33.fejezet

   A borítékok

     "-Költözz ide.

      -Heee?!
      -Jól hallottad! Mától vagy itt laksz, vagy többet ne is keres!..."

   Amióta ez a kis párbeszéd zajlott le köztünk, majdnem 1 hónap telt el! Bezony. November vége van, és Sammy itt él velünk. És, minden könnyen és simán megy. Hogy én mennyire örülnék ha így is lenne!  Most jövök csak rá, hogy rám mennyire igaz az, hogy előbb beszélek, s csak utána  gondolkozom...  Hogy miért? Mondjuk úúúgy... hogy nem minden megy úgy mint gondoltam... Kifejtem. Sőt, megpróbálom röviden elmesélni. Még az aznapi estével kezdem.

      -Ho...hogy érted...?
      -Mit?-forgattam a szemem.
      -Hát... hát... hogy ide köl...tözzek...
      -Mi nem világos ebben? Áthozod a cuccaid ide, és a vendégszobába beköltözöl, és velünk élsz.-fontam össze magam előtt a karjaim, és ismét neki dőltem a pultnak.
      -De... Alexy! Ő mit szólna hozzá?-mondta zavartan, és lelehetett olvasni, hogy kifogást keres.
      -Őt majd elintézem. Rábeszélem. De ezért, is tartozni fogsz akkor.
      -De én nem akarok tartozni még többel neked! Nem kell semmire rábeszélned...
      -De, ráfogom. Holnap suli után elmegyünk a cuccaidért!
      -Igazán nem kell... Nem akarok zavarni! Úgy se vagyunk olyan jó visz...
      -SAMMIE!-szóltam rá, majd leengedtem a kezem, és közelebb léptem hozzá, mire ő hátrált, és neki ment a pultnak.-Ha azt mondom, nem zavarsz, és hogy ide jöhetsz, akkor minek ellenkezel?-kérdeztem, és megfogtam a fölsőjét.-Az... hogy most éppen szarban vagyunk, változhat. Adok neked esélyt mondtam! Akkor miért nem élsz vele?!
      -Ez...ez.. nem ilyen egyszerű! Te magad se tudod mit kérsz!-mondta enyhén rémülten.
      -Az, hadd legyen az én bajom. Majd tanulok a hibáimból! 
      -De...
      -SEMMI DE! Utolsó esély. Ide költözöl, magadtól és megbékélünk idővel, vagy erőszakkal tartalak itt! Van egy harmadik taktika is. Amit eddig is végeztem veled, az ugyan úgy folytatnám. Jól gondold át, és válaszolj. Már ha kell még az esély. De felőlem ismét elszállhat veled a ló, és forró fejjel elrabolhatsz, megkínozhatsz, megölhetsz, mint amit a parkban akartál, de te magad se élnél tovább. Dönts!-engedtem el a felsőjét, és hátrébb léptem, majd a szemeibe néztem.

   Szóval ez történt akkor éjszaka még. Sammy beleegyezett, és másnap elhozta a cuccait. Alexynek nem tetszet, de kitartással, rengeteg ígérettel, és "bátyus-hugi nappal" rá bírtam venni. Plusz Alexy kikötötte feltételnek, hogy Sammy-nek munkába kell majd állnia, hogy segítsen anyagilag valamit. Ő meg egyből bele is ment. Szóóval. Ez mind szép és jó, néha Alexy csúnyán néz rá, de azon kívül jól megvoltunk... Mííííg, nem kezdett furcsa lenni Sammy.

  Mit is értek a furcsa alatt? Hááát őőő... khm...néha átjött éjszaka, és az ágyam mellet megállva figyelt. Volt, hogy mikor a fürdésből mentem be a szobámba már ott volt, de olyan is, hogy mikor már félálomban voltam fedeztem fel. De csak úgy a semmiből tűnt elő. Ritkább esetekben, akció is járul ahhoz, hogy esténként meglátogat. Volt párszor, hogy letérdelt, mellém és elkezdte simogatni a hajam. Persze mikor felkeltem, és kérdőre vontam, vagy kiviharzott, vagy azt mondta, hogy "alva járt". *Alexy már estére barikádot akart nekem állítani, vagy velem aludt volna. Már a toronyba zárást is javasolta...*

 A második furcsaság, pedig hogy egy idő után *2-3 nap* levakarhatatlan lett. Volt hogy nyilvánosan magához húzott, vagy mindig mögöttem baktatott. De tényleg. Szó szerint mindenhova követett, mint egy testőr. Az udvarra, a könyvtárba, termekbe, boltba, FÜRDŐ SZOBA és MOSDÓBA!!! Mindezt legtöbbször, egy igaznak tűnő de mesterien kamu mosollyal. Jó mikor a MOSDÓ előtt állt nem vigyorgott, csak komor képpel, őrködött mint egy kopó. Ezt honnan tudom? Volt hogy Violának küldtem egy "S.O.S" üzenetet, de egyszer hogy leellenőrizem kint van-e még, kidugtam egy tükröt óvatosan. De volt olyan, hogy bepróbálkozott, mondjuk egy csókkal, vagy puszival, de vagy félbe hagyta, vagy valaki megállította. Nem mondott semmi vallomást, és én ugyan rideg próbáltam maradni, több-kevesebb sikerrel. Lassan kezdett betelni a pohár, de nem tudtam mit tegyek. A többiek is először érdekes volt, de azért jól kijöttek vele. Maki párszor megviccelte, de nem sértődött be és jóba lettek. Mindenkivel volt közös témája, és mindenkivel beszélt is.. Kivéve Castiellel. Ők általában szemeztek egymással, vagy mikor egy közösségbe kerültek az egyik *általában Castiel* elhúzta a csíkot. De mondjuk, volt olyan mikor Casttal beszélgettem *igen beszélgettem. Mióta haza segített hozni Sammy-t, egész tűrhető lett. De attól még szívatjuk egymást természetesen.* mindig megjelent, és durván közbe vágott, vagy nem éppen illően. Castiel volt, hogy ezt nem tűrte, és beszólt neki, de Sammy észre se vette és folytatta, majd Cast sértődötten elment,vagy egyből elment haragosan. Ilyenkor hiába néztem utána, Sammy beállt elém, és eltakarta ahogy távolodik. Az 5. ilyen alkalom után megelégeltem ezt, és vagy durcás képet vágtam, vagy rávertem a vállára és ott hagytam ahol voltunk. Szóval ez így ment, jó darabig, majd Castiel megelégelte ezt és inkább nem is próbált közel kerülni hozzám. A tanárokkal jól kijött, mivel egy igazi stréber. Szóval, kb ennyi történt. Ja és mostanság nem alszok jól, rémálmok kergetnek. Balesetekről, és hasonlókról. Olyanok mint Sammy felbukkanása előtt voltak, csak rosszabbak... Voltak vitáink is, de utána Sammy megadta magát szerencsére. *Ch rosszabb mint egy anya.* No de térjünk át a mai napra, mert előre látom, hogy milyen szupcsi napom lesz.

 ~Vissza a jelenbe~

 Ma sem aludtam sokat, és ismét rémálmom volt. Nem emlékszem rá tisztán, de mintha valakit elütöttek volna, vagy mi volt benne. A rémálmok miatt korán kelek, és én leszek a leggyorsabban kész. Ma is így volt tehát, és le mentem a földszintre ahol szokás szerint Alexy dörömböl.
    -Sammy! Gyere már ki a fürdőből!-kopogott be ismét Alexy.
    -Add fel. Rosszabb mint egy lány. Menj az én fürdőmbe.-mutattam fel a szobámhoz.
 Alexy bólintott, majd felrohant, és a következő pillanatban, hallani lehetett a víz folyását. Neki támaszkodtam a falnak, majd lehunyva a szemem, bekopogtam a fürdőbe. *Jelenleg én lettem kész a leggyorsabban, mint már egy ideje*
    -EGY PILLANAT!-jött bentről a válasz.
    -Kell segítség, vagy kibírod egyedül húzni a szemed?-kérdeztem.
    -Nagyon vicces Nina. Mondtam, hogy mindjárt meg vagyok.-mondta kicsit idegesen.
 Oh nem is mondtam. Sikerül Sammy idegeire mennem, amit élvezek, és büszke is vagyok magamra!
    -Tudod lehetnél gyorsabb is.-fontam össze magam előtt a kezem, és még mindig le volt hunyva a szemem.
  A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és kilépet rajta. A haját törölte még, de már teljesen kész volt. Fekete haja szanaszét volt, amitől kócos hatása lett. Egy koptatott farmer nadrágot viselt, és rá egy sima fehér fölsőt, majd egy fekete-fehér pulcsit vett rá. Egy koponyás nyaklánc lógót a nyakába, és nem volt rajta a szemüvege. Feljebb húzta a pulcsija ujját, és felrakott egy karórát. Észrevette, hogy végigmértem, mire elvigyorodott és elégedetten elém állt.
    -Naa? Milyen?-kérdezte széttárva a karjait.
    -Hol a szemüveged?
    -Kontaktlencse.-mutat a szemére.
    -Csak fekete pulcsijaid vannak?
    -Többnyire.
    -Szemüveggel talán jobb lenne..-mondtam halkan.
    -Té..tényleg?-döbbent le, és elpirult enyhén.
 Csak ránéztem, de nem válaszoltam. Ellöktem magam a faltól, és elindultam, de megfogta a karom és vissza fordított.
    -Mit gondolsz rólam?-kérdezte a kezem fogva.
    -Megmondtam, hogy erre nem válaszolok.
    -Ezzel megőrjítesz. Ez a makacsság... ez a tekintet. Tudod hogy kell elcsábítani.-fogta meg az arcom, és feljebb emelte.
 Egyenesen a szemeibe néztem, ami csillogtak és tiszta gyönyörű kékek voltak. Már közelítettek az ajkaink, én meg türelmesen vártam, miközben magamba vissza számoltam.
     ~3...2...1...
     -TI MEG MIT MŰVELTEK?!-jelent meg Alexy, és elkapta a karjaim, és elrántott.

  Mindig, mikor Sammy bepróbálkozott valaki megjelent, és "megmentett", így már normálisan, nyugodtan várok, és nem parázok. *Jelenlegi  állás a Sammy-től való elráncigálásból.: Alexy: 7x, a mostanival együtt; Kentin:2x; Castiel.:1x--->az is véletlen volt. *
     -Neked valami detektorod van?!-kérdezte idegesen a hajába túrva Sammy.
     -Megmondtam nem? Rajtad tartom a szemem! Ne nyúlj Ninához!!-mondta, majd elengedte a kezem, és felhúzta a bakancsát.
 Sammy rám nézett duzzogva, mire én kinyújtottam a nyelvem rá. Ő csak elmosolyodott, és olyan tekintettel nézet rám, amit utálook! Az a szépfiús nézés! Pfuj... Elkaptam a tekintettem, majd inkább felhúztam én is a bakancsom. Éreztem ahogy lángol az arcom, de nem tudtam másra gondolni, csak arra a nézésre. Befűztem a bakancsom, majd felvettem a kabátom. A fejemre húztam egy sapkát, és kimentem. A hideg csípős levegő megcsapta az arcom, és egyből feljebb húztam a sálam. Egy lépcsőfokot lejeb léptem, és egy helyben maradtam. Vörös volt még mindig az arcom, és a sálam fogva bambultam előre.
  Kinyílt mögöttem az ajtó, és Alexy lépkedett le. Még mindig csak álltam, mire hátulról átkarolta a derekam. Közelebb húzott magához, és a vállamra tette a fejét.
     -Nem fázol?-kérdezte.-Tiszta piros az arcod.-vigyorgott.
     -Nem fázom. Úgyhogy elengedhetsz!-löktem el, és levágtáztam a lépcsőn.
Ő sóhajtva egyet majd utánam jött, utána hárman mentünk egy darabig. Alexy mindig leválik tőlünk, és így a saroktól ketten megyünk. Felraktam a fülesem, és elindítottam a zenéimet. Csendben haladtunk, én előrébb, ő meg mögöttem. A lámpáknál megálltunk, és vártunk. Már a suli előtti lámpánál álltunk és vártunk, hogy átváltson. Átváltott zöldre, én meg elindultam, és leléptem a járdáról. Senki nem követett, majd mikor már az úton voltam, jött egy kamion. Hallottam a dudáját, és lefagyva néztem a fényébe. Lecsúszott a fülesem, és hallottam ahogy a nevem ordítja. Lehunytam a szemem, és mozdulni se mertem. De nem éreztem fájdalmat. Sammy bejött utánam a forgalmas útra, és magával rántva átestünk a túloldalra. Az aszfalt hideg volt, és tele volt kövekkel, amik egy kicsit felsértették a bőröm.
     -Nina... Nina!-ült fel Sammy és magához húzott.-NINA!-rántott meg.
     -Mi... Mi történt?-néztem körbe.
 A kabátját szorongattam, és csak figyeltem. Körülöttünk egy kisebb tömeg, és nyüzsgés volt.
     -Nem esett bajod? Jól érzed magad? Megsérültél?-kérdezte Sammy, és szemügyre vett.
     -Nincs... azt hiszem... Minden rendben...
     -Biztos.?-fürkészett.
 Lassan bólogatni kezdtem, egy halvány mosollyal, ami átment fejrázásba, és a mosolyom is legördült. Megjelent pár könnycsepp az arcomon, amik lassan lefolytak, és Sammy kabátjába kapaszkodtam, majd neki dőltem és szorosan a belefúrtam a fejem a mellkasához. Ő ledermedt, majd lassan átölelt, és simogatni kezdet. Az emberek közben elmentek a közelünkből, és mi maradtunk már csak ott, a földön ülve. Óvatosan csitítgatott, és lágyan simította a fejem. Pár pillanat múlva elhallgattam, és felsegített.
     -Jobb?-kérdezte keserű tekintettel.
  Válaszként bólintottam, és letöröltem a könnyáztatta arcom.
     -Miért indultál el? Mi történt?
     -Hiszen... zöld volt már a lámpa!-mondtam remegő hangon.
     -Mi? Nem... Piros volt mikor leléptél! Most lett csak zöld. Hisz, előttünk váltott át!-fogta a vállam.
     -De... én zöldnek láttam.-zavarodtam össze.
     -Gyere!-fogott karon, majd elindultunk a suli felé.-Elmegyünk a sulidokihoz, megvizsgálnak. Azt meg add ide!-vette el tőlem a táskám és tovább húzott.
 Hagytam hogy vezessen, és a fejem fogtam.
     ~Mi van velem?-fogtam a fejem.
 Sammy szorosan fogta a kezem. Meleg volt a keze, és annak ellenére, hogy szorosan fogott, mégis gyengéd volt. Nem engedett el egy pillanatra sem, majd mikor felértünk az orvosi elé bekopogott, és rögtön be is nyitott. A dokinő éppen a székében ült, és olvasott, mire mi bejöttünk, ő meg felkapta a fejét.
     -Miben segíthetek?-kérdezte felvonva a szemöldökét.
     -A barátomnak majdnem lett egy balesete!-csukta be az ajtót Sammy, engem meg leültet.
     -Értem. És szabad tudnom milyen balesete lett volna?-gurult közelebb és már vizsgált is.
     -Majdnem elütötte egy kamion.-mondta.
     -Istenem. Mi történt.?
     -Hát...-kezdett bele Sammy.
     -A kis hölgytől szeretném hallani! Megkérhetem, hogy kimenjen míg megvizsgálom?-nézett Sammyre.
 Én is ránéztem, és egyfajta ijedt tekintetem volt.
     -Rendben! Nem lesz gond, itt leszek kint!-mondta majd bátorításként egy mosolyt küldött, és kiment.
     -Szóval?-kérdezte a doki.
     -Úgy...úgy láttam a zebránál, hogy zöld a lámpa, és elindultam...-kezdtem bele bizonytalanul.
     -Értem. Folytassa!-írta fel amit mondtam.
     -Mikor az úton voltam vettem észre, hogy még piros, és a dudákat...hogy kiabál nekem... és...és valami zúgást is...-fogtam meg a fülem.
     -Nyugodjon meg kérem.-tette a vállamra a kezét.-És még?
     -Mi még?
     -Nem történt más?
     -Nem... Sammy elrántott az útról... én meg a sokk alatt voltam.
     -Ez csak természetes ilyen helyzetben. Megvizsgálom rendben?
 Csak egy aprót bólintottam, majd megkért a doki, hogy húzzam fel a fölsőm. Meghallgatta a szívverésem,  és a légzésem. Mindent alaposan megnézet, nem-e rándult meg, vagy ficamodott ki semmim.
     -Nem találtam semmit. Azon kívül, hogy nagyon sápadt, és hogy táskásak a szemei semmi. Alszik maga eleget?
     -Mostanában nem igazán...-fogtam meg ismét a fejem.
     -Hogy érti ezt?-vette ismét elő a lapot amire írt, és újból írni kezdett.
     -Már egy ideje... úgy 12 napja körül-belül..?-gondolkoztam.
     -És mi az oka?
     -Minden este rémálmaim vannak. Lényegében hasonlóak. Hogy valami balesetet szenvedek, vagy meghalok... Mindig percre pontosan ezért hajnali 5:15-kor kelek...utána nem birok vissza aludni, mert a szemem előtt lebeg az álom, és félek tőle...-halkultam el, majd tágra nyíltak a szemeim.-Az álom!
     -Tessék?
     -Ma...Ma azt álmodtam, mielőtt felkeltem, hogy kilépek egy zebrára, és elüt egy autó...-dermedtem le.
     -Azt mondja, hogy megálmodta mi történik?
     -Igen... Vagyis... Majdnem. Itt Sammy velem volt, és megakadályozta a bajt...
     -Volt ilyen korábban, hogy hasonló történt magával, mint az álom amit álmodott?
     -Nem tudom... Nem emlékszem az álmokra, csak a végeredményre... A környezet...semmi más.-törtem a fejem.
     -Ne terhelje le magát! Pihenjen.
     -Valami fejfájás csillapítója nincs véletlenül?
     -De, írok fel, ha szüksége van rá.
     -Köszönöm.-álltam fel.
     -Kis asszony!-szólt még utánam.
 Vissza fordultam és némán figyeltem a dokit.
     -Pihenjen, és ne hajtsa túl magát. Jól gondolom, hogy nem maradhat otthon?-kérdezte, mire biccentettem egy aprót.-Értem... Azért figyeljen oda magára, és ha lehet, legyen midig valaki maga mellet.
     -Mire céloz?
     -Semmire, csak jobb óvatosnak lenni, míg rendbe nem jön.-mondta, majd elmosolyodott.
     -Köszönöm szépen! Viszont látásra!-köszöntem el, majd kiléptem.
Sammy nem hazudott. Az ajtó mellet ült és várt. Mikor kijöttem felállt, és a szemeimbe nézet.
     -Na?-kérdezte.
     -Minden rendben azt mondta! Csak kimerültség..-mondtam, és egy mosolyt csaltam az arcomra.
     -Hál' istennek.-mondta, majd magához ölelt.-Azt hittem komolyabb bajod van...-mondta majd, elvörösödött és elengedett.-Bocsi...csak a hé--
     -Nincs baj.-mondtam, majd közelebb léptem hozzá és átöleltem, őt.
A mellkasába fúrtam a fejem, ő meg szorosabban fogott. Hallottam a szívverését, ami szaporább volt mint egy vágtázó ló.
     -Megyünk?-kérdeztem eltávolodva tőle.
     -Haza kell menned?
     -Nem. Csak nem szabad meghajtanom magam azt mondta. Amúgy se hiányozhatok, különben Alexy kinyír.-nevettem el magam óvatosan majd elindultam.
 Sammy hozta a táskám, majd belépve a terembe a többiek elképedve néztek ránk. Oda mentünk hozzájuk, de még mindig bámultak, és úgy tűnt engem.
     -Mi..mi az?-kérdeztem.
     -Jött egy leveled..-mondta Viola.
     -Hogy mim?!-csodálkoztam.
     -A padodon van, lecelluxozva.-mondta Maki.
     -Oh... És kitől van?
     -Már ott volt mikor bejöttünk. nem tudjuk!-engedtek a padomhoz.
 Óvatosan leszedtem a celluxot róla, és felszedve a borítékot kibontottam. Egy levél volt benne. Széthajtottam, majd olvasni kezdtem, de a végére remegni kezdtem. Letettem a padra a levelet, majd a fejem fogva leültem. A többiek a levél köré gyűltek, és olvasni kezdték.

  Mikor elolvasták vegyes érzelmek támadtak közöttük.
     -Ez miért...?-parázott be Viola.
     -Mégis kinek volt mersze..?!-mondta Kentin, és olyan fejet vágott, mint amit Cast ellen szokott. *Őrült vigyor*
     -Ki az a "Fekete Rózsa"?-kérdezte Maki, a szokás szerint elkapva a lényeget.
   Sammy egyenlőre nem szólt semmit, csak a levelet nézve ökölbe szorította a kezét. Én csak a fejem fogtam, és gondolkoztam, de nem jutottam semmire. Csönd telepedet a társaságunkra, és mindenki agyalt.
     -De csöndbe vagytok! Tán meghalt valaki?-jött hozzánk Castiel, és megállva mellettem, a padom fürkészte.-Ez mi?-kérdezte, majd a papírhoz nyúlt.
     -Ne fog meg!-kapta el a kezét Sammy és villámokat szóró szemmel nézte Castielt, aki hozzáteszem a hátam mögött állt, és fél kézzel a vállamra támaszkodott.
     -Ugyan... Nem nézhetem meg?
     -Eltaláltad. Nem tartozik rád!-húzta össze a szemét.
     -És majd pont te tiltod meg nekem?!-rántotta el a kezét.-Nem gondolod, hogy sokat képzelsz magadról? Mióta itt vagy, folyton körülötte legyeskedsz.
     -Tán zavar, hogy így nem bírod lecsapolni?-húzta vigyorra a száját.
     -ELÉG!-csaptam az asztalra és felálltam.
 Mind a ketten tágra nyílt szemekkel néztek rám, döbbenten.
     -Mi ez itt? Egy bölcsőde?! Mint kettő hisztis gyerek. Állítsatok magatokon, kezd nagyon idegesítő lenni!-oktattam ki őket.
  Mind a kettő ökölbe szorította a kezét, és csöndben duzzogott.
     -Ooo~ Ki kapta ezt a szép kis fenyegető levelet?-guggolt a székemen Suzy, és felemelte a levelet.
     -Én!-emeltem fel a kezem, és kifújtam magam.
     -Te meg mikor...?-ámult Viola.
     -Fenyegető levél?-kérdezte Castiel.
     -Le vagy maradva Vámpír!-vigyorgott Suzy, majd oda adta neki a levelet.
  Castiel kikapta a kezéből és olvasni kezdte. Én csak sóhajtottam egyet, majd leültem Suzy mellé. A fejem fogva gondolkoztam, de nem jutottam sokra.
     -Nem nézel ki valami jól kölyök!-mászott a képembe Suzy.
     -Kiváló megfigyelő vagy!-mondtam cinikusan.
     -Ez egy tehetségem!-dobta fenékre magát a székbe, majd a zsebébe kutakodott.-Tessék!-nyújtott át egy nyalókát, mire kérdőn néztem rá.-Az édesség hátha segít, és nem leszel ilyen sápadt. Nekem van még sok!-mutatott a zsebére.
     -Köszi!-mosolyodtam el, majd elvettem és kicsomagoltam az édességet.
     -Na? Jobb?-kérdezte azzal a Suzuya tekintettel, és persze mosolyogva.
     -Mi ez? Egy Snickers reklám? Ma ezt 2. hogy hallom!-nevettem el magam.
     -Legalább jobb a kedved.-nevetett ő is.
     -Khm...-köhögött Sammy, mire rá néztünk.-Van ötleted ki küldte?
     -Nincs..
     -Amúgy...-szólalt meg ismét Suzy, miközben a kezét figyelte.-Ez nem egy normál fenyegető levél.
     -Hogy érted ezt?-kérdezte Maki.
     -Ezt nem itt kéne megbeszélnünk. Sokan kezdünk lenni, és ahogy mondják: A falnak is füle van!-tette a szájához az ujját.
     -Akkor?-kérdeztem.
     -Kövess!-fogott karon, majd sebesen kivezetett.
     -Hé!-mondtam válaszul, de már kihúzott a teremből.
 Mindenki jött utánunk, és a kertészklubig meg sem álltunk. Ott elengedte a kezem, és törökülésbe leült. Lassan mindenki megjött, és sorba álltak, vagy ültek le.
     -Mire volt jó, hogy így elráncigáltad?-kérdezte Sammy.
     -Legalább jött az akit érdekel az amit mondok.
     -Te kis...-morgott tovább.
     -Szóval? Mit tudsz a levélről?
     -Inkább hogy honnan tudod, hogy nem normál fenyegető levél?-fonta össze a karját Castiel.
     -Téged is érdekel mii~?-vigyorgott rá, mire Cast elvörösödött enyhén, és elfordította a fejét.
     -Szóval..? Honnan tudod ez milyen levél?
     -Látszik rajta. Hiába írt rá bosszút, nem akar semmi erőszakosat. Csak megfélemlítés.
     -De... Ma majdnem elütöttek!
     -MII?!-mondták egyszerre Maki, Kentin, Viola és Castiel.
     -Biztos vagy benne, hogy ő akart? Nem csak baleset lett volna?
     -Hát... Magamtól léptem le a zebrára, de...
     -De a lámpák pirosak voltak még.-folytatta Sammy.
     -Lehet manipulált, hogy azt hidd zöld. Ha irányított volna valaki, akkor azt mondom már bosszú, de ha csak manipulál, akkor nem olyan veszélyes.-állt fel.
     -Nem olyan veszélyes? Ninát majdnem elütötték!-fogta meg a fölsőjét Sammy.
     -A hangsúly a MAJDNEM-en van. Aki ezt kitervezte számításba vette, hogy ott van vele valaki. Ha egyedül lett volna, mást talál ki!
     -Honnan vagy ebben olyan biztos?!-gyanakodott.
     -Tapasztalat, drága barátom, tapasztalat. Egy időben több ilyen levelet kaptam, mint ti azt megbírnátok számolni a két kezeteken! Elhiheted nekem. Nincs okom, hogy kinyírjam a kölyköt, majd eláruljam a tényeket.
     -Sammy, ereszd el! Ő nem olyan.-tettem a vállára a kezem.
 Sammy dühösen elengedte, mire Suzy megigazította a fölsőjét.
     -Látod?-karolt át.-Ő nem olyan ember, csak egy ártatlan, és vonzó kölyök.-vigyorgott, miközben megnyalta a száját.
     -Rohadék..!-szorította ökölbe a kezét.
     -Nincs viccre most időnk Suzuya! Úgyhogy hagyd abba.-mondtam, majd leszedtem a kezeit magamról.
     -Igeniiiis~.-mondta szórakozottan.
     -Menjünk inkább órára.-mondtam.
 Elindultunk a termünk felé, és Suzuya leválva tőlünk haladt. Én hátul sétáltam Violával, majd mielőtt beléptem volna, eszembe jutott valami.
     -A francba!
     -Mi az?-kérdezte Viola.
     -A szekrényembe vannak a cuccaim. Mindjárt jövök.-mondtam, majd elindultam a szekrényemhez.
 Mikor a szekrényemhez értem, megfogtam azt és először neki támaszkodtam, majd a zárra tettem a kezem. Elfordítottam a szám kombinációt, és kinyitottam azt. Kivettem a könyveket, és a tolltartóm, de kiborítottam pár másik könyvet is. Lehajoltam értük, hogy össze szedjem, és pakolás közbe találtam egy fehér kis borítékot. Elfehéredve fordítottam meg, és vettem észre a szívecskét, amivel le volt ragasztva. Ugyan olyan, mint amilyen a padomon volt. Csak annyi kivétellel, hogy ide írva volt a sarokba, mégpedig: "Ez csak rád tartozik."  Nyúltam a szívecskéhez, és már kibontani készültem. Óvatosan leszedtem a szívecskés matricát, majd kibontva azt és kivéve a leveket felálltam. Már bontottam ki, de hirtelen kikapták a kezemből.
      -Hé!-fordultam meg idegesen.
      -Még egy levél?-kérdezte a levelet fürkészve Castiel.
 Össze volt hajtva, és nem látszott a tartalma szerencsére. Már bontotta ki, de én ráugrottam.
      -Mit művelsz?!-tartotta fel a levelet, hogy ne érjem el.
      -Add vissza! Ne nézd meg! ADD VISSZA!-kalimpáltam, de nem értem el, mert böhöm nagy állat magasra tartotta nekem.
      -Csak megnézem, nem-e levél bomba...
      -NE!-ordítottam el magam.
      -Miért?-kérdezte féloldalasan.
      -Ha?-nyitottam ki a szemem.
 Ő egyenesen rám nézet, és még mindig fen tartotta a levelet.

      -Miért nem nézhetem meg? Nem bízol bennem?-kérdezte komoran.
      -Nem... vagyis megbízom benned... De nem akarom, hogy megnézd...
      -Mért nem..?
      -MERT AZ VOLT RAJTA, HOGY CSAK ÉN LÁTHATOM!-kiabáltam feszengve.
 Castiel döbbenten nézet rám, én meg elpirultan figyeltem őt. Teljesen felém fordult, majd fújva egyet, oda nyújtotta nekem a levelet. Elvettem tőle, majd kérdőn néztem rá. Nem hittem volna, hogy csak így oda adja.
      -Nem értem mért nem akarod, megmutatni, és hogy mért tartod be azt amit üzent, de biztos jó okod van rá, ha ennyire felhúztad magad.
      -Megérzés...-mondtam óvatosan.
      -Ch... Rendben. De ne késs el óráról. Hisz a kedvenceddel van óránk!-mondta gúnyosan, majd elindult fel a lépcsőn.
      -Te bezzeg lógsz?-fordultam utána.
      -Én megtehetem! Hiszen nők kedvence vagyok. -vigyorgott majd felment.
 Ez a Castiel. Soha nem fogom megérteni... Még hogy nők kedvence. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, majd a levélre néztem és szétnyitottam. A levél tartama:

Kedves Nina!

A szemeid sárgák, a hajad kék

Vágyat ébresztesz bennem ez tény.

Hiányzol te magad, a sok beszélgetés,

Tudd meg, számodra nem vagyok fenyegetés.

Nem kívánom halálod, sem azt hogy félj

De  tudatom mit érzek, ami legyen tény.

Remélem eljön a nap, mikor ismét együtt lehetünk,

Mint két jó barát, vagy annál is több.

A leveleket kettesével küldöm, egyik rossz

s a másik jó. 

A jót tartsd meg magadnak, és ne hagyd, másnak, 

Ezen szavaim csak rád tartoznak és nem másra.

Míg eljön a nap, légy körültekintő, 

Hisz trükkjeim nem mindig veszélytelenek. 

Várom már a napot, s azt hogy mi

Együtt legyünk Örökkön Örökké!

Fekete Rózsa

Miután elolvastam a levelet, elállt a lélegzetem, és vegyes érzelmeket éreztem. Egyik részem vitte volna a többieknek a levelet, de másik felem nem merte, hiszen nem tudtam eldönteni a fenyegetés súlyát. Végül inkább vissza hajtottam, és berakva a borítékba vissza, becsúsztattam a táskámba. Míg a versikét olvastam becsöngettek, de ennek ellenére nyugodt, lassú léptekkel haladtam a terem felé. Óvatosan bekopogtam, majd vártam.

      -Tessék!-jött bentről a tanár hangja.

  Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam, és amint beléptem halkan vissza csuktam az ajtót.

      -Elnézést!-mondtam még mindig a kilincset fogva, és motyogva.

      -Nocsak! Késünk Ms. Haraku?-kérdezte karba tett kézzel Viktor.-Mi a mentsége?

      -A szekrényemben hagytam a cuccaim. Óra előtt pár perccel jutott eszembe elmenni értük. Elnézést a késésért.-mondtam ismét, még mindig motyogva, de most inkább a földet kezdtem el nézni.

      -Tán beteg?-kérdezte Viktor gyanakodva.-Miért ilyen...?-kérdezte majd az egész lényemre mutatott.

      -Mire gondol?-kérdeztem felnézve.

      -Nem vad, lázadó. Nyugodtan és teljesen ésszerű választ adott!

      -Nem vagyok kötekedő hangulatomban.-motyogtam.

      -Nocsak, vannak ilyen napok is? Meglepő.-vigyorgott.

      -Elmehetek a helyemre?-kérdeztem rá nézve.

      -Castiel merre hagyta?

      -Nem tudom miről beszél. Nem találkoztam vele!

      -Meglepő...

      -Leülhetek?-kérdeztem kicsit idegesebben.

      -Máris? Pedig még annyira csevegnék önnel. Akár át is jöhet a táblához, és felelhet.-mutatott a táblára ahol 2 térkép volt felakasztva, 2 különböző fajról.

 Kedvetlenül átmentem a táblához, majd a tanár kérdéseire válaszolva lefeleltem. Több-kevesebb sikerrel hozzá teszem. Végül a Viktor megelégelte a szenvedésem, és egy 3-ban megegyezve a helyemre engedett végre. Leültem Viola mellé, majd egész órán csöndben bámultam az anyagot, és jegyzeteltem. Óra végén Viktor rengeteg leckét adott, majd gyorsan szó nélkül kiment. A kezem végig a padon volt, majd ráhajtottam a fejem is. Pár pillanatig így maradtam, majd kitoltam a székem és felálltam. Levettem a kezem a padról, és a táskámhoz guggoltam. Ahogy guggoltam a táskámnál, a szemem sarkából észre vettem valami csillogót, majd mikor oda néztem egy dobó kés repült be az ablakon, kiverve az üveget. A fejemhez kaptam a kezeim és védtem a fejem a szilánkoktól. Minden szilánk rám esett, és csörömpöléssel a földre néhány.

      -HÉ, hé hé hé!-sietett oda mellém elsőnek Kentin, és letérdelt elém.

  A diákok a teremben meglepődtek, és egy helyben álltak. Levettem lassan a kezem a fejemről, majd ledermedve néztem a padomra. A padomba volt állva a dobó kés. Pont ott ahol a kezem és a fejem volt. Ledermedtem és beparáztam. Pánikolva néztem a kést, és szaporán kezdtem venni a levegőt. 

      -Nina! Néz ide.-fogta meg a vállaim Kentin.-Nézz rám!-fordított maga felé.

 Ránéztem, és még mindig kapkodtam a levegőt. 

      -Minden rendben! Itt vagyunk! Nyugodj meg. Érted?-kérdezte szorosan a vállam fogva.

 Óvatosan biccentettem párat, mire Kentin szorosan magához ölelt. Átfogta a hátam, és az egyik kezét meg a fejemre tette és óvatosan ott tartotta. Az állát éreztem a fejemen, majd én is remegve belekapaszkodtam a fölsőjébe. Egész testemben remegtem, és nem bírtam lelassítani a lélegzetem. A szívem csak úgy vert, szinte kiesett a helyéről.

      -Nyugalom.-suttogta.-Mély levegőt!-mondta, majd én egy mély levegőt vettem és kifújtam.-Ez az. Még egyet!-simította meg a fejem.

 Nagy levegőket vettem egymás után, majd lassan kezdtem lenyugodni. 

      -Jól van! Minden rendben van!-mondta, mire belőlem kitört egy futó zápor szerű sírás.

  Kentin csak szorosan ölelt, míg a többiek körülöttünk álltak. Kezdtem abbahagyni a sírást, és oldalra fordítottam a fejem. Sammy éppen a késért nyúlt, mire ellöktem Kentint, és elkaptam a karját. 

      -Ne érj hozzá!-mondtam lihegve.

   Sammy csak döbbenten a szemeimbe nézet, majd biccentve egyet vissza húzta a kezét. Ismét a késre néztem, majd letöröltem a könnyeim. Felálltam, Kentinnel együtt, majd megfogtam a kés markolatát. Fehér gézzel volt bevonva, amin egy fekete szívecskés matrica volt. Kihúztam a padból, majd megforgattam, és szemügyre vettem. Az élét, és a pengét is végignéztem, majd egyik forgatásnál felcsillant valami. Hiába forgattam nem láttam meg újból. Felnéztem a pengéből ki az ablakon, majd hirtelen elhatározással fel húztam a felsőm ujját, és a penge azon felét ahol láttam az írást, végig húztam a bőrömön. Felvágtam a bőröm, és a penge enyhén belehatolt már a húsomba. A többiek megrándultak, de nem mertek lefogni. Elemeltem a kést, és fejjel lefelé fordítottam, had csorogjon le a vér. Ahogy lefolyt, megtalálta a kis réseket, és azt kitöltve láthatóvá vált az írás. Elolvastam, majd ismét szapora lélegzeteket vettem, és oda fordultam a többiekhez. Feléjük fordítottam a pengét, majd Maki olvasta fel hangosan ami rajta állt.

      -"Örökké"...?-mondta bizonytalanul, majd felnézet rám.

      -Örökké...-ismételtem el, egy halvány mosollyal, majd lassan nevetni kezdtem.

 Mindenki csak figyelt, míg én a kezembe hadonászva nevettem a késsel. Már a hasam fogtam, és hátra hajtottam a fejem, még mindig nevetve. Térdre estem, és ahogy a földnek csapódtam abba hagytam a nevetést. Elkomorodva néztem a plafont, és hagytam hogy a könnyeim lefolyjanak. 

       -Örökké velem lesz... Micsoda hazugság!-mondtam.

 A hajam takarta a szemem, és így nem látszott a tekintetem. Lehajtottam a fejem, majd lassan felálltam. Bizonytalanul álltam, majd pár lépést hátráltam. Megállva, még mindig a földet bámultam, majd lassan felnéztem.

       -Az örökké abszurd, és nem létező dolog.-mondtam.-CSUPÁN HAZUGSÁG!-ordítottam könnyezve, majd megmarkoltam a kést, és magam felé irányítottam.