11.fejezet

   Kusza gondolatok, majd megvilágosodás 




   -Vagy a táplálékom lehetsz még.-nyalt meg még egyszer.
   -E..Elég... Utcán vagyunk!-kaptam ki a kezem.
 A Vörös Démon csak nevetni kezdett, majd kezeit a lábára helyezte, és bámult. A szívem csak úgy vert, és vörös voltam mint aki erős paprikát evett. Gondolatok cikáztak az agyamban....."És most?" "Vajon, mit kéne csinálnom?", és még ehhez hasonlóak. És vajon mennyi az idő? Már vége a sulinak? Vagy még nem? Összezavarodva, és pirosan ültem a Vöröske mellet. Az embereket figyeltem. Valaki társaságban ment, vagy egyedül rohant. Valaki headset-tel a fülében rohant, vagy csak jegyzet füzettel a kezében. A kocsik is mentek. Hol dudáltak 1-1, de volt aki gyorsan hajtva ment, vagy éppen lassan betartva a sebességhatárt.
 Egy nagyot sóhajtottam, majd a cipőmet néztem. *Unat.....*
   -Unatkozom!-mondta a Vöröske mire rá néztem. -Erre gondoltál nem?-vettet felém egy pimasz mosolyt.
   -Igen..-mondtam ki őszintén.
   -Hé! Mi ez a lehangoltság? Ez így unalmas.
   -Miért mit vártál, hogy hazudok?
   -Igen! Unalmas vagy!-pufogott mint egy hisztis kölyök.
   -Hát így jártál. Tényleg, van órád?
   -Minek?
   -Talán időt mondani?
   -Jó van! Neked még az agyad se lehet húzni, Deszka?-vette elő a telefonját.-14:59.-mondta a képernyőt nézve.
   -Jól elment az idő.....Nem tudod hány óránk volt ma?
   -Pasz! Hé holnap már péntek lesz?
   -Azt hiszem igen..... Miért?
   -Lógunk holnap is?-vigyorgott.
   -Öhm....nekem csak a mai nap volt a lógás. De te lóghatsz egyedül!-vontam meg a vállam.
   -Pff... Csak nem te is stréber vagy?
   -Mi van?
   -Úgyaan! Nehogy azt mond, hogy olyan vagy mint a Szöszi.-röhögött.
   -Melyik "Szöszi"?
   -A könyvmoly, vagy ha jobban tetszik, a Dök-ös!-nyújtott nyelvet.
   -Én nem vagyok stréber!
   -Akkor? Mi tart vissza? Miért mennél be?
   -Mert nem akarok vissza bukni mint egyesek! 1 hónapot lógtam otthon, de most már, maximum 1-1 napokat akarok!-álltam fel.
   -Ha a bukással rám céloztál, akkor rosszul tippeltél, hiszen nem azért buktam meg mert sokat lógtam, hanem mert a banyának nem tetszett a hozzáállásom, és ki nem rúghatott.
   -Amúgy.......te...-harapdáltam a szám.
   -Hm.? Mondjad Deszka.
   -Mikor a suliba jöttél...... Már vámpír..... voltál?-hajtottam le a fejem.
 Castiel tekintete átfúródott rajtam, éreztem.... De sajnos érdekel, ki is volt az az elmebeteg az emlékeiből...
   -Mire akarsz kilyukadni?
   -Csak....arra, hogy mikor..... lettél vámpír?
   -Még mindig nem.....-és itt leeset neki, miért kérdezem.
   -Az emlékképekről beszélsz?-kérdezte hűvösen.
   -I...igen... De ha valami zavar ne válaszolj....-kapálóztam magam előtt.
   -Ch....-fogta meg a fejét.
   -Tudod mit.....inkább hagyj....
   -Idegesítő vagy!-mondta halkan.
   -He?-csodálkoztam el.
   -Nem tartozik rád amit láttál. De nem tudom pontosan mit is láttál.-állt fel.
   -Hé, én csak.....tudod....téged.....nem...-kerestem a szavakat.
   -Ha arra akarsz kérdezni, hogy kinek a kísérleti alanya lettem, akkor arra várhatsz Madárkám, hogy beköpjem neked.-tornyosult felettem mogorva tekintettel.

 Csak meredtem rá boci szemekkel, és egy nagyot nyeltem. Úgy éreztem, itt lenne az idő nyúl cipőt húzni, és haza menni.

   -É...értem..Akkor hagyjuk is. Oh.... már ennyi az idő?! Nekem mennem kell.....-néztem a karomra amin, nem volt óra, így szőr óra bőrpercet mutatott..-Jó volt veled Castiel, a legközelebbi viszont látásra!-búcsúzkodtam matrózosan, és intettem egyet. Sarkon fordultam és indultam is, de elkapta a csuklóm, és vissza húzott. Vissza húzott, egészen addig, míg hozzá nem simultam és mindkét kezem lebírta fogni. A szívverésem ismét csak úgy zakatolt, és elpirultam. A kezeit átfonta a derekamnál, így még közelebb került hozzám, és szorosan fogta a két kezemet is. A lélegzetét éreztem ahogy a vállamra rakja az állát. Huncut mosollyal az arcán bámult rám, én meg össze szorítottam a szemeim.

   -C...Castiel elengednél?! E...ez nem vicces....

   -No, mi lett a "Vöröskével", Madárkám?-húzta még nagyobbra azt az idegesítő mosolyát.-Amúgy ki mondta, hogy viccelek? Nézd csak meg, így olyanok vagyunk, mint egy szerelmespár.-mondta pöszítve az utolsó szót. Ettől nekem felállt a szőr a hátamon, és hányingerem lett.

   -Most....most mi bajod? Miért csinálod ezt?-kérdeztem remegő hangon.

   -Csak nem szeretem ha a múltamról kérdeznek, főleg nem ha azzal a bizonyos "személy" után érdeklődnek.

   -Ezt felírom a notesom-ba, hogy többet ne kérdezzek róla....

   -Úgy is kérdezősködnél! Mert kíváncsi Madárka vagy.

   -Mostantól a "Madárka" a becenevem?

   -Ha a "Deszka" nem illik ilyen beszélgetésbe, akkor majd mindig Madárkának hívlak.

   -CSAK AZT NE!-ordítottam.

Talán egy picit a kelleténél hangosabban, mivel sokan megálltak, és ránk néztek. Castiel belefúrta a vállamba a fejét, és éreztem, hogy remeg a röhögéstől... *Hogy én ezt egyszer tényleg kinyírom.....*

 Ő csak röhögött, és élvezte ezt a szitut ami nekem meg nagyon kényelmetlen volt....

   -Tudod, nagyon bosszantó vagy, és idegesítesz!-sütöttem le a szemem.

   -Pe....pedig én nagyon élvezem!-folyt a könnye a röhögéstől. -Soha nem volt könnyű valakit, ennyire égetni.

   -Olyan köcsög vagy néha.....

   -Ha ha ha. Valld be, hogy igazából ezt nagyon élvezed.

   -Te meg vagy hülyülve! Soha!

   -Ha kimondod elengedlek.

   -Azt hiszed, hogy én valamilyen szadista állat vagyok?

   -Nem mondanak annak, Madárka.

   -Na azért.

   -Állat semmi képen nem vagy.-nyújtott nyelvet.

   -E-resz-el! 

   -Biztos, hogy elengedjelek?

   -IGEN!-néztem rá.

   -Háát.....akkor egy pillanat.

   -Tényleg elengedsz?

   -Igen, de csak ez után.-nyalt bele a nyakamba, mire nekem paradicsom piros lett a fejem.

Ledermedve álltam, és ő elengedett. Egy helyben álltam, és csak magam elé bámultam pirosan. Castiel félkézzel átkarolt és még mindig mögöttem volt.

Csak álltunk így, és nem tudtam éppen gondolkodni... De a csendet ő törte meg.

   -Miért maradtál a társaságomban?

   -H...hogy mi?

   -Félsz tőlem, nem azt mondtad korábban?

   -D...de....

   -Akkor miért maradtál mellettem azután, hogy meghívtalak?

   -Me...mert kíváncsi is vagyok... Igaz, hogy félek, vagy féltem tőled, de már az első napomon megakartalak ismerni. Mikor neked mentem, és mikor behúztál a terembe. Idegesítőnek is találtalak, de inkább az fogott el, hogy lázadó vagy.....Az ilyen típusú embereket én mindig is vonzottam, és azért velük jobban éreztem magam. Most gondolhatod azt, hogy "ennek nincsen értelme..", dee akármennyire mondának nekem, hogy kerüljelek el, nem sikerülne. Pont ezért, mert hasonlítasz valakire aki fontos nekem, és ő is mindig felelőtlen volt. A veszélynek élt, és folyton magát dicsőítette.

   -Hasonlítok valakidre, he?-a hangjában hallatszott egy kis gúny, mint amikor a a kislányok kibeszélik ki tetszik neki, és akkor az egyik felkiált, hogy "neked ő tetszik!?".

   -Ne gondolj rosszra Répácska!-nevettem el magam.

Castiel levette a kezét a vállamról, és nekem meg normális lett a pulzusom. Mind a ketten mosolyogtunk, majd Répácska felajánlotta, hogy haza kísér. Haza felé beszélgettünk, és néha egymásnak estünk. *ne gondoljatok rosszra, csak olyat mondott ami nem tetszett és mint az öreg nénik szokták megcsíptem az arcát. * Haza érve egyből ráírtam Violára, és bocsánatot kértem a hisztim miatt, és elkértem az anyagot. Alexy is hazaért lassan, és főztem forrócsokit. Leültünk az asztalhoz, és beszélgettünk. Mesélt a napjáról, meg, hogy valamilyen farkaskölyök levette ma a pólóját, ő meg szinte elájult......Szóval Alexynek remek napja volt... Meséltem egy kicsit én is a napomról, de mikor őszintén mondtam, hogy találkoztam Castiellel picit elhúzogatta a száját. Nem lehet mindenkinek jó véleménye, ezért nem is törődtem vele. Elmentem és vettem egy jó forró fürdőt, és hajat is mostam. Most csak simán megszárítottam a hajam,és befeküdtem az ágyba. Alexy még tett-vett a konyhába, de nem sokáig figyeltem, mert el is aludtam.

*Másnap már az iskola előtt:

Reggel kómás voltam, de suliig már felfrissültem ha lehet így mondani. Most nem lett annyira göndör a hajam, inkább egyenesnek mondhatnánk. Öltözék az Kirás lett. Fekete szakadt nadrág, egy top, és rá egy fehér pulcsi. Hozzá egy fűzős bakancs. Alexyvel sétáltam be megint, és beérve különváltunk. Én oda mentem Violá-hoz, és bocsánatot kértem tőle még 5x. Viola csak átölelt, mosolygott. Kisebb csoportokat alkottak a folyosón a diákok, és beszélgettek mint mi. 1-2 perc múlva hozzánk csapódott Makoto. Nagyon pattogott, és azt kérdezte tegnap miért nem voltam. Én csak mosolyogtam, majd a folyosón átkiabált egy jól ismert hang. *aki kitalálja kekszet kap ;) *

   -Berepültél, Madárka?-kiabált felém a szekrényektől vigyorogva.

   -M..Madárka?-kérdezte Viola.

   -Ez hosszú.-vigyorogtam.

   -Elvitte a cica a nyelved, vagy félsz tőlem?-indult meg felénk.

   -Tőled?! SOHA!-nevettem.

   -Nekem nem úgy tűnik, Madárka.

   -Bebizonyítsam?-indultam el felé én is.

   -Várlak.-nyújtott nyelvet.

   -Csak nehogy megbánd Répafej.

A folyosón suttogtak, mi meg vigyorogva közelítettünk egymás felé. Valahol félúton találkoztunk is, és egymás szemébe nézve, egy pillanatra se elnézve figyeltük a másikat. Neki zsebre volt téve a keze, nekem meg össze fonva. 

   -Naa? Hiányoztam, Madárka?

   -Ha tudnád mennyire megvoltam nélküled.

   -O-ho-ho? Igazán? Biztos?-nézet kérdőn.

Nekem lement a mosoly a számról és komolyan néztem.

   -Még nem beszéltük meg az árat igaz?-kérdezte.

   -Milyen "árat"?

   -Annak az ebédnek az árát amit kicsaltál tőlem.

   -Kicsaltam?-eset le az állam.

   -Igen. Megrebegtetted a pilláid, és elakartál csábítani. Persze, ha már valaki annyira próbálkozott mint te, az megérdemel néha egy kis kényeztetést.

   -Aha. És ezt tőled kaptam, Répácska?

   -Kitől mástól?

   -Mond csak, tegnap beverted a hatalmas fejedet haza felé, BlackStar?-vigyorogtam.

   -Mit mondtál?

   -Nem hallottad, BlackStar?

   -Állj, elég. Hagyd abba, Madárka.

   -És ha nem?!

   -Akkor büntetést kapsz.

   -És most ijedjek meg?

Castiel nem mondott semmit, csak megfogta az arcom és belém mart. Elég erősen csípet meg, és ezért én meg belekapaszkodtam a hajába. Ott téptük egymást mint valami két óvodás, és egyre nagyobb területen kerültek el minket. Mindenki arrébb ment, nekünk meg tűz éget a szemünkben.

   -Eres el, Piroska.-mondtam úgy hogy húzta a szám.

   -Először te..-hallatszott a hangjában, hogy fáj neki, ahogy tépem a haját. Ez pedig büszkeséggel töltött el. Szinte kiürült a folyosó, de mi nem tudtuk miért. 

   -Khm..

   -Mi van?-jött mindkettőnktől és a hang felé fordultunk. 

   -Óra van dedósok!-láttuk magunk előtt Viktort.

Mi csak értetlenül néztük, és nem eset le, hogy óra van. Viktor a könyvet közénk vágta, és Castielnek azzal vert le egy nagyot, nekem egy kokit adott. Megfogta mind a kettőnk gallérját, és befelé húzott minket a terembe. Mi a fejünk fogtuk és egymásra nézve röhögtünk össze.