Nina. Nem hozhatsz haza minden állatott ami megtetszik.-nyitott be.
     -Mondom hogy nem állat!-mentem utána, de már késő volt.
 Alexy ledermedve állt és nézte az asztalunkon fekvő és alvó Sammy-t.
     -Me...Meglepii..-mondtam.
     -Ez...ez... Ő... Gyorsan magyarázd meg!
     -Volt egy kicsi gubanc Castiel és köztem, majd Sammy "megmentett" és elkezdődött egy hajsza. Egymást üldözték, majd a Parkba mentünk. Cast beért minket, és verekedni kezdtek. Én közbe a fejemből néztem őket és mindent láttam... Tényleg mindent... Én magamhoz tértem, és erősebb lettem. Megállítottam Sammy-t így megmentve a vámpírt, és utána meg Sammy-t kiütöttem és elszívtam az erejéből, mert rám támadott. A vámpírral haza cipeltettem éés... hát itt vagyunk...-hadartam el.
     -Ezt nem hiszem el...-fogta meg a fejét.-És most mit csináljunk vele?
     -Semmit! Csak meg akarom várni, hogy felkeljen, mert beszélni akarok vele.
     -És az mikor lesz?
     -Nem tudom...
     -Jó... Várd meg... De ha még egyszer hiányzol a suliból, annak következménye lesz, megértetted?
     -I...igen...
     -Mostantól, akkor saját felelősségedre csinálsz mindent. Nekem már elegem van... Megyek lefekszek.
     -O..Oké... Jó éjt.
     -Neked is!-mondta majd felment a szobájába.
Egy darabig mellet ültem, majd elmentem lezuhanyozni inkább. Mikor vissza értem még mindig aludt és leültem vele szembe, és lehajtottam a fejem. Lassan lecsukódtak a szemeim, és elnyomott az álom.

  ~Kb.: 02:13-kor

     -Mi... történt? Hol...vagyok?-emeltem fel a fejem.
Előre néztem, és valaki szemben aludt velem. Megfogtam a fejem, és megráztam. A sötétben nem tudtam kiszűrni ki az, és inkább bementem a mögötte lévő konyhába. Elkezdtem engedni a vizet, majd bedugtam a víz alá a fejem.
     -Rég aludtam... De mi történt?-kérdeztem magamtól, majd megtöltöttem a számat a csapból folyó hideg vízzel.
  Aki velem szemben aludt elkezdett mozogni. Lassan felemelte a fejét, és oldalra kinyúlva felkapcsolta a lámpát. Kék kócos göndör fürtjei lógtak le a háta közepéig körül-belül. Csak egy hálóing szerűség volt rajta, és a lábán papucs. Elkezdett nyújtózkodni, mire a fölsője felcsúszott, és kilátszott a csíkos bugyija. Tátott szájjal néztem őt, és lassan elzártam a vizet. Ő megfordult a széken, és egyenesen a szemembe nézet. Fáradt volt, de egy apró mosolyt mutatott. Köpni nyelni nem tudtam, és a csap alól bámultam. Felállt a székről, és a hálóinge éppen csak takarta.
     -Sammy.-szólított meg lágy reketes hangon.
     -Hábá...-mondtam ki az értelmes szavakat, majd felakartam hajolni, de bevertem a fejem a csapba.
 Gyorsan oda sietett hozzám, és segíteni akart, én meg csak a fejem fogtam. Fájdalmasan kinyitottam a szeme, és végig mértem. Fehér egyszerű papucsok, a lábai csupaszon. Az ing félesége éppen, csak eltakarta az alsó részét. Teljesen jól begombolva volt, és fölül 1 gombot kihagyott. A keblei természetes hatása volt... Semmi sem tartotta... Egészen nagyok voltak..
     -Perverz!-mondta mosolyogva
     -Mi?-kérdeztem.
     -Vérzik az orrod. Milyen piszkos gondolatod van?-kuncogott.
     -Én nem... Vagyis...-mentegetőztem pirosan.-Hol vagyok Nina?
     -A lakásunkban.
     -A lakásotokban? Mármint nálatok?-kérdeztem zavartan.
     -Igen. Ide hoztunk a délután történtek után.
     -Kezd rémleni valami...
     -Jobban érzed magad?-kérdezte.
     -I...Igen azt hiszem.
     -Ne haragudj, amiért olyanokat mondtam, meg hogy annyi erőd elszívtam. De muszáj volt.-mondta miközben kinyitott egy felső szekrényt, és felnyúlva a polcra egy poharat akart levenni.
 Ismét kilátszott a bugyija, én meg enyhén elhajoltam, de mire jól láttam volna levette a poharat, én meg gyorsan vissza húzottam.
     -Kérsz valami innivalót?-kérdezte.
     -I..Igen.
 Töltött mind a kettőnknek gyümölcs levet, majd a pultnak támaszkodva folytatta.
     -Sokáig aludtál.
     -Igen... Rég aludtam már ilyen nyugodtan.
     -Akkor jó.-mondta majd bele ivott a poharába.
     -Mond csak... Miért?
     -Hm?-nézett rám kérdőn.
     -Miért vagyok itt? Hisz... megmondtad... Látni se akarsz...
     -Az csak azért volt, hogy hergeljelek. Nem gondoltam komolyan.
     -De...
     -Semmi de. Döntöttem.
     -Tessék?
     -Te mondtad hogy adjak valamilyen választ, és most adok.
 Egy nagyot nyeltem és figyeltem rá.
     -Azt szeretném... hogy maradj mellettem!
Hatalmas kő esett le a szívemről, és egyfajta boldogság öntött el.
     -De.. Miért változtattad meg az eddigi döntésed?
     -Az legyen az én titkom!-mosolyodott el.
     -Ez így csalás..
     -DE. Csak hogy tudd. Nem taszítalak el, és nem leszek "olyan" bunkó veled. De attól még a bizalmamat még nem érdemelted ki. Sok idő lesz, míg végleg megbocsájtok.
     -Rendben! Nem csalódsz bennem!-mentem közelebb és szorosan magamhoz öleltem.

     -Nem lesz könnyű dolgod, és elvárom, hogy hallgass rám, és tedd meg amit kérek!
     -Rendben bármit.-mosolyogtam
     -Ja.. És még valami.-tolt el.
     -Bármit! Mondjad csak.
     -Ez nem lesz egyszerű... de...
     -Mondjad nyugodtan. Bármit megteszek.
  Komolyan nézet rám, majd kinyújtotta a kezét, és az ujjával mutatott rám.
     -Költözz ide!-mondta rezzenéstelen arccal.
     -He?!-kérdeztem az arcomra fagyott mosollyal. HEEE?!
     -Jól hallottad! Mától vagy itt laksz, vagy többet ne keres!
     ~Mi a francot tettem Istenem, hogy így büntetsz? Ebből még gondok lesznek....